Először a levél:

"Szia!
Remélem nem haragszol meg az őszinteségemért, de az a típusú nő vagy, akinek a képeit nézegetve nagyon szívesen kielégítem magam."

Most meg a válaszom:

Szia Életem!

Ugyan kérlek... már miért kellene haragudnom? Te bohócod, arra polírozod, amire csak akarod, nincs közöm hozzá.

Nem állítom, hogy nedves lesz a bugyim annak gondolatára, hogy valaki a messzi távolban az én mosolygós képemre tángálja el a faszát, de ez egy ilyen kor. Azzal, hogy nyilvánosan mutogatom a pofámat, el kell fogadnom ezt is. 

Azonban, ha ezt a kis egymondatost most bóknak szántad, akkor nagyon mellé lőttél. Ilyesmitől én nem dőlök ám hanyatt, Apukám! Ha azt hiszed, hogy buján vagy büszkén vigyorgok azért, mert te suttyomban a számítógép előtt rám vered, akkor súlyos tévedésben vagy!

Ám szánalmasnak sem tartalak. Egyszerűen tudomásul veszem, hogy most már egyre többen lesznek azok, akik inkább a messzi távolból, egy kétdimenziós pillanatfelvételt bámulva önmagukat szeretik, ahelyett, hogy meg akarnánk engem ismerni.

Ha megnyugtat, akkor elárulom, hogy én is szoktam maszturbálni. Persze nem vadidegenek farkára vagy arcképére. Eleve óriási a fantáziám, meg aztán merő szégyenlősségből én mindig kikapcsolom a monitort. Mielőtt magamhoz nyúlnék. Nem vagyunk egyformák...

Szóval Öregem, nyugodtan pofozd csak a bohócodat, ahogy tetszik. Tőlem a képernyődet is telespriccelheted. A kép, melyet nézel rólam, nem fog változni. Ha csomót kötsz a farkad végére, vagy összeszarod magad a székedben, mert épp az izgat, én akkor is ilyen kedves, türelmes mosollyal fogom tűrni. Az én képem előtt neked nem kell szégyellned magad! Adj bele apait-anyait, ami a csövön kifér! Egészségedre!!!!!