No, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy önsajnálom magam, inkább kipörgetek pár pasast a talonból. Persze úgy válogatok, hogy az esélytelenek nyugalmával indulhassak minden találkozóra. Nem bízok semmit a véletlenre, maximum kellemesen meglepődöm.
Az első "nagy találkozásra" tegnap került sor, s hát mit mondhatnék? Katasztrófa volt....
Kezdődött az egész azzal, hogy papinál töltöttem a napot. Hűtőket olvasztottam, ami nem egy nagy feladat, de ő megint úgy állt hozzá, mintha legalábbis egy új jégszekrényt akarnék faragni a nyáriban a mandulafából. Sóhajtozott, hogy hát mekkora munka ez, mennyi előkészület, én meg közben gyakorlatilag már ki is olvasztottam ez első fagyasztót. 2 óra alatt a porta össze jegét eltüntettem és még ebédet is rittyentettem. Aztán mikor indultam haza, elkotyogtam, hogy találkozóm lesz valakivel. Papi ettől teljesen kiborult, hogy ugye nem az internetről ismerkedem, mert az borzalmas lenne. Kérdeztem, hogy mit tud a netről, s honnan ez a zsigeri ellenállás? Elmagyarázta, hogy interneten az ő tudomása szerint csak baltás gyilkosok vannak, s az én helyzetem amúgy is speciális, nagyon félt, mert hát a "hozományvadászok", s úgy egyáltalán... vadidegen emberekkel nem illik kávézni. Kérdeztem, hogy szerinte akkor mi a megoldás a magányom ellen, mert hogy a lakásajtón nem fog bekopogni a szőke herceg, az hót ziher... Ő azonban csak tanácstalanul rázta a fejét, s bizonytalanul annyit makogott, hogy jobb lenne, ha a barátaim közül választanék valakit, de mindenképpen olyannal kávézzak, akit le tudok informálni. Kezdett bennem felmenni a pumpa, egyre inkább pengevillanásokhoz hasonlított a beszélgetés, mert hiába magyaráztam, hogy ez a világ már más, mint a 1940-es évek, ő hajthatatlan maradt és ragaszkodott ahhoz, hogy inkább maradjak egyedül, semmint ismeretlenekkel találkozzak. Végül neki felment a vérnyomása, bennem meg olyan idegesség kezdett kavarogni, hogy erős ingert éreztem arra, hogy valakinek egyetlen elegáns mozdulattal lerúgjam a fejét.
Hazafelé és a találkozó helyszíne felé gyalogolva is végig meditációs zenét hallgattam, s sikerült a csít összhangba hozni magamban, azonban egy másik érzés is kialakult bennem, nevezetesen, hogy ha semmi esélye a pacáknak, akkor azt lehetőleg már az első 5 percben közlöm vele (Barney szabálya!).
Megérkeztem a gátra, s szembe találtam magam egy magas, hosszú hajú, teljesen ősz pacákkal, aki vámpírokat megszégyenítően fehér bőrrel rendelkezett. Ez már gyanússá tette, viszont elvarázsolt a zöld gyep, úgyhogy távolságtartó kézfogás után elnézést kértem, lerúgtam a cipőimet és futkároztam egyet mezítláb a fűben (ez amúgy jó alkalmat adott neki, hogy megnézzen magának). Ezután leültünk egy padra és elkezdődött a ki-kinek a fia-borja párbeszéd. Kiderült, hogy programozó, 34 éves és a kedvenc hobbija a teljesítménytúrázás. Végighallgattam, s aztán kerek-perec közöltem, hogy mi nem illünk össze, egyáltalán nem egymást keressük. A pasas döbbenten hápogott, aztán összeszedte magát és odavágta nekem, hogy hát a naplóm alapján nem gondolta, hogy ennyire két lábbal állok a földön (He? Szerintem pont a naplóm a bizonyíték arra, hogy nem egy elvarázsolt királylány vagyok, de mindegy).
Kértem, hogy menjünk árnyékosabb helyre, ő pedig elkezdte mondani az életét. Hallgattam, s magamban arra gondoltam, hogy épp "eladja" magát, hátha változik a véleményem. Mosolyogtam, kedves voltam, mert bántott, hogy túl határozottan vágtam a képébe a "nem"-et. Nem szeretek senkit megbántani, azonban nagyon éhes és szomjas voltam, s tényleg biztos voltam (vagyok) benne, hogy nem ő az én emberem. Bíztam benne, hogy megkérdezi, megiszunk-e valamit, s nem azért, mert potya piára vágytam. Sosem vagyok felkészületlen, most is volt nálam 1,5 liter málnaszörp, de elég hülyén éreztem magam, mivel innom kellett, ám egy padon ülve, a táskából előhúzott flaska elég visszatetsző. Láthatóan azonban eszébe sem jutott, hogy akár egy italra, akár egy fagyira meghívjon, így jobb híján megkínáltam őt az üveggel, de nem fogadta el. "Oké! - gondoltam magamban, - akkor szomjazzál én meg iszom a szörpimet és hallgatlak".
Elmesélte, hogy a testvérével és két cicával lakik, s hogy soha, de soha nem volt semmilyen kapcsolata még nővel. Igyekeztem figyelni a testbeszédemre, de nem tudtam leplezni a meglepődésemet. Kiderült, hogy általános iskolás korában a lányok folyton cikizték, amitől az önbizalma a nulla alá süllyedt, így aztán nem is próbálkozott sokáig senkivel. Aztán mégis, de nem volt szerencséje. Állítólag azonban nem szűz már, bár sok élménye ezen a téren sincs. Bámultam rá, s magamban arra gondoltam: Ember! Ha TÉNYLEG olvastad a naplómat, akkor tudnod kell, hogy én nem tanítok, és elég komoly elvárásaim vannak ezen a téren (is).
Megsajnáltam egy kicsit természetesen. Kedvesen figyeltem rá, mosolyogtam, ő meg elolvadt a padon, miközben teljesen kitárulkozott. Dőltek belőle a szavak, megtudtam, hogy nem szereti a durván kövér nőket, s a cigizőket sem. A röpke egy óra alatt gyakorlatilag az egész eddigi életét elmesélte, de figyelt arra is, hogy néha én is szóhoz jussak. Mint mondta, egy randit azzal rontott el, hogy folyamatosan csak ő beszélt, ráadásul nem is magáról, hanem az egyik barátjáról. Nem fordult felém a testével, görcsös és merev volt. Lopva bámult csak és a legfrappánsabb bókja ez volt: "Egyáltalán nem nézel ki rosszul".
Azzal érvelt, hogy sokkal vonzóbb vagyok élőben, mint a képeken, s valójában a szemeim is szebbek, mint gondolta. Ha pedig mosolygok, akkor elvarázsolom teljesen. Kicsit talán gunyorosan kérdeztem vissza, hogy ezt kellett volna a bókjából leszűrnöm? Szabadkozott, s azzal védekezett, hogy túlságosan határozott vagyok, ami őt bizonytalanná teszi. Elmagyaráztam neki, hogy ez az egész találkozás csak azért jött létre, mert ő könyörgött hónapok óta, hogy megismerhesse a nőt, aki azokat írja, amit... arról pedig igazán nem tehetek, hogy ember vagyok, s bizony nem stand up comedy-vel turnézok. Visszavágott, hogy az első öt percben nagyot csalódott bennem, mert "bohókásabbnak" gondolt, ehhez képest pedig én túlságosan is egyértelmű voltam, már ami a közöttünk létre nem jöhető dolgokat illeti. Ekkor már kezdtem fészkelődni s kértem, hogy sétáljunk vissza a bejárathoz.
Ott aztán még annyit mondott, hogy 10-ből 8 pontos volt a csalódottsága az első 5 perc után, aztán ezt 4-re csökkentettem a mosolygásommal és a megértésemmel. Ő el tudná velem képzelni, s szerinte megszeretném az alkalmanként akár 70 km-es gyalogtúrákat, de én újfent mosolyogva közöltem vele, hogy biztosan nem kedvelném meg ezt a fajta "kikapcsolódást". Mutatott még pár képet a cicáikról, s csendesen hozzáfűzte, hogy gyermekkorában a nagymamájánál kapált és fát is kellett vágnia. Nem, nem azért mondja... csak úgy. Aham.
Hangosan korgott már a gyomrom, úgyhogy nagyon kedvesen, sűrű bocsánatkérések közepette elköszöntem és elindultam hazafelé. Nem ajánlotta fel, hogy elvisz, aminek külön örültem, mert nem akartam, hogy egy újabb elutasításban legyen része. Hazafelé aztán felhívtam papit és megnyugtattam, hogy nincs semmi gond, nem lesz újabb találkozóm az illetővel.
Összefoglalva: Elpazaroltam az életemből egy órát, még csak jól sem éreztem magam és megdöbbentett, hogy valaki így félreismerjen a naplóm alapján. Viszont saját magamra még így is büszke vagyok! Képes voltam nemet mondani, s ettől semmilyen siránkozás vagy sajnálkozás nem tántorított el. Persze időnként visszazuhantam és kipolíroztam a pasas egoját, amennyire csak lehet, de alapvetően meglepett a saját határozottságom.
Az is bebizonyosodott, hogy nem kell kitenni a csöcst, meg úgy nagyjából semmit sem egy ilyen találkozóra. Sima farmerben voltam, egy egyszerű felsővel, smink nélkül. Kizárólag szempillaspirált kentem a képemre, s bár kibontott hajjal érkeztem, a nagy szél miatt végül lófarkat kötöttem. Ennyi és a mosoly bőven elég volt egy olyan kedves bókhoz, mint az "egyáltalán nem nézel ki rosszul".
Ma pedig jöhet a csapos... hát kíváncsi vagyok!
(Nem, igazából nem vagyok egy cseppet sem kíváncsi, de egyrészt telik az idő, s nem érzem azt, hogy arra várok, hogy belerepüljön a sült galamb a számba, másrészt sosem tudhatja az ember, hogy mikor botlik gyöngyszembe. Menni kell, és akkor kisülhet valami jó, vagy valami még ennél is kínosabb, kellemetlenebb. Lesz miről írni legalább...)
