Ma egész délután, a rendelés alatt is ezen a kérdésen gondolkodtam.

Az van, hogy az öregem most megint rohadt szarul lett, úgyhogy előbb körzeti orvos volt, aztán ügyelet, végül kórház lett. Megint. Egyenlőre, mivel dolgoznom kellett és nem tudtam ott lenni, számomra érthetetlen okokból a doktornő egy másik kerület Belgyógyászatára utalta. Nem tudok rájönni, hogy miért nem oda, ahonnan alig pár hete hazahoztuk és ahová területileg is tartozik...

Holnaptól tehát el kellene kezdenem megint ezt a mindennap megyek látogatóba műsort? Ráadásként meg gondoskodjam az otthon maradt kutya etetéséről egy teljesen más városban? S ha már épp nem lenne elég, akkor decemberre és az ünnepekre, amire 100%, hogy kiadják, keresnem kell mellé újabb gondozónőt?

Most komolyan! Nem tudok már dönteni, hogy engem leckéztet két szopatás között az Isten, vagy az öregemet bünteti ilyen kegyetlenül...

Mert elismerem, sőt tudom és látom, hogy neki ez kín. Minden nap, minden perce. Sokszor nincs már észnél. Rengeteget alszik. Mindene fáj. Mozdulni sem tud segítség nélkül. Már inni sem. Pedig ő nagyon buzgó hívő. Naponta többször imádkozik. Nem tudom miért, mert erről sosem beszéltünk. 90 éves és az élete nem szól másról, csak kiszolgáltatottságról, mozdulatlanságról és fájdalomról, 

Amilyen ember volt ő életében (mert a betegség természetesen fokozatosan eltorzította a személyiségét), igazán nem érdemelt ilyesmit. Mindig is abban hittem, hogy ő tényleg egyszer majd elalszik és meghal. Álmomban nem gondoltam volna 83 éves korában, amikor még - ha nehezen is, de - leszedte a gyümölcsöt a fákról, hogy így kell majd egyszer "élnie". Mindig is azt gondoltam, hogy ő Isten kegyeltje, hiszen tényleg annyira hívő és a családja is az volt.

Büntetné őt Isten valamiért?

Avagy arról van szó, hogy engem kell megleckéztetni? Esetleg leckét kell vennem valamiből, amiben rossz vagyok, vagy egyáltalán nem vagyok semmilyen, mert nincs birtokomban a képesség hozzá?

Végtelenül fáradt vagyok és ő is.

Nem tudom, hogy neki mi most a véleménye, mert mióta legutóbb hazajött a kórházból, nem nagyon lehetett vele beszélgetni, de én szeretném már, ha vége lenne... hiába bánt érte a lelkiismeret, akkor is ezt érzem. Legyen vége!!!!