Élek. Edzek rendszeresen. Keményen. Jól nézek ki. Egyre jobban és jobban! Jól is érzem általában magam. Rajzolok is.

Utóbbit még épp csak elkezdtem, de rengeteg sikerélményt ad, arról nem beszélve, hogy teljes mértékben kikapcsolja az agyam. Úgy elrepül 3-4 óra, hogy észre sem veszem! A hétvégét megint műhelyben töltöm, de nem bánom, mert elvileg a portrérajzolás lesz a téma...

Júliusra meg össze kell valahogy spórolnom 30 ezer forintot, ugyanis festeni is el akarok kezdeni, de a tanfolyam drága, s persze a kellékek sem éppen olcsók, de akkor is nagyon vágyom rá.

Elképesztő egyébként, hogy ha nem hívják fel a figyelmem arra, hogy rossz anyagi körülmények között tengődöm, akkor nekem fel sem tűnik. Teljesen jól elvagyok kaja nélkül... megjegyzem, inkább megveszem a bérletet a kondiba és az evésen "spórolok", azt úgyis rendszeresen elfelejtem.

Tudom, hogy lépnem kellene, cselekednem, de őszintén szólva egyenlőre nem érzem magamban az erőt ahhoz, hogy ennél több malommal kezdjek őrölni egyszerre.

A sport sok önbecsülést és önbizalmat adott, de még mindig nem eleget. Ugyanúgy összetörök darabokra, ha valaki esetleg olyat szól be, és továbbra sem hiszek annyira magamban, mint kéne, szóval van még min dolgozni. Az viszont mindenképp pozitív, hogy 5. hete nem adom fel és megyek, megyek szinte minden nap sportolni!

A rajz egy szenvedély, s hát látni kellene, mikor toporgok a konyhámban, hogy most akkor rajzoljak-e inkább vagy kondizzak? S ha leteszem valamelyik mellé a voksom, akkor vajon a másikra jut időm?? Múlt hétvégén is műhelyben voltam, s mire hazaértem, a klub bezárt (ünnep is volt). Nekem sem kellett több, fél óra toporgás után előkaptam az 5 literes Vénuszos flakont, aztán úgy elkezdtem a súlyzózást itthon, hogy öröm volt nézni.

Szoktam egyébként gondolkodni azon, hogy ha valahogy úgy hozná az élet, és leköltözhetnék vidékre, amire évek óta vágyom, akkor vajon hogyan tudnám megoldani a mozgást? Költői a kérdés persze, hiszen egyenlőre esélyem sincs semmi ilyesmire, de legalább megfordul a fejemben.

Jajj! Itt a nyár! S én megint, újra.... idén is a konyhámban ülöm majd végig! Merthogy ez a faszizós rész viszont egyáltalán nem megy. Azonnal pánikba esem, még a gondolatától is. Amennyire vágyom, annyira félem is az egészet.

Tegnap éjjel egyébként nem egyedül aludtam. Fogalmam sincs, ez hány éve fordult elő utoljára. Az egy dolog, hogy alapvetően alig aludtam valamit, mert furcsa volt, hogy horkolgat mellettem az alkalmi partnerem, ugyanakkor valahol mégiscsak jó érzés volt érezni valakinek a teste melegét, meg jó volt kicsit hozzábújni, szóval továbbra is úgy gondolom, hogy társra vágyom, csak hát... ez a rész egy nagy homály az életemben.

Egyszerűen képtelen vagyok elszánni magam arra, hogy komolyan nekiálljak ennek, mert az utóbbi 6 évben rendre azt kaptam meg, hogy jó vagyok, nincs velem semmi baj, minden remek, csak... csak megszeretni nem tud SENKI! Nincs szükségem újabb pofonokra. Nem akarom még egyszer meghallgatni, hogy micsoda érték vagyok, de azért valaki más a választott.

Hiába hiszem, hogy sem túl kevés, sem túl sok nem vagyok, a férfiaknak csak arra kellek! Arra nagyon, ez kétségtelen! A legeslegjobb barátom, aki már nem része az életemnek... no, hát ő az egyetlen talán, aki jelen pillanatban nem akar megbaszni.

Ezt azért írtam így le, mert ez egyébként jó nagy tüske bennem. Nem az, hogy nem akar megbaszni, sokkal inkább az, hogy csak azért, mert most éppen egy taknyos kislány megállt neki, úgy felfújta a pofáját, mintha legalábbis Brad Pitt lenne, aztán osztogatja az észt, meg odavágja az embernek, hogy "Én nem akarlak megbaszni, mert úgy tekintek rád, mintha az unokahúgom lennél!". - Hát erre mondtam én neki meglehetősen hevesen, hogy "Húzd a faszodra akkor anyádat is Rokonbaszó!!!!" - s ezzel a 15 éves barátságnak vége is lett! Mert én geci vagyok, mert én szemét vagyok, mert én nem viselem el, hogy ő valaki mást szeret ésatöbbi szarság... arról egyáltalán nincs szó, hogy 3 hónapja van szarva a fejemre, arról sem szól a fáma, hogy - ahogy a férfiak többsége - eredetileg ő is meg akart tartani mankónak. Arról is megy a sunnyogás, hogy elhangzott, amit az új nője megenged magának a férjével (mert van neki olyanja is), azt mi is simán megtehetjük majd! S az én legeslegjobb barátom egyszerűen képtelen felfogni, hogy mi a problémám ezzel.

Nem képes az agyáig eljutni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a szeretett nő az első az életében, de bazári majmot ezért belőlem ne csináljon már! Hát ha teszem azt, nosztalgiából összefekszik a nője a férjével, akkor engem is megbaszhat majd a rokon, vagy mi a pék fasza van itt???? Világ életemben irtóztam a Melrose Place-től, és nekem nem fér bele, hogy közösen kirándulgassak az exeimmel, akik a hegytetőn, vidám jódlizás közben, forralt bort szopogatva pacsiznak, mint lyuksógorok! "Te is Öcsém? Hát én is bevertem neki, halleluja!!!!" - az én világképembe sok minden belefér, de ez sajna nem. 

No, mindegy, kikeseregtem magam az elveszett barátságért, bár megjegyzem, hogy ha mindösszesen egyetlen pina képes volt 15 évet szó szerint szétbaszni, akkor nem volt mégsem ez a barátság olyan mély. Lehet, hogy azért kellettem mellé 15 évig, mert hát a Csöcsöskének meg kellett születni, szobatisztává válni, felnőni, férjhez menni, elküldeni a férjet, visszahívni a férjet... s ez mind idő... s a barim addig sem volt egyedül. Addig a jeles napig, míg a nő lefeküdt egy éjjel és úgy ébredt, hogy most már nem a férjét, hanem az én legjobb barátomat szereti inkább. Mert csak.. ezt így nem lehet megmagyarázni. 

Igazából nem is értem, hogy miért foglalkoztat ez ennyire engem? Nyilván érzelmi alapon bassza nagyon az agyam, de tulajdonképpen kurvára leszarom, hogy kivel szenved vagy épp boldog a barátom. Vagyis a volt barátom. Mankója nem leszek! Tán örülnöm kellene, hogy amit két takony meg mer egymással szemben engedni, azt vén fejjel majd mi is csinálhatnánk?

Meg ez az unokahúgozás is! Hát mekkora Rokonbaszó már! Amíg meg nem állt neki ez a kislány, addig azért érdekes módon hébe-hóba, ha hagytam, csak rám mászott. Akkor nem voltam az unokahúga? Vagy pont ez a perverz gondolat volt, ami megfűszerezte? Azt meg már talán le sem kellene írnom, hogy amúgy tudnom kellene, hogy természetesen meg akar baszni, mert sokkal jobb engem baszni, sőt, amikor én voltam 26 éves, akkor is sokkal jobb volt engem kúrni, csak hát mégsem akarja már a kislányt megbántani. Mostanában ezt hívjuk szerelemnek? Mert akkor köszi, de én nem kérek belőle mégsem, inkább halok meg a futópadon és keféltetem magam ilyen alkalmi szexmunkásokkal. Azok legalább aktus után szépen elmennek, élik a saját életüket és nem kell nekem semmiféle szerepet sem vállalni benne.

Ezek mennek felém, meg a bárányfelhők és tulajdonképpen tényleg nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy ezt a csodálatos baszásos képességemet ki kellene aknáznom. Valamilyen biztonságos, diszkrét módon, de mégiscsak meg kellene lépnem. Hmmm....