Most, hogy már nem vagyok nő, csak maximum Tünde, nem sok mindenhez van kedvem. Kaptam kimenőt, amit arra használtam, hogy elmentem egy ismerősömmel kajálni. Jércét. Finom volt. Arról próbált meggyőzni, hogy nyissak a világ felé, mert milyen fasza, aztán megtörtént ami, és én most kurvára szégyellem…

Nehéz még tartani a laptopot, tabletről meg semmi sem annyira mókás, úgyhogy maradnak a könyvek. Persze abból sem akármi, mert ami nagy vagy nehéz, azt mostanság el kell felejteni.  De legalább elkalandoztam Fodor Ákos felé. Évek óta nem olvastam őt, de most meg igen és imádom még mindig. 

Most így az első két részt próbálom leírni, mert muszáj, mert foglalkoztat és kurvára nagy baj, hogy sok embert meg nem. Ők jellemzően inkább ilyen Szulejmánt néznek szívesen, s ugyanakkor, ezzel teljes összhangban (nem észre véve az ordító disszonanciát) "rettegnek" a migráncsoktól (is). Na,…

Megnéztem. Egy ültő helyemben. Én vagyok Patrick. Meg te. Meg egy komplett generáció, akik még mindig örökítik tovább a borzalmakat. Mindig is nagy színésznek gondoltam Dr. Strange-t, de ebben az öt részes minisorozatban megint, újra bebizonyította, hogy remek! Én vagyok Patrick. Meg te. Úgy…