Hát én nem is tudom hány száz év után először, de tényleg voltam egy találkozón és nem, nem a netről töltöttem le a faszt, hanem az élet tolt elé engem. Vagy őt elém. De nem... mivel beteghordó a csávó, úgy gondolom, hogy ő tolt engem és közben valahogy felkeltettem az érdeklődését.
Semmi reménnyel, nulla érdeklődéssel, de igent mondtam, végül is egyszer élek (fúúú de kibaszott hosszú egy teljesen értelmetlen életet leélni, mikor se célod, se motivációd, csak mint a here, veszed a levegőt napról-napra!)...
Fel nem foghatom, hogy mégis mi tetszhetett meg bennem neki, de azalatt a bő 3 óra alatt, amit eltöltöttem vele, végül rájöttem: nyilván nem a csinos külsőm! Csontsovány vagyok, löttyedt, szürke. Mondjuk lábügyileg még elmennék egy szép agárnak. Mert a bokám oly karcsú, hogy tulajdonképpen átérem a kezeimmel. De csak ennyi szépség van rajtam, a kárcsú bokám, oszt csókolom!
Szóval nem találkozó volt ez, hanem kibaszott analízis. Egyetlen kérdést sem kaptam, egyetlen egyet sem. Vagyis dehogynem... millió kérdésre kellett válaszolnom, s azalatt megtudtam, hogy a csávó ugyan szakmunkás, de a szakmájához nem ért. Aztakurva... csalódáscunami elindul, de próbálkozni kell, nem lehet rögtön fennakadni egyvalamin és leírni a másikat. Kb. az első óra végén vettem észre, hogy ő nem rólam kérdez tőlem, hanem SAJÁT MAGÁRÓL. Mert ahogy nagyvonalúan hagytam, hogy darálja le nekem az életet történetét, feltettem bizonyos kérdéseket, és igen, ez biztosan az én hibám, de a végén tényleg megterapizáltam a faszit rendesen.
És ült, és mondogatta, hogy hát ez mennyire érdekes, sosem gondolta volna, hogy ez esetleg azért volt, az meg amazért... én mentem a mennybe, ő maradt a földön, de hát szentekhez imádkozni szokás, nem megbaszni őket, úgyhogy én 3 óra után egyszer csak - látszólag teljesen értetlenül - felálltam, és közöltem, hogy kurvára elfáradtam 3 óra intenzív terápiában, úgyhogy én hazamegyek. És haza is jöttem (nem voltam messze!!!!).
A faszi teljesen zavarban volt, mert hát ő még életében ilyen tartalmasat nem beszélgetett és azt hitte, hogy... mit hitt? De tényleg? És én mit hittem? Hogy majd boldogan élek, míg meg nem halok egy nálam sokkal fiatalabb faszival? Olyan nagyon lehetetlen álom lett volna ez?
Még gyereke is van, presszió sem lenne rajtam, hogy szüljek, amit ha megfeszülök sem tudok már produkálni. Nem értem mi a baj velem? Hogy mi volt az, ami nem tetszett? Nem okos, ez fix. Leginkább buta (Megbukott a "Szolzsenyicin-teszten"!!!!!!!). Talán ez a jó szó, de nem vagyok benne biztos. Semmit sem éreztem, csak azt, hogy megint DOLGOZNOM KELL. Megint arra használ valaki, hogy rám borítsa a szemetét, és elvárja tőlem hogy én a kis lámpácskáimmal megmutassam az életében, hogy hol kellene a sepregetést elkezdeni avagy folytatni. Hát ki a faszom vagyok én? Nem vagyok jótékonysági intézmény és kurvára nem áll jól nekem a váll szerep sem. Rajtam nem jó sírni! Erre én alkalmatlan vagyok! Nem vagyok jó váll. Engem csak megbaszni lehet, érzelmek nélkül. Mint egy kurvát. Semmi másra nem vagyok jó, de ezúttal legalább nem dobtam bónuszba rá egy kúrást a teljesen ingyenes terápiára. Máshol ezért bizony 3x15 ezret úgy felszámoltak volna neki, hogy csak lesett volna, mint a vett malac.
Csalódott vagyok, igen. Mert nem képes az agyam kikapcsolni és azt mondani: baszasd meg vele magad, aztán köszönj el! Nem tudtam megtenni! Nem kívántam, mint férfit, egy cseppet sem. Vagy, ha kívántam is, annál sokkal jobban rettegtem attól, hogy ő meglát engem meztelenül. Egy ilyen csúnyaságot, mint én meg a testem. Talán ezért alakult az egész így, mert jelét nem adtam annak, hogy tudatában lennék annak, hogy egy férfival ülök egy asztalnál. Megjegyzem én sem éreztem egyáltalán, hogy látná bennem a nőt. Sokkal inkább lett úrrá rajta a saját magáról jött felismerések izgalma, és a zavar, hogy valaki láthatóan jobban érti, hogy miért él olyan életet, amilyet. No, hát az biztos, hogy én nem fogom senki lelkét sem ápolgatni, mert az én lelkem halott ez az egyik.... a másik meg... hát nem igazán vette soha eddig az én lelkem még számításba senki sem, úgyhogy én sem számolok a máséval. Ha meghal a másik lelke, engem egy cseppet sem érdekel. És nem érdekelnek az emberek sem, mert terhes a sok faszságuk a számomra.
Jönnek és mondják és mondják a sok-sok faszságot, nincs se eleje, se vége, sorolják a nyomorukat és azt várják, hogy majd én kitalálom nekik az tutit. Meg a nagy büdös lófaszt! Hát nekem sem találja ki a jóságot SENKI. Mindenki leszarja a fejemet, kizárólag akkor keresnek csak, ha HASZNÁLNI AKARNAK VALAMIRE. S hogy meg van sértve a legtöbb, mikor úgy veszem fel a telefont, hogy "Mit akarsz már megint? Miben lehet ÉN A TE szíves szolgálatodra?" - miért vagyok bunkó???????????????????????????????????????
VALÓBAN ÉN VAGYOK A BUNKÓ??????????????????????????????????????????
VALÓBAN AZT KELL LEBUNKÓZNI, AKI AMÚGY AZ ATOMTÁMADÁSKOR BEENGED A VÉDŐERNYŐJE ALÁ?
VALÓBAN AZT KELL LEBUNKÓZNI, AKI AMÚGY ODAADJA AZ ÉLETÉT IS AZÉRT, HOGY TE GYÍKFING ÉLHESS?
MONDOK ÉN ITTEN MOST VALAMIT: TI MINDANNYIAN, AKIK SZIPOLYOZTAK ENGEM, KIHASZNÁLTATOK, HASZNÁLATOK, ELHASZNÁLTATOK... NA... HÁT TI MIND, TIK VAGYTOK A GECI BUNKÓK! FEL TUDJÁTOK EZT FOGNI VAGY LEÍRJAM MÉG PÁR NYELVEN?
Tik, akik olyan buta öntudatlanságban éltek, hogy sírógörcsöt kapok tőletek, TIK VAGYTOK BUNKÓK.
Úgy gyűlöllek benneteket! Annyira megvetlek titetek! Olyan szánalmasan ostobák és buták vagytok! De majd, majd... ha ez történik vagy az történik, akkor majd így lesz... meg úgy lesz... és ha mégsem, akkor TERMÉSZETESEN MINDIG MÁS A HIBÁS! Tik sosem vagytok hibásak! Tik ostoba faszok/picsák fenntartjátok magatoknak a jogot, hogy a saját szubjektív valóságotokat ráhúzzátok a világra, hogy aszonygya: ami ebből kilóg, az nem normális. Biztos, hogy a te normáid szabják a realitást Koma? Tényleg biztos?
