...miattad. Neked.
Jó, persze a magam örömére is, de elsősorban érted.
Már-már elaludtam a nyugágyban, mert elbódított a meleg, a napfény, a madárcsicsergés, és a Sváb mókolásának hangjai... megnyugtató volt a környezet, s a hőségben nehezen tudtam csak nyitva tartani a szemeim. Enyhe terpeszben feküdtem, ügyelve arra, hogy minden oldalamat pontosan ugyanannyi ideig érje a nap.
... egy misztikus hónap!
Májusban ismerkedtünk meg, s májusban szakítottunk. Májusban jöttünk újra össze és májusban szakítottunk megint. Közöttünk minden fontos dolgok májusban történik, s ez az a hónap - tán merő véletlen, hmm? - amikor ciklikusan a maszturbálás tölti ki a napjainkat.
...akiről írni akarok. Nagyon.
De nem ma.
Sétálgatunk a közös úton és élvezzük. Nem ugrottunk fejest a dolgok közepébe, nem cuccoltunk össze 3 hét után, s talán éppen ezért (vagy nem), a szex nagyon jól megy mostanság.
Olyan jól megy, hogy az öregedésnek indult testünk képtelen lépést tartani a vágyainkkal. Sosem hittem, hogy ez bekövetkezik, de mégis az az igazság, hogy baromira el tudok fáradni egy-egy aktus után, közben, előtt.
No, mielőtt bárki azt hinné, hogy holmi kritikára vetemedek, szeretném leszögezni, hogy mindösszesen csak a film történetét örökítem meg. Magamnak.
Hamarosan jövök vele, mert annyira überZsé, hogy muszáj róla írnom.
Tegnap este történt. Nem mellékes az sem, hogy megszabadultam egy üveg lekvártól és méztől is, amit semmiképp sem ettem volna meg, legfeljebb szétkentem volna a készítője hülye fején.
Viszont a fentieken kívül is volt haszna a beszélgetésnek, sok mindent megtudtam, amiről fogalmam sem volt, s máris minden más megvilágításba került.
... leugattam az Apámat.
... Nélküled!!!
Tudod, hogy milyen sok idő ez, Anya?
Hiányzol...
Nos, aki azért kattintott ide, mert úgy gondolta, egy jóízű buzigyalázást olvashat, sajnos csalódni fog. Ez a bejegyzés ugyanis a valódi köcsögök felett érzett örömöm miatt íródott.
DE TÉNYLEG HÁNYSZOR MÉG??????????????
Próbálok írni, összerendezni a gondolataimat, de nem megy... csak kesze-kuszaság van a fejemben és a szívemben is. Meg természetesen végtelen, szinte elviselhetetlen magányosság.
Akartam egy szép befejezést. A szerencse a kezemre játszott és pompás "búcsú"-t sikerült összehoznom. Amiből persze nem lett semmi... hibáztathatnék mást, másokat, de vastagon benne vagyok ebben én is.
Jó lett volna, amit elképzeltem. Emberi, baráti, tartalmas és szép emlékekkel teli. Helyette most mérgelődés és bizonytalankodás van. Nézegetem magam a tükörben és próbálok rájönni, hogy miért van a búrám folyton átbaszva. Mert hagyom! - tudom ám a választ.
No de attól még a kérdés megválaszolatlan marad: HÁNYSZOR LÉPHET EGY EMBER BELE UGYANABBA A SZAROSBÖDÖNBE?
VAN REMÉNY, HOGY VALAHA IS FELFOGJA, HOGY AZ A MELEG, HíVOGATÓ VALAMI, AMIBEN IDŐNKÉNT ELMERÜL, AZ BIZONY EGY FOS? TELE BAKTÉRIUMOKKAL, MELYEK TESTILEG-LELKILEG GYILKOLJÁK???
Aki hülye, az haljon meg...
Tele vagyok vázlatokkal. Azonban a két pont közötti ürességet ki kellene más színezni, meg kellene tölteni tartalommal. Mert jó az álmodozás, de tényleg mindig bilibe lóg az ember keze ébredéskor.
Nem kellenek többé vázlatok, nem akarok már írni sem... fel akarok csak ébredni, kivenni a kezem a szarból és egy erős vízsugár alá állni, hogy minden mocsok eltűnjön rólam. Mert enélkül nem megy... sajnos semmi sem megy...
Sokáig hittem ezt.
Meglepően sokat főzök mostanában, ezért - ötletelés és tanulás céljából - elég sok főzőcskés újságot vásárolok. Ráakadtam egy igazán kecsegtető zserbó receptre, mert a leírás szerint valóban nem túl macerás az elkészítése, de ami igazán meglepett, az a besorolása volt, nevezetesen: "Árkategória: olcsó".
Namármost kell egyszer a tésztához cukor, tej, liszt, margarin, tojás, tejföl, élesztő; a töltelékhez baracklekvár, dió, cukor; s még hátra van a csokimáz, no meg persze az emberi munka, a mosogatáshoz használt víz és a gáz ára is. Mindent összevetve, felötlött bennem a gondolat, hogy kinek mi számít olcsónak? Ebben sem vagyunk egyformák ugyanis.
Ebből aztán, ha már úgysem tudok aludni, újabb agyalás következett arról, hogy a sok sztereotípia, kategorizálás és általánosítás miatt hány olyan helyzetre vagy épp emberre (nőre) használjuk nyakló nélkül az "olcsó" kifejezést. Mennyi igazság van ebben vajon? Kicsit úgy érzem, hogy akiket mi annak tartunk, a valóságban talán nem is olyan "olcsók".
Lefutottuk a tiszteletköröket. Újra. Leírtam, hogy nem csinálom ebben a formában tovább, mert belehalok. Illetve a korábbi "okoskodásban" nekem leírt baráti tanácsból kiindulva kerek-perec azt is leírtam, hogy maximum akkor lennék a szeretője hosszabb távon, ha csinál nekem egy gyereket. Elolvasta, de nem válaszolt rá semmit. Helyette inkább tartottunk egy búcsúéjszakát.
Férfi: Hajnalban veled álmodtam. Nem szokott ilyen lenni és nagyon rövid volt. Annyi csak, hogy velem szemben ültél a konyhádban a széken, én meg azt kérdeztem, hogy - megmutatod a puncid? - szoknyában voltál és ahogy felhúztad, úgy nyitottad szét a lábad... aztán megláttam a gyönyörű klitoriszod és a finom húsos, lucskos puncid. Erre ébredtem fel és iszonyatosan keményen állt a farkam. Kettőt vagy hármat húztam rajta és spriccelt. Egész nap ez járt a fejemben és most végre egyedül vagyok.
Nagyon keményen kiverem a faszom rád most...
... annyira nagyon, hogy szinte már válogatás nélkül találkozgatok a faszikkal. Ja. S mit érek el vele? Nagy túróst. Nem miattuk. Gyakorlatilag kellenék mindegyiknek, aki látta a mocskos pofámat, amelyikre meg még rá is mosolyogtam, az kész lett egy perc alatt.
Nem! Itt most nem tartalmatlan önfényezésről van szó! Ezek egyszerű tények. Attól senki nem lesz super woman, mert szép a mosolya. Ez csak egy valami izébigyó... szép a szemem meg a mosolyom. Ennyi! Nem vagyok elszállva magamtól, pontosan tudom, hol a helyem.
Drága Ferenc!
Amint látod, továbbra sem változtam egy hangyafasznyit sem. Bánjam vagy ne... nem tudom. Szeretek ilyen lenni... Gyerekes. Mások azt mondják: kiszámíthatatlan...
A mocsári nyehőcék párzási szokásai gyökeres fordulatokat vettek. Nem, még nem találtam meg őket, de ismerek olyat akinek az ismerősének van egy fogorvosa, és annak a nagymamájának az unokahúga egy hobbikertésszel jár, aki ezt lejegyezte. Elég megbízható forrásnak tűnik. És eléggé kiborított. Tudod eddig féltem, hogy felvállaljam... hogy a szőrös mellkas nyalogatása, a fekete szőrzeten csillogó nyál látványa mennyire izgat...
És képzeld! A nyehőcék... le sem merem írni... Szóval ők... ők... lehet a globális felmelegedés az oka. Nem tudom... szóval ők... Már nem szaporodnak. A párválasztás már nem úgy megy, mint régen. Köztudott, hogy a hím csalánt és gesztenyét visz az erszényében a nősténynek. A nőstény ezt kikotorja. Ha szépnek találja a gesztenyét, minden rendben. Párt alkotnak. A hím benyálazza a nőstény összecsalánozott mancsát, aki azt azon nedvesen bedugja az erszénybe és nyugtató simogatásba kezd. Amikor elmúlik a mancs és erszényviszketés, lefejelik egymást tiszta erőből. A nőstény jobb esetben elájul... rosszabb esetben meghal. És indulhat a fogantatás.
Ha viszont nem tetszik neki a gesztenye, akkor a nőstény elássa magát a mocsárba 3 évre.
Nos. Ami felzaklatott és szerintem téged is fel fog: Pár éve nem volt szép gesztenye. A hímek csak satnya kis szar gesztenyéket gyűjtöttek. A nőstények elásták magukat. Az utolsó feljegyzett nőstényt épp tavaly tudták lefotózni, miközben ásta be magát a mocsárba. A képen egy fekete folt látszik csak, de aki tudja mit kell nézni. azonnal kiszúrja. Az egy ásó nyehőce.
Szóval nincs kinek udvaroljanak a hímek. Illetve de! Tudod a természet leleményes... A szerelem pedig utat tör. A kertész azt mondja, látott egy réten két hímet. Egymás erszényében kotorásztak. Nedves mancsokkal... Azt mondja, olyan nedves és csillogó mancsokat még soha nem látott. És a szemeik olyan boldogságtól ragyogtak, hogy kétlem, ezek után érdekelni fogja őket a másik nem. Viszont így kihalásra vannak ítélve.
Szóval Feri! Ha nekik lehet, talán nekünk is. Talán én is kotorászhatok az erszényedben... semmiképpen nem szárazon. Talán beletehetek mást is a mancsomon kívül és talán csípni fog. De!! A segítséged kérem. Mentsük meg a nyehőcéket. Fogjunk be egyet. Azután, ha 2 év múlva előjönnek a nőstények, akkor egy újabbat. Nem halhatnak k! Túl szép állatok. A világnak szüksége van rájuk.
Ahogy nekünk is egymásra. Látod, ez egy 2 éves terv. Nem rövidtávra tervezek. Gondold végig. Kérlek...
A séf.
Nem késett egyetlen percet sem. Ajándéknak hozott egy csomag kávét, mert a "Kávék, férfiak, kapcsolatok" poszt tetszett neki a legjobban. Ezzel már szerzett is egy csodás mosolyt magának.
Sétáltunk, aztán kiültünk egy hangulatos kis presszó "teraszára" és beszélgettünk. Repült az idő, és nagyon-nagyon jól éreztem magam (Szép hosszú este és első találkozás volt).
No, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy önsajnálom magam, inkább kipörgetek pár pasast a talonból. Persze úgy válogatok, hogy az esélytelenek nyugalmával indulhassak minden találkozóra. Nem bízok semmit a véletlenre, maximum kellemesen meglepődöm.
Az első "nagy találkozásra" tegnap került sor, s hát mit mondhatnék? Katasztrófa volt....
Megfáradt reggelre a robot is. Nem megy már a világon semmi... annyi erőt tudtam csak összegyűjteni, hogy papámnak bevásároltam, aztán haza hozattam magam, szinte azonnal pizsamába bújtam s most bámulom a falakat.
A csend, a némaság megöl. Felhergel, s a maradék, igazán cseppnyi kis energiám arra megy el, hogy visszatartsam a belőlem kitörni készülő Állatot! Azt, aki fröcsögve ordítani akar, képen törölni és megalázni. Valakit!
Először a levél:
"Szia!
Remélem nem haragszol meg az őszinteségemért, de az a típusú nő vagy, akinek a képeit nézegetve nagyon szívesen kielégítem magam."
Felismerem, amikor az agyam átkapcsol. Az első jel a az étel elutasítása. Egyszer csak elkezdek gondolkodni, mikor ettem utoljára, s akkor már bizonyos, hogy elhagytam a lelkem valahol.
Fejfájással és erőtlenséggel kezdődik, szédüléssel és sápadtsággal folytatódik. A bőr rugalmatlanná válik, a szemek alatt sötét karikák és kofferek vernek tanyát. A rosszullétet ellensúlyozandó, valamint az ájulást elkerülendő, bekapok egy szem tic-tac-ot, vagy iszok egy pohár cukros szmötyit, a vércukorszint átmenetileg helyrebillen és mehet minden tovább...
Ilyenkor nem látom magam a tükörben, képtelen vagyok átlátni a hamis párán. Csak szemetet, értéktelenséget tükröz vissza minden. Ahogy romlik a helyzet, úgy kezdem el kerülni aztán a tükröket. Nem szeretem látni a valóságot. Robotként nem is érdekel.
A kötelességtudat azonban annyira erős bennem, hogy felülírja a depressziót, az önsajnálatot és minden negatív érzelmet. Meg kell csinálnom, meg kell felelnem. Másokért, mert számítanak rám. Ezt viszont csak ilyen robot üzemmódban vagyok képes végig csinálni.
Magamért semmit sem teszek már. Nem akarok. A "más" azonban fontos. A legtöbbször nem is látja senki, hogy életnagyságú papírmasé vagyok csupán. A maszkok és álarcok alatt nagyon kevés ember ismeri fel, hogy a humor és irónia mögött bizony aktuálisan épp sírdogál a bohóc. Nem engedem, hogy meglássanak. Előbb megyek el barlangászni.
Hogy ennek mi az oka? Magam sem tudom. Nem bántott senki, nem ért sérelem, sem csalódás. Egyszerűen csak megtört a lelkem. Megint túl kevés időt kaptam. Annak ellenére, hogy kértem a boldog tudatlanságot, nem adatott meg. S ha mérlegre teszik az embert, ahol aztán könnyűnek találtatik újra és újra, akkor a súlytalanság elsodorja, mint egy tollpihét.
Sok mindent átértékelek ilyenkor, s rendre arra jutok, hogy felesleges minden, amit az életemben hajszolok, elértem vagy célként kitűztem magam elé. Nincs bennem semmi, csak rosszaság és csalfaság... bárkit engedek is közel magamhoz, annak az életén szőnyegbombázóként söprök végig, akár akarom, akár nem. Tömény vagyok. Túl sok. Sebes sodrású folyó. Veszélyes.
Szeretnék jobb lenni! Igazán! Csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá... mitől válik valaki értékesebbé? Mi kell ahhoz, hogy lássák mások azt, AKI vagyok? Egyáltalán: szükséges, hogy bárki is lásson? Már ebben is kételkedem...
Jól bánok a szavakkal, de nagyjából ennyiben ki is merülnek a jó tulajdonságaim. Nem vagyok konyhatündér, sem lepedőakrobata. Nem őrülök bele, ha nem múzeum tisztaságú a lakás, ha hegyekben áll a vasalni való vagy a szennyes. Sosem izgattam magam ilyenek miatt.
Másképp, más módszerekkel értékeltem a teljesítményemet, s elhitettem magammal, hogy érek valamit. De valójában ez nem igaz. Becsaptam önmagam és mindenkit a környezetemben. Annyira egyszerű vagyok, mint egy 100-as szög. Nincs bennem titokzatosság, sejtelmesség, rejtett érték... nincs bennem SEMMI.
Hazug vagyok és hamis. Piszkos és haszontalan. Egy színésznő. Egy igazán remek színésznő. Azt játszom, amire épp igény van. Ha kurva kell, azzá válok, ha angyalra van szükség, máris viszket a hátam és hullanak a pihék szanaszét. Közben azonban fogalmam sincs, hogy ki vagyok valójában? Mert kivagyok rendesen, ehhez nem fér kétség... de hogy merre induljak megkeresni az elveszett mozaikdarabokat, nem tudom...
Alkalmazkodom gyakorlatilag bármilyen helyzethez, körülményhez. Majdnem mindenből győztesként kerülök ki. Az meg már az én bajom, hogy mindezt képtelen vagyok örömmel fogadni, mivel ezek a győzelmek nem fontosak számomra. Nem vagyok boldogabb attól, hogy egy újabb csatornán hömpölyög a pénz vagy ismét 4 állásajánlat közül válogathatok. Amire vágyom, köszönőviszonyban sincs azzal, ahogy élek.
Én, a robot. Nincs hangom. Teszem a dolgom, elvégzem a rám bízott munkát. Nem eszem, s lassan már nem is alszom. Nem tartom magam embernek. Az túlzás lenne. A mérhető teljesítményem azonban mégis szárnyal. Az alvás és evés kiiktatásával rengeteg időm marad másra. Szétbombázni a lakást, kidobálni minden kedves emléket. Napokon belül ragyogni fog minden, a papámnak pedig 100 félét főzök. Ezzel is megy az idő. Még egy robotnak is kell ugyanis a mindennapos elfoglaltság. Mert reggelente, mikor pár óra alvás után kinyitom a szemeimet, egy kérdés motoszkál a fejemben: Miért? Miért ébredtem fel? Mihez kezdjek ezzel? Az élettel magával? Hiszen mindent rosszul csinálok. Rontok vagy javítok, de nem henyélek. Ezt felfoghatnám érdemként is, de nem rugaszkodom el a valóságtól.
Egy kurva nagy SENKI vagyok. Szomorú felismerés ez is, de legalább - amikor emiatt folynak a könnyeim - érzem, hogy ÉLEK. Bár minden eszközzel próbálom a világot kizárni magamból, sajnos mégis dobog a szívem s lélegzem. Ha pedig így van, legalább más profitáljon belőle. Szeretek ugyanis adni. Talán ezt is rosszul csinálom. Túl sokszor és túl sokat akarok. Adni. Adni. Adni.
Rossz ember vagyok. Velejéig romlott. Megérdemlem a Sorsomat is. Igaza volt annak a férfinak, aki azt mondta, egy szemétkupac vagyok, amin bármeddig is kapirgál az ember, nem talál semmi használhatót. Ki is tettem már a táblát, hogy "Ezt a kupacot nem érdemes piszkálni, mert csak még mocskosabb leszel!". Szenny, bűn... velük kelek és ők fekszenek mellettem éjjel is.
Én, a robot. Resetelni kellene. De azt nagyon... hátha másképp indulnék újra. Mert aki most vagyok, annak nincs helye, nincs értéke, nincs jelene és jövője sem. Nem kell. Sem nekem, sem senki másnak.
Korán keltem, egy nyugtalan éjszaka után. Töröm a fejemet, keresem a válaszokat, a magyarázatot.
Mindeközben persze teljes természetességgel szürcsölöm a kávémat, egyrészt mert anélkül nem tudok már felébredni, másrészt a reggeli rutinban jól esik a csészényi 5-6 perc nyugalom. Bámulom a bögrémet és élvezem a számban a kesernyés-édes ízt, amit már annyira megszoktam.
Amikor megnéztem a filmet, kicsit fintorogtam. Nem igazán értettem az összefüggéseket, nem láttam át, valójában mit akar a film \"megmutatni\". Gondolkodnom kellett rajta. Ezt pedig speciel szeretem.
Ma meg is érkezett a \"villanykörte villanás\" az agyamban, mint anno a \"100 év magány\" című könyv olvasása után cirka 1 héttel.
Igazából ez itt most egy zanzásított szösszenet lesz csupán, mivel teljesen összefolytak az események, ugyanis nagyjából du. 4-ig dugtunk. Nem, nem egyfolytában, hiszen nem 20 évesek vagyunk és enni is kell! Az egésznek a sava-borsát ez alkalommal a felvételek készítése adta. Kiéltük a vágyainkat, s ezt-azt fel is vettünk, afféle házipornónak. Ja!
... hogy létezik, hogy két embert semmi más, de a szex annyira összeköt, hogy mindenféle elvet, hitet, saját- és társadalmi erkölcsöt félredobnának pár ellopott óráért?
Hogy az Istenbe működik ez?
S hogy lehet, hogy ezen túl még csak számba sem veszi egyik a másikat? Kizárólag csak ebből a célból?
