... hogy létezik, hogy két embert semmi más, de a szex annyira összeköt, hogy mindenféle elvet, hitet, saját- és társadalmi erkölcsöt félredobnának pár ellopott óráért?

Hogy az Istenbe működik ez?

S hogy lehet, hogy ezen túl még csak számba sem veszi egyik a másikat? Kizárólag csak ebből a célból?

Hogy építhetünk szép, új jövőt, ha egy ilyen erős kapocs fűz minket valaki máshoz? Ám ennél több nem. "Csupán" az őrjítő vágy... a szex, dugás, kefélés... és most hagyjuk a "szeretkezést", mert én nem különítem el ezeket. Ha jól esik, ha kielégít, tőlem dömdödömnek is nevezheti bárki.

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. - ezt állítják az okosok. S ha mégis? Ha csak a lábujjaidat lógatod bele és érzed, hogy ez ugyanaz... akkor... akkor... mi a következő lépés? Bele kell gázolni a folyóba, úgyis mindegy alapon... vagy ki kell rántani a lábat?

A folyó egyébként irtózatosan mély, és tele van örvényekkel, amik a végén, ha nem csinálsz semmit sem (legalábbis nekem így tanították), kiköpnek magukból. Mikor leértél a legaljára. Ez persze nem garancia arra, hogy túléled. Könnyen előfordulhat, hogy csak a hulládat mossa partra a víz...

Tökéletes szex. Tökéletes összhang. Tökéletes... ez a minden. A nagy semmi.

Mankó. Kiegészítő. Segédeszköz. A teljes élethez. Amikor döcögéssé korcsosul a magasztos érzés, akkor elővesszük a sarokból, és támaszkodunk rá. Aztán ha jön egy újabb nagy szerelem, egy újabb varázslat, akkor bebasszuk a sarokba. Néha vetünk rá pár pillantást, talán vágyakozva, talán nosztalgikusan. Elrévedezünk mellette, megsimítjuk, titokban talán megköszönjük, hogy ott van... de még ez sem biztos.

A mankó pedig ott marad, ahova hajították. Nem szól semmit. Hallgat.