Feladó: Ádám

Szia Feri!

El sem hiszem hogy végre 2en vagyunk.. Tudsz csak nekem élni es mindenki mást kizárni? Majrét is... Boldog akarok lenni végre..
Segíts!


feladó: Feri

Ádám!


Naponta 1x nézem ezt az e-mailt, mert tudod, itt az erdőben elég magas fenyőre kell felmásznom, hogy legyen térerő, de megteszem. Megteszem, mert nem adom fel a reményt, hogy egyszer valaki írni fog nekem. Látod Ádám, a hit segített, hogy kibírjam itt egyedül. Mert én is nagyon magányos vagyok itt az erdőben. Kerek is, nagy is, néha félelmetes is... a medvék átköltöztek a túlvégére, mert nem bírták már a zaklatásom elviselni, a nyulak meg... hát nem az igazi, tudod Ádám? Kicsik és nagy a fülük, de a lábukkal nagyon nagyot tudnak ám rúgni!!!

Majré! Nem kérheted, hogy őt száműzzem az életemből, Ádám! Nekem csak ő van és senki más! Ő az én kis pudlim.
Mindig jön velem mindenhova. Velem sír és velem nevet. Mindent neki mondok el, mert tudom, hogy ő biztosan nem fogja továbbadni. Bár néha - bizonyos estéken - áll a kunyhó szélénél és nagyon ugat meg sír...ilyenkor elbizonytalanodom... mi van, ha az én titkaimat kiáltja bele a szélbe?

Ehh... tudod Ádám, nem jó boldogtalannak lenni.... nem bizony... fiatalabb koromban azt hittem, hogy mostanra már meglesz mindenem. Asszony és talán már gyerek is... de a nők! Mindig becsaptak! Ezért is hagytam fel a keresgéléssel és inkább legyűrtem néha napján egy-egy kisebb, gyengébb barnamedvét. Mert csak az erő számít ma Ádám, és én már elfáradtam! Már nincs erőm megfelelni az igényeknek, nincs erőm játékokat faragni és azokat szétküldözgetni. Már nincs erőm semmihez...

A baltát is alig bírom a fejem fölé lendíteni... Vannak napok, amikor csak úgy ülök valamelyik tuskón és süttetem az arcom. Nem foglalkozom az erdővel, a munkával, a boldogtalansággal... és a magánnyal sem. Próbáld ki Te is Ádám! Süttesd kicsit az arcod! Nagyon kellemes érzés...feltölt és azt olvastam egy régi könyvben, hogy még valamilyen D-vitamint is termel... fene tudja, mire jó, de vitamin, vagyis rossz nem lehet. Az ilyen napokon csak arra gondolok, hogy el fog jönni az életembe az a valami/valaki (már nem kell, hogy nő legyen, csak legalább két lábon járjon!), aki elhozza magával a boldogságot is. Jön majd fel a hegyre, fain kis hátizsákkal a hátán, tollas kalapban és a Trapper Farmer család egyik nótáját fogja fütyülni (Tudod, ők azok, akik menekültek régen a nácik elől. Nem vagyok én okos Ádám, de 1,5 óra után már kiabáltam nekik, hogy ne énekeljetek annyit minden fűnél meg bokornál, hanem menjetek végre át a határon!). Szóval így képzelem a boldogságot Ádám!

Te lennél az, aki egyszer majd felsétál hozzám? Nem tudsz eltévedni, mert csak egyetlen ösvény vezet ide. Messziről látni a kunyhót, szép kis tisztáson áll. Nem nagy, de két kedves, egymást szerető ember elfér benne! Tudod Ádám, esténként itt sokat szoktam olvasni, mert sötétben már nem merek fára mászni, s így nem tudok netezni.
Olvastam valami Pilinszky Jánostól vagy kitől egy "verset" (?). Meg tudtam jegyezni, mert volt időm többször elolvasni és amúgy is rövid:
"Az ágy közös. A párna nem."

Azt hiszem Ádám, ez a baj mostanában az emberekkel, a kapcsolatokkal. Hogy nem közös a párna. Nekem elég nagy párnám van és csak egy darab. A dunyhából is csak egyet hoztam fel a hegyre. Aki mellém heveredik, az kénytelen egy párnán nyugtatni a fejét az enyémmel. De tudod Ádám, már lassan arra is hajlandó leszek, hogy odaadjam az erre tévedőnek az ágyat is, a párnát is és a dunyhát is. Feküdj csak le jóbarát, őrzöm én az álmod!

Majrétól ne tarts, őt ne akard elűzni. Kedves jószág, sokat köszönhetek neki. Ha nem lett volna, talán már elhagytam volna a hegyet vagy az egész világot. Meg fogod őt szeretni Ádám. Nagyon szépen tud ám nézni és nem kunyerál az asztalán falatozás közben, ami nem elhanyagolandó szempont.

Nem írok most többet Ádám, mert már nagyon fáj a bal karom, amivel a fenyőágba kapaszkodom. Muszáj lemásznom, mert hamarosan újra fát kell vágnom. Be kell hoznom a lemaradásomat.

Én itt vagyok és itt leszek Ádám! Csomagolj, kapd a hátizsákod és gyere. Bármikor.

Feri