Június 19. Gyárfás napja. Meg én válok aznap Tündévé.
Ha nem jön közbe semmi, akkor bizony a fenti nevezetes napon megválok a belső nemi szerveimtől. Meg a köldöksérvemtől, ami rettenetesen akadályoz.
Félek. Kurvára. Nagy műtét lesz, az már biztos. Kipakolni mindent, aztán foltozásnál a sérv... szóval nem lesz egy fáklyás menet, de legalább túl leszek rajta és nemtelenné válok.
Semmire sem kellenek a petefészkeim, sem pedig a méhem, úgyhogy kidobatom a picsába és nem rettegek tovább attól, hogy elrákosodnak. Igen, várhatnék, járhatnék szoros követésre, és akkor esetleg ha lenne párom, akkor lenne gyerek, de hát nincs nekem senkim.
Ha várok és rákos leszek, nem tudnám egyedül végigcsinálni. Még így sem tudom, hogyan lesz a felépülésem, tekintve, hogy egymagam vagyok, de ezt a tudatot könnyebb elviselnem, mint egy műtét + sugár és/vagy kemo felállást. Abba belepusztulnék...
Viszlát nőiesség, viszlát családalapítás, viszlát álmok.. nem is tudom, hogy milyen személyi számra vágyok majd eztán... mert a kettes már nem fogja megállni a helyét, főleg, ha a melleimet is levetetem egy második ülésben (sajnos egyben nem vállalják, mert sanszosan nem is bírnám ki).
Június 19. Várva várt, rettegett nap!!!!!!!!!!!!!!
