Hosszú idő után újra álmodtam. Hogy örültem-e neki? Dehogy!!! Az utóbbi pár hétben az alvás, az étkezéshez hasonlóan, gyakorlatilag eltűnt az életemből. Ha aludtam is, a legtöbb esetben a saját hangos ordításomra ébredtem.
De tegnap éjjel álmodtam...
Egyszer beszélgettem vele. Ja, jó régen... lehet már lassan 6-7 hónapja is. Mert akkor még a Szeretőm volt. Sosem felejtem el, ahogy egy padon ülve elmesélte az ő "Olga" történetét. Azóta valamiért az ilyen és hasonló szituációkba kerülőket "Olgák"-nak hívom.
Színházi élet 1934. 12. szám
Legalább annyira üt, mint az "arcon csapta anyját egy kolbásszal"!!!!!
Origo.hu
Mert a férfiak is sírnak. Bizony! Nem attól tökös ugyanis valaki, ha minden szituációban olyan merev, mint a székláb.
Fontos viszont, hogy a "férfisíráson" még véletlenül sem a Christiano Ronaldo - féle, leginkább ovis szintű, hisztis rinyát értem. Nem, nem!!! Persze az is sírás, de inkább férfiatlan és ciki. Ha egy teli szájjal bömbölő pasit a hátát simogatva kell lekísérni a pályáról, csak mert nem úgy mentek a dolgok, ahogy ő elképzelte... az bizony égő. Szerintem!
Fosbúkon nővérem posztolta, mittomén milyen beteg oldalról, de telibe köptem kávéval a monitort:
A sarkon álló prostik mellett megáll egy autó. A férfi sofőr kiszól nekik:
- Mit csináltok ötezerért?
Mire a prostik egyszerre:
- Bármit!!!
- Akkor ugorjatok be hátra lányok! Megyünk betonozni!
Örömmel olvastam végre, hogy komolyan, tabuk nélkül, megoldást kínálva is foglalkoznak a nők orgazmusával. Mi több, hála az internetnek ugyebár, most már oktatóvideók is elérhetők! Hurrá!
Megnéztem egyet-kettőt és teljesen odáig voltam az egésztől. Egyrészt örültem a tudatnak, hogy a gyógyszerváltás után visszatért a libidóm, ami már nagyon-nagyon hiányzott. Nem tűnt el teljesen, de kb. 40-50%-ra csökkent, a terápia kezdetén pedig gyakorlatilag nulla volt. Kétségbeestem, hisz hogyan is javulhatna a közérzetem, ha ennek az ára az orgazmusképtelenség (Egyáltalán hogy merik "gyógyszer"-nek hívni az olyan szert, aminek a mellékhatása az orgazmusKÉPTELENSÉG???)??
... annál vadabb a sofőr - így tartják az okosok, nem minden alap nélkül.
A levél tegnap érkezett. Azelőtt semmiféle kapcsolat sem volt köztünk. A fiatalember 35 éves és láthatóan nem én helyezem az "izomagy" kategóriába, hanem ő született oda (fotója a már kielemzett, kondigép előtt feszítő, olajbarna bőrös, izomkodós).
Nos, minden előzetes udvariaskodási formulát mellőzve, ezzel a levéllel kezdett (hazudok, mert előtte kért képhozzáférést is):
Bizony. Van ez az elcsépelt mondás, amit nagyon-nagyon sokan használnak mottónak.
Számomra ez az egész, hogy "a külső megfog, a belső megtart, a jó szex odaláncol"... a világon nem jelent semmit. Onnan tudom, hogy tegnap, nagy unalmamban nézegettem - szándékosan - a társkeresők képeit. Kizárólag a képeket, hogy na majd most aztán hátha megfog valaki...
Meg aztán, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kíváncsi voltam, az "újak" milyen képekkel jelennek meg.
Nos, talán megér a dolog egy hevenyészett összefoglalót!
Először az urak fotóiról:
- Elismerésem mindenkinek, aki olyan szintre gyúrta a testét, amilyenre, azonban nem feltétlenül csábító, megfogó vagy csak éppen pezsdítő egy izomkolosszus, aki ráadásul még rá is feszít. A bibi ott van, hogy a normál életben nem így találkozik a nőkkel, hacsak nem jár a kiválasztott is gyúrni. Vagy nem olyan a pasi, aki mindenhová feszítve járkál. Szeretem, ha van az emberen némi gönc az ismerkedési fázisban, nem tudom, miért...
- A másik fele az uraknak normális testalkattal rendelkezik, ami önmagában nem baj, hiszen a nők sem Cindy Crawfordok, ez a nagy átlag. Ők nem is vetkőznek neki, de megfigyeltem, hogy itt is két tábor van: azok, aki igyekeznek magukról egy kedvezőbb beállítású képet feltenni, ilyen a nyaralás vagy kirándulás, és vannak azok, akik szakadt atlétatrikóban, kocsiszerelés közben lettek lekattintva, és az szerintük tök jó lesz. Utóbbi engem nem fog meg, és nem azért, mert sznob picsa lennék, inkább csak azért, mert ha társat keres az ember, akkor mosakodjon már meg, vegyen fel egy tiszta ruhát, aztán úgy fotóztassa le magát... persze, lehet, hogy nekem nagyon az igényeim megint.
- Begyűrűzött a férfiak közé is a "pózolj így meg úgy..." - már elég régen. Külön karaktereket nem pazarolok most azokra, akik kocsi előtt, motoron, stb. csinálják mindezt. Bár azért feltenni egy olyan képet, amin a motoron feszít a FÉRFI, miközben bukósisak van a fején, meglehetősen lutri kategória... mivel bárki lapulhat a sisak alatt ugyebár... De a legújabb pózolás már nem is erről szól. Sokkal inkább arról, hogy a pasik is fogják magukat, és különböző cuccokban több képet is csinálnak vagy csináltatnak magukról. Mondjuk egy fal előtt állva. Láb fel, póló félig felcsúszva, gatya kicsit lecsúszva, háttal támaszkodás a falnak, csípőre tett kéz... csak remélni tudom, hogy nem lesz a végén pucsítás és kacsaszáj is. Persze vannak azok is, akik tisztában vannak a testi adottságaikkal, és olyan fotókat tesznek fel magukról, amin mondjuk a feje nem látszik, de minden más igen. Uraim! A való világban sem a csodálatos mellkast látjuk meg először, max. ha strandon találkozunk. Mit kezdjünk egy fess kis testtel, ha nem látjuk az illető arcát? Ugyanez vonatkozik a napszemüvegre is!
- Fegyverrel pózolós: Ez nem fér bele az előzőbe, mert ez megint egy külön kategória. Nem lesz ám senki férfiasabb attól, hogy karddal meg lőfegyverrel fotóztatja magát. Nem bizony. Ha valaki katona, rendőr, stb., az derüljön ki az ismerkedés alatt, vagy az adatlapról. A tűzoltók a másik fele! Előszeretettel feszítenek egyenruhában, hátuk mögött a nagy piros autóval, stb. Kár, hogy nem tudják, milyen rossz hírük van... mármint női szemszögből. Mert imádjuk őket, hogyne, az egyenruha elvarázsolja a női nemet, de a tűzoltókról az a nagy tapasztalat, hogy van fecskendőjük és nem félnek használni. A rendőr egyébként ugyanez. Valahogy az embernek olyan érzése támad, hogy kétszer is meggondolja mit ír le, nehogy valami szabálytalanságon legyen csípve, főleg most, hogy már tudjuk, miféle elvárás van támasztva velük szemben (igen, itt a költségvetésre gondolok, azon belül is a beszedendő bírságok mértékére).
Hölgyeknek:
- Számtalan szebbnél szebb, gyönyörűbbnél gyönyörűbb nő regisztrál napi szinten. Vannak közöttük a kellemes harmincasok, akik már lenyugodtak, megfontoltabbak, róluk most nem ejtenék szót, női szemmel is szép nézni a mosolygós képeiket. Hajrá, hajrá lányok, asszonyok!!!!
- Továbbra is hódít azonban a pózolás... és ahogy figyelem, közel a 40-hez lett ez most igazán divat, meg a nagyon fiataloknál. Mi értelme van a konyhában feltenni a lábat a székre, s aztán csípőre tett kézzel bepucsítani?
- Ha tartós kapcsolatot keres valaki, akkor ne legyenek már a nyilvános képei között sem fehérneműs, sem répát szopogatós, sem kitárt lábakkal ping-pong labdát köpködős felvételek. Szerintem. Mert ha szexre vágyik, akkor rendben van. S akkor itt jön megint a kérdés, hogy milyen külső az, ami megfog? Mert lehet, hogy sokan úgy gondolják, ebben az ingergazdag közegben csak így tudnak kitűnni, érvényesülni. De szerintem ez tévedés.
- Egyébként az egésznek, mármint a külső megfog dolognak azért odabasz ám, mikor a férfiember olvasni is akar, hogy mégis kiféle-miféle a kis cukorfalat, akinek láttán összefutott a nyál a szájában... s akkor azt látja, hogy "Ismerj meg!", "Nem válaszolok ennek-annak", "A férfiak mind mocsok disznók", vagy éppen nincs semmi adat. S a legdurvább, mikor az egyszerű, tőmondatos megjegyzések is hemzsegnek a helyesírási hibáktól (ez pasiknál is megvan). Tudom én, hogy nehéz szó az "útelágazás", ahogyan a cél megfogalmazása is, mint "Tartós kapcsolatott keressek." De a kis piros vonal azért van, mert figyelmeztet: a szó nem helyesen van leírva! Tessék próbálkozni addig, míg el nem tűnik.
- A nőknél több típust figyeltem meg, de van két véglet, ami nekem nem tetszik: Az egyik, aki fotós által, esetleg retusált műtermi fotókat tesz fel magáról. Ez azért csalfa, mert az életben nem így néz ki az illető. Ha lehúznak róla pár kilót, kisatíroznak néhány ráncot, esetleg hurkát, akkor a kép esztétikus ugyan, de a valóságban jön a fekete leves. S ennek másik véglete - csakúgy, mint a pasiknál - amikor feltesznek nő létükre magukról olyan képet, amin épp főzés közben lettek lekattintva, kócos hajjal, cicanadrágban, kinyúlt pólóban; vagy birkanyájat terelgetve gumicsimmában, vagy csak éppen a háttérben figyel be erősen a ratyi. Hiába áll a kép középpontjában a NŐ fullos cuccban, gyönyörű sminkkel, és csácsi az egész, ha a háttérben látszik, hogy él a mindennapokban. Erre figyelni kéne, de erősen. Mert a férfiember sem vak ám, amikor kigyönyörködte magát, akkor feltűnik neki a háttérben lévő fotel, ami tele van dobálva ruhával, vagy épp a koszos fazék, de persze ezt hosszan lehetne sorolni.
A LEGESLEGJOBB!!! A NAPOKBAN AKADTAM RÁ: A csinos, 40 éves, adatlapja szerint örökké bulizós hölgy igazolványképe a következőképp néz ki: Két szép testű pasas fogja közre, valami bulihelyszínen, de az ő arcuk úgy tűnik, hogy paint programmal, pirossal össze van firkálva. Mintha filctollal lenne csinálva. Erről a híres autó eladási hirdetés jut eszembe, ahol a tulaj a kocsi rendszámát seprűvel takarta ki.
Persze a klasszikus nem maradhat ki: Amikor a fotóról le van vágva az ex, a korábbi NAGY Ő, de a keze, karja mégis látszik...csak az, de az bizony elég feltűnően.
A lényeg azt hiszem az, hogy a külső egy ilyen közegben, mint a netes társkeresés, iszonyúan fontos, de nem kell csodálkozni az esetleges elutasításokon (egyik fél részéről sem)... nem beszélve az örökös csevegésről s az ismerkedés alapvető szabályait felrúgó levelekről: "Csinos vagy", "tetszel nekem", "akarsz ismerkedni?"
Miféle választ írjon erre az ember? Sok pasi naplóját olvasom, s a tapasztalat ugyanez. Mármint a nők között is vannak ilyenek, akiknek bizony kikönyököl elég szélesen az értelem a pofáján.
Lehet engem savazni, meg megmondani nekem a frankót most aztán mert húha... de örömmel jelentem, hogy én ettől még bizony teljesen nyugodtan fogok aludni, enni, és élni a szaros kis életemet.
Percekkel az első után másodszorra is rám nyomja a csevegőt. Felhúz vele, mert amúgy sincs rózsás hangulatom, csömörrel küzdök, de rákattintok az adatlapjára.
Ezt olvashattam, s meg kell hagyni, teljes volt az agyhalál (kiemelések tőlem vannak!!)
Hazafelé kolléganőmmel, az én "Anyácskámmal" mentünk kifelé. Ő előrébb járt, mert a kijárattól közvetlenül jobbra található bankautomatánál volt dolga. Mikor én is elértem a kijáratot, azt épp egy testes, pöfékelő nő torlaszolta el. A hűs helységből a szabadba tartva éreztem a forró levegőt és lélekben már készültem arra, hogy kilépve leizzadok, mint egy szuperszexi kismalac, de hát nem tudtam kimenni.
Az alább közölt "levelezés" eredeti. Ahol nincs írásjel a feltételezett mondat végén, na ott eredetiben sem volt. Nem változtattam semmin.
Az úgy volt, hogy a nő a medencében egymaga kószálgatott. Élvezte a napsütést és a frissítő vizet, ami körülölelte. Aztán elsétált előtte egy férfi, és némán, ajkaival "Szia"-t formált. A nő meglepődött, de hangosan visszaköszönt. A pasas megállt tőle kissé balra és messzebb, majd csípőre tett kézzel mosolygott rá. A nő ekkor fogta magát, és jobbra elúszott a kőszikla mögé, kihúzódva teljesen a medence szélére. Hátranézett és nem messze tőle a pasast látta. Megint. Válla felett hátranézve, szigorú tekintettel azt kérdezte:
Kaptam ma pár levelet egy férfitól. Igen, itt*. Nagyon udvarias, nagyon komoly ember.
Egyetlen kifogása volt először, ezt osztotta meg velem teljesen korrekt módon:
A kutya**. Halálra idegesíti, és szerinte másokat is.
Kérdeztem, hogy mi idegesítő még "bennem"?
Imádom a sorozatot. Vannak részek s poénok, melyeket kívülről fújok, sőt a mindennapi életben is használok.
Tegnap megint megnéztem pár epizódot, és besírtam a S09E01 egyik jelenetén. Mi volt a poén?
Hmm... elgondolkodtató, íme:
Ha az ember más kezébe teszi a sorsát, akkor vagy hülye, vagy kétségbeesett, esetleg óriási a bizalom. Néha az is előfordul, hogy mindhárom belejátszik abba, amiért az ember hagyja magát mások által irányítani. Elfogadja a másik véleményét, ítéletét, megoldási javaslatát. Csak bólogat némán s engedelmesen megy azon az úton, amit mások kijelöltek neki.
Egész késő éjjel morfondírozott a nő és a férfi. Hogy min? Hmm... egyeseknek ez talán morbid, perverz, agyalágyult... mindenki döntse el maga (szabad a vásár, milyen címét aggat erre bárki is).
Tehát, azon morfondíroztak vagy fél órát, hogy ha neki, mármint a pasinak az lenne a vágya, hogy a nemi szervét a homloka közepére varratja, akkor azt a környezete vajon hogyan fogadná?
HÁROM SOR
Haláláig magára marad
hegedő történetével,
akit egyszer megütöttek.
"Csók!
Kezdjél el kajálni és felállni, mert kitaláltam valamit. Már azóta ütöm ezt a vasat, mióta szakítottunk és szólni sem akartam amíg nem forrnak ki a dolgok. Köztes megoldáson gondolkodom, ami nem jár semmilyen lemondással egyikünk számára sem. Ez most bonyolult, de kell egy kis bizalom meg pár hét és jelentkezem mindenképp. Szóval kapjad össze magad, mert kell majd energia hozzá rendesen!
Sváb"
Azóta pedig néma csend és hullaszag...
Vannak emberek, akik minden különösebb odafigyelés nélkül, csak rohannak a világban. Hajszolnak valamit. Hol ezt, hol azt. Mindig van miért fussanak!
Futás-rohanás közben persze időnként megállnak, hiszen pihenni, levegőt venni még nekik is kell. Néhányukat ez ugyan bosszantja, de nem tud ellene semmit tenni, ezért megáll ő is. Piheg. Közben nézelődik.. (már ha nincs épp kettős látása a sok futástól). A szeme látja a világot, de az agya mindezt nem fogadja be. Mert az agya már előrébb jár. A következő szakaszon gondolkodik. Az újabb meneten. Mert éppen akkor semmi sem jó. Mindig más és több kell. Ami megadatik, az nem elég... még akkor sem, ha ez a valami történetesen egy ritka virág...
Egy év. Csak az idő múlását jelzi. Nincs mit ünnepelni ugyanis. Pontosan úgy élem át ezt a napot (is), mint a többit. Nincs benne semmi extra. Lehetne, de mégsem.
Pedig szeretek ünnepelni. Mindennél jobban. Mert kevés az alkalom. De talán pont ezért akarok emlékezni a szép, a jó dolgokra. Mások meg nem. Mert ők csak előre néznek. A múlt semmilyen formában sem befolyásolja az életüket. Csak egy újabb év telt el. Ez az élet rendje.
... hol nem volt. A legtöbb mese így kezdődik. De nem az enyém! Miért? Hát mert az, akiről a mesét éppen szövöm, köszöni szépen, még van! Most, ebben a pillanatban is. Valahol. Messze tőlem. De mégis itt. A közelemben. Virtuálisan.
Neten olvastam, s elgondolkodtam:
"Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
- Harc dúl bennem. Egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Jött tőle egy üzenet. Rövid volt, nagyjából a hajvágásról és a hozzá kapcsolódó konnektorba hugyozásról, illetve a picsám rúgásáról szólt. Tulajdonképpen más nem is volt benne. Vagyis dehogynem. Egy költői kérdés: "Bocsi, tényleg, de ez mi?"
Mi, mi? A hajvágás? Mi a fenét zavarja őt a puszta közepén, hogy én itt a városban milyen frizurával élem a fostos kis életemet? Miért akarna valaki konnektorba hugyozni csak azért, mert levágatom a hajamat? Érthetetlen. Ahogy az is, hogy miért kell ezt megosztani velem? Csak nem kezdek el pont neki magyarázkodni... szép lenne, ha pont Ő akarna bármiért is a szőnyeg szélére állítani.
00:50
Te! Ha tüsire vágatod a hajad, én komolyan belehugyozok a konnektorba és ha megmaradok picsánrúglak!
Bocs, tényleg, de mi ez?
Tegnap apró cseppekben kezdtek hullani a könnyeim, azután már záporoztak. Azt hittem, soha nem áll el, de aztán valamikor 20:30 felé elnyomott az álom.
Reggel üresen, fáradtan, nyúzottan ébredtem. A kávém kevergetése közben figyeltem magam, de nem tudom megfejteni egyenlőre, hogy mi is az, amit érzek. A várt katarzis, megkönnyebbülés és hasonló érzelmeknek egyenlőre nyoma sincs (ahogy a magára büszke FelettesÉn is csak kussol nagyokat, ID pedig pityereg). Kicsit olyan elcsépelt érzés, amiről a nagy bölcsek nyilatkoznak: Valaminek a hiányát akkor érzi csak a buta ember, ha már nincs jelen az életében...
Kemény meccs volt, egész estés műsor. Záporoztak a pofonok és a kokik is rendesen. Időnként volt sírás és nevetés is. Persze. A háború nem mindig, minden percben elviselhetetlen ugyanis. Vannak pillanatok, amikor képes az ember a sok-sok rosszban is meglátni a jót. Ez lenne az ID-em. Aki azt mondja, épp eléggé háttérbe szorítottam már az évek során, engedtessék már meg neki is néha egy kis móka. A Szuperego-m persze tiltakozik: Hogy képzelem én ezt? Nem lehet csak úgy össze-vissza kefélgetni. Legyen már egy kis önbecsülésem (b*ssza meg!!!), nehogy már beérjem itt évekig a másodhegedűs szerepével!
A kifejezést egy Woody Allen filmben hallottam. A jelenetben Woody nagyon szomorkás hangulatban van, a kérdést pedig ("Repi pipa?") egy empatikus prosti teszi fel neki. Nos, én nem vagyok prosti, viszont nagyon is empatikus. Arra célzok, hogy dugtam már olyannal, akivel igazából nem is akartam.
Elmesélem, hátha valaki elolvassa a férfinép közül, s felfogja, miért mondok nemet a könnyen kapható szexuális ajánlatokra, meg az ilyen "Egy próbát megér, nem?" - típusú levelekre.
"A szerelem majd akkor fog jönni, amikor a legkevésbé várod."
Aham.
Csók!
Ezt jó késve, de most pótlólag leírom mire emlékszem:
Valahogy az az első emlékem, hogy lendületes mozdulatokkal vered nekem. Bár reggel azt állítottad, hogy én keltettelek téged - arra nem emlékszem. Lehet, hogy valami tudatalatti megkívánás volt. Arra is emlékszem, hogy klasszikus pózban csináltuk és te lámpát kapcsoltál, hogy mindent remekül lehessen látni. Széthúztad a puncid és nézted ahogy duglak. Arra is emlékszem, hogy az álmosság és kanosság nagyon küzdött bennem. Kétszer is alábbhagyott az energiám, míg végül elég nyögvenyelősen, de én is követtelek. Arra nem emlékszem hogyan.... ez mondjuk ciki, de tényleg nem.
Sváb
Sok-sok pár mondatos, szexuálisan túlfűtött e-mail és sms után érkezett... a megbeszélt időponthoz képest csupán csak fél órát késett, ez azonban elég volt ahhoz, hogy az ajtón történő belépés után meg legyek penderítve. Igen, szó szerint. Arra eszméltem, hogy a bejárati ajtónak dőlve, jobb lábamat felemelve a Szeretőm a lábam között térdel és nyal, mint egy gép. Hmmm... fincsi belépő!!
Férfi:
Remélem tetszik*. Nagyon várom a holnap estét, dugni akarlak és nyalni. Bocsánat, most fogalmazni sem bírok úgy be vagyok indulva. A puncipumpával fantáziálok, ahogy összevegyítjük a tegnapi dolgokkal..... én most nagyon kiverem a faszom rád.....
* (Mellékelve egy kép, melyen a monitoron az a fotó, amelyiken a kádban ülve épp a puncimba dugom az ujjam. Az előtérben pedig az ő álló farka. Mert a képre izgult fel. A farka szép. Tényleg.)
Férfi:
Csók!
Bocsánat, hogy nem jelentkeztem a héten. Valami katasztrofálisan szar hetem volt. Kérlek jelezd azokat a napokat a közeljövőben, mikor ráérsz esténként. Jó lenne együtt aludni megint.
Csók!
Én is úgy vagyok vele, hogy pár dolgot nem mertem meglépni nálad a szexszel kapcsolatban. Jó párszor volt már úgy, hogy majdnem neked estem az ajtóban. Profán módon ezek nagy részét a macska hiúsította meg. Ami pedig érdekes felfedezés, hogy átalakult bennem a maszturbálással kapcsolatos hozzáállásom. Eddig erre úgy gondoltam, hogy ha nincs kivel, akkor ezzel vezetem le a felgyülemlett energiákat. Ez nálam egy roppant intim dolog, ami csak rám tartozik. Persze azt eddig is szerettem, ha nézhetem ahogy te csinálod.
Arra jöttem rá, hogy kifejezetten szeretek maszturbálni úgy, hogy ezt megosztom veled. Felizgat, ha arra gondolok, hogy téged felizgat mikor csinálom magamnak. Az is felizgat, hogy te rám masztizol és az is ha egymás előtt csináljuk.... persze ez még nem teljesen jött össze mert nem bírom ki, hogy ne dugjalak meg mikor ott fekszel előttem, de az valami óriási volt mikor nézted, ahogy ráélvezek a puncidra.
.....Apropó, ma estére van programod?
2012. április 7. 20:21
Férfi:
Csók!
Elég hülyén jött ki, hogy pont dolgozom.
Egyrészről mert egész nap az jár a fejemben, hogy mit műveltünk az álmomban és reggel még "beavatkozni" sem tudtam,mert elkéstem volna.
Másrészt mert azóta sem volt tíz csendes percem, hogy leírjam..... szóval majd éjjel lekörmölöm.
Bár azt csak reggel fogod olvasni....
Pasi:
Csók!
Tegnap veled álmodtam, majd leírom emailben, fog tetszeni. Szerintem jó darabig erről fogok fantáziálni... (15:08)
... bárcsak itt lennél most, és velem együtt maszturbálnál.
Csók!
Tegnap nem tudtam reagálni a fotósorozatra, mert nem volt olyan tíz percem, hogy nyugodtan megnézhessem.
Csók!
Kép kedvcsinálónak. Azért küldöm, mert önző vagyok. Reggel nézegettem a puncid és muszáj volt maszturbálnom. Arról fantáziáltam, hogy te is nézed az én képemet és közben maszturbálsz. Ez engem felizgat, így küldök képet hátha....
(A kép egyébként az álló farkát ábrázolta...ami szép. Csa így egyszerűen.)
.... de úgy igazán tisztességesen, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Úgy bizony. Váratlanul, suttyomban az döf hátba, akiről a legkevésbé gondolnád. Akinek oda adtad esetleg már majdnem mindened. Akinek az érdekeit mindig szem előtt tartottad. Akit még barátodnak is hittél, pont ezért segítettél s bocsájtottál meg. Mindig. Akár több, mint 10 éven át...
Most más volt... mert eljött annak ellenére, hogy tudta, nem lehet szex közöttünk. Hozott finom reggelit is. Elfogadta és nem is akarta az egész szex dolgot még szóba hozni sem. Nagyon kedves volt és persze mosolygós. Imádom mosolyát. Egyébként is jóképű, de ha mosolyog, úgy igazán, ahogy amúgy majdnem mindig szokott, akkor... akkor... Ő gyönyörű. Dehogy tényleg! Olyan magas frekvencián rezeg ilyenkor, hogy az bizony megcsapja az embert. Szinte ragyog és egész egyszerűen nagy dózisban kap belőle az ember... Ő szó szerint mosolyra fakaszt.
(Most nem csak úgy jött tegnap, hanem aludni is. Ez pedig ritka.)
Kb. 19:45 felé érkezett, mint mindig, most is mosolygósan. Ami "régiúj" volt, az a hatalmas hátizsák. Merthogy nem ment vissza a melóhelyre, hanem nálam aludt. Nem kellett tehát mindent pár órába belezsúfolni. Volt idő mindenre...
... dehogy tényleg az.
Nekem van egy, igaz, hogy csak műanyag, és csak a kád dugójához van csatlakoztatva egy lánccal, de lebeg a vízben és eddig vicces volt... mert ha kád és forró víz és kék polip, akkor kell a kacsa is, aki színváltós, vízálló, zene szól belőle és még le is bukik.
Nem is igazán emlékszem, hogyan kerültünk a szobába, de az biztos, hogy nem ilyen ruhaletépős, őrjöngős stílusban. Inkább kicsit zavarban voltunk, talán szorongtunk is. Azután a közös maszturbálás után, amit e-mail-ben tárgyaltunk meg, valahogy mindkettőnkben buzgott a vágy, hogy a levélváltásokban elhangzottakat valóban át is éljük. Csak ugye hiányzott VALAMI... nem tudom megfogalmazni. Nem is szükséges. Mert egy ponton túl, amikor valakivel ilyesmit átélsz, legyen az akár a netszex (igen, ilyen világot élünk, Istenem), akkor az, nevezd szeretősdinek vagy bárminek a világon, feltételez némi bizalmat. Természetesen csak akkor, ha ezt személyes találkozás követi. Az ilyen-olyan oldalakon fellelhető, közösen maszturbálható és egyéb hobbikat virtuálisan együtt űzhető, ismeretlen személyekkel váltott "cset" nem számít a világon semminek. Soha nem is izgatott. De tényleg. Szóval:
Úgy érkezett, mint mindig. Mintha nem történt volna semmi... nem szakított volna velem, nem ment volna vissza a nőjéhez (akitől talán soha nem is ment el, ki tudja?), s nem hagyta volna magát általam újra elcsábítani. Csak úgy jött. Mosolygósan, mint mindig. Mert ő pozitív beállítottságú. Milyen jó, ugye?
Álltunk toporogva, félszegen az előszobának nevezett izében.... s mélyen belül úgy tekintettem rá, mint egy húsra. Nem volt ember és nem volt férfi. Csak egy eszköz volt a szememben. Valaki, aki tudja, mit akarok és megadja. Annyit, ami belefér a lopott órákba. Többet nem. De kevesebbet sem.
2012.01.08. 19:50
Az ember életében eljön egy kor, amikor a szilveszteri hejehuja már nem villanyozza fel annyira... mérlegel és akármire már nem mond igent, csak azért, hogy "bulizzon"... még szilveszterkor sem...
A legrosszabb ilyenkor a TV-műsorra hagyatkozni, mivel konkrétan irtó fos műsorokat adnak évről-évre. Azok a csatornák pedig, melyek műsorra tűznek jobb/jó filmeket is (pl. Ponyvaregény), szórják a reklámot, szóval az ember tesped, bámul ki a fejéből, zabál és jó esetben éjfél előtt elalszik az unalomtól (ez sem gáz egy bizonyos kor után).
