Elértem, amit akartam, nem mondhatom hát, hogy NEKEM SOHA SEMMI NEM SIKERÜL. 

Tagadhatatlan ténnyé vált, hogy időszerű a kemencét beizzítani hejj!

A szervezetem eddig bírta, most elkezdett mindenféle vészjelzéseket küldeni, úgyhogy nem mondhatnám, hogy "könnyű csak úgy meghalni" anorexiában.

A tegnapi labor alapján már az egész szervezetem leállófélben van, a vizeletemben megjelent a keton és nem, nem vagyok cukorbeteg, egyszerűen próbál(na)  a szervezetem üzemanyaghoz nyúlni, s mivel kívülről nem kap semmit, hát lebont belülről. 

Minden értékem arra utal, hogy a testem még egy utolsót pörög, aztán elfogynak a raktározott dolgok és annyi. 

Én közben nem érzek semmit, mármint érzelmileg. Teljes letargiában vagyok. Tudomásul vettem, ezen kívül képtelen vagyok cselekedni. Nem akarok és nem is fogok enni, mert nem akarok élni. 

Egy nyirokcsomóm is megduzzadt óriásira és akkor azt mondták, hogy szúrjuk meg, én meg mondtam, hogy azt fogják szurkálni, akinek két anyja van! Nekem egy sincs, soha nem is volt, nem érdekel semmi, nem engedem. 

Már nem mensturálok, alig látok és most már csak abban bízom, hogy előbb esem kómába, minthogy megvakulok. Csak azt szeretném, ha már vége lenne. Legyen vége! Látom a leletet, tudom értelmezni, tudom, hogy "befordultam a kanyarba", de még mindig kellene vonszolnom magam a célig csak nincs erőm. Azt hiszem, most már egy hímzőcérnára is felakaszthatnám magam, csak sajnos nincs hozzá erőm. Semmihez sincsen már erőm. 

S miközben én szentül hiszem, hogy nekem ez az érzés (nem akarok élni) belülről fakad, még mindig van orvos, aki szerint lehet, hogy az egész mögött valami betegség húzódik (pajzsmirigy teszem azt). Képtelenek elfogadni azt a tényt, hogy élnek ezen a bolygón olyan emberi lények, akik egyáltalán nem akarnak mindenáron élni. Teszem azt, én egy ilyen típusú személy vagyok, amióta az eszemet tudom, csak meg akartam szűnni létezni. Eltűnni, kitörlődni. Nem tudom tehát magamévá tenni azt a gondolatot, hogy esetleg ez az érzés egy fizikális betegség "tünete". Ami tünetek vannak, annak tudom az okát, még az is lehet, hogy egy jól felépített táplálkozási tervvel vissza tudnám fordítani (??? ahh... nem!!!!!), de nem is akarom. 

Azt sem fogadom el, hogy "anorexiás vagyok". Nem vagyok az. Nem azért nem eszem, mert jajj Istenem, feljön rám pár kiló (bár, amúgy rettegek ettől, ez nem akadályoz az evésben, ha akarok enni). Nem számolgatok kalóriákat, nem negyedelek narancsgerezdeket és osztom be. Egyszerűen csak nem eszem. Vagy ha mégis, akkor undorral és nagyon keveset. 

Apró darabokra hullik minden a szervezetemben és elvileg már be kellett volna akár sárgulnom is, gondolom ez lesz a következő szint... nem tudom! De nem jó szenvedni. Azt szeretném, ha vége lenne. Azt szeretném, ha feladná végre a szívem! Álljon meg! Erre várok. Türelmetlenül.