No, hát a szokásos karácsonyi őrületet idén kihagyva én igazán CSAK AZT CSINÁLTAM AZ ÜNNEPEK ALATT, AMIHEZ NEKEM KEDVEM VOLT. NEM. NEM BASZTAM SENKIVEL. MÉG. Ellenben puzzle-oztam, színeztem, olvastam és filmeket néztem. Ez utóbbiból igazi karácsonyi ajándék lett számomra: A sziget szellemei c. új Martin McDohagh alkotása. Ő írta és rendezte. Szerencsére. VÉGTELENÜL IMÁDÓS ÉS 2 NAPJA KATTOGOK RAJTA.
Kezdjük azzal, hogy nem vagyok hajlandó magyarul nézni, így egyenlőre angol felirattal láttam, 2x. Az ír akcentus olyan a füleimnek, mintha egy teljesen új, eddig sosem hallott nyelvet kellene megértenem. A felirat sem segít sokat, mert ír/angol az is... szóval kicsit nehézkes, főleg úgy, hogy a szereplők zöme olyan gyorsan hadar, mint a Hejderhétszentség. De MEGÉRTE ÍGY IS!!!!
A nagy kérdés ugyanis szerintem az, hogy ki mihez kezd az életében lévő KOLONCCAL? Igen. Nagyjából ennyi az "esemény". Aki tehát arra vágyik, hogy agyatlanul csépeljék benne egymást az emberek, meg fosós/fingós humorra szomjazik, annak nagyon nem ajánlom ezt az alkotást. Aki azonban hajlandó a karácsonyt arra használni, amire szánták, nevezetesen: elcsendesedés, számvetés, önismeret, ésatöbbi... hát az tegye le a seggét feltétlen és nézze meg ezt a CSODÁT.
1923-ban járunk egy ír szigeten. A polgárháború már zajlik, halljuk a hangját, de a szigeten látszólag béke van. Egy maroknyi ember él itt, a parton elszórva és nagyon ingerszegény környezetben. Ami elég furcsa, de valószínűleg alkotói döntés, az a színvilág... mert hát egy olyan szürke helyen, mint ahol vagyunk, egyszerűen képtelenségnek tűnik az a fajta fű, amit látunk... és minden kockában ott van a szürkeség, csak mindig van valami tárgy vagy részlet, ami túl van színezve. A kikötőben pl. az árbócok gyönyörű barnák, az utcán az ajtók/ablakok harsányzöldek, a szekéren a húg kabátja rikító sárga... szóval jelen van a szürkeség, a hétköznapok mélabúja és ugyanakkor ki van színezve a táj...
... és itt él két férfi is, akik immár 12 éve "legjobb barátok". Csakhogy az idősebb egy napon ráébred, hogy az élete többről kell szóljon, minthogy felkel, elmegy a kocsmába egy sörre, hallgatja a fiatalabb hülyeségeit és aztán lefekszik. Ő hegedülni akar és komponálni. Azt akarja, hogy mielőtt meghal, történjen vele VALAMI és a neve ne merüljön csak úgy feledésbe. A fiatalabb férfi, aki véleményem szerint autizmus spektrumzavarban szenved... szóval ő viszont ezt az egészet képtelen felfogni. NEm érti, hogy lehetséges az, hogy az ő legeslegjobb barátja tegnap még kedvelte, ma pedig már nem is akar vele szóba állni.
Az öreg ugyanis, aki mellé valahogyan odaszokott a Colin Farrell karaktere, nem szarral gurigázik: kerek-perec közli a másikkal, hogy ennyi, többé nem áll szóba vele, mivel nem kedveli. Még azt is megmondja őszintén, hogy zavarja őt a fecsegése a gondolkodásban. Annyira emberi és érthető, nem? Mi a rossz abban, hogy felismered, akár 12 év után is, hogy van egy ember az életedben, aki nem tesz hozzá semmit, nem segít semmiben, csak úgy van? És rádöbbensz, hogy te MÁST AKARSZ ÉS EZÉRT VÁLTOZTATSZ. S ilyenkor bizony hullik a forgács... pedig elvitathatatlan joga van minden embernek ahhoz, hogy olyanokkal vegye körül magát, akiket kedvel. Nem ettől hangos évek óta a mindenféle média? Nem erről szólnak a buborékok? Csak az jöhet az én bubimba, aki kompatibilis. Aki nem, azzal nincs átjárás. Csakhogy itt nem tudnak egymásnak üzenetet küldeni, nincs mód az elkerülésre sem, hiszen ez egy kis közösség... marad tehát a világos kommunikáció, a nagyon nyers, már-már kegyetlen kimondása annak: KOLONC VAGY AZ ÉLETEMBEN ÉS MOST MÁR NEM AKARLAK TÖBBÉ BENNE TÉGED. Ez a Gleeson karakterének a motivációja. Nem akar ő semmi rosszat, csak annyit, hogy a Colin többé ne szóljon hozzá. Tiszta és egyértelmű kérés. Csakhogy!
Mi van akkor, ha a Kolonc nem akarja elfogadni a te döntésed? Mit tehetsz akkor, ha a másik nem óhajt, nem tud elszakadni tőled? Adott a válasz, hogy elköltözöl, határozottan újra és újra elfordulsz tőle, esetleg megvered... mittomén... számtalan megoldási lehetőség tűnik lehetségesnek... de közben persze az elutazás is olyan, hogy hova? A szárazföldön folyamatosan döngnek az ágyúk és valljuk be: az öreg is ezen a szigeten élte le az életét, öreg fát meg nem lehet átültetni... szóval érteni vélem az ő szempontját is, hogy nem akar elmenni, hanem ahol mindig is lakott, ott akar a továbbiakban tartalmasabb életet élni. A faluban gyakorlatilag mindenki elfogadja ezt, kivéve Colint. Merthát kicsit korlátolt. Nem, nem "hülye". Szerintem valamilyen spektrumzavarban szenved... de ő teljesen normálisnak tartja magát és az a megállapítása is helyes önmagáról, hogy ő "kedves". Csupán ennyivel tud védekezni: lehet, hogy butaságokat beszélek álló nap, lehet, hogy egy csacsi a legeslegjobb barátom, lehet, hogy nem tudom kicsoda Mozart, de KEDVES VAGYOK ÉS ITT VOLTAM/ITT VAGYOK NEKED. S Colin karakterének hirtelen nagyon-nagyon sok mindennel kell megbírkóznia. Először is az öreggel, aki nem akar vele szóba állni, s megsépkeli egy ponton azzal is, hogy ha a fiatalabb nem hagyja békén, akárhányszor megszólítja, levágja majd egy ujját metszőollóval. Drasztikusnak hangzik, ugye? Főleg egy olyan embertől, aki azért akar csendet, hogy komponálhasson és zenélhessen. Hát ujjak nélkül elég nehéz a hegedülés...
ÉS van Colinnak egy nagyon-nagyon magányos húga, aki tényleg normális. Ő sem érti, hogy az öreg miért dobta el a tesóját egyik napról a másikra, mégis próbálja elfogadni a dolgokat. Igyekszik védeni a testvérét, tompítani a butáskodásaiból eredő károkat, látszólag nem túl nagy sikerrel. Az azonban bizonyossá válik, hogy az öregen kívül a húg az, aki átérzi mélyen a kilátástalan élethelyzetüket. Hogy itt a napok mindig ugyanúgy telnek, soha semmi nem fog változni... és elvágyik innen ő is.
Írhatnám, hogy ennyi a sztori, mert tulajdonképpen ennyi... de KURVÁRA NEM ENNYI, TELE VAN SZIMBÓLUMOKKAL, MEGVÁLASZOLHATATLAN DILEMMÁKKAL. Kinek adsz igazat? Kinek mihez van joga?
Hovatovább kifut az egész egy olyan pontra, amikor megkérdőjelezi az ember a saját jogát ahhoz, hogyan élhet... mert nem, sajnos nem lehet egy Koloncot csak úgy elhajítani. Az már a miénk. Ha a kezdet kezdetén hagytuk, hogy ott maradjon, akkor 12 év után ne akadjunk fel azon, ha a Kolonc nem érti, nem akarja elfogadni azt, hogy most menjen a búsba. Fáj neki, hiányzik neki a barát és nem akar változást az életébe. Ő nem.
De bárhogy is küzd, az öreg hajthatatlan és amikor elmegy hozzá a fiatal és látszólag pár percet normálisan beszélnek, amibe a Colin belead mindent... és azt hiszed, hogy akkor most valami másképp fog történni... akkor jön a hangos CSATT az ajtón... és kimész, és látod, hogy az öreg odabaszta a portádra a bal mutatóujját. A snitt után meg azt látni, hogy bizony egyetlen ujj elvesztése után micsoda kínlódás a hegedülés... és bevadul az öreg, emeli a tétet és azt is megmondja, hogy legközelebb az össze ujját levágja majd.
S miközben az álmos kis szigeten látszólag telnek a napok és mindenki próbál helyezkedni, Colin karaktere fájdalmas felismerésre jut Dominic által... merthogy Dominic szintén defektes... és hozzácsapódik Colin karakteréhez (egyszerűen kimondhatatlan neve van, mintha Padricknak ejtenék, de úgy kb. az egész nyelvet nem igazán értem). Hazaviszi, mivel az apja agyonverte a fiút és meg van győződve róla, hogy Dominic a falu bolondja! Ezáltal szorongat féltve egy marék önérzetet, csakhogy a vacsora alatt a sok faszság hadarása közben Dominic francia kifejezést használ, amit Colin nem ért... és itt (is) befigyel a remek színészi játék... mert Colin Farrellnek nincs nagy mondológja meg semmi... az asztalnál ülve látjuk a felismerését, az arcán... ahogy felfogja, hogy az, akit butábbnak hitt, hát még ő is okosabb nála... de legalábbis tud idegen kifejezéseket... és akkor mi marad neki? Elfogadni azt, hogy ő a "falu bolondja"? Ennyi év után? Elhagyta a barátja, felismerte, hogy butácska a többiekhez képest, ráadásul a húga is elmegy a szigetről. Nem tagadom, én már ekkor úgy bőgtem, mint egy idegbeteg hiéna... nagyon-nagyon meghatott az egész film, amellett, hogy az író - szokásához híven - megint megcsinálta azt, amit imádok benne: folyik a könnyem, reszketek, annyira érezni vélem a szereplő fájdalmát, de a következő pillanatban olyat ad a szereplők szájába, hogy azon kapom magam, hogy a sírástól meginduló taknyot prüszkölve röhögöm rá a képernyőre. Az abszurditás ugyanis olyan fokon van kimaxolva, mint az In Bruges-ben... szóval úgy kell sírni, hogy figyelni kell nagyon, mert egy kicsit skizofrén állapotba lehet kerülni a hirtelen röhögéstől.
Külön bekezdést érdemelne minden egyes mellékszereplő, kezdve az öreg kutyájával a fiatalabb csacsijáig, vagy épp a kocsmárosék, akik egymás szavát fejezik be, vagy a prosztó rendőr, a pap meg... hát... ott is micsoda adok/kapok megy...
Ehh... lehetetlen leírni, hogy mennyi gondolatot ébreszt ez a film s talán pont ezért bukik majd meg a nagyközönség előtt. A nép ugyanis egyetlen egy dolgot nem akar az Istennek se: GONDOLKODNI. Megnézni valamit minden lehetséges oldalról, s aztán a lehető legobjektívabb módon hozni egy döntést, alkotni egy véleményt. Na, hát ezt nem szeretjük! Adják a szánkba, hogy mit kell gondolni, erre vannak a szektavezérek és a megmondóemberek, nem? Én meg csak fújom a nótájukat tovább. Így pl. soha nem kell szembesülnöm azzal, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem a faluban.... mert az fájdalmas felismerés ám! Nézzétek csak meg a filmet és lássátok meg a Colin Farrell játékában az EMBERT, aki rádöbben, hogy kurvára nem az, akinek hiszi magát!
S igen... Colin karaktere nagyon sokáig próbálkozik és közben szenved. Mert azért az öreg sem következetes. Amikor ugyanis a rendőr szétcsapja a fiatal arcát, akkor az öreg - igaz, hogy nem szól egyetlen szót sem - bizony felsegíti, felül vele a szekérre, megöleli és egy darabig megy vele az úton. Csak egy pontnál leszáll és elmegy. Ha tehát Colin a Kolonc nevű kutyám, aki valahogy odaszokott hozzám 12 éve... és mindegy, hogy én akartam vagy sem, végül hagytam (!!!!), akkor TUDOMÁSUL KELL VENNEM, HOGY NEM TUDOM LEKOPTATNI EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA. Még úgy sem, hogy vagdosom az ujjaimat. Az első ujjlevágást követően ugyanis, hála Colin szakadatlan próbálkozásainak, az öreg a maradék 4 ujját is lenyiszálja és ugyanúgy a fiatal portájára dobálja, mint az elsőt. Csakhogy Colin nincs otthon, mert a húgát búcsúztatja, aki elhagyja a szigetet. S mire hazaér, ott találja a csacsiját kimúlva, akinek megakadt a torkán az egyik ujj... az öreg 4 ujjából az egyik. S abból, ahogy ábrázolták, bizony Colin számára a húga és az öreg után kb. az egyetlen élő/lélegző teremtmény, akitől szeretet kaphat és akinek a maga módján szeretetet tud adni, az a csacsi. Úgy temeti el, mint a gyermekét és fellángol benne a harag! Bosszúra szomjazik és bosszút is áll, de van benne annyi, hogy előre szól és kéri az öreget, hogy a kutyát ne tartsa bent a házban. A kutyának nem tud ártani. De elszánt, elmegy hát az öreghez a megadott időpontban és rággyújtja a házat... ahogy böcsületesen megmondta előre, a kutyát pedig magához veszi....
S az állatok tényleg főszereplők szintén. Hiszen, mikor el akar indulni Colin, a ló és a kutya is hátranéz, mintha arra ösztönöznék, hogy nézzen be a házba. És Colin megteszi és látja, hogy az öreg bent cigarettázik. Szomorú vége egy barátságnak, gondolhatná az ember, főleg annak fényében, hogy az egész gyújtogatás alatt hallani a húg levelét, aki jól érzi magát a szigeten kívül és kérleli a báttyát, hogy menjel el hozzá. Colin azonban visszaír, hogy ő itt él, az állatok is idekötik, és Jenny, a csacsi is üzen neki az égből, hogy ne menjel el. S amire a húg hivatkozik a levélben, hogy hagyja az állatokat Dominicre a házzal és mindennel együtt... hát az sem opció immár, mert a butuska srác valahogyan reggelre vízbefúl. A köcsög rendőr utód nélkül marad... Colin és az öreg Gleeson pedig másnap reggel újra találkoznak. Nincs semmi pátosz... az öreg áll a tengerparton, a fiatal meg sétáltatja a kutyát. Megbeszélik, hogy hamarosan vs. vége a háborúnak. Az öreg bocsánatot kér a csacsiért és megköszöni, hogy a fiatal gondoskodott a kutyájáról. "Anytime", mondja már csak a fiatal és továbbáll. A leválás sikeres lett, de milyen áron?
Ez a film, nagy kedvenc lesz... mert nem tudok nem gondolkodni rajta. Mindenkinek igaza volt ugyanis... és mindenkinek lehetett volna más megoldása a probléma megoldására. De ebben a filmben így lett bemutatva, és ha már így van, akkor gondolkodni kell, hogy TE/Én mit csináltunk volna máshogy? Egyáltalán lehetett volna ezt másképp intézni? Lévén, a Kolonc itt egy Ember, nem "csak" egy állat, az elaltatás ugyebár szóba sem jöhet... de akkor mit kezdesz azokkal az emberekkel az életedben, akik csak Koloncok? Hol van már jogod akár a saját halálodba meneküléssel is elérni azt az élethelyzetet, amiben TE VAGY FONTOS A MAGAD SZÁMÁRA? Meddig terjed az emberség, s hol mondhatjuk már felemelt kezekkel, hogy NEM TUDOK TÖBBET TENNI, minthogy elkezdem levagdosni az ujjaimat? Hiszen jogos a felvetés, hogy ez nem egy börtön, hanem egy sziget... valamelyikük elmehetett volna és kész, soha többé nem találkoznak. Az élet azonban nem ilyen. Elég csak a bunkó szomszédodra gondolni. Utál és te is őt. De ezért egyikőtök sem akar elköltözni. Jó esetben éltek némán egymás mellett, rosszabb esetben baszogatjátok egymást. De ez sem színtiszta hasonlat, hiszen lehet, hogy sosem voltatok barátok, nemhogy 12 évig!
Ja... és próbáld ki gyorsan egymás után 10x kimondani ír akcentussal, hogy "But you didn't, did ya, so it doesn't, does it?". Na, próbálkozzál!!! Mit sütsz kis szűcs????
Jajj.. ma megint megnézem ezt a csodát! Mert ez egy igazi karácsonyi CSODA! Egy remekmű!!!!!
Hogy is mondta Popper Péter? Két ember addig van kapcsolatban egymással, amíg úton vannak. Ha viszont már ugyanazt ismételgetik, ugyanazokat a köröket futják csupán, akkor már nem kapcsolódnak egymáshoz.... akkor már a kapcsolat nem élő, hanem holt... a holtakat pedig nem lehet feléleszteni....
