...merem csak bevallani, hogy NEHÉZ!! Egyre nehezebb egyedül.
Nem csak a segítség hiányzik, hanem MINDEN, amit egy TÁRS hoz az ember életébe. Valaki, akinek a mellkasán megpihenhet a fejem... valaki, aki néha felráz és biztosít róla: rendben lesz minden! Ha pedig mégsem, akkor sem állok a vihar előtt egyedül. Fogja VALAKI a kezem. Erősen, tántoríthatatlanul.
Hiányzol... bárki légy, s bárhogy légy... mert még nem ismerlek. Nem tudom ki vagy! Sokszor hittem férfiakra, hogy "Igen, Ő vagy Te!", de mint láthatod, még nem találtalak meg.
"Jer már haza, hiszen úgy várlak..."
"Kívánja ajkam a te ajkad..."
Mikor találsz meg? Mikor? Meddig kell még egyedül sétálnom s rugdalnom a száraz faleveleket? Meddig kell még egyedül aludnom? Hiába ágyazok meg két személyre... az egyik ágynemű rendre felesleges. Mert nem vagy itt. Nem vagy az életem része. Nem vagy.
Pedig én szeretném. Hogy legyél. Nekem. De kérlek siess! Mert egyre nehezebb elhinnem, hogy tényleg eljössz. S lehet, hogy mire ideérsz, már nem tudsz elérni. Mert zárt ajtók mögé rejtőzöm.
Most még megterítek neked. Most még gondolok Rád. Minden nap. Többször is. A fejemben vagy. Cipő nélkül, természetesen. Képzeletben gondoskodom rólad, ahogy te is rólam. A fejemben szépek vagyunk. Nem tündöklünk, csak vagyunk. Egymásnak. S ez, azt hiszem, több a MINDENNÉL. Számomra legalábbis. Több lenne, hidd el! Mert nagyon-nagyon régóta várlak már. Egyre türelmetlenebbül. Ezt sem fogom tagadni. Néha már-már dühösen... keserűen... s fáradtan.
Mert elfáradtam. "Baljós a menny felettem". Ki véd meg engem? Hol van az én Angyalom? Hol vagy, mondd? Mi dolgod még a világban, hogy nem érkezel meg hozzám? Miért nincs senki a hátam mögött?
Védj meg a bajban, kérlek! Szükségem van rád! Most már nagyon... kétségbeesetten kereslek, mert az erőm véges, és ha feladom a keresést, már nem fogok figyelni rád. Hiába kopogtatsz, nem lesz erőm ajtót nyitni. Vagy merszem nem lesz... ki tudja? A kulcs ott van a kezedben, miért nem használod? Nem szólnék én semmit sem... nem szidnálak azért, mert késtél. Egyszerűen csak örülnék Neked. Minden percnek, amiben VAGY NEKEM.
Nem kérem, hogy vidd a bőröndjeimet! Van két kezem, s még a lábaim is bírják. A hátam is erős, lehet rá pakolni a terheket. Persze, ha néha-néha ketten fognánk a táska fülét, az még jobb lenne. Bizony! De nem elvárás ez már veled szemben. Csak annyit szeretnék, hogy légy! Nekem!
Ott légy, amikor a lehulló falevelekben gyönyörködöm. Ott légy, mikor a hűvös esti szélben megborzongok. Ott légy, amikor téli estéken teát szürcsölve, a paplan melege alatt olvasok. Ott légy mellettem, amikor szeretni akarok. Ott légy, hogy kezeimet kinyújtva megsimogathassam a bőrödet. Ott légy, hogy megcsókolhassalak... s megcsókolj!
Szeress engem! Nem kérek többet! Tudom, talán ez is sok...
Gyarló ember vagyok. Ezt akarom. Erre vágyom! Ezért hagyom nyitva résnyire az ajtókat. Hogy ha jönnél, akkor lásd: Várlak! Hogy na habozz, ne várj, hanem lépj be az életembe!
Múlik az idő. Ma nyerünk egy órát. Ne pazarold el, hanem Gyere!!!
"Oly messze vagy... elérhetetlen"...
