Nehéz még tartani a laptopot, tabletről meg semmi sem annyira mókás, úgyhogy maradnak a könyvek. Persze abból sem akármi, mert ami nagy vagy nehéz, azt mostanság el kell felejteni.
De legalább elkalandoztam Fodor Ákos felé. Évek óta nem olvastam őt, de most meg igen és imádom még mindig.
TÁRSASÉLET
fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál
EGY AJÁNDÉK ELHÁRÍTÁSA
Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.
KIMITTUD
Van, aki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.
AZ EGYÉNISÉGRŐL
föl sem ismernék
a rólad készült képek,
ha látnák egymást
(57)
apránként vesszük,
mit másnak csak egyszerre
adhatunk oda
ÍTÉLET
sohasem fogod
megbocsátani nekem,
hogy nem szerettél
Amúgy meg a sok fekvés közben filmeket nézek vagy csak fekszem némán és John Wick zenéjére fantáziálok. A minap képzeletben felöltöztem egy nagyon csácsi, szűk fekete ruhába, volt rajtam mellény, szinte ugyanoda tettem fegyvereket, mint ő... aztán elindultam. A fejemben térd felett végződött a ruhám, mert a fejemben még meg merem mutatni a mutatós lábaimat, és tűsarkúban toltam le az egészet!!!!!
(Azért, hiába múltam el negyven, ez így egyben még mindig odabasz gyakorlatilag bármilyen heteroszexuális potens faszinak... mármint a látványom basz oda, de kuuurrrvvaaa nagyot!!!!!!)
Képzeletben egy táncteremben voltam, körülvéve eddigi életem minden szereplőjével. Fuldokoltam, ki akartam jutni, hányingerem volt a stroboszkóptól, és elkezdtek a gecik támadni. Na... hát pisztoly elő, és úgy mentek a fejbelövések duplázva, hogy még John is gratulált volna. Nem kapoéráztam, mint ő, simán csak tök közelről lőttem pofán mindenkit. Válogattam, igen. Volt olyan, akinek csak szimplán ellőttem a térdét, de az igazság az, hogy leginkább fejre céloztam és nem tudom miért, de jobbnak láttam mindenki mocskos búrájába rögtön két golyót röpíteni.
Folyamatosan ezt hallgattam egyik délután és az első 4 percben csak sétáltam a táncteremben, volt, akivel még táncoltam is... nem.. ez nem igaz... nem tánc volt, inkább afféle szexuális aktus... nem voltak szavak, csak simítások, csókok, összesimulások... és a koncentrált figyelem. A tudat, hogy a testemen rengeteg fegyver van és én használni fogom, mert használni akarom.... persze a legtovább a Svábbal pávatáncoltam, hovatovább vele majdnem kúrtam is egyet a tömegben... szinte annak számít s képzeletben végre nem volt lerohanás, végre gyengéd volt velem (ez a zene nem is alkalmas az első 4 percben durva fantáziára)... és tudtam, hogy érzi a sok fegyvert rajtam és tudtam, hogy tudja... hogy... hogy.... őt is fejbe fogom lőni! És meg is tettem... mert ahogy égette a bőröm az érintése, a dühöm úgy fokozódott. Viszketett a tenyerem. Revansot akartam venni. Mindenkin. És ott voltak. Mind az összes geci... ott ringatóztak, itták a szaros koktéljaikat teljesen gyanútlanul. Aztán a 4. percben, a néma pillanatban elindult felém az apám, és ott kezdődött a konkrét gyilkolászás.
Apámba egy egész tárat beleengedtem, aztán jött anyám, hát küldtem az ő búrájába is pár golyót, aztán akármerre fordultam, egyszerűen csak kibaszott geciket láttam és kezdtem élvezni, hogy megtehetem és meg is merem tenni és elkezdődött a trancsír! Ritmusra, szépen megkomponálva, mint a filmben, csak annyi különbséggel, hogy én nem verekedtem. Senki nem volt képes képzeletben annyira megközelíteni, hogy elérjen, én pedig rettenetesen a pillanatban élve, totálisan kiélesedett érzékkel tudtam, hogy hova kell fordulni és kinek a mocskos fejébe kell golyót küldenem. Voltak olyanok, akiknél megtorpantam, hirtelen nem tudtam, miért kerültek elém, de biztos, ami biztos alapon azoknak mind ellőttem a lábaikat. Vérfürdőt rendeztem és vérgőzfürdőt is. Tök vicces, hogy látszólag halottként feküdtem az ágyon, magamban pedig épp tömeggyilkossá váltam. Teljesen tudatosan, nem vaktában. Volt, akit egyáltalán nem bántottam, mert nem volt rá okom. Ők voltak a biológiai díszlet, akik rettegve, sikoltozva menekültek volna kifelé, de nem voltak kijáratok.
Hullahegyeket termeltem. Faltól-falig vér volt mindenütt. Csúszkáltam a síkos padlón magam is. Mikor pedig minden fegyverem használhatatlanná vált, akkor pont, mint John, elvettem azokét, akiket korábban kinyírtam és mentem és mentem a nem tudom hová, de szarrá lőttem MINDENKIT, aki az utamba került!
Úgy érzem, nem kellene baszakodni mostanság velem...
(John Wick-en kívül konkrétan két filmből is van ebben a leírásban utalás. Illetve egy film és egy színházi darabból van kölcsönözve egy-egy mondat, hejj! Faszom lenne, az se tudná, miért örülök ennek, de örülök.)
(Az úgy megvan még rajtam kívül valakinek, hogy a John Wick zenéjéből ezt meg konkrétan mintha átkoppintották volna a magyar Kojot c. filmhez?)
