Furcsa azért az emberi agy. Megtréfál, meggyötör... mikor milyen kedve van.

Nos, az én csöppnyi agyam úgy döntött, hogy valamiért nem enged el valakit, akit egyébként korábban már hagyott elmenni. Mert az én agyam úgy érzi, hogy valami történik. Ja! Onnan tudom mindezt, hogy kibaszottul szoros kapcsolatban állok vele. Mármint az agyammal. Erre állítólag nem mindenki képes. Ők a boldog emberek... gondolom. 

A lényeg: Valami történik, mert megálmodtam. S mivel eddigi életem során mindig megálmodtam a jelentőségteljes eseményeket, így most is biztos vagyok abban, hogy VALAMI VAN!

(Persze csak a saját életem jelentőségteljes eseményeit szoktam megálmodni, tehát nem valami Lui Padre lakik bennem, nyugi.)

Kb. 2 hete kezdődött. Vele/róla álmodtam. Hogy konkrétan mit, azt nem akarom leírni... egyszerűen képtelen vagyok rá. Viszont azóta nem tudom Őt kiverni a fejemből. Az agyam nem engedi. Harcolok vele minden nap, de olyan, mint egy makacs gyerek... folyton beugraszt mindenféle emlékeket, s nem hagyja, hogy az életem menjen tovább úgy, ahogy eddig is. Megállít az én agyam. S tudom, ezt csak akkor teszi, ha oka van rá. Kerestem, kutattam hát napokig, de semmit, SEMMIT nem találtam. Eltűnt, látszólag megszűnt létezni. Persze rácsöröghetnék, ahelyett, hogy ostorozom itt magam minden nap, viszont nem hiszem, hogy elviselném, ha kimondaná azt, amit megálmodtam már úgyis...

Ezért erősen, nagyon erősen tartom magam. S ellenállok a saját agyamnak. Az emlékeknek... nem tudom, miért történik mindez, talán le kell írnom az emlékeim? Tényleg nem tudom... mert csak töredékek vannak meg nekem is... 

Emlékszem arra, hogy egyszer reggel meztelenül kávéztunk a teraszon. Aztán megkívánt és elég rendesen megdugott a padlásfeljárón. Nem volt cicázás, jobb láb fel, hátulról beakaszt, oszt dönget ezerrel... azt mondta, mással még nem csinálta ott. Hűha, mekkora dicsőség ez nekem!

Aztán itt van a folyton visszatérő emlék... bekúszik a bőröm alá szinte, és belülről éget... ez pedig nem más, mint amikor a kerti faasztalon dugtunk. Asszem, tán 12 személyes. Körülötte padok, felül pedig tető. Akkor ott semmi kivetnivalót nem láttam abban, hogy fényes nappal hátrahanyatlottam, ő közelebb húzott és állva megdugott. Amikor elélvezett és kihúzta belőlem a farkát, az volt a legszebb az egészben. Mert ott állt előttem kielégülten, de még álló farokkal, amiről lassan csepegett a fűbe a spermája... nem tudom miért, de ezt a képet folyton látom. Gyakorlatilag naponta. Többször is. Még az elbaszott vakbélműtétjének a hegét is látom. Szinte már valóságos az egész. 

Gondolkodom tovább. Újabb emlékek után kutatok.

Volt, mikor csillagokat néztünk a szabad ég alatt. S akkor hűvös volt, úgy emlékszem. Akkor is keféltünk egy jót, de abban azért vicces volt, hogy gyakorlatilag pufajkában csináltuk, 50 takaró alatt. A leheletünk páraként ölelt körül minket, s persze egy idő után már nem is fáztunk. Vagy ha mégis, akkor nem vettük észre... mert a kéjjel voltunk elfoglalva. Talán ekkor főzött nekem bográcsban csirkepörköltet, és ekkor tesztelt először. Igen, bevallotta, hogy teszten estem át: megeszem-e bográcsból a kaját, vagy tányért kérek.  Nem kértem egyébként. Egy farönkön ülve fogyasztottam el a pörköltet, és talán a kenyérrel még mártogattam is a bográcsban. De azért erre nem vennék mérget. 

Furcsa, de néha még ennél is érdekesebb emlékek kínoznak. Mert hát miért is fájna az embernek egy olyan emlék, amely a szőlőkarózásról szól? Márpedig volt ilyen is. Valamiféle vasrudat húzott a fa oszlopokra, nekem kellett tartani, ő meg kalapáccsal húzott rájuk jó nagyokat. Félelmetes volt, de ettől még megtartottam. Szedret is szedtünk... mintha egy háló vagy mi lett volna a fa alatt, és abból szedtük össze, miközben beszélgettünk. Hát igen... nála még beszélgettünk, nálam már csak dugtunk. 

Jaj! Majdnem elfelejtettem az Állatkertet!!! Miféle agyam van nekem? Az egész egy reggelinek indult, aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy du. 5-ig együtt maradtunk. Először azt hiszem a Bogárházban akart megcsókolni, de nagyon elbénáztam. Megijedtem és megkérdeztem, hogy mit szeretne?!?... Hinné bárki is, hogy ennyire fosós vagyok? Aztán a jegesmedvéknél meg a majmoknál is elkapott minket egy-egy nagy zuhi. A maciknál a norvég házban voltunk és együtt néztük az esőt, meg a pingvineket. Vagyis én zavartan néztem, ő pedig engem bámult mosolyogva. Azt hiszem, írtam már a mosolyáról... legendás. A kijövetelnél is esett, erre tisztán emlékszem. Sétáltunk a tér felé, s egyszer csak két kezébe fogta az arcom és megcsókolt. Nem durván, nem követelőzőn... először a hajamat puszilta, aztán a szemeimet, az orcáimat, s így jutott el végül az ajkaimhoz. A nyelvét nem használta... egyszerűen csak nagyon gyengéden megcsókolt. S én újra béna voltam. Mint egy elbaszott tinilány. Amellett, hogy vágytam a csókjára, féltem is tőle. S aztán megint jött a zuhi, mi pedig megbújtunk a múzeum oldalában 3 német turistával egyetemben. Ő védett engem az eső elől s csókolt,  csókolt... Nagyon romantikus lehetett volna az egész, ha Hansék nem bámultak volna minket végig. Merthogy ezt csinálták. Gyakorlatilag a válla felett kukkoltak. Később azt írta, hogy jól érezte magát s ez nyilván nem a láthatatlan vízilónak köszönhető. 

Az első együttlétünk is furcsa volt. Ott történt. A tanyáján. Ágyban, párnák közt, ahogy meg van írva a nagykönyvben! S itt az agyam megint játszik velem, mert nem emlékszem erre az aktusra. Csak egy piros éjjeli lámpa maradt meg bennem, meg az, hogy mintha azonnal egymásra tudtunk volna hangolódni. Talán hátulról dugott, amikor a lámpát bámultam, ebben nem vagyok biztos. 

Az emlékek jönnek-mennek én pedig hagyom... nem fogom meg egyiket sem, csak gyorsan próbálom leírni. Most pl. egy buszmegállós jelenet ugrott be, amikor alig akart elengedni, és egyfolytában csókolt, bámult, mosolygott... 

Tanultam is a tanyáján. A kerti asztalnál, igen. Amin meg lettem dugva. Ő meg dolgozgatott. Valamiféle tégla gyártásával kísérletezett. Meg járt a szomszédhoz sokat, akinek egy hamis fekete kutyája volt. S vajon a terasz/veranda előtt lévő két rózsa hozott idén virágot? Mik nem jutnak az eszembe... 

Volt egy du., amikor nem bírtunk magunkkal. Kiterítettünk egy-két nagy pokrócot, kivittünk innivalót meg nasit, aztán beszélgettünk, meg szexeltünk. Fényes nappal. Olyan fesztelenül még nem adtam át magam puncinyalásnak, mint akkor és ott... s akkor jött az öreg fószer is azt hiszem az autóval... de nem biztos. 

Nálam aztán már elsikkadt minden "közösség", csak a szex maradt. Eleinte ugyan társalogtunk, meg megcsinált ezt-azt... segített nekem. Azt hiszem ez oda-vissza működött. S nálam kezdődtek a levelezések is. Emlékszem, volt, amikor maszturbálás közben hívott fel. Megkért, hogy csináljam én is, és én megtettem... azért, hogy neki még jobb legyen. Azért, hogy a kedvére tegyek. A telefont magam mellé tettem, és úgy csináltam, hogy hallja ő is. Majdnem egyszerre mentünk el. S mivel a vége felé alig találkoztunk már, tulajdonképpen egy ilyen maszturbálós, virtuális szeretőivé váltunk egymásnak... 

Azt hiszem ennyire emlékszem. Meg a hátizsákjára, ami óriási volt. Meg a narancssárga csíkos bakancsára. A kézfején lévő sebhelyre. A szeplőire. A mosolyára. A szemeire. A hangjára is. Köcsögnek hívott. Ő pedig a Hüjjje Sváb volt. Igen, három pontos jével. A Sváb, aki 9 órán át megállás nélkül fát hasogatott. A Sváb, aki a bal felkarjára tetováltatta az erdőjét szimbolizáló fát, s aki a szalonból kijövet nem a nőjét hívta fel, hanem engem, hogy megossza az örömét. A Sváb, aki méhész is. A Hüjjje, aki kiszedte a számomat a rendszerből és felhívott, mert rezgett benne valami, amíg beszélt velem telefonon. A Hüjjje, aki mellett nem tudtam aludni, mert a szuszt is kiszorított belőlem, annyira ölelt mindig. 

Azt hiszem, Ő most készül az apaságra. Vagy a nősülésre. Vagy mindkettőre. Talán ezért kell kiírnom mindezt magamból. Talán ezért nem hagynak békén az emlékek. Minden jót neki, sok boldogságot! Nekem tényleg mennem kell tovább. S el is mentem, csak hát ez az álom... ez a mocskos álom ne lenne...

Ki érti ezt? De most már komolyan érdekel... mert én nem!!! Nem értem, miért kínoznak ezek a gondolatok most újra, amikor egyszer már átestem ezen, új kapcsolatot alakítottam ki én is, s most tessék!!! Mintha újra május lenne. Tudom, hogy készül, hogy valami nagy és jó dolog történik vele. Tudom! Ehhez kívánok sok boldogságot! De én nem akarok többé emlékezni rá... 

https://www.youtube.com/watch?v=rBqka5E9k7U&feature=player_embedded#!