Ennek az egésznek egyszerűen nem így kellett volna történnie! Mi a fene értelme van így?
Mi a fenéért keverte a sors megint úgy a lapokat, hogy a Sváb itt teremjen, ha aztán egy pillanattal később már nincs sehol?
Hogyan lehetséges ez? Bűntudatom van, szégyent érzek, amiért ezúttal képtelen voltam visszafogni magam és megírtam annak a picsának az igazat. Teljesen kivagyok, ugyanis nem hittem volna, hogy valaha így árulom el a Svábot. Így soha... gondoltam én, aztán most meg kell szokjam, hogy bizony van bennem egy gonosz, nagyon gonosz én, amelyik elvette az eszem és rányomott az enterre.
Teljesen készen vagyok! Nem bírok aludni, emésztem magam és mindenféle módokon büntetem magam képzeletben, pedig hát a valóság sokkal fájdalmasabb ennél.
A Sváb azt állítja ugyanis, hogy tönkretettem az EGÉSZ ÉLETÉT. Egyedül én és nyilván a levél miatt. S ha igaz az, amit állít? Hogy éljek ezzel a tudattal? Hogy olyan gonosz vagyok, hogy egyszerűen tönkreteszem egy másik ember életét? Képtelenség ilyen súlyú terhet cipelni, de nem tudok megbocsájtani még SENKINEK!
Gyűlölöm magam, gyűlölöm a Svábot és GYŰLÖLÖM AZ ÉLETET, AMIÉRT EZT PÖRGETTE, ÍGY PÖRGETTE. Mérhetetlenül mérges vagyok, tombol bennem a düh, hogy mi a fenéért? Minek kellett ez? Kinek használt, kit tanított, mi lett jobb ettől? Az egész egy óriási pusztítás volt csupán és nem hittem, hogy ilyen valaha leírok, de nincs az a dugás, ami megéri ezt. Egyszerűen nem érte meg.
Ő is elvolt, én is elvoltam... egymásról nem tudomást véve (na ez mondjuk mint tudjuk, kurvára nem igaz), éltük az életünk a saját terveink alapján. Valahogy, kinek jobban, kinek rosszabbul, de döcögtünk. Minek kellett hát ez a kavarodás? Minek kellett ez a "lehetőség"? Mi a fenét hittünk???????????????????????,
Persze, egy énem folyton a Svábot hibáztatja ordítva, hogy mi a büdös picsáért jött ide 8 hónap után, hát inkább vette volna meg azt a kurva létrát! Ordítok, sikítok, vádaskodom... de az az igazság, hogy nem megerőszakolt! Beleegyeztem a dugásba, s ez még akkor is igaz, ha én továbbra is úgy érzem, hogy le lettem támadva és nyomás alá lettem helyezve. Ettől még nem ő dugott engem kizárólag, hanem ő és én dugtunk. Egy iszonyatosan nagyot és jót, de nem érte meg. Isten, ha létezel akkor szeretném, ha felfognád, hogy én nem tudom, milyen leckét akarsz megtanítani nekem/nekünk... de jól láthatóan nem lehet minket egy légtérbe engedni!
Mert lehet mismásolni, hogy hogy volt, a lényeg már akkor eldőlt, amikor a Sváb megírta az sms-t, hogy eljönne a létráért. Abban a pillanatban, hogy rányomott a "küldés" gombra, és pár pillanattal később, mikor én megkaptam az üzenetet, egyszerűen már kavargott ez ott mindkettőnkben. Ezek az udvarias körök, amiket minden évben lefutunk... holott TUDJUK, hogy amint belép az ajtómon, onnantól már csak az a kérdés, hogy MIKOR FOGUNK DUGNI.
Ennél tovább fejlődni viszont nem tudunk, és tényleg őszintén állítom, hogy azért baromira nem igaz, hogy MINDENÁRON DUGNI! Nem kell mindenáron... normál áron kellene csupán. Ez most nem volt semmi más azon kívül, hogy tönkrevágódott most már három vagy négy ember teljesen és visszavonhatatlanul. Nem csak én sérültem, hanem bizony a Sváb is, mert atombombákat dobtam rá, több hullámban, folyamatosan, módszeresen, a legnagyobb pusztító erővel. Sérült nyilvánvalóan a levél címzettje is, és ki tudja még hány emberre volt ez az egyetlen "csodás" éjszaka hatással!
Egyszerűen nem értem, hogy miért van ez köztünk, hogy egymásra nézünk és bumm-bumm.... elindul ez a szexuális valami... nem tudom mi ez... csak tudom, hogy LÉTEZIK, mert megélem és kiélem minden egyes alkalommal. Mint amikor a fuldoklónak adnak egy kis oxigént, úgy kapunk utána, mintha tényleg az életünk múlna rajta, pedig EGYÁLTALÁN NEM IGAZ. Simán tudunk ugyanis egymás nélkül élni. Az "együtt" nem megy nekünk az ágyon túl, s ezt már mindketten tudjuk! A poliamor kapcsolat lett volna számunkra talán az egyetlen lehetőség, de ahhoz minden félnek nyitottnak kellett volna lennie, és mindenkinek a beleegyezése és tudta kellett volna.
Még inkább úgy gondolom, hogy ez a valami, akármi ez, csak egy ilyen beteges dolog a részünkről! Ebben nincs igazából semmi jó, csupán Lidocain apró dózisokban... semmire nem jó, csak túlélésre és én már nagyon-nagyon unok túlélni. Egész kurva életemben ezt csinálom, és most már nagyon szeretnék csak úgy élni! Nem azért, mert valakit szolgálnom kell, nem azért mert valakit védenem kell, nem azért, mert valakit segítenem és támogatnom kell, hanem csak úgy, azért akarok élni, mert amúgy az tök jó, meg szép tud lenni! Meg akarom élni végre, hogy van valaki, aki engem is elfogad és szeret úgy, ahogy vagyok, de képtelen vagyok a társkeresést komolyan csinálni, mert itt van bennem a Sváb még mindig. Eltelhet egy egész év is simán, aztán, ha megjelenik, akkor nekem eláll a lélegzetem. Attól, ahogy rám néz! Attól az imádattól, mert ez az! Én azzal vádoltam, hogy neki szüksége van a hatásokra és lehet, hogy igazam volt, de ez akkor rám is igaz. Mert amikor megjelenik, minden alkalommal... akár csak egy éjszakára jön vissza az életembe, akár egy-egy rövidebb-hosszabb viszony erejéig... ÚGY NÉZ RÁM, MINT AKIT MEGBABONÁZTAK! És tényleg képes voltam őt megbabonázni, hiszen kipróbáltam és tulajdonképpen úgy jött utánam, úgy irányíthattam, mint egy bazári majmot! Most ezt nem degradáló módon értem, hanem csak leírom úgy, ahogy volt. IMÁDATTAL nézett rám mindig! Majdnem mindig. Ha dugós fázisban voltuk, akkor feltétlenül folyamatosan!
S attól, hogy ő így nézett rám, ahogy még TÉNYLEG SOHA SENKI, egy számomra is ismeretlen nőt hozott ki belőlem, aki pont ugyanolyan imádattal néz vissza RÁ. Fúúú basszus, ez biztos, hogy nem valami egyedi nagy szerelem, hanem valami pszichológiai mintázat vagy én nem tudom... de tény, hogy egymást PONT ANNYIRA TUDJUK AZ EGEK FÖLÉ RÁNTANI, AHOGY LE A POKOLBA IS. A lényeg, hogy ISZONYATOSAN NAGY HATÁSSAL VAGYUNK A MÁSIKRA. Hiába küzdünk, hiába kapálózunk, ez TÉNY.
Ha beteges is... hát nem tudom, hogy valaha kigyógyulunk-e egymásból vagy abból a traumából, amitől ez a mechanizmus bedurran köztünk. Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ki néz a másikra nagyobb imádattal és melyikünk lubickol benne jobban? Azt hiszem, hogy mi akkor voltunk mindig a legjobbak, amikor ez kiegyenlítődött. Ez általában akkor volt, mikor úgymond stabil viszonyunk volt, ami persze mindig csak X ideig ment, aztán behülyültem. Pont azért, mert évről-évre összekerültünk, és viszony szinten jó volt, és hát több kellett volna, mert JÓ VOLT. Szóval, amikor ez nem kontrollálhatatlan, akkor ezt az imádat keltette energiát görgettük egymás között, amitől ő is jobban volt, meg én is. Nem fogom letagadni! Nekem lökdösésre volt szükségem, neki meg arra, hogy a férfiasságában meg legyen erősítve! Mindenki azt tudta kivenni a felhalmozott energiából, amire a legnagyobb szüksége volt. Csak a lufi olyan cirka 4-5 hónap után mindig kidurrant... mert egy idő után azért csak szembesül az ember a valósággal, vagyis én azzal, hogy pl. nagyon faszának tűnik minden, de hát bassza meg, az én "pasim" egy másik nővel él otthon és én oda nem mehetek ezért, és én rólam nem tud senki sem, és a többi unásig ismételt sérelem. Mindegyik egy-egy vágás, mély seb. Fájdalmas, gennyes.... amikor viszonyban vagyunk, akkor gyógyulnak ezek a sebek is. Van amelyik jobban, van amelyik kevésbé, de hatással van rájuk.
Nem tudom, mi lesz... nem tudom, hogy tolom át magam ezen megint. Egyszerűen megváltozott most minden összetevő azzal, hogy léptem egy olyat, amit soha még... azzal, hogy elárultam a Svábot, kinyílt egy új terep... mintha elszakadt volna a láthatatlan szál, ami összekötött minket! Egyszerre remélem ezt és rettegek ettől! Hol fellélegzek, és azzal mentegetem magam, hogy legalább elértem ezzel, hogy meggyűlöljön, de aztán azonnal jön a fájdalom és mérhetetlen szorongás, hogy hát meggyűlölt engem és akkor már soha de soha a büdös életben nem élhetem át többé, amit VELE. S akkor jön az önvád, a vágy arra, hogy megbüntessem magam, pedig így ahogy most vagyok, az már maga a büntetés szerintem. De ez nekem nem elég, én fantáziálok arról, hogyan kínzom szét magam, meg néha fejbe rúgom képzeletben azért a Svábot is. De leginkább magamat bántom, amiért elárultam őt. Meg amiért kiderült, hogy ilyen gonosz vagyok! Nem bírom magam elviselni, hogy ennyire szemétláda vagyok..
Teljesen lebénultam, egyszerűen csak ülök naphosszat, miközben belül sikoltozom és nem tudom, hogyan tovább. Nem látom értelmét most igazán semminek és nem tudom elvonni a figyelmem semmivel, mert hát tönkretettem egy ember egész életét. Ez azért nem olyan, amire megrándítja az ember a vállát, köp egyet oldalra, aztán megy tovább... ez egy súlyos vád, és könnyen lehet, hogy IGAZ. Van mit feldolgozni!
De érteni továbbra sem értem ezt... hogy miért kellett, hogy miért így működik, másképp meg nem is... hogy mi végre történt ez az egész katyvasz itt most megint? Mi az Isten ebben a tanulság vagy a lecke, vagy bármi értelmet ha felfedeznék benne, akkor talán könnyebb lenne. De így... így egy faszság csak az egész. Olyan, mintha megkaptuk volna az esélyt újra és újra és mi elbasztuk volna újra és újra. Nem, nem egyedül én vagy a Sváb, hanem kőkeményen MINDKETTEN. Újra és újra.
Hát totál kivagyok, az már biztos... borzasztóan magányosnak érzem magam, senki másra nem vágyom, csak rá, miközben izzón gyűlölöm is őt egyszerre! Ki a fene érti ezt? Mert én nem és olyan fáradt vagyok már.. 7 év nagyon sok idő... rettenetesen sok!
Kirúgtam magam alól az embert.... - mondta a Mankó, majd hangos puffanással a földre zuhant maga is.
2018.05.13. VASÁRNAP:
Az meg külön jó, hogy a legós oldalon meg látom, hogy annyira nem ment ám tönkre neki az élete! Ott jópofáskodott pénteken is, meg gondolom hamarosan tolja fel az újabb nagy építményét... faszom! Még hogy TÖNKRETETTEM AZ ÉLETÉT! ANYJA BÜDÖS PICSÁJÁT! EBBŐL NEKEM AZ JÖN LE, HOGY EZEK EGYÜTT MARADTAK, OSZT UGYANÚGY ÉLNEK, MINT EDDIG. HÁT KÉT EKKORA IDIÓTÁT! ÉS AKKOR ÉN MEG VISELJEM, HOGY TÖNKRETETTEM AZ ÉLETÉT? JÓL LÁTHATÓAN MESSZE VAGYOK ATTÓL, DE KURVÁRA! GONDOLOM A NŐJÉNEK AZ ANYJA HÁTÁN KELLENE BASZNIA ENGEM A TANYA KELLŐS KÖZEPÉN, HOGY ELHIGGYE, HOGY NEM HAZUDOK... FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ A BÜDÖS KURVA ANYÁTOKAT!
NEM FOGOM KÍNOZNI MAGAM EGY ILYEN FASZKALAPÉRT! VERD RÁM A FASZOD NYOMI, MIKÖZBEN A BASZHATATLANNAL LEGÓZOL. RAKD KI A PINÁMAT LEGÓBÓL OSZT MUTOGASD NEKI, HOGY TUDJA, AZ Ő LÁBA KÖZÖTT IS ILYEN VAN, CSAK HÁT MINEK? ANYÁTOK BÜDÖS PICSÁJÁT! KÉT ÖNZŐ GECI!
ANYÁD TETTE TÖNKRE AZ ÉLETED, NEM ÉN! TE TETTED TÖNKRE AZ ENYÉMET, MÓDSZERESEN, ÚJRA ÉS ÚJRA, MERT TÉGED CSAK ANNYI ÉRDEKELT, HOGY BASZHASS EGYET. HÁT MOST MARADNAK A HALOTT BETEGEK HOZZÁTARTOZÓI, MEG A SÜRGŐSSÉGIN ORSIKA... VERD BELE A FASZODAT TE GECI!
