Tegnap állt itt egy bejegyzés, amit végül nem tettem publikussá. Hagytam a Szörnyet kijönni magamból, de nagyon figyelek, mert HIBÁZTAM.
Hiba volt azt gondolnom, hogy immár 9 év megaláztatásnak hangot adhatok nyilvánosan. Hiba volt, mert a Kalácsképű ex bekóstolt, amitől mélységes düh generálódott bennem és azon túl, hogy így már biztos, hogy dühös évem is lesz, kiadtam magamból olyan dolgokat, amik nem tartoznak rátok. Ezért tüntettem el, mert oka van annak, hogy alig írok már az igazságról. Minek? Jól láthatóan senkit sem érdekel... és délutánra sikerült a dühöt kitolnom magamból és így legalább egy fél évem biztosan lesz, ami nem lesz dühös. Már azért is hálás leszek, főleg, ha még életemben lesz az a nyugodt, düh nélküli fél év, mivel tudom, hogy a sok elfojtott méreg ölt meg tulajdonképpen... igen, már halott vagyok, nincs visszaút, nem is küzdök, mert ÉN OKOS VAGYOK. Mit ér pár csata, ha a háborút már fent eldöntötték? Nem fogok energiát pazarolni semmiféle csatározásra, elfogadtam, hogy ennyi volt, ennyi adatott. Amiről nem mondok le, mert JOGOM VAN HOZZÁ, az a fájdalomcsillapítás. Már a Hospice is megvan, bérelt helyem van oda is, ha menni kell... szerintem ilyen egy felelős felnőtt, senkinek nem varrom én a nyakába magam, de keseregni sem fogok, pedig lenne miért, de ez sem érdekel senkit.