"Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:

- Harc dúl bennem. Egy szörnyű háborúskodás két farkas között.

Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, A gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egot.

A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.

A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:

- Melyik farkas fog győzni?

Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte:

- Az, amelyiket tápláljuk."

Nos, én nem táplálom az elsőt tovább. Inkább elmegyek ma libegőzni. Igen. Egy pasival. Amolyan dublőr. Miért ne? A Szerető sem sírja vizesre a párnáját miattam. Pusztán egy "picsán rúgás" beígérése tellett tőle. Persze! Mindig elfelejtem, hogy Ő más helyzetben van. Neki van VALAKI-je. Akárki, de van. 30 felett már ez a természetes? Belenyugszunk, hogy csak legyen mellettünk valaki? Nem számít, hogy milyen, csak legyen? Ez lenne a híresen hírhedt "harmonikus párkapcsolat"? Köszönöm szépen! Mekkora élményről maradok már le! Basszus!!!!

Lassan két éve "lubickolok" ebben a szingli létnek nevezett fosban. S még mindig azt vallom: inkább egyedül, mint egy olyannal, aki irritál, akit csak megtűrök magam mellett, akivel szemben érzelem csak néha-néha mozdul meg bennem. Pedig nem szeretek egyedül élni. Az én vágyam már nem a bulizás, pasizás, ivás-hányás-fetrengés. Nem bizony! Családot szeretnék. Gyerekeket. Mindennél jobban akarom (akartam) ezt.

De nekem csak ígéretek jutottak. Olyan mézes-mázosak, hogy mind a 10 ujjamat megnyaltam. Újra és újra. S hittem. Én ostoba. Hittem a kimondott szóban. Egy éven keresztül. Tehát a hiba bennem van.

"Ne légy annyira odaadó". "Ne kérj folyton bocsánatot". "Ne engedd magad kihasználni". - ezek a mondatok utólag visszagondolva elég fonákul hangzanak egy olyan ember szájából, aki pontosan ugyanúgy viselkedett, mint a dublőrök. Jött, elvette amit akart, aztán ment. A plusz szolgáltatásokat nem említem, pont azért, mert azok nem "jártak", nem is kérte őket. Csak kapta. Mert odaadó vagyok. Nagyon. Túlságosan. S mielőtt szó érné a ház elejét: nem állítom, hogy én nem profitáltam ebből. Nem bizony! Nagyon sok szép élménnyel lettem gazdagabb, amikért mindig hálával fogok Rá gondolni.

De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem tartottam volna ki egy évig, ha tudom, hogy a végén SEMMIT sem kapok!!! Ha tudtam volna, ha láttam volna, hogy az ígéretét nem tartja be... hát maradjunk annyiban, hogy én hugyoztam volna a konnektorba, s utána úgy picsán rúgom, hogy föld körüli pályára áll. Az idők végezetéig. De én naiv hülye voltam. Elfogadtam, hogy PONT MOST, amikor kellene, nem ér rá. Ezért-azért-amazért. Mindig PONT akkor volt valami gebasz, amikor az ígéretet mint olyat, be lehetett volna tartani. S nem láttam ám az erdőtől a fát. Tehát az én hibám. Mindenképp.

Hát elmegyek libegőzni. Egy dublőrrel. Aki remélhetőleg tehetséges.

Fura lesz egyébként kicsit, hogy utcai ruhában lát egy lehetséges jelölt. Hozzászoktam ugyanis az elmúlt  egy év alatt ahhoz, hogy mindig meztelen vagy pizsamás vagyok a találkozások alkalmával. Mert az iszonyatosan mézes rész a madzag elején volt csak. Bizony! Akkor aztán csepegett jobbra-balra az édes nedű... lehet, hogy 3-4 alkalommal is! (Huhh... micsoda számok). Persze, hülye lennék, ha nem ismerném be, hogy ezek a "randik" nem NEKEM szóltak. Csak a puncimnak. És az egomnak. Le is vett a lábamról (mert kreatív a Drága, ezt kár lenne tagadni). S aztán már csak sex volt. Semmi körítés. Hangolódj magadtól! Állj készen mindig, hátha jön egy sms...

Egy sétára, egy jóízű beszélgetésre nem volt időnk soha. Nem látott felöltözve az egy év alatt, max. csak az elején. Meg néha, mikor nálam aludt. Olyankor reggel látott ruhában, hiszen mentem dolgozni.

Hogyan lehettem ekkora fosbolondidiótamajom, hogy nem láttam, mire kellek? Az ígéret meg arra volt jó, hogy ne kelljen keresgélni másik fosbolondidiótamajmot neki. Nagy Taktikus a Drága, iszonyatosan jól keverte a kártyáit. Mindig Ő jött ki győztesen. Otthon Anyuval is... hiszen nálam feltöltődött, megkapott mindent, amit OTTHON nem. Mert tartok tőle, hogy otthon nem állt elő a mocskos kis fantáziáival. Vagy az is lehet, hogy igen, csak mással is át akarta élni. Nem tudom... szerencsére a harmonikus párról nem sokat beszélgettünk. Ahogy semmi másról sem igazán. Csak a gyerekről. Hogy segít. Hogy ő tényleg kitart addig, míg sikerül. Hogy eljön velem orvoshoz. De a kártyakeverés nagymestere mindig olyan lapokat húzott a konkrét cselekvés elkezdésekor, hogy "Dolog van!", "Izé van", "Bigyó van", "Probléma van", "Ez van, meg az" - a lényeg: SOHA NEM ÉRT RÁ! S nem neki, hanem nekem kellett pironkodva telefonálgatni, lemondani, áttetetni az időpontokat. Miért nem fogtam gyanút? Emberek! De most komolyan! Bele kell valaki agyába ordítani bizonyos dolgokat???? Meg érdekes módon a harmonikus kapcsolat is mindig akkor akarta a bringázást abba hagyni, amikor én lebeszéltem egy időpontot. Aztán ahogy elmúlt az időpont, rögtön pattant is vissza a kibaszott biciklijére.

Nem fogom tagadni, hogy iszonyatosan csalódott vagyok. Tényleg nem tudok felkelni a padlóról. Mert én nem változom (ahogy más sem). Én még mindig ugyanazt akarom, de nem kaphatom meg. Akármennyit is kardozok. Viszont nem akarok így élni. Minden porcikám tiltakozik ellene. Még akkor is, ha meghallom a madárdalban a szépséget és érzem, hogy rám is süt a nap. Nekem ez kevés! Kis pufók bokák nélkül nem érdekel már semmi. Nem kell semmi, amit ez az élet adhat enélkül nekem. Megkaptam mindent. Szó szerint. Csak ezt nem. S nem is fogom. Nincs lehetőség, nincs törvényi háttér, nincs megfelelő tőke, nincs már semmi. Csak a keserűség. S keserűen élni unalmas és iszonyatosan fárasztó is. Tehát nem akarok élni. Kizártam magam a világból, ezért előbb-utóbb ő is kizár majd magából. A törvényszerűséget nem lehet megváltoztatni. Most még felkelek, ha MUSZÁJ. Aztán majd akkor sem megy majd, ha nagyon KELL. Csak azért élni, lenni, hogy számoljam az eltelt perceket... ennek semmi értelme sincs.

Új korszakot kezdeni megint értelmetlen. Mert nincs olyan "új", ami felkeltené az érdeklődésemet. Semmi. Nekem már nem kell semmi. Csak egyetlen dolog. Azt pedig elvették tőlem. Elrabolták. Még gesztus szinten sem lett felajánlva a lehetőség. Egyszerűen ebből tudom, hogy sosem volt emögött komoly szándék. S ezért nem hiszek már senkinek sem. Soha. Azt sem, amit kérdez. Hazugok az emberek. Önzők. Bárkit letaposnak, ha érdekükben áll. Az ilyen törpefosidiótákat mint én.. hát rajtuk még ugrálnak is teli talppal.

Önsajnálat ezerrel, ugye? Kedves NagyonOkos, aki ezt olvasod, szeretnélek felvilágosítani, hogy JOGOM VAN AHHOZ, HOGY SAJNÁLJAM MAGAM! Ameddig nem élted át azt, amit én, amíg nem csalódtál akkorákat, mint én, A VILÁGON SEMMI JOGALAPOD SINCS ARRA, HOGY PÁLCÁT TÖRJ FELETTEM! Könnyű mások felett ítélkezni. Kurva könnyű! Főleg ha fent ülsz a harmonikus szerelemvonaton. Onnan, a hazugságok hálóján keresztül lehet ám mondani az áldást. Még akkor is, ha hamis. Nagy pofával, büszkén! Egyet ne felejts el: Ezen a vonaton a legtöbb ember fogja valakinek a kezét. Ugyanakkor vagy te kefélsz engem (a másodhegedűst) éppen, miközben fogod az "Istennő kezét", vagy az "Isten ments"-et reszeli valaki addig, amíg te újabb trófeával próbálod a harmóniát fenntartani. Hazugok vagytok! Épp ezért befoghatjátok a pofátokat, mert a mocsok rajtatok ugyanúgy látszik! Lehet, hogy UV fény kell hozzá, de látszik.

Boldogság? Úgy könnyű elérni, hogy más adja hozzá a dinamikát. Olcsó az egész... nem is kell. Semmi. Basszon mindenki egyedül, május úgyis a maszturbáció hónapja. Az első farkas meg kurvára remélem, hogy éhen döglik!