A kiemelés természetesen tőlem van. "Azt csinálta, amit a férfi akart, ott nem kellett színészkedni, ott a lány színészkedett". Király volt hát és én pedig egy király szeretője? Vagy királynő? 

Nem tudom eldönteni, ugyanis hiába gondolok vissza, persze nem tudok objektív lenni, azért azt nem hazudhatom magamnak, hogy én nem voltam szabad azok alatt az együttlétek alatt. Talán színészkedtem, mikor csak úgy együtt voltunk, próbáltam megfelelni neki, akartam, hogy szeressen engem. Engem, a felöltözött nőt, az EMBERT és ezért játszottam én is mindenféle szerepet. Sokmindent nem mondtam ki vagy másképp mondtam vagy pont úgy, ahogy ő. De az ágyban... ott... ha ő Király volt, én bizony Királynő voltam. Egyenrangú. Néha, csak nagy ritkán éreztem azt, hogy kihasznál ott IS, néha, csak nagy ritkán történt az ágyban olyasmi, amit valójában nem akartam.... mi a fenének tagadnám ezt önmagam előtt? Természetesen sokszor éreztem azt, hogy nem számítok az ágyban, hogy neki valami pörög a fejében és sokszor megbotránkozató is volt, rémisztő, amiket meg akart valósítani, ugyanakkor imponált, végtelenül imponált, hogy én vagyok talán az EGYETLEN EMBER, akinek ezt az IGAZ arcát megmutatja. És nekem még csak fizetnie sem kellett. Soha nem fizetett azért, hogy megbaszott. És egyetlen dolog volt, amire nemet mondtam és egyetlen dolog, amit meg képtelen voltam teljesíteni neki, bár a vágy megvolt bennem. A bizalom azonban hiányzott. Nem láttam semmi undorítót abban, hogy lepisiljem, legalábbis tudatosan nem.... de a valóságban egyszerűen nem ment. Ami taszított, ami undorított, az a faszverés volt. Az, hogy így akarta/tudta csak kifejezni felém, hogy valamilyen érzései vannak az irányomba. Hogy ilyen módon akart rávenni arra, hogy megkapjon. Tett volna le akkor már inkább egy húszezrest és akkor még talán hajlandó is lettem volna széttenni neki a lábam (nem tudom valójában, hogy képes lettem volna rá). De ez a passzív/agresszív faszverés... ez az őrületbe tudott kergetni. Borzalmasan idegesítő volt. Tiszteletlen! Mert MÁSSAL ILYESMIT SOHA NEM TETT VOLNA. NEM MERT VOLNA MEGTENNI. Soha senki mással ilyet nem merészelt volna, hogy kimegy az adott nő a saját lakásában a WC-re és arra jön vissza, hogy ő a konyhában veri magának, mert "nem bírja tovább". Minden nővel úgy bánt, mint a hímes tojással, tisztelettel. Saját elmondása szerint csak az volt a fontos neki, hogy "meg legyenek vele elégedve", mindig eltitkolta a saját vágyait... csak előttem nem. S most visszagondolva, lehet, hogy ezt nekem pozitívan kellene értékelnem, mégis tiszteletlennek érzem. 

A halott hozzátartozója, akit megkúrt mentősként... vajon vele hogy bújt ágyba? Körbeudvarolta? Minden úgy volt, hogy a nőnek jó legyen? Minden arról szólt, hogy a nőnek a lehető legjobb legyen? Eljátszotta, hogy neki ez pont olyan csodálatos? A szolgálat? Vajon elővette a faszát és nyíltan kimondta, hogy nem bírja tovább, meg akarja baszni a pináját? 

Az azóta lekúrt legós-kutyapártos rajongóinak vajon meg merte mondani akár egyszer is, hogy milyen szexet szeret? Vagy mindegyikkel játszott egy szerepet, amit elvárnak tőle? Most akkor Király ő azóta? Amióta a siserehadból baszogat félre? A piedesztálra emelt, soha meg nem kúrt "élettárs/húg/feleség" - ki tudja milye neki az a nő,TUDJA VAJON, hogy hány reggelt kezd azzal a Király, hogy veri a faszát a varrógép előtt? Ő akkor micsoda? Mert nem szerető, ez egészen biztos. De nem lehet Királynő sem, hiszen sem intimitás, sem szabadság nincs abban a kapcsolatban (sem). 

"Arra kondicionáltál, hogy a szex rossz!" - vágta még utoljára a pofámba a Király. Tényleg ezt tettem volna? Tényleg én kondicionáltam erre? Nem azok, akiknek meg sem meri mutatni magát álarc nélkül? Biztos, hogy én voltam tényleg a rettenetesen rossz, az a személy, akit állandó jelleggel a ganéra kellett dobni? Akinek a lakásában úgy járt-kelt, mintha otthon lenne és itthon is volt. Vajh a mostani nők, akiket kúrogat, azok így tudják, hogy milyen ő ÁLARC NÉLKÜL? El meri mondani, akár csak suttogva is vágyait nekik? Vagy most ő is csak egy parszt a játszmában, aki egy közepes minőségű geciömlésért eljátssza, hogy milyen fain csávó? Bájolog, kuncog, aktivisáskodik, beszélget, SZÍNÉSZKEDIK. "Éj anyánk" - Vonnegut könyve jut eszembe.... ha sokáig játszol egy szerepet, akkor rádég és elfelejted, hogy ki is voltál valójában. 

Én nem faszizok azóta sem. Senki mással nem kefélek. Nem megyek bele játszmákba, nem adom alább. Amíg nem találok egy olyan embert, aki elfogad engem szőrötül-bőröstül, és aki maximum ezen elfogadások mentén támaszt csak velem szemben elvárásokat, addig nő vissza a szűzhártyám. Gecitartály sem leszek nyilván. Soha-soha többet. Mély sebek ezek, nagyon nehéz velük együttélni. A szégyennel... hogy szerető voltam. És néha, kizárólag baszás közben viszont Királynő is. Ő pedig bármilyen valóságot hazud is magának, akkor is Király volt, mikor átlépte a lakásom küszöbét! Sőt, akkor is Király volt, amikor elbújt az erdejében és felhívott és asszisztáltam a hangommal ahhoz, hogy kiverje a farkát. Aztán ment vissza a családhoz és a barátokhoz, akikkel ment a sütögetés. Megint itt a szezon. Megint mennek a passzivisták, meg a "barátok" a tanyába, megy a dinom-dánom... de most vajon melyik picsát hívja fel, ha tele van a töke a színjátszással? Mikor volt Király ő utoljára? Remélem, hogy talált magának egy nőt, akivel újra átélheti ezeket az élményeket, anélkül, hogy az a másik arra kondicionálná, hogy a szex rossz. Szerintem én sem tettem, de magammal szemben nem tudok elég objektív lenni. Lehet, hogy tényleg megtettem, de abban nem hiszek, hogy egy kétszereplős dármában pont egy Király lenne az áldozat, a patyolattiszta, az EMBER,  a másik megy csak egy rakás szar, egy szutyok. Szóval nem hiszek abban, hogy ha valami elbaszható, akkor 100%-ban csak az egyik a hunyó. Az biztos, hogy okkal kerültünk bele egymás életében és okkal taszítottuk el egymást. Mit tanultunk? Na, hát ez már egy komolyabb kérdés... és nehéz rá a válasz vagy nem is lesz tiszta sosem.... mindenestre most már én is tisztán látom, hogy egy kapcsolatban teljesen mellékes szál a szexualitás. akár nem is kell, hogy benne legyen és úgy is boldogak az emberek. Hány olyan párkapcsolat van manapság, amelyikben már évek óta nem feküdtek le egymással a párok? Millió. Ki-ki megoldja úgy, ahogy tudja... pótolja másnál vagy csinál helyette valamit... én nagyon sokat olvasok és filmeket is nézek.Az emberek egyáltalán, semmilyen szinten nem érdekelnek. Félek tőlük, undorítanak és magamban sem vagyok biztos. Nem szeretnék senkit sem semmire kondicionálni, nem szeretnék csalódni. Megtanultam egyedül élni, leszámoltam egy csomó önhazugsággal és megküzdöttem számtalan démonnal az elmúlt egy évben. Nem lettem boldogabb, csak nyugodtabb. Kincsekre leltem saját magamba, ami sokkal fontosabb, minthogy valakinek állandóan áll rám a fasza. Előbb-utóbb ő is impotens lesz, mint a legtöbb férfi. Ha szerencsés, előbb hal meg, mint a farka! Szóval ez a világon semmit, de semmit nem jelent. A szexuális vágy egy impulzus, bárki ki tudja váltani a másikból. Az orgazmus is ilyen dolog. Magamnak elő tudom idézni, miért hagyatkoznék hát másra? Királynő vagyok minden egyes alkalommal amikor önkielégítést végzek. Nagyon ritkán vagyok Királynő, nem játszik fontos szerepet ez az életemben, de ha mégis ráfanyalodom, akkor legalább Királynő vagyok. 

Király volt és én Királynő. Ez tényleg egy csúnya-csúnya mese volt csupán.... egy ábránd, egy eszelős valami, aminek semmi köze nem volt semmiféle valódi érzéshez. Talán csak a szabadsághoz. Ezt köszönöm neki. Őszintén. Hogy fel tudok mutatni pár órát az életemben, amikor SZABAD VOLTAM. Köszönöm. Még ha nem is fizettek meg érte. Nem is kellett. A szabadságot nem lehet megfizetni. Azok csupán percek voltak. Szégyen nélkül az lenni, aki vagy. Nem is gondolkodni, hogy ki vagy, csak megélni az elfogadást. Pillanatok... 

A civilázciónk darabokra hullik, mint egy puzzle, amit elfelejettek összeragasztani... és most milyen érdekes.... Dixon karakter jár a fejemben... a Three bilboardból... képes volt a változásra, pedig olyan gyökér és ostoba volt, mint egy székláb. Igaza van Poppernak... nagyon függ, mivé válik az ember... minden ember egy lufi, amit eleresztenek és oda pattan, ahová a külső körülmények pattintják. Erre nincs befolyásunk. Van, akit jó irányból rossz irányba és van akit fordítva... megbocsájtás.. vagy nem. Adnék-e narancslevet Dixonnak vajon? Nem tudom.... mert annyiféle ember pattintott már tovább és csak visszafele megy az értékelés, csak visszfele tudjuk körvonalazni, hogy hát vs. ezért lettem ilyen vagy olyan. Azért lett ez így vagy úgy az életemben, mert akkor és ott az történt vagy nem történt. Nem is mindig mi vagyunk a főszereplők. De szeretjük azt hinni, hogy sorsfordítóak a döntéseink. Pedig nem azok. Királynőnek születni kell. Vagy nem. De már az is nagy szó szerintem, ha valaki teljes bizonyossággal el tudja mondani, hogy "Pár pillanatig Király vagy Királynő voltam". Talán ezért megérte a kínszenvedés. Talán... vagy nem. Ha azt nézem, hogy mennyit vesztettem, kissé elbizonytalanodom. De hát ki tudja nekem garatnálni, hogyha akkor én anno 2010-ben nem állok szóba a Királlyal, akkor most boldogabb lennék? Senki. Így legalább azt a pár pillanatot biztosan a magaménak tudhatok. Eltörpül a sok szégyen és alázás közt, el bizony. De ott vannak. Köszönet érte a Királynak, aki nem halt meg, tovább él és TOVÁBBRA IS KIRÁLY. REMÉLHETŐLEG. És remélhetőleg olyan zenét hallgat, amilyet akar, és remélhetőleg a lány azt csinálja, amit ő akar. A Király. Még ha fizetnie is kell érte. 

Most pedig fosbúk egy pár hétre megint kilőve és nézem a Mindhuntert. Fasza kis sorozat.