Nem tudom, hogy mi dolgozik bennem, nem tudom, hogy mi ez az érzés, de feszít kegyetlenül belülről. Októbernek lassan vége és jönnie kellene a téli depressziónak, de a kedvem nem folyamatosan van lent, hanem össze-vissza ugrál.
Egy napon belül is akkora bukfenceim vannak, hogy inkább megint, mint mindig... szóval elzártam magam a világtól. Ez persze jelen helyzetben a nullával egyenlő, hiszen míg ez korábban azt jelentette, hogy a lakásomban álló napon keresztül búslakodtam pizsiben, most fullra halálra dolgozom magam.
(Az EKG-m szerint kihordtam egy hátsó fali infarktust... ez mondjuk ilyen nagyon zárójeles!!!)
Rettenetesen sokat vállaltam, gyakorlatilag kizárólag aludni járok csak haza és most viszont jönnek ezek a hosszított hétvégék... én pedig hulla fáradt vagyok!
Hívtak ide is, meg oda is... és megyek.. mint egy kibaszott robot. Mosolygok, rettenetesen kedves vagyok és vidám, barátkozni akarnak velem az emberek, én pedig az egészet kívülről nézem. Nem, még nem őrültem meg! Miközben átélem ezeket a dolgokat, közben az egészet kívülről személem. Megnézem jobbról is meg balról is és kihúzom magam, ha úgy érzem, vettem az akadályt! Pipálgatok magamban és időnként sikítozom belül! Olyan hangosan üvöltök, hogy nem hallom azt az illetőt, aki amúgy épp hozzám beszél.
Alárendeltem az egész életem egy másik embernek megint, mert ez tűnt könnyebbnek. Megszoktam, hogy valakit "szolgálok" és az értékemet ő határozza meg. Nem én saját magam, hanem a MÁSIK.
Annyi változást tudok a korábbiakhoz képest felmutatni, hogy ezúttal úgy építettem a MÁSIK köré az életem, hogy TUDTAM, hogy nem kellene! Nem okolhatok tehát senkit magamon kívül, de nem akarom magam bántani! Sodródom az eseményekkel, próbálok a felszínen maradni, lefolytok mindent, mert azt akarom, hogy megfeleljek, hogy én is egy "normális" ember legyek, hogy szeressenek a többiek, hogy ne legyek mindig mindig egyedül!
Színészkedem, olyasmit is vállalok, amitől ráz a hideg, csak valaki, bárki... szóval szeressen! ÉS a fejemben közben mennek a viták, a diskurzusok, hogy egy életem van, és nem leszek fiatalabb és nem lesz mentség, és nem lesz semmi sem.. már most pusztulat van!
Mutasson nekem valaki élő embert, aki milliomossá válik és úgy dönt, hogy akkor itt és most beleállok az igába és látástól-vakulásig húzom! Miért is? Mire kell nekem ez a sok pénz? Kell egyáltalán nekem?
NEM. SEMMI SZÜKSÉGEM NINCS RÁ. TELJESEN MÁSRA LENNE SZÜKSÉGEM, DE EZ ILYEN KIBASZOTT PAVLOVI REFLEX, HOGY TUDOM, HOGY CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ ANYAGIAKRA VONATKOZÓ VÁGYAIMAT TEJESÍTI AZ UNIVERZUM. MIVEL SZÜKSÉGEM VAN SIKERÉLMÉNYRE, ÍGY PÉNZRE VÁGYOM ÉS JÖN A PÉNZECSKE, MÁR CSAK ÚGY HAJINGÁLOM AZ 5 MEG 10 EZRESEKET FÉLRE...
És sírok. Folyton sírok. Mert ezen a sok-sok pénzen vehetek ruhákat, millió cipőt, vásárolhatok sziri-szarokat, sőt... VEHETEK MAGAMNAK RAJTA AKÁR EGY ÉLŐ FASZT IS, de NEM KELL SEMMI. Semmiféle anyagias dolog nem tudja a vágyamat csillapítani.
Főzni szeretnék már végre valakire. Azt szeretném, hogy ne egy üres lakásba jöjjek haza. Arra vágyom, hogy itt legyen valaki, aki szeret és akit én is szeretek! Azt szeretném, ha nem csak akkor lenné jó valakinek, ha pont úgy táncolok, ahogy ő megálmodta. Olyan valakivel szeretnék találkozni végre, aki megérti és elfogadja, hogy egy ilyen selejtes, bántalmazott ember vagyok, aki bár nagyon vágyik a másik figyelmére és szeretetére, mégsem tudja ezt normálisan kifejezni!
Annyi milliárd idióta talált már rá a másik felére! Az nem lehet, hogy nekem nincs párom! Ez nettó kibaszás, hogy annyi pénzem van, mint a pelyva, jelentsen ez akármit... és nem tudom senkivel sem megosztani! Igen, a barátok fontosak és nekem vannak is barátaim.... csak kuuuuurvááááára unom már, hogy én vagyok a gyertyatartó, iszonyatosan fáraszt válaszolni örökösen arra a kérdésre, hogy "Hogy lehet, hogy te egyedül vagy?".
Nem fogom elmondani minden jött-mentnek, hogy milyen sérüléseim vannak a ruha alatt és levetkőzni sem fogok bárkinek! Erős falaim vannak és nem vagyok átlagos. Kurvára nem vagyok átlag magyar. Ha az lennék, akkor valami Józsi baszná a picsámat, akivel perlekedhetnék nap végén, hogy ne igya már meg azt az utolsó páleszt. Meg rettegnék a migráncs hordáktól.
NAGYON ÚGY TŰNIK AZONBAN, HOGY ÉN MÁR AZ APÁM FASZÁBAN SEM VOLTAM ÁTLAGOS! Elképzeltem magam spermaként, ahogy anno rohantam és megelőztem mindenkit, hogy belefúrjam magam anyám petéjébe! És megcsináltam! Enyém lett a pete, én születtem meg! No, de ugyan minek is? Vajon akkor is így rohantam volna, ha tudom, hogy pont az a két ember, aki összebaszott, nem fog szeretni? Lehet, hogy ha ezt tudtam volna, akkor inkább elszívok apám faszában egy cigit és hagyom, hogy mások menjenek a pokolra helyettem! Elszomorít, hogy tudom, ha máskor nem is, spermaformában még OLYAN KIBASZOTTUL NAGYON AKARTAM EZT AZ ÉLETET, HOGY NEM VOLT VERSENYTÁRSAM! Nagyon-nagyon akartam élni! Nagyon meg akartam születni!
Meg is születtem és a drága jó szüleimnek köszönhetően az első lélegzetvételemtől kezdve el voltam hanyagolva. Elképzeltem magam újszülöttként, ahogy sűrű, fekete hajjal, bogárszemekkel fekszem a pólyában, felemel az ápolónő és anyám rám sem néz... elképzeltem, ahogy a tápszeres üveget a számba tolja anyám, és elképzeltem magam, ahogy kiszolgáltatva fekszem és nem figyel rám senki! Üvöltöttem! Fel akartam hívni magamra a figyelmet! Sírtam és ordítottam: "ANYA! ANYU! SZERESS ENGEM! ITT VAGYOK, ITT FEKSZEM ELŐTTED! NEM TUDOK MAGAMTÓL SEM ENNI, SEM JÁRNI, MEGHALOK NÉLKÜLED! SZERESS ENGEM! "- és látom, ahogy anyám néz engem, enyhe undorral az arcán, hogy megint baj van ezzel a kurva kölökkel! Nem elég, hogy lány, még nyivákol is. Kapott tápszert, tiszta a pelenka, mi a kurva anyja kell még neki? Pont az anyu! A kurva anyám, az kellene! Folyamatosan! Egyszerűen nem tudok mást tenni, csak őszintén sírni, ha elképzelem magam kisbabaként, ahogy megütnek, ahogy nem foglalkoznak velem... Miért nincs rólam egyetlen egy darab olyan gyermekkori kép sem, amin nem sírok? MIÉRT?????????????????????????????????????????????????????
Dühös vagyok és rettenetesen szomorú! Amiért nem tudok szabadulni a démonaimtól. Családot állítottam és majdnem belehaltam a szégyenbe. Szégyellem a származásom, szégyellem elmesélni más embereknek, hogy mi van a gurulósomban. Tulajdonképpen nem csodálkozom, hogy senki nem akar velem összekuckózni. Túl sok munka lenne velem, és én biztosan nem uralom folyton a pillanatot! Velem ki lehet jutni a sztratoszférába is akár, aztán meg zuhanni a mélységbe. Tudom!
S a vége mindig az, hogy eljutok odáig: annyira nagyon rossz vagyok, annyira nem érdemlem meg, hogy itt legyek, hogy embernek hívjam magam... annyira nagyon rossz vagyok. És akkor megint jön az a hang ott belül, aki gonosz és fertelmes és gúnyol, hogy kösd fel magad te rinyapina. Más már a szarából is aranyat csinált volna, te meg itt még mindig rísz anyád után! Hát menj! Öld meg magad! Úgysem kellesz senkinek! Senki nem fog hiányolni! Senki nem fog sírni!
ELÉG! ELÉG! ELÉG! ELÉG! ELÉG! ELÉG EBBŐL! KUSS LEGYEN! CSEND LEGYEN!
AZ NEM LEHET, HOGY ENNYIRE ROSSZ LEGYEK! EZ NEM A REALITÁS! EZEK GONOSZ HANGOK BELÜL! EZEK A SZÜLEIM GONDOLATAI! ŐK GONDOLTÁK AZT, HOGY LÓFASZT NEM ÉREK, MERT NEM VAGYOK FIÚ! EZEK NEM AZ ÉN SAJÁT GONDOLATAIM! TÁVOZZATOK A FEJEMBŐL! (és a gonosz hang vigyorogva mantrázza, hogy verjem ki a fejemből őt szó szerint! Trancsírozzam szét a fejemet, üssem addig a falba, míg el nem ájulok!)
NEM AKAROM BÁNTANI MAGAM! NEM AKAROM BÁNTANI MAGAM! TALÁN... TALÁN CSAK VAN EGY BOLHAFASZNYI JOGOM NEKEM IS AZ EMBERI ÉLETRE! TALÁN... TALÁN AZ ÉN ÉLETEM IS ÉR VALAMIT. MÉG AKKOR IS, HA NEM VAGYOK FÉRFI. TALÁN... TALÁN... Nagyon nehéz ezt tisztán látni, mert érintett vagyok érzelmileg!
Néztem most magam percekig a tükörben. Elképzeltem, hogy milyenné változnék, ha meghalnék. Jönne a hullagörcs, aztán kisimulnék, aztán ahogy szabadulnak fel a gázok és megindul a bomlás, akkor meg büdös lennék és lehet, hogy úgy, mint Tywin Lannister, végül én is mosolyognék. Az lenne csak a mosoly a kurva anyátokat nektek, akik csak és kizárólag akkor akartok velem lenni, amikor a toppon vagyok!
És akkor ezt most elmentem és ráülök a kezeimre, hogy ne tudjak kárt tenni magamban. Mert valójában nem önmagamat akarom bántani!!!
