Ilyen mocskos időben szabin lenni, már felér egy ciánkapszula elrágásával, úgyhogy tegnap este totális agyzsibbasztás céljából megnéztem a fenti című filmet. Bízom benne, hogy a készítők "paródiának" szánták, mert ha komolyan úgy gondolták, ez a sztori egy önálló műalkotás a horroron belül, akkor csúfos kudarcot vallottak.

Nagyon vágytam már arra, hogy láthassam. A belülről feszítő vágy háttérbe szorított minden racionalitást, régi sebet, félelmet. Nem akartam mást, csak hogy előttem álljon, hogy belenézzek a szemeibe, s ha úgy alakul, akkor megfürödjek a mosolyában. Délután, amikor felhívott, épp egy tömött buszon ültem. Ahogy meghallottam a kellemes hangját, rögtön zavarba jöttem. Szívem szerint magamhoz nyúltam volna a buszon rögtön.

Ez nem saját...

"Férfi:
- Bocs a múltkoriért. Néha nem tudom, hogyan ne bántsak meg embereket.

Egymagam ücsörögtem a pezsgőfürdőben. Közel-távol nem volt rajtam kívül senki a "vizesblokkban". Élvezettel adtam át magam az élménynek, a nyakamtól a derekamig dőlt rám az erős vízsugár. A fürdőruhám megtelt levegővel, a felsőm a víz felszínén lebegett. Lábaimmal biciklizve hol leereszkedtem az ülőkére, hol feltoltam magam s hagytam, hogy ahol csak érhet, hát bizony érjen a sugár. Igen, ott is. Volt ebben ugyanis valami izgató. Egyszer csak megjelent Ő az ajtóban. Azt hittem, hogy káprázik a szemem, de láthatóan nagyon is határozott léptekkel igyekezett felém. Egy félszeg mosolyra futotta csak tőlem... szégyelltem, hogy "meglepett". Amikor a medencébe lépett, a lábaim akaratlanul - mintegy vezényszóra - szélesre nyíltak. Ő elém lépett, s lenézett rám. Nem kellett beszélnünk. A tekintetünkben benne volt minden elfojtott vágyunk, kívánságunk...

Elmentem egy úgynevezett "meseterápiás" csoportülésre, mert nagyon ajánlották, hogy hasznos. Kb. 13-an voltunk a "csoport", meg a vezető. A szokásos bemutatkozós kör után, a "mesélő" kedvesen megmutatta, aztán fel is olvasta, mit hozott nekünk mára.

A mese címe: A hetvenkedő nyúl és a teknős.

Hajnalban, biztos ami biztos alapon, az ingen kívül egy könnyű kis dzsekit is magamra kaptam. Az idős néni a megállóban úgy lökött félre, hogy kis híján seggre estem. Nem baj, gondoltam, fő a pozitív hozzáállás, úgyhogy a véleményemet a közlekedési kultúrájáról megtartottam magamnak s még képzeletben sem rúgtam le a hülye fejét. Bent nem volt semmi extra, Tudjukkit nem láttam, így máris pompásan indult a napom.

Olvastam egy blogbejegyzés, melyben a szerző arról értekezett, vajon milyen jogaik vannak a szeretőknek, illetve mit engedhet meg az, aki a szeretőt tartja. Rengeteg szempont megvilágításba került, persze az abszolút "igazság" nem született meg. Nem születhetett, hiszen erre nincsenek "törvények", nincs tuti recept.

Egészen késő este volt már. Mindent kibeszéltünk, amit csak lehetett. Melegünk volt, hiszen a tavasz elmaradt, s a nyár a nyakunkba szakadt.

Kellett valami frissítő... valami, ami feldobja az éjszakát. Ekkor jött az ötlet a nyalással kapcsolatban.

Ennek jegyében most vígan magunkhoz nyúlhatunk, hejj! Mert hát mit tehet az ember lánya, ha sehol egy olyan férfi, akivel szívesen bújna ágyba? Megszeretgetni magát.

"Arra kérlek, hogy nekem ne írj levelet, mert még egy ilyen közönséges és szellemtelen nővel, mint amilyen Te vagy, nem akarok megismerkedni, elég volt egyszer!

G."

Csupán egy kedves fa volt a sok közül. Semmi különös nem volt benne, szívemnek mégis fontossá vált a hosszú évek alatt.

Mikor először láttam, hatalmas lombkoronája volt még és vastag törzse. Nagyon sokáig és tüzetesen kellett bámulni ahhoz, hogy észrevegye az ember: fent a magasban néhány ágon elsárgultak a levelek.

Ebből az egy szóból állt csak a nagy üzenet.

Az első gondolatom az volt: "Hát Öregem, nem vitted túlzásba."

De van, amikor nem kell túlragozni a dolgokat. Neked magyarázzam ezt? Sosem voltál egy szófosó típus, most sem írtad körbe, nem finomkodtál, egyszerűen csak közöltél velem egy tényt. Egy érzést, amivel azt kezdek, amit tudok, akarok, merek.

Egész jókedvűen, ám annál szétszórtabban ébredtem. Kávézás és egy kis netezés után ledobtam magamról a pizsamát, és tisztességesen felöltöztem, ahogy szoktam: nem hivalkodóan, csak olyan átlagosan, osonós stílusban. Vállamra csaptam a bevásárlós táskámat és elindultam szépen a hozzám legközelebb eső Tesco-ba. A Szerémi úton kaptam először pirosat, s míg a zöldre várva ácsorogtam az út szélén, lepillantottam a lábaimra... BAZZ!!! A mamusz... mamuszban jöttem el otthonról!!!!

Az úgy volt, hogy a papi kitalálta, idén nyáron tegyük már ki a nyugágyat, ne porosodjon tovább. Remek ötlet, lelkesen támogattam is a projektet. Előbányásztuk hát a szerkezetet, s kiállítottuk a fűre. No, rég nem láttam ennél koszosabb műanyagot, az biztos! Elő a kefékkel, súrolószerekkel, aztán hajrá, csináljunk a feketéből fehéret. A szórófejes tömlőből áramló kútvizet elegánsan irányítottam a megfelelő helyekre, amikor azonban már bokáig álltam a sáros lében, gondoltam, csak elzárom a vizet, hisz az érték. Leállítottam hát a szivattyút, s dörzsöltem a nyugágyat lelkesen. Már csak az öblítés volt hátra, ezért újra áram alá helyeztem a szivattyút, ám ezúttal nem történt semmi. Csak a nagy csend, csak az volt. Tarkómat vakargatva hívtam a papit, hogy hát most légy okos, Domokos! Ő újra kipróbálja, amit én, aztán ugyanolyan tanácstalanul áll mellettem. Mi tévők legyünk most? Először is ellenőrizzük, hogy van-e áramforrás. Lemegyek a fáskamrába, mert onnan jön az áram a kúthoz. Fogdosom a dugókat, igazítok rajtuk, búg a szivattyú. Megnyugszom, hogy "Dejó!", ilyen könnyen oldódjon meg minden problémám. Papi kihúzza a kútnál a szivattyút az áramforrásból, visszadugja, s megint néma csönd és hullaszag. Visszamegyek a fásba, megint piszkálom a konnektort, de a világon semmi sem történik. 

Csattogok haza a piacról, s már messziről látom, hogy a ház előtti szemetes veszettül füstöl. Álldogál körülötte vagy 3-4 szomszéd, s tanakodnak, hogy hát ki kellene hívni a tűzoltókat, vagy legalábbis "csinálni valamit". 

"Víg napokat szomszédok!" - felkiáltással odalibbenek, kecses mozdulattal kirántom a táskámból a 1,5 literes üdítős palackot, s hanyagul meglocsolom a tartalmával a kukát (málnaszörp volt egyébként).

Volt füst, nincs füst.

Néznek a budaiak, egy szó nem sok, annyit sem tudnak kinyögni. Már csomagolom is a flakont és szökdécselek tovább, ütöm a kódot, jövök befelé. Ők meg lehet, hogy még most is ott állnak...

Ezzel talált meg valaki. Gondolom, súlyos csalódást okoztam neki, hiszen semmiféle statisztika nem szerepel az irományaim között ebben a témában.

Amúgy sem vagyok egy ilyen nagy szex guru, meg nem vonalkázom az aktusok számát sem az ágytámlán. Ráadásul nálam 35 volt a legidősebb pasas. Azok meg még olyanok, mint a nyulak. Bárhol, bármikor, bármiért, bárkivel. Ebből kiindulva nem hinném, hogy a 40-es férfiaknál csökkenne a szexuális étvágy. Max. "öreg nyulasan" csinálják. Két akció közt többet pihennek, ill. a második után biztos, hogy azon kapod magad, a farok gazdája a hűtő előtt ácsorog, s a tökeit vakarva azon morfondírozik, mit burkoljon éppen (ez egyébként bármely korosztálynál előfordul). Szép látvány a halvány fényben az efféle sziluett. Szeretem látni az ilyesmit. Egyél Drágám, mert kell az a fránya energia!

2013-ban nincs ebben semmi kivetnivaló. Ide is dugjuk, meg oda is. Mikor ki engedi.

Ismerek egy faszit, mindjárt 40 éves lesz. Mostanáig egyedülálló volt, de nem csak éppen, hanem úgy, hogy a büdös életben nem volt tartós kapcsolata sem. Namármost ÉN lennék az a nő, akivel aztán hirtelen mindent akart. Házasságot, gyereket, együttélést, ásót, kapát, nagyharangot, csillagokat az égről!

Elutasítottam. Többször. Kidobtam az ajtón, ő visszajött az ablakon. Bedeszkáztam az ablakokat, hát megbontotta a tetőt és beugrott onnan. Végül is, ért hozzá, hogyan kell födémet bontani.

A dolog kezdett már nagyon elmérgesedni, mivel én folyamatosan \"nem\"-et mondtam. A pumpa meg ment fel benne rendesen. Ettől függetlenül persze harcolt tovább. Még az öregemet is meglátogatta a kórházban, csak hogy jó pontot szerezzen.

Tegnapelőtt aztán nagy hirtelen kiderült, hogy bár még mindig engem szeret, megunta a várakozást és tulajdonképpen cirka 3 hete együtt él valakivel. Valakivel, aki szereti végre, nem úgy mint én. Ez egy teljesen tiszta szándékú, őszinte szerelem, mely mindent elsöprő, azonnal összeköltözős. Gratulálok!

Egyetlen bibi csupán a gépezetben ÉN vagyok. Én, aki már nem kellek, de azért mégis. Én, akit meg lehet vádolni mindenféle ocsmánysággal (sértett önérzet nyilván), hogy én ilyen vagyok, meg olyan vagyok... de tényleg annyira nagyon rossz vagyok, hogy nincs rá szó, azonban ha mégis volnék szíves igent mondani, akkor a másik nő \"csomagolhat, és mehet, ahová akar\". Szép kis történet, ugye?

2 nappal ezelőtt visszavonhatatlanul felértünk a jéghegy csúcsára, amikor is a helyzet már annyira eldurvult, hogy csak a gondolkodás nélküli szardobálás ment, amiben nem kívántam részt venni, ezért megkértem az illetőt, hogy húzzon már a redvásba. Elvégre együtt él valakivel, ne hívogasson engem, ne írjon, s legfőképp: ne unszoljon, hogy álljak mégis vele össze! Még a nővéremet is be kellett vonnom, mert egymagam kevés voltam a fékezéshez. Olyan vádözönt kaptam a nyakamba, ami ellen képtelen voltam védekezni. Testvérem szerint a pasas egy őrült, de megígérte neki, hogy békén hagy végre.

Nem egész 24 óráig bírta a hallgatást, tegnap este aztán megint megszólalt a telefon. Újra elmondta, hogy vessek magamra, ő várt rám elég sokat, nekem nem akaródzott, hát megpróbálja mással. Mert együtt AKAR élni valakivel. Mert KI AKARJA PRÓBÁLNI, milyen együtt élni egy nővel. Hajrá! - mondtam neki. Sok sikert kívánva ismét kértem, hogy hagyjon lógva, éljen a nőjével, csináljon neki gyereket, sok sikert, stb.

No, hát ez nem így van, kérem szépen! Álljunk meg egy szóra! Mert én nem is hiszem, hogy ő összeállt valakivel, de akkor most ő idejön hozzám, a \"hajamnál fogva bebasz az autóba\", elvisz magához és megnézhetem, hogy női cuccokkal van tele a lakása. Megköszöntem a lehetőséget, ám nem kívántam élni vele. Illetve bedobtam, hogy rendben, átmegyek, de akkor már megvárnám a Kedvest, hogy elmeséljem az úr viselt kis dolgait, közte azt is, hogy múlt héten vasárnap a munkahelye előtt erőszakosan csókolgatott, ölelgetett, és kérte, hogy próbáljam meg vele, mert annyira de annyira szeret, hogy ha a tizedét érezném csak ennek, hát mi lennénk a földkerekség legboldogabb párja. Berángatott az épület elé, és azt sugdosta nekem, hogy \"Csókolj meg, mert annyira kívánlak! Azt akarom, hogy lássák a kollégák, milyen nőm van!\". Természetesen ellenálltam, de ez őt nem szokta különösebben zavarni, mert hát \"tudod, hogy milyen erőszakos vagyok\". Valóban az, egy báránybőrbe bújt farkas.

Nem ereszteném bő lére, mert a lényeg az, hogy természetesen az új szerelemmel nem találkozhattam, mert sokáig dolgozik, és amúgy sem szeretne cirkuszt, de ha nagyon akarom, akkor összehoz egy találkozót, s azt is szeretné, ha a születendő gyermekének én lennék a keresztanyja, mert oly csodálatos ember vagyok (most akkor melyik is?). Aztán újra elhangzott, újra és újra, hogy értsem meg, hogy ő meg akarja próbálni az életet, de ha én igent mondok, akkor rögtön ki van baszva a másik nő. Mikor szembesítettem azzal, hogy miket hadovál, akkor férfiasan ment a hátrálás, hogy \"nem, nem... ezeket csak azért mondom, hogy megtudjam, mit érzel irántam\". Nem kell trükközni, elég megkérdezni: Nagy lófaszt érzek. Túrós lófaszt.

Mégis mit kellene éreznem? Miközben nekem udvarolt és a családomhoz is elkísért, otthon állítólag egy nő várta. Valaki, aki oly türelmes (vagy éppen annyira leszarja), hogy meg sem kérdezi, hol jár az Ura egész hétvégén, kivel beszélget 2 órán keresztül telefonon, s aki annyira tuti, hogy a gyanú árnyéka sem merül fel, hogy Apu a pélóját másba akarja tenni. De azt nagyon!

S az ilyen embernek hiába mondod ám azt, hogy tegyük le a telefont, legyetek boldogok, csak végre engem hagyjál békén! Meg sem hallja! S közel a 40-hez úgy hiszi, padlóra küld azzal, hogy a fosbúkon megjelöli: kapcsolatban van. Valakivel.

Kurvára nem érdekel, hogy mi az igazság, mert nem akarok tőle a világon semmit. Azonban a zaklatásomat nem tűröm tovább. Mennyire kéne hinnem neki, mikor a szerelméről győzköd, ha közben burkoltan ribancoz, s tulajdonképpen hibáztat mindenért? A világ össze gondja-baja azért van, mert én létezem. Hogyne! Annyira rossz vagyok, hogy ezt körbe sem lehet írni, de azért én kellek. Én és senki más. Nem is fog szeretni soha senkit úgy, mint engem. Ha kell, ezt megmondja Anyunak is. Nem kell megmondani. Legalábbis én nem igénylem.

Egyetlen kérésem van csupán: Hagyjon már végre békén a picsába! Ne hívjon, ne írjon, ne jelölgessen, ne lesegessen, mint egy töketlen kisfiú.

(Egy konkrét olvasónak)

Egész jó napom is lehetett volna. Annak ellenére is, hogy viszonylag lesújtó önfelismerésen estem át.

Munkahelyen ugyanis az alábbi történt:

... hát az bizony hangosan csattan. Még a tok is beleremeg.

A méreg, az ideg sok olyan dologra készteti az embert, amit később megbán vagy legalábbis nem pont úgy csinálná, ha módjában állna visszapörgetni az időt.

Amiről most én írok, az nem friss sztori, ettől azonban tény, hogy kúrták már rám a bejárati ajtót, amolyan igazán tokrezegtetősen.

Tudom, hogy szenvedsz miattam, hogy vágysz rám. Tudom, hogy minden perc egy kín, hogy minden óra pazarlásnak tűnik, mert megy az idő s te nem tudsz hozzám közelebb kerülni.

Tudom, hogy a nap bár fényesen ragyog az égen, neked ez újabb fájdalom, hogy nem sétálok az oldaladon, nem osztozom veled a tavasz örömében. Tudom, hogy a madárdal eljut ugyan a füledig, a dallamot mégsem hallod meg. Nem hallod, mert nem figyelsz. Más köti le a gondolataidat. Én.

... a nő aranyos volt, gyönyörű és készséges.

Azt mondta, átlépte a határt. 

Azt mondta, a nő folyamatosan "nem"-et mondott.

A nő fejében szöget ütött valami, ahogy törökülésben nézegette az előtte fekvő férfit.
Elgondolkodva mondta:

- Valahol... valamikor... valakivel... valamilyen csatornán láttam egyszer egy Juventus meccset.

"Olyan, mint hatástalanítani egy bombát egy kísértetházban, amit egy aknamezőre építettek, ami mindenütt medvékkel van teli. És a medvéknek késük van." (K.T.)

Buszpályaudvar. Szépen állunk libasorban. Természetesen mindig vannak osonók, akiken én már rég nem idegesítem magam. Ők azok, akik oldalról érkeznek, látszólag csupán azért, hogy megnézzék a kijelzőn: valóban akkor indul a kiválasztott jármű, amikor. Ezt egészen addig nézik (mintha képtelenek lennének felfogni), amíg be nem áll a busz. Akkor aztán egy laza piruettel általában ők azok, akik elsőként szállnak fel.

Azt hiszem az éjjel egyértelmű üzenetet küldött nekem a testem. Hogy mit? Hát úgy értelmezem, hogy szexet akar. Igen, fura egy dolog ez, mert a böjt tényleg elég hosszúra sikerült.

Álmomban viszont úgy meg lettem dugva, hogy öröm még visszagondolni is rá. Nem igazán tudom - nem akarok tudatosítani - , hogy ki rakott meg úgy Istenesen, de szerintem nem is ez a lényeg. Pusztán arra emlékszem, hogy hátulról tolta és baromi jól esett. Csatakos hajjal, lihegve, kiszáradt szájjal ébredtem... mintha legalábbis hegyet másztam volna. Viszont kielégülten. Ez is valami. Ha már álmomban megcsinálnak. Huhh... (szanalmas.hu)

Előreszaladtam egy kicsit a Grace Klinika történetében... talán nem kellett volna, de mégis így történt. Most már tudom, hogy az egyik kedvenc karakterem - Mark Sloan plasztikai sebész - sajnálatos módon meghal. Ami meglepett, de őszintén örültem neki, az a halála ábrázolása volt. Többször visszanéztem... ugyanis tökéletesre sikerült.

A történet szerint súlyos sérüléseket szerez egyébként egy repülőgép szerencsétlenségben, s kérdéses az is, hogy túléli-e. Aztán egyszer csak felébred és jól érzi magát. Az elszenvedett traumának nyoma sincs. Az öreg sebészen kívül mindenki örül. De ő nem. Nagyon egyszerűen és simán mondja el a többieknek, hogy valószínűleg egy "utolsó hullámról" van szó. Egy utolsó energiahullámról a halál előtt. Mert ez tényleg létezik. A terminális stádiumban lévő betegek egy elég nagy hányada ugyanis a halála előtt hirtelen jobban lesz. Mondhatni azt is, hogy "megtáltosodnak". Sok ilyet láttam már. Sajnos... a hozzátartozókban felébred a remény, csodát emlegetnek és örülnek. Nincs értelme ilyenkor elmondani nekik, hogy szerettük hamarosan újra rosszul lesz, aztán pedig meghal. Nem fogadnák el. Miért? Mert látszólag (TÉNYLEG LÁTSZÓLAG) minden a helyére kerül. Még a legelesettebb beteg is mosolyog, terveket sző. Aki előtte hónapokig lábra sem tudott állni, esetleg ahhoz is erőt érez, hogy sétáljon...

A filmben meglepően jól ábrázolták a folyamatot, az pedig külön tetszett, hogy nem körítették sírással-rívással. Sloan is tudta, hogy mi történik vele, ami nem jelenti persze azt, hogy megnyugodott vagy feladta. De legalább tudta. Ahogy az öreg sebész is, aki ott maradt vele, hogy a legfontosabb dolgokat letisztázzák: Meddig tartsák gépeken, újraélesszék-e, ha leáll a szíve? Csupa gyakorlatias, ám annál fontosabb kérdés.

A valóság persze nem így néz ki. A beteg mellett rendszerint nincs senki, amikor a "hullámnak" vége. A hozzátartozók sokszor hosszas virrasztás és aggódás után megnyugszanak, s talán először fekszenek le úgy aludni kimerülten, hogy jobbra fordult szerettük sorsa. Aztán mikor legközelebb jönnek és üresen találják az ágyat, döbbenten teszik fel - a jogos - kérdéseiket: Hogy történhetett ez? Hiszen olyan jól volt, evett-ivott... a családját akarta látni. Ilyenkor megpróbálni elmagyarázni ezt a folyamatot elég nehéz.... nem fogják fel, arra gondolnak, valami hiba csúszott az ellátásba. Pedig nem. Csak elmaradt a kommunikáció. Nem vállalja ezt fel nagyon senki. A kezelőorvos feladata lenne egyébként, de a halált nem fogadjuk el, titkoljuk, félünk tőle. A halál a mumus.

Nem akarok igazságtalan lenni. Szép lassan itthon is elkezdődött azért a betegek és hozzátartozók korrekt tájékoztatása, ám messze elmarad ez még a "tökéletes"-től. Érthető, ugye? Odaállni valaki elé, aki esetleg hosszú idő után végre újra úgy érzi ÉL, s azt mondani neki, hogy ezt a többletenergiát fordítsa az ügyeinek lezárására... nos, elég nagy bátorság kell hozzá. A laikusok ugyanis szinte semmit sem tudnak erről a "hullámról", ahogy úgy nagyjából minden halállal kapcsolatos dolgot igyekeznek kizárni a tudatukból. A halál rossz dolog, elfogadhatatlan. Hiába az élet szükségszerű velejárója, mégsem állunk készen. Sem mint betegek, sem mint hozzátartozók. A halál tényleg mumus a mai világban. Takargatjuk, elfedjük, félünk tőle. Miután a holttestet egy kórházi ágyról 2 óra után elviszik, alapos fertőtlenítésen esik át az egész szoba. Még az ágybetétet is kicserélik, s elviszik külön fertőtlenítésre. A haldoklókat külön szobába teszik, ne zavarjon, ne rémisszen meg másokat az agónia. Érthető ez, hiszen senkinek sem szolgál javára a gyógyulásában, ha mellette valaki hosszú órákon át haldoklik.

Hozzátartozóként sem könnyű ezen az úton elkísérni a beteget. Elfogadni, hogy anyánk/apánk/szeretőnk/gyermekünk/barátunk itt hagyja ezt a világot... megterhelő és a gyászt leginkább a veszteségélmény fokozza. A tudat, hogy az életet eztán az adott személy nélkül kell éljük tovább. A tudat, hogy mi élünk, ő pedig meghal. Bűntudattól kezdve a gyászon át, önmagunk sajnálásáig mindenféle érzelem munkál ilyenkor az emberben.

A halálról kellene beszélni. A halál nem mumus. A halál egyszerűen az élet végét jelenti. Kikerülhetetlen. Abban a pillanatban biztos, hogy megtörténik egyszer, amint megtermékenyül a petesejt. Hogy kinek mennyi ideje adatik, s milyen lesz annak a minősége, ebből a szempontból nem lényeges. A lényeg az, hogy be fog következni. Mégis úgy csinálunk, mintha nem így lenne. Úgy teszünk, mintha kijátszhatnánk. Élni akarunk és azt szeretnénk, hogy a szeretteink is éljenek. Nem pont úgy és nem pont akkor tudjuk/akarjuk elfogadni a halált, amikor az épp kopogtat. Nincs jó idő erre, tudom én...

S míg egészséges az ember, egyáltalán nem foglalkozik ezzel. Nem akar erről tudomást szerezni, nem fogad be információkat ezzel kapcsolatban. Pedig, ha foglalkoznánk ezzel, beszélnénk erről, akkor talán könnyebb lenne. A gyerekek is fel tudják fogni, hogy mi a  halál. Nem szükséges dajkamesékkel hülyíteni őket arról, hogy a nagymama messzire utazott vagy, hogy a kutyát elvittük egy szép nagy tanyára, hogy szabadon futkározhasson. El lehet mondani, hogy mi a halál. Fel fogják majd, ha nem is rögtön.

Sloan doktor halála ebből a szempontból mesterien lett megkreálva. Mert bizony a legtöbb ember egyedül hal meg. Nincsenek mellette a szerettei és a személyzet sem üldögél a haldokló mellett. Erre ugyanis sem idő nincs, sem pedig szabad ember. Kényelmessé tudjuk tenni az utat, de elkísérni nem tudunk senkit. A halállal kapcsolatos tudás azonban lehetővé teszi, hogy akár betegként, akár hozzátartozóként elvégezzünk olyan dolgokat, amik feltétlenül szükségesek a megnyugváshoz. Szükségesek ahhoz, hogy később az embert ne marja a lelkifurdalás.

Anti. Rá emlékszem a legélesebben. 27 éves volt. Lassan 10 éve, hogy meghalt. Itt hagyott egy 4 éves, gyönyörű kislányt. Anti, akihez reggel 5-re jártam és masszíroztam az oedemás bokáit, hogy beleférjen a lába a papucsba. Anti, aki ülve aludt, mert félt, hogy hanyatt fekve megfullad. Ő volt az, aki tudta, hogy nem lesz itt boldog happy end, bárhogy is érzi magát. Anti volt az, aki karácsony előtt saját felelősségére hazament. Azt mondta, nem felejtem el soha: "Haza akarok menni. Azt a kevés időt, ami még hátra van, a feleségemmel és a kislányommal akarom tölteni. Úgy akarok meghalni, hogy a szeretteim ott van mellettem." Megérte a karácsonyt. Januárban még képeket is hozott. Csontosan, hófehéren ölelte a gyermekét a karácsonyfa előtt. Aztán februárban meghalt. Otthon, csendben, a szerettei körében. Antinak olyan orvosa volt, akiben megvolt a kellő bátorság ahhoz, hogy őszintén elmondja neki a kilátásait. Olyan orvosa volt, aki nem ijedt meg attól, hogy egy fiatal ember szemébe kell mondania: meg fog halni, ezért rendezze el, amit úgy érez, hogy el kell rendeznie. Anti éppen ezért úgy ment el, hogy nem maradtak utána félbehagyott ügyek. Csak egy szomorú feleség és egy kislány... csak az maradt utána, amire befolyása semmiképp sem lehetett.

Hinni kell! Hinni kell a csodákban, az új gyógyszerekben, a kísérletekben, az orvosi tudásban, az akaratban, az elmében, a szeretetben. De nem szabad, hogy ez a hit mindenek felett álljon. Hinni kell abban is, hogy az élet megy majd tovább. Tudni kell, hogy a világ egyetlen másodpercre sem áll meg; mindegy, hogy épp mi halunk meg vagy egy közeli hozzátartozónk. Mert a halál igenis az élettel karöltve jár. Kikerülhetetlen. Kicselezhetetlen. S legfeljebb csak elodázható. Mindenki meghal. Mindenki.

Eljött ez a nap is. Gondoltam egyet és besétáltam, hogy "lesétáljak". Merthogy amennyire nehéz belépni katonáékhoz, pont annyira körülményes a kilépés is.

Ádám!

Ha tudtam volna, hogy ennyi küzdelem és fájdalmas átalakulási kísérlet van egy-egy leveled megírásában, akkor... akkor is kértem volna, hogy írj... De persze annak is örülök, hogy testet öltöttél végre!!!!

Különösen örvendek, hogy ÉLSZ, fekszel és nézelődsz, mert ez azt jelenti, hogy jól vagy barátom!

Vagy mégsem? Sokat mérgeskedsz az utóbbi időben Ádám! Abból gondolom, hogy itt nálam örökké esik, vihar tombol...és nagyon ritkán süt csak a nap... légy vidám egy kissé, hogy süttethessem az arcom kérlek...ha már uralod az időjárást! Nekem nem kell eső, csak a fáknak, azoknak hasznos...

A vesémbe is látsz Ádám! Mert tényleg, így is látni akarlak. Nem érdekel, hogy piromániás vagy, nem érdekel, hogy pusztítasz és darálsz magad körül mindent és mindenkit: ÉN AKKOR IS LÁTNI AKARLAK!! Azt szeretném, ha megcsodálnád a gyönyörűen kidolgozott testemet, arra vágyom, hogy lássam a szemedben az áhitatot...azt szeretném, ha a fenyőfa tetején ülve egymás szavait innánk... erről fantáziálgatok már napok óta Ádám!!!

Nem tudom leírni neked, hogy mit érzek irántad. Nem tudom megfogalmazni...barátnak érezlek...közelinek. Néha túl közelinek... sok mindent megosztottunk egymással, de nem eleget Ádám. Úgy érzem, hogy életünknek ebben a szakaszában szükségünk van egymásra. Ne kérdezd miért, nem tudom mindenre a választ...ez csak egy érzés...ezt nem lehet megmagyarázni.

Tudom, hogy kevés esély van arra, hogy megszeressük egymást. Nem. Nem úgy, ahogy általában szokás: méla undorral vagy szalmalánggal. Hanem úgy igazán! Meg fogunk próbálkozni a "barátsággal", érzem. Mindkettőnknek így lesz a könnyebb. Majd kitaláljuk, hogy barátok leszünk és úgy megyünk el kutatni. Egyet azonban megtanultam itt az erdőben: A túl egyszerű, vakmerő tervek a legtöbb esetben nem úgy sülnek el, mint azt várják azok, akiknek a fejéből kipattant a remek ötlet. Arra utalok, hogy én félek attól, hogy nem tudnánk egymás barátai lenni.

Tudod én nagyon férfias vagyok. Borzasztó gyönyörű, izmos testem van. A sok favágástól. Azt hiszem, nem tudnál nekem ellenállni. Jaj Ádám! Úgy fáj, hogy nem megy tovább. De talán, ha a harisnyát tényleg ráhúznám a fejemre, akkor esetleg ellent tudnál állni. Persze csak ha nem vagy ilyen szadohista vagymi. Ők azt hiszem, ha jól emlékszem azok, akik szeretnek fájdalmat okozni. Mondjuk, ha az vagy és nekem jössz, akkor jó ha előre tudod: hirtelen lezavarok két olyan maflást, hogy ott sz@rod össze magad kiccsávó! Szóval mégiscsak amondó vagyok, hogy gyere vagy gyertek fel a hegyre Ádám!


Gyilki napok óta nem járt nálam, de jó tudni, hogy veled tartja a kapcsolatot. Én azt olvastam, hogy a netszex az olyan, hogy ha van kamerád, meg a másiknak is van, akkor összehozzátok jól, hogy lássátok egymást és akkor ki-ki magát szeretgeti...és ennek örültök. Asszem. Gondolom a férfi a Csunyáját simogatja, a nő meg a Virágját és azt képzelik, fordítva van. Ha nincs kamera, akkor meg úgy tudom, hogy leírják egymásnak, hogy mit csinálnának. Ilyenre akartam anno hívni Gittát, de nem jött...pedig szórtam volna neki az áldást, alig győzte volna a Virágja... mert nagyon tudok ám fantáziálni... de hát magára vessen a Gitta...nem igaz?

Ha szeretnéd, egyszer majd leírom, hogy mit csinálnék veled, ha itt lennénk egy téli estén ketten a kunyhóban, egy hóvihar kellős közepén.

Vigyázz magadra Ádám! Válaszolj majd, ha nem okoz gondot...

Feri

Szia Ferencem!

Sikerült materializálódnom. Nem volt egyszerű, rengeteged erőlködtem és most újra ÉLEK! Eddig csak az ujjaimat tudtam használni, így írtam a levelet is neked, de az annyi energiát vett ki belőlem hogy sokáig teljesen láthatatlan voltam. Napokig nem tudtam érinteni semmit. Azután ma áramoltattam a chi-t rendesen, koncentráltam, az ERDŐre gondoltam meg rád, hogy mi lesz velünk és íme: itt vagyok megint.

Én nem rohanok, sőt inkább fekszem. Szóval nekem nem kell megállnom. Körülnéztem, évek óta nem néztem ennyit… Tudod rengeteg időm volt magamban, amíg „szellem” voltam. Azt vettem észre, hogy a hangulatom kihatással van az időre. Egyedül voltam és minél szomorúbb voltam, annál jobban esett az eső. Nem éreztem az ízét, de gondolom hogy nagyon sós volt. Minden keserűségem kisírta az eső, talán Gyilkiét is. Talán mi ketten okoztuk ezt. Szeretném hinni, hogy mindketten fontos szerepet töltünk be ebben a világban. Jó lenne. Szóval ha nagy a szárazság az ERDŐben csak bánts meg picit (ne nagyon mert akkor kénytelen leszek visszavágni) és máris lesz eső dögivel. Ha nagyon felhúzol még villám is lesz, hogy ne legyen probléma, ha hamar sötétedik. A nyehőcét megkeressük ez fix! A családom otthon hagyom. Nem valók ők az ERDŐbe. Nem figyelnek ők semmire, félő hogy felgyújtják, elrontják, beszennyezik, megfertőzik azt... Én is veszélyes vagyok, akkor is az lennék ha nem uralnám az időjárást. De így különösen. Tudom hogy te kockáztatsz és így is látni akarsz. Ez jó. Gyilki beszélt nekem a netszexről, amit nem értek.. Te tudod mi az?

Ádám

Ádám!

Kétszer is írtál ma nekem! Ünnepelnek a fák, vidámabban csiripelnek a madarak és a farkasok is hátrébb húzódtak...

Roppant mókásnak tartom egyébként, ahogy megpróbálsz mindent, hogy meglepj! Nem akarom kedved szegni azzal, hogy elárulom: minden változást azonnal megérzek... hiába a lápfürdő, hiába Majré lekenyerezése...ebbe az erdőbe nem tudsz belépni anélkül, hogy én ne tudnék róla.. (de vedd úgy, hogy nem is írtam a fenti sorokat).

Majréval meg óvatos légy, mert hamis! Most azt hiszed, hogy lekenyerezted, de vigyázz Ádám! Majré kiszámíthatatlan... lehet, hogy a következő alkalommal - hiába pudli - felugrik és átharapja a torkodnak azt a részét, amelyiket átéri. Nem tud megölni, de nagyon csíp a harapása...

Ma egész nap itt ülök a fa tetején... csak lógázom a lábam, és gondolkodom. Rólad Ádám! Az első találkozásra gondolok... úgy érzem, hogy különleges lesz... ha bekened a tested sárral, ha nem... mindenképp... és tudod miért Ádám? Azért, mert amikor jössz, bár én tudni fogom, úgy csinálok majd, mintha nem tudnám. Hagyni fogom, hogy a farkasok közé merészkedj és virágot szedj nekem. Ne félj Ádám!!! A háttérből figyelni foglak és ha nem bírnál a vadakkal, akkor közéjük durrantok párat... szedd csak a virágokat, mert érezni akarom, hogy fontos vagyok. Balga, önző emberi dolog tudom, de akkor is! Olyan egyedül vagyok itt a kerek erdőben, hogy annak a puszta gondolata is boldogsággal tölt el, hogy egy férfi virágot szed nekem.

Nem kaptam még virágot férfitől én sem, ami azt jelenti, hogy nekem is ez lesz az első alkalom. Nem teszek felelőtlen ígéreteket Ádám! Nem tudom megígérni Neked, hogy sírni fogok, ha meglátlak... Meghatódni viszont biztos meg fogok. Tényleg. Már attól is fátyolos a tekintetem, hogy belefejeltem egy pókhálóba itt a fán...

Az első közös emlékünk már megvan Ádám! Tudod mi az? Az a pár sor, amit ide írtál nekem... legelőször. Az a MI első közös emlékünk és hidd el, pont eléggé tökéletes.
A puszit nem fogom erőltetni. Tudnod kell, hogy - mivel egyedül élek és csak állatokkal van kapcsolatom - nem igazán tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Nem tudom, hogy kell reagálni egy puszira. Összerándulok, hátrálok, ha pedig még meg is ölelnél, akkor csak állnék mint egy faszent. Az állatokkal nem szoktam pusziszkodni. Velük harcolok...de ezt már tudod.

Miért bántod magad Ádám? Mi ez a szenvedély, ami ennyire hajt afelé, hogy tüzelj? Nem értelek én téged Ádám! Furcsa vagy...

De ettől függetlenül örülök, hogy a gödörrel nem akarsz végül semmit sem kezdeni. Hidd el, nagyon nagy falat az nekünk. Még együtt, közös erővel sem lehet az abban eltemetett dolgokat hasznossá tenni. Jól vannak ott, ahol vannak.

Tudod Ádám, mióta itt élek a kerek erdőben, volt lehetőségem arra, hogy megtanuljam, hogyan kell jól élni. Egyszerűen. Tényleg ennyi a titok Ádám! Én csak élem az életem itt, mint egy kis Maugli, s a világról csak annyit tudok, amennyit Gyilkitől és a vendégektől hallok. Meg persze a könyvek... Hát a könyvek fantasztikusak! Nagyon szeretek olvasni Ádám! Hozhatsz könyvet és vihetsz is tőlem. Kölcsönbe. Ami azt jelenti, hogy vissza kell jönnöd, mikor elolvastad...

Ne aggódj, ne félj semmitől! Nincsenek hangyák nálam. Csak amikor jön az eső, de a kunyhóba akkor sem jönnek be. Az erdő gyermeke vagyok, hallgatnak rám a legapróbb állatok is. Igen, még a hangyák is. Ha én azt mondom, hogy kerüljenek el téged, megteszik. Nyugodtan alhatsz itt Ádám! Amúgy is őrzöm majd az álmod, hisz megígértem.

A mocsári nyehőce érdekes állat lehet... sajnos én nem láttam még itt a környéken. Ha pedig velem akarod újra meglátni, akkor az azt jelenti, hogy csomagolnom kell, mert az én erdőmben nincs mocsár. El kell mennünk akkor oda, ahol Te először láttad. Nem baj, elmegyek Veled Ádám! A teremtő erő szült engem, tán elenged egy kis víkendre is, nem igaz? Gondolom ott, ahová megyünk, van némi fa is, amit apríthatok, ha rám jön a késztetés... egyébként meg akkor nézünk mereven... és együtt nem tudjuk, hogy mit látunk. Fantasztikusan hangzik Ádám! Főleg azért, mert TE azt gondolod, hogy NEKEM muszáj látnom. Majré ellesz velünk, együtt lessük majd a kis állatot és ha megleljük, akkor örülünk. Jó?

Hiszek neked Ádám! A Te tolladból oly szépen hangzik, hogy nincs lehetetlen! Még azt is el tudom képzelni, hogy kilépek az erdőből és nem válok semmivé... és elhiszem azt is, hogy ha kijössz hozzám, akkor én leszek a legfontosabb. Most már elhiszem. Te pedig azt hidd el, hogy ha eljössz a kerek erdőbe, akkor itt minden Rólad és Neked fog szólni. A tücskök neked ciripelnek majd, a szúnyogok téged csípnek majd, a legyek rád fognak repülni, a madarak téged tojnak le... de ami a legfontosabb: Én itt leszek, és...ha kérdezel, kapsz majd válaszokat...ha akarod itt leszek Melletted, de ha egyedül akarsz lenni, eltűnök...

Várlak Ádám! Tudni fogom, ha jössz!

Feri

Szia Feri!

Kicsit rosszul esik hogy úgy érzed, kiszagolhatsz. Éppen ezért ki foglak cselezni.
Mikor megyek hozzád nagyon odafigyelek majd, veszek lápfürdőt, megszárítom magamon a sarat és akkor majd jól megleplek. Mert akárhogy nem akarok megjelenni. Különlegesnek kell lennie az első találkozásnak. Mély benyomást akarok tenni. Nem szeretem a kiszámítható dolgokat. Néha jók persze, de hosszú távon unalmasak. Szóval ha körbenézel, számolj vele hogy már talán ott lapulok a levelek alatt. Már lekenyereztem Majrét, degeszre etettem és durmol valahol. Meg foglak lepni!! Ha kell, felteszem rá a hetem. De elrejtőzök és amikor már azt hiszed nem jövök, megcibálom a nadrágszárad. Egy nagy csokor virágot fogsz kapni tőlem, nem boltit, mert az személytelen. Ott az erdőben fogom szedni a farkasok mellől. Hogy érezd, fontos vagy nekem. Nem adtam még férfinek virágot. Te leszel az első. Szóval szeretném ha gyakorolnád a sírást vagy a meghatódottságot. Fontos ez, mert ez lesz az első közös emlékünk. Bízom benne hogy tökéletes lesz. Már amennyire lehet valami tökéletes. Talán még puszit is fogok adni. De ezt még korai megígérnem.

Igen nekem is szőrös a mellem, de csak egy csíkban.. régebben az volt a programom lefekvés előtt hogy öngyújtóval égettem a mellszőröm. Akkor még nem tudtam hogy attól is erősödik, így most csak egy csíkban van.. gödrödhöz akkor ne nyúljunk, hülye 5let volt, már tudom.

Milyen gondok vannak a szocializációddal? Az állatok elfogadtak, a vendégek is jól érzik magukat nálad, nem? Aggódom a hangyák miatt. Sok van ott az erdőben? A hangyák félelmetesek. Sokan vannak és este bemásznak a szádba, ha nyitva hagyod.. nekem ne másszon semmi a számba. Van hangya csapdád? Tudnál csinálni ha nincs, hogy tudjak nyugodtan aludni?

Szeretem a természetet. Sok csodálatos dolgot lehet megfigyelni a szabadban. Ott van például
A mocsári nyehőce. A kedvenc állatom. Igaz még csak egyszer láttam (én voltam az első aki feljegyezte). De ha ketten összefogunk talán befoghatunk egyet. Majré szeretné. A nyehőce nagyrészt mocsárban él.
Éppen ezért nehéz befogni meg észrevenni is. Mert amikor mocsárban van, tök úgy néz ki mintha ott sem lenne. Jó a mimikrije. Asszem így mondják az okosok. Nem is tudom leírni, hogy néz ki. De ha látjuk 1üt,t akkor már ketten nem fogjuk tudni. Amikor én láttam sárbuborékot fújt. Strandpapucs volt rajta, meg egy fonott kalács a kezében. Lehet hogy akkor szocializálódott éppen én meg megzavartam. Azóta nem láttam. Az erdőben rengeteg időnk lesz, amíg te fát vágsz én majd ülök a lesben és várom hogy előbújjon. Muszáj látnod.

Ha ketten összefogunk nincs lehetetlen. Ebben biztos vagyok. Legyen szó szendvicselésről (amit nem is értettem.. kannibál vagy, vagy miért akarod Gyilkit szendvicsben?) vagy bármiről.
Jó hatással leszünk egymásra. Gyilki miatt nem kell aggódnod, vele foglalkozhatok máskor is. Ha kint leszek, ott az erdőnkben Te leszel a legfontosabb. Hidd el.

Hamarosan ott vagyok!

Ádám!

Ádám!

Tudod ugye, érzed ugye, hogy mennyire vártam már a leveled? A Te leveledre vártam Ádám, senki máséra, így nincs miért szabadkoznod!

Fehér ingben vagyok, fain hímzésekkel az oldalán, ez az ünnepi gúnyám. Ha eljössz, akkor persze, hogy hétköznapinak fogsz látni, kockás ingben, kantáros nadrágban, gumicsimmával! De addig is Ádám! Ünneplőbe öltözöm, ha tudom: írsz nekem. Mert ez ilyen Ádám! Ezt az örömteli, izgatott időszakot meg kell becsülni, díszben kell lenni, mert nem tart sokáig. Sosem.

Mert el fogsz jönni és elmúlik a varázs. Tudom, mert nem Te leszel az első. Hiába a kalap és a harisnya a fejemen, úgy érzem, Te is csak egyszer fogsz eljönni Ádám!

Amikor eljössz, Gyilki is itt lesz. Szükségem van rá, mert gondok vannak a szocializációmmal. Ő majd segít, hogy értsük egymást. Én is új vagyok ebben a melegedőben, pont úgy, mint Te Ádám! Gyilki viszont ismeri a helyzetemet, a kínos csendeket majd kitölti ő a fecsegésével. Mert nagyon sokat beszél az a lyány... Ádám... néha az agyamat is kibúgja...

Azt írod megkedvelted. Hirtelen. Ennek örülök, ugyanakkor egy kicsit összefacsartad a szívem Ádám! Ő itt lesz és érzem, hogy rám nem leszel annyira kíváncsi... háttérbe fogok szorulni, mert Gyilki lehengerlő, humoros... én csak kedves vagyok, félénk és favágó.

Ennek ellenére én majd vigyázok rátok. Nem hagyom, hogy felégess bármit is itt az erdőmben. Nem hagyom, hogy úgy érezd, nincs más lehetőség! Mert mindig van Ádám! Ezt tanultam meg az erdőn! Ha az egyik medvét nem sikerül legyűrnöm, jönni fog egy másik, csak türelmesnek kell lenni. Ez a legfőbb baja Gyilkinek is: türelmetlen. Folyton hajszolja a boldogságot, pedig csak meg kellene állnia egy percre és körülnéznie. Mert ez az erdő gyönyörű Ádám! Ha eljössz, akkor a bemutatkozás után majd hagylak üldögélni egy tuskón, hogy nézelődj, süttesd az arcod...mert nagy szükséged van erre úgy érzem.

Tudod, a hétvégén a fenyőfára felvittem mindenfélét. Megerősítettem. Mindenféle szempontból. Nem számít már, hogy hány kiló vagy... könnyen fel tudsz mászni és kényelmessé tettem Neked, nekem, mindenkinek, aki ott fent, a magasban szeretne eltölteni egy kis időt!

Esténként a legszebb odafent Ádám! Nagyon fogod szeretni! Elcsendesedik az erdő, csak a tücskök ciripelnek...ott fent egyedül lehetsz. Nem megyek utánad. Tudom, hogy jó néha egyedül. Mert az nem ugyanaz, mint a magányosság. Ezeket mind megkaphatod itt Ádám! Pisilhetsz széllel szemben, fetrenghetsz a csalánban, és ha úgy tartja kedved, hát ordíts!!!!!!!! Üvölts, ahogy a torkodon kifér!!! Ezért itt nem fog bántani senki. Mi Gyilkivel elleszünk a tábortűz körül... sokat szoktunk álmodozni...ezt tesszük majd akkor is, amikor Te egyedül akarsz lenni, hogy magadban bolondozz... nem fogunk benne akadályozni.

Egyre kérlek csak! Amikor a farkasok túl közel jönnek, akkor is ordíts! Ne magadért, ne a móka kedvéért, hanem azért, hogy elűzd őket innen...tudod, írtam, hogy egyre többen vannak! Azt hiszem, a bolondságod direkt jól fog jönni itt a kerek erdőben.

Majré megint belepisilt amúgy a gödörbe. Nem bántottam szegény párát, mert őszintén szólva, ha már elástam, akkor nem mindegy, hogy mi történik azokkal a dolgokkal? Nem fogom kiásni őket, nem fogom kiárulni őket... nem csinálok velük semmit. Majré elintézi helyettünk. Nem lesz gondunk vele. S ki tudja, lehet, hogy ebből a sok szarból végül valami jó kerekedik ki... ezért hagyom Majrét...

Ádám! Itt a hegyen nem lesz bolt... csak mi. Hárman. Meg Bendegúz, ha el akarod hozni. Ez egy menedék. Nem áruljuk ki az emlékeimet. Ne haragudj érte! De játékból megcsinálhatjuk, csak nem szeretnék lemenni a városba miatta. Elvállalod az adminisztrációt Ádám? Kijárod a sok-sok engedélyt? Mert tudod, hogy a világban túl sok a szabály... ha ebbe belevágunk, akkor meg kell felelnünk... megint... pont ami elől menekültem... nem lesz ez jó Ádám! Meg fogod látni, hogy elveszítjük a menedéket. Egymást fogják taposni az emberek, és a scannered sem bírja örökké. Be fognak szivárogni mindenféle alakok...sunyik, rosszak, hazugok... megmérgezzük a helyet Ádám és akkor én hova megyek? Nincs más otthonom. Ide teremtettek, itt az én helyem!

De én bízom benned Ádám! Ha Te segítesz és kitartasz és hiszed, hogy ez egy küldetés, akkor belevágok. Ha elbukunk, akkor majd eldöntöm, hová bújok el Majréval...végül is ilyen Tüzépeken vagy minek hívják...szóval ott is lehet fát hasogatni... legvégső esetben. De hinni akarom, hogy jót akarsz nekem Ádám!

Hinni akarom, hogy nem azért akarsz eljönni az erdőbe, hogy szétrombolj mindent és elégess...hanem azért, hogy megismerj engem és ezt az életformát. Egyszerű, néha kényelmetlen és sokszor magányos is, de azért jó. S ha már Te is eljössz, mindjárt leszünk hárman. Három derék ember. Egy rakáson. Ha jól keverjük a kártyát, még az is lehet, hogy Gyilkit be tudjuk rakni a szendvicsünkbe...de nem szaladok előre Ádám! Meglódult a fantáziám... először mi ketten melegedjünk össze... mert az fontos. Hisz ez a helyzet új lesz... nagyon új... és furcsa...mindenképp. Neked szőrös a mellkasod? Mert az enyém igen...elképzelem, ahogy összesimul a két szőrös mellkas... szoknom kell a gondolatot, de megbirkózom vele!!!

Most be kell fejeznem, mert vár az ebéd. Ebben a melegben nem tudok fát vágni. Azt olvastam, hogy 16:00-ig nem szabad napon lenni, mert melanoma malignumot kaphatok. Az a baj, hogy nem tudom eldönteni, hogy az jó-é avagy rossz? Te Ádám! Te tudod, hogy jó-e nekem, ha kapok egy ilyen melanoma malignumot? Az valami talizmán? Vagy egy égi jel, például a bőröm? Hmm...

Örülök, hogy írtál Nekem Ádám! Legyen szép a napod! Akkor jössz, amikor akarsz és onnan toppansz be, ahonnan szeretnél! Nem tudsz meglepni, mert a szemem olyan, mint a sasé, a szaglásom meg mint egy nagyon éles szaglású állaté (most nem jut eszembe ilyen konkrét kiemelkedő állat). Szóval gyere... akármikor.

Feri

Szia Ferenc!

Remélem elég napsütést kaptál az elmúlt napokban, még ha nem is írtam, ennek csak örültél. Süttetted az arcod még utoljára ugye? Mert most pihennem kell kicsit. Ha napot akarok, akkor az nagy erőfeszítés ilyenkor. Persze meg tudom csinálni. De ritkán. Amikor találkozunk, ha télen is lesz, biztos hogy 28 fok lesz. Ezt garantálom. Izzani fog a levegő.
Az izzásról jut eszembe: Gyilki küldött magáról képet. Te láttad már? Elég jó. Ki is nyomtattam A3-asban hogy majd a kunyhó falára rakjuk tapétának. Nem fog ki rajtam. Mondtam hogy legyen hód, de nem akart. Akkor tapéta lesz. Voodoo tapéta. Ha nagyon rakoncátlankodik majd jól megtépkedjük.

Szóval a hangulatomra visszatérve egész jó volt a hét, sokat gondoltam rád meg a pudlidra. Tudok újra hazudni, ami nagyon jó.
Szeretsz pókerezni? Megtaníthatlak, ha akarod. Nyomhatnánk vetkőzős pókert. Már ha belejöttél persze. Egyébként nincs értelme, mert egész nap pucérkodhatnál, ami rövid távon lehet hogy jó, de hosszú távon nem egészséges.

A kutyád amúgy milyen szexuális beállítottságú? Szerinted elviselne egy fiú teknőst? Szerinted lehet köztük mindent elsöprő szerelem?
Vagy a kutyád ilyen kutyista vagy mi, hogy csak kutyával, mindenki aki nem kutya az korcs? Vannak neki előítéletei?

Az én teknősöm (Bendegúz) szeret mindenkit. Csak kicsit lassú.
10 évembe telt, mire megtanítottam neki, hogy ha szólok, hogy "Benő kaja", akkor elindul és spirálokban mozog. Egyre nagyobbakban (hogy megtaláljam). Eddig 30 perc volt a rekord, de volt hogy egy hétig kerestem... Szegény kint maradt a csomagtartóban. De nem adta fel, csak nyomta a köröket.
Szóval a lényeg, hogy őt vinném, ha lehet. Nem eszik sokat mert anorexiás... heti 1-2 légy, meg egy kis zabpehely a kajája. De rászoktathatom körömre is. Egyszer kipróbáltam és szerette. Azért hagytuk abba a körmözést egyébként, mert esténként rájárt a lábujjaimra. Szar úgy ébredni... hidd el nekem. Jobb ha nem körmözünk. De ha nincs más... lehet azt is.

Mikor menjek akkor?? Ma vagy holnap?

Ádám

Szia Feri!


Végre írhatok neked. Lassan indulok az erdőbe hozzád, váratlanul, mert szeretek meglepetést okozni. Ne várj fehér ingben, vegyél fel kockásat az az igazi favágós, nekem nem kell hogy megjátszd magad. Az légy aki vagy. Meg hasonló közhelyek. Tudod picit tartok ettől a kapcsolattól, most már bevallhatom, de azt hallottam 1szer mindent ki kell próbálni,kivéve a néptáncot és a vérfertőzést..

Társaságra vágyom, így hogy Gyilki is ott lesz biztos nem fogunk unatkozni. Kevés olyan ember van akivel szívesen beszélgetek. Ő az. Nem tudom mi fogott meg benne. Megkedveltem. Hirtelen. Mit szólnál ha ott tartanánk? Lenne aki főz, mos, takarít ránk. Még Majré szőrét is kifésülhetné. Viszek neked könyvet. Ha nem tudnád, a könyv olyan mint a film, csak tök más. De lehet vele tüzelni, szóval szeretni fogod (leviszem az összes Rejtő Jenő könyvem. Akár Gyilki is olvasgathatja, szerintem neki tetszene). Én szeretek mindent ami ég. A tüzet is. Vigyáznod kell majd rám.
Nehogy felégessem az erdőt. Gyakran égetek fel magam körül mindent...

Kicsit aggódom a fád miatt amire felmászol, hogy legyen térerő. Én közel 100 kiló vagyok..és a vékony ágak nem tudom hogyan fognak elbírni minket. Főleg amikor majd egyedül szeretnék netezni. Tudod Feri nekem esténként szükségem van néha a netre.. Szigorúan egyedül. Ha fent leszek hullani fognak a tobozok, szóval ne állj alá. A gyújtogatáson kívül szeretek hülyeségeket csinálni pl.: széllel szemben pisilni, csalánban fetrengeni, ordítozva rohangálni órákat. Ilyenkor nem kell velem
foglalkozni, hamar lenyugszom.

Ha tetszeni fog az erdei élet (remélem tetszeni fog), komoly terveim lesznek. Szépen kiássuk a gödrödet, amiben az emlékeket meg a haszontalan dolgokat tárolod. Keresünk majd egy indián temetőt és jól aláássuk őket. Előtte persze lepisiljük (Majré segíthetne) és talán fel is gyújtjuk kicsit. Később kiássuk és boltot nyitunk. Tudom, hogy nem szereted a tömeget ezért csak kicsi bolt lesz, nyomi pr-ral. Hogy csak az igazán elszántak jöjjenek. Szereztem egy aura scannert, szóval a rossz embereket fel fogjuk ismerni már a fáról. Őket is eltemetjük. Ez azért fontos, mert nemrég rájöttem hogy kell valami nyomot hagyni magad után a világban. Először összefirkáltam a parlamentet, de a szemetek lemosták. Így marad ez. Persze csak ha neked is tetszik az ötlet. Remélem nem vagy fafej és megérted ,hogy ez egy küldetés, ami az egész világot jobbá teszi.

Várom már a találkozást. Egyre jobban.


Üdv: Ádám

Szia Ádám!

Megkaptam az üzenetedet! Nagyon boldoggá tettél, Ádám! El is döntöttem, hogy a fenyőre eszkábálok valami ülőkét, hogy egész nap ott ülhessek, várva a leveled. Tegnap hozzá is fogtam, hisz nem kell más, csak fa és szög, meg akarat...vagyis minden megvolt. Csináltam egy ilyen láblógatós, arcot süttetős kis helyet magamnak a fa tetején. Holnap nem is fogok dolgozni. Hajnalban felkelek, felmászom a fára és ott fogok várni.

Ma elmegyek a folyóhoz is és kimosom a legszebb ingemet, abban fogok a fenyőfán ülni Ádám! Mert ünnep lesz számomra a holnap! Nagyon ritkán történik velem ilyesmi! Tudni előre, hogy valakitől levelet fogok kapni... ez a legritkább esetben fordul csak elő. Megadom az eseménynek a kellő tiszteletet Ádám!

Tudod, tegnap sikerült egész sok fát összeaprítanom. Már készülök a télre is, ezért nem csak a vevőknek, hanem magamnak is hasogatok. Félek kicsit a téltől Ádám! Olyan rövidek a nappalok, az éjszakák meg nem akarnak véget érni. Holnapután, ha lesz rá időm, elmegyek az erdő mélyére. Ha nem lesz időm, akkor meg azután. Keresek jófajta füveket... Nem vagyok nagy dohányos Ádám, de van egy szép pipám... Nem annyira jó, mintha itt lenne valaki más is, de legalább ha akarom, akkor a paprikás krumplinak krémtúró íze lesz. Nagyon szeretem a krémtúrót Ádám! Gondolkoztam is, hogy fel kellene hozni ide egy tejet adó állatot, de félek, hogy a medvék vagy a farkasok megennék. Mert tele van a kerek erdő farkasokkal. Éjjelente hallom, ahogy vonyítanak Ádám! Félelmetes... Egyre többen vannak! Nem értem... évek óta itt élek, de ennyi farkas nem volt még körülöttem. Jól be szoktam zárni az ajtómat belülről, mert az megvéd. Nem tudnak bejönni, pedig vannak napok, amikor egész a kunyhóig elmerészkednek. Hallom őket, érzem a szagukat. Félek ilyenkor Ádám, nem szégyellem bevallani. Mit akarnak tőlem ezek a farkasok?

Pszichogyilki is feljön ma hozzám a hegyre! Elmegyünk gombát szedni. Ami nem tart sokáig. Amúgy.

Ez olyan fura Ádám! Eljöttem ebbe az erdőbe, hogy ne tudjanak bántani az emberek és én sem őket, hogy kivonhassam magam a mai - életnek nevezett - cukrozott szarból. Annyira jó volt itt egy darabig! Nem tudtam hibázni, mert nem volt körülöttem senki. De egy idő után elkezdett valami hiányozni... talán a botlás? Nem tudom...de Majréval kicsesztem egyszer-kétszer csak azért, hogy a bokor mögül nézve nevethessek rajta kárörvendőn.

Szegény Majré! Nem érdemelte meg... Vannak, akik nem érdemlik meg, mégis velük is ugyanazt teszem. Pszichogyilkit is bántom sokszor, pedig ő feljön legalább hozzám. Nagyon vicces figura, párszor majdnem sikerült meggyőznie, hogy jöjjek le a hegyről, de engem nem olyan fából faragtak ám Ádám! Amikor idejöttem, megfogadtam, hogy csak fát fogok vágni és nem megyek vissza többé. Olvasom a könyveket, amiket ő szokott hozni nekem, és egyre inkább úgy érzem, hogy nem akarok visszamenni. Persze, hiányzik, hogy valaki mellettem legyen, de csak olyat tudok már elképzelni, aki szintén nem akar majd visszamenni. A vendégeket szeretettel fogadom (majd meglátod!), mert tudom, hogy csak jönnek és mennek. Megaranyozzák a napomat, de simogat az a tudat is, hogy el fognak menni. Mert a vendégek a sok-sok jó mellett mindig hoznak ide a hegyre valami rosszat is. Van egy nagy gödröm Ádám. Akkor kezdtem el ásni, amikor az első vendégek eljöttek. Abba dobálom a sok rosszat, feleslegeset, amit hoznak. Különféle ajándékokat, amikre nincs is szükségem. Nem bántom meg őket! Nem tudják, hogy amikor elindulnak lefelé, akkor én megyek a gödörhöz. Elásom ezeket a felesleges dolgokat...mert mi szükségem lenne pl. mobilszámra? Úgysem telefonálok... Olyan sok mindennel van tele az a gödör...egyre mélyebbre és mélyebbre kell ásni, felforgatni a földet, hogy komposztálódjanak a dolgok...

Majré amúgy is lepisilte tegnap a gödröt. Mérges voltam rá, nem adtam neki ebédet. De Majré bírja a strapát. Büszke! Nem kunyerált, nem sírt, tűrt némán. Nézett rám és láttam a tekintetében, hogy dafke oda fog pisilni ma is. Most fél szemmel őt figyelem ám a fa tetejéről, mert innen mindent belátni Ádám! Ellátni a erdőn túlra is! Messziről látom, ha valaki jön hozzám... és látom Majrét is. Ezt ő is tudja. S talán azt is, hogy mindig az erősebb kutya b*szik... és Majré nem túl nagy. Pudli. Tudod... Hát azt csinálok vele, amit akarok.

Vigyázz magadra Ádám! De ha ki akarsz szakadni a körforgásból, gyere fel a hegyre! Olyan csend van, hogy agyban tudsz ordítani magaddal!

Várom a leveled Ádám. Nagyon. Nagyon.

Feri

Feladó: Ádám

Szia Feri!

El sem hiszem hogy végre 2en vagyunk.. Tudsz csak nekem élni es mindenki mást kizárni? Majrét is... Boldog akarok lenni végre..
Segíts!


feladó: Feri

Ádám!


Naponta 1x nézem ezt az e-mailt, mert tudod, itt az erdőben elég magas fenyőre kell felmásznom, hogy legyen térerő, de megteszem. Megteszem, mert nem adom fel a reményt, hogy egyszer valaki írni fog nekem. Látod Ádám, a hit segített, hogy kibírjam itt egyedül. Mert én is nagyon magányos vagyok itt az erdőben. Kerek is, nagy is, néha félelmetes is... a medvék átköltöztek a túlvégére, mert nem bírták már a zaklatásom elviselni, a nyulak meg... hát nem az igazi, tudod Ádám? Kicsik és nagy a fülük, de a lábukkal nagyon nagyot tudnak ám rúgni!!!

Majré! Nem kérheted, hogy őt száműzzem az életemből, Ádám! Nekem csak ő van és senki más! Ő az én kis pudlim.
Mindig jön velem mindenhova. Velem sír és velem nevet. Mindent neki mondok el, mert tudom, hogy ő biztosan nem fogja továbbadni. Bár néha - bizonyos estéken - áll a kunyhó szélénél és nagyon ugat meg sír...ilyenkor elbizonytalanodom... mi van, ha az én titkaimat kiáltja bele a szélbe?

Ehh... tudod Ádám, nem jó boldogtalannak lenni.... nem bizony... fiatalabb koromban azt hittem, hogy mostanra már meglesz mindenem. Asszony és talán már gyerek is... de a nők! Mindig becsaptak! Ezért is hagytam fel a keresgéléssel és inkább legyűrtem néha napján egy-egy kisebb, gyengébb barnamedvét. Mert csak az erő számít ma Ádám, és én már elfáradtam! Már nincs erőm megfelelni az igényeknek, nincs erőm játékokat faragni és azokat szétküldözgetni. Már nincs erőm semmihez...

A baltát is alig bírom a fejem fölé lendíteni... Vannak napok, amikor csak úgy ülök valamelyik tuskón és süttetem az arcom. Nem foglalkozom az erdővel, a munkával, a boldogtalansággal... és a magánnyal sem. Próbáld ki Te is Ádám! Süttesd kicsit az arcod! Nagyon kellemes érzés...feltölt és azt olvastam egy régi könyvben, hogy még valamilyen D-vitamint is termel... fene tudja, mire jó, de vitamin, vagyis rossz nem lehet. Az ilyen napokon csak arra gondolok, hogy el fog jönni az életembe az a valami/valaki (már nem kell, hogy nő legyen, csak legalább két lábon járjon!), aki elhozza magával a boldogságot is. Jön majd fel a hegyre, fain kis hátizsákkal a hátán, tollas kalapban és a Trapper Farmer család egyik nótáját fogja fütyülni (Tudod, ők azok, akik menekültek régen a nácik elől. Nem vagyok én okos Ádám, de 1,5 óra után már kiabáltam nekik, hogy ne énekeljetek annyit minden fűnél meg bokornál, hanem menjetek végre át a határon!). Szóval így képzelem a boldogságot Ádám!

Te lennél az, aki egyszer majd felsétál hozzám? Nem tudsz eltévedni, mert csak egyetlen ösvény vezet ide. Messziről látni a kunyhót, szép kis tisztáson áll. Nem nagy, de két kedves, egymást szerető ember elfér benne! Tudod Ádám, esténként itt sokat szoktam olvasni, mert sötétben már nem merek fára mászni, s így nem tudok netezni.
Olvastam valami Pilinszky Jánostól vagy kitől egy "verset" (?). Meg tudtam jegyezni, mert volt időm többször elolvasni és amúgy is rövid:
"Az ágy közös. A párna nem."

Azt hiszem Ádám, ez a baj mostanában az emberekkel, a kapcsolatokkal. Hogy nem közös a párna. Nekem elég nagy párnám van és csak egy darab. A dunyhából is csak egyet hoztam fel a hegyre. Aki mellém heveredik, az kénytelen egy párnán nyugtatni a fejét az enyémmel. De tudod Ádám, már lassan arra is hajlandó leszek, hogy odaadjam az erre tévedőnek az ágyat is, a párnát is és a dunyhát is. Feküdj csak le jóbarát, őrzöm én az álmod!

Majrétól ne tarts, őt ne akard elűzni. Kedves jószág, sokat köszönhetek neki. Ha nem lett volna, talán már elhagytam volna a hegyet vagy az egész világot. Meg fogod őt szeretni Ádám. Nagyon szépen tud ám nézni és nem kunyerál az asztalán falatozás közben, ami nem elhanyagolandó szempont.

Nem írok most többet Ádám, mert már nagyon fáj a bal karom, amivel a fenyőágba kapaszkodom. Muszáj lemásznom, mert hamarosan újra fát kell vágnom. Be kell hoznom a lemaradásomat.

Én itt vagyok és itt leszek Ádám! Csomagolj, kapd a hátizsákod és gyere. Bármikor.

Feri

Feri vagyok. Gondoltam bemutatkozom neked.

Tudod Ádám, egy kissé magányos vagyok itt a nagy kerek erdőben. Minden nap vágom a fát, mert kell az embereknek. Fűtéshez. Egész nap csak vágok és vágok. Majré az egyetlen társ az életemben! Mert mindenkinek kell valaki Ádám! Mindenkinek! Szeretnünk kell valakit, különben nem ér az élet semmit. Itt az erdőben sokat szoktam álmodozni. Most már nem is ragaszkodom ahhoz, hogy nő legyen az illető. Megelégszem azzal is, ha ember.

Mert tudod Ádám, a barnamedvét elég nehéz térdre kényszeríteni. Ezért akartam tegnap Gittával is megismerkedni. A húgom fotójával hülyítem a népeket. Szánalmas vagyok Ádám, tudom. De hát ez van. Társra vágyom. Már nem vagyok fiatal. Nem bírok mindig el a medvékkel. Meg unom is őket. Nem túl kedvesek hozzám. Örökké hadakoznak és vicsorognak. Már egy embert szeretnék, akár olyat is, aki csak méla undorral van mellettem. Csak mondjon pár szót. Küldhet a fenébe is, csak szavakkal tegye.

Tudod Ádám, a húgom fotójával sokakat elszédítettem, de csak Gitta volt az, aki rájött és még ő sem akart privire jönni és masztizni velem. Itt voltam egyedül, lábaimnál aludt Majré, a kis pudli és bárhogy is kérleltem Gittát, nem akarta. Ezek a mai nők kiismerhetetlenek számomra. Nem tudom mit akarnak. Pénz, paripa, fegyver... minden van a fakunyhóban. Fent a hegyen, az erdőben. De nem sétálnak arra. Te eljössz egyszer? Meglátogatsz engem?

Majd a szemembe húzom a kalapom Ádám és akkor nem leszek annyira félelmetes. A húgomtól kérek harisnyát is. Azt is ráhúzom a fejemre, biztos, ami biztos. Ha már nem tetszem, legalább a bizarrság izgasson, nem igaz? Majré is beszáll, ha szeretnéd.

Csak, hogy tudd Ádám: OKJ-s bizonyítványom és engedélyem van balta, szekerce, láncfűrész és egyéb szúró-vágó-hasító szerszámok használatra is! Nem vagyok akárki! Valaki vagyok! Sokat tanultam mire idáig eljutottam. Nagyon várom a válaszod és hiszem, hogy pozitívan fogsz hozzám állni. Már loptam is harisnyát. Nagyon bizarrul nézek ki benne a fejemen a kalappal, de ha a lovaglócsimmába betűröm a kantárosnadrág szárát, akkor olyan fain csávó vagyok, mint a Hejederhétszentség! Ádám! Nem könyörgök senkinek! Még neked sem!

Az erdőben megtalálsz. Ha medvével találkozol, csak kezdj el, "Huhúúúú"-zni, akkor elszaladnak. Tudom, mert ezzel hívtam őket és már unják az erőszakot. Várlak Ádám! Vagy gyere privire masztizni, ha nincs sok időd. Ne úgy, mint a Gitta, aki nem jött. A némber. Feri vagyok. Ne felejts el!

Sokan szeretjük a bárányokat, hisz azt tartjuk róluk: szelíd állatok. Csak legelnek naphosszat, időnként bégetnek, s arra mennek engedelmesen, amerre a juhász és a kutyája tereli őket. 

Mivel tényleg szelíd állatok, nem esznek húst sem, és nem ismerik a harcot, a küzdelmet, így azt sem, hogyan védjék meg magukat. A védelem a juhász dolga. A juhászé és az ő kutyájáé. Épp ezért kell ébernek lenni, minden neszre, szellőre figyelni. A farkas, a farkasok bárhonnan jöhetnek. A legváratlanabb pillanatban. Ha pedig egy juhász megengedi magának azt a luxust, hogy nem ismeri kellőképp a nyáját, nem veszi számba a báránykáit, akkor könnyen megeshet, hogy az ellenség beszivárog, s akkor csap le, amikor arra a legkevésbé számítanak. Hogy kik? Hát mondjuk a juhász. De még a kutyája is meghökken, a nyáj pedig hangosan béget. 

"Szia!

Lenne kedved bekapni a faszomat baby?"

Igen, csupa nagybetűvel. Merthogy ezt most kérésre írom. Mindössze ennyit írtak a papírra: BŐR

Ebből aztán azt csinálok, amit csak akarok. Bármit. Lássuk akkor! 

...merem csak bevallani, hogy NEHÉZ!! Egyre nehezebb egyedül. 

Nem csak a segítség hiányzik, hanem MINDEN, amit egy TÁRS hoz az ember életébe. Valaki, akinek a mellkasán megpihenhet a fejem... valaki, aki néha felráz és biztosít róla: rendben lesz minden! Ha pedig mégsem, akkor sem állok a vihar előtt egyedül. Fogja VALAKI a kezem. Erősen, tántoríthatatlanul. 

Furcsa azért az emberi agy. Megtréfál, meggyötör... mikor milyen kedve van.

Nos, az én csöppnyi agyam úgy döntött, hogy valamiért nem enged el valakit, akit egyébként korábban már hagyott elmenni. Mert az én agyam úgy érzi, hogy valami történik. Ja! Onnan tudom mindezt, hogy kibaszottul szoros kapcsolatban állok vele. Mármint az agyammal. Erre állítólag nem mindenki képes. Ők a boldog emberek... gondolom. 

Felhúztam magam újra, és előbb le kell írnom ezt:

Mintha divatba jött volna az ilyen fejtető nélküli fotó az urak körében. Némelyiknek a fél homloknál elfogy a fej... és ez gyanús!!!! Mé' pont ott?
Kopaszodsz sajnos, rendben. De egy ilyen fotó nem old ám meg semmit.

Nos, nem fogom tagadni, hogy búgok mint a csiga, amivel gyermekkoromban oly nagy szeretettel játszottam. Rajtam van a hoppáré! Megfogalmazhatom úgy is akár, hogy konkrétan baszhatnékom van, partnerem azonban jelenleg nincs. Ezt úgy értem, hogy ebben a pillanatban, mert tudom én is, hogy egy sms-be kerülne, s máris lenne, aki megmászna... de nem akarom. Vagyis igen... csak hát... 

Filozgatok itt a próbálkozásokon. Hallani mindenfélét, meg át is éli az ember azokat a bizonyos fiaskókat... s nem is gondol arra, hogy mennyi minden utalhat arra: két ember között a szex nem fog működni. 

A szexhez, mint olyanhoz mostanában nincs kedvem. Akárhonnan is nézem, valamiféle kötődés mindig kialakul bennem azok iránt, akikkel lefekszem, s erre most nincs szükségem. A baráti cirmi viszont más... abban a testem nem vesz részt igazán. 

...nagyjából így kell elképzelni: 

Reggel 9-kor már egy ócska buszon zötyögött. A zene a fülében ordított, de még ez sem volt képes elnyomni a hatalmas csuklós jármű zaját. Az ablakon bámult kifelé. Nem akart senkire sem ránézni, s azt sem akarta, hogy őt lássák. A feje tele volt zavaró, fájó gondolatokkal. Nem bírt megbirkózni velük. Bárhogy erőlködött, mindig előjött valamelyik... alattomosan tört a felszínre, könnyeket csalva a szemeibe... a kesze-kusza viszonyaitól felfordult a gyomra, a Gombóc pedig (ami még véletlenül sem Artúr) fojtogatóan nőni kezdett a torkában. A busz egy lőtér mellett haladt el éppen. A nő felpattant és megnyomta a leszállást jelző gombot. Nem volt ezzel semmi célja, pusztán csak annyi, hogy levegőt kapjon. Mert fuldoklott...

Mert mi nők is tudunk alkotni...

Nos, egy kedves naplózó férfinél olvastam a nőkről... röviden, tömören. Narmermost jól kifakadtam kommentárban, szórtam az áldást mindenkire, s közben azon gondolkodtam, hogy nem nála kéne kisregényt írnom kommentben, hanem a saját naplómban. 

Üldögéltem, kávéztam és közben igyekeztem összeszedni azokat az igényeket, amikkel NŐI oldalról találkoztam. Persze ez az egész sarkított, általánosított és zanzás lesz, de mondhatni, hogy magasról... érted ugye?