Hazafelé kolléganőmmel, az én "Anyácskámmal" mentünk kifelé. Ő előrébb járt, mert a kijárattól közvetlenül jobbra található bankautomatánál volt dolga. Mikor én is elértem a kijáratot, azt épp egy testes, pöfékelő nő torlaszolta el. A hűs helységből a szabadba tartva éreztem a forró levegőt és lélekben már készültem arra, hogy kilépve leizzadok, mint egy szuperszexi kismalac, de hát nem tudtam kimenni. 

- Elnézést. - mondtam a nekem háttal álló nőnek. - Kiengedne? 

Hátrafordult, szájában egy ilyen ukrán kinézetű, teljesen barna cigaretta füstölgött. Jól megszívta, szó nélkül félreállt, s ahogy jöttem kifelé, akarva-akaratlanul az egészet belefújta a pofámba. 
Nem titkolom el, hogy magam is dohányos vagyok, mégsem bírom szó nélkül eltűrni az ilyesmit. Az egyik fele a dolognak, hogy ugye van a híres dohányzásellenes törvény, ami azt írja elő, hogy a kijárattól 5 méterre lehet csak bagózni.

Őszintén szólva nem vagyok én egy ilyen önjelölt cigarettavadász, szinte sosem szólok, csak a parasztoknak. Tényleg. Azoknak például, akik a megállókban is füstölnek. Az agyvizem mégis az olyanoktól tud elszállni, akik állnak a szemetes mellett, vígan szíjják a cigijüket, aztán elegáns mozdulattal a sínek közé vagy épp a földre pöccintik a csikket!!! 

PARASZTKÁM! NEM TŰNT FEL, HOGY KARNYÚJTÁSNYIRA OTT A SZEMETES? OTTHON IS A FÖLDRE DOBOD? (Az ilyeneknél nyilván az ajtók is leginkább a taknyon csúsznak csak... )

No vissza a nőhöz!
Mélyen letüdőztem a büdös, csípős füstöt és lehet, hogy a hőségtől, én nem tudom, de visszafordultam hozzá: 

- Ne haragudjon asszonyom, de arrébb állna? A kijárattól öt méterre szabad ugyanis csak dohányozni. - mondtam neki normálisan, udvariasan. 

- Hogyne! Most is arrébb álltam nem? - ripakodott rám. Tőle kb. 1 méterre ott volt egy nagy szemetes, amire A3 méretben a következő színes felirat van ragasztva: "Az intézet egész területén tilos a dohányzás!" Plusz még egy jó nagy piktogram is oda van pingálva: pirossal áthúzott füstölgő bagó. 

A dolgot részemről elintézettnek gondoltam, vártam Anyácskámra, hogy induljunk, de a nő totál bepörgött. A szemetesen lévő tiltó táblát kezdte el verni, s közben meg nekem esett: 

- Mit kötözködik, mi? Hol van kiírva, hogy tilos a dohányzás? Mutassa már meg!!!!! - ordította, miközben ütemesen csapkodta a tiltást jelző táblát. (?????)

- Asszonyom, épp a tiltó táblát ütögeti! - válaszoltam. 

- Milyen tiltó táblát he?!?!?!? Milyen tiltó táblát? Mit zavar az téged, hogy hol cigizek? Mi? Hol cigizzek akkor? Mondjad meg! PICSA! Mondjad akkor! PICSA!
(Ezt a szépnek annyira nem mondható szót jó hangosan és hangsúlyosan mondta, miközben groteszk módon tényleg a tiltó táblát verte.)

Körbenéztem. Családtagjai és széles rokonsága az intézet előtti szabad placcot foglalták el, félkörívet alkotva. Középen kb. 40 dkg parizer kicsapva a földre, mellette kihajtogatott újságon szikkadt zsemlék. Kis uzsonna. Biztosan régóta várnak. De a kis incidens felkeltette az ő érdeklődésüket is. 

Megmondom őszintén úgy, ahogy van: nem vagyok egy verekedős típus. Életemben egyszer egy tűzoltó megpróbált megtanítani ütni. A mai napig nem vagyok biztos benne, hogy a hüvelykujjamat ökölbe szorításnál kint vagy bent kell-e tartani. Józan paraszti ésszel persze arra tippelnék, hogy kívül, máskülönben eltörik, de hogy melyik résszel kell ilyenkor bummolni, na azt még mindig nem tudom. 

Anno eljutottunk valami "alapállásig", meg hajtogatta, hogy védjem a fejem, aztán feladta szegény. Hiába erősködtem, hogy meg tudom tanulni, lemondóan intett. Az volt a baja, hogy mikor csak tanításképp felém lendítette a karját, akkor én mindig hátraugrottam. Végül azt tanácsolta, hogy ha megtámadnak, akkor sikítsak, de még jobb, ha megfogadom Morgan Freeman tanácsát a Hetedikből: Kezdjek el visítani, hogy "Emberek tűz van!" - erre azért még reagálnak a népek (Az élelmes tűzoltó! Egy másik azt gyakoroltatta velem, hogy kell gázspray-vel kifújni a bejárati ajtóm kis ablakán. De ez másik történet.).

A fenti sztorihoz visszakanyarodva, nekem már összerándult a gyomrom, hogy mi lesz itt, magamban dohogtam, hogy miért nem tudom a lepcses pofám befogni, s félve Anyácskára néztem, aki halott nyugodtan sétált felém. Fejével lemondóan intett, de demonstrálandó, hogy mégiscsak ketten vagyunk, bátorítólag mellém állt. A nőt meg nemes egyszerűséggel kiröhögte, mikor látta, hogy veri a "Tilos a dohányzás" táblát. Kijött a biztonsági őr is hacacáréra, és a nő háta mögött ő is intett a kezével, hogy menjünk, meg odaszólt: 
- Hagyjátok, nem lehet velük mit csinálni. 

(Szép. Szeretnék így én is biztonsági őr lenni. Elvileg nem azért van ott, hogy rendet tartson? Na mindegy...)

Anyácskám rám nézett, s azt mondta:
- No, akkor menjünk. PICSA!

Annyira kihangsúlyozva mondta rám a nő ezt a szót, hogy tudom, még jó pár kollégámtól meg fogom kapni. 

Jaj! Annyira nagy az Isten állatkertje, s én néha úgy érzem, hogy vagy nincsenek rácsok, vagy nem őrzik ott elég jól az állatokat, vagy nem tudom... talán mert P@CSA vagyok. 

De bízom benne, hogy ma is mosolygós napom lesz, mert eddig esett az eső, a levegő végre egy kis ideig hűvös, és még a nap sem tűz ezerrel.