... konkrétan én szopom le minden áldott nap. Nem viccelek! Ő ül a mennyei felhőben és két kézzel szorítja a fejem. A szopatásból ugyanis sosem elég...

Pillanatnyilag annyira kimerült vagyok fizikálisan és idegileg is, hogy jó eséllyel iderittyentek egy pezsgőmámoros fost.

Arra már gyermekkoromban rájöttem, hogy ha létezik is Isten, akkor vagy leszarja a fejemet vagy pedig egy szadista állat, aki élvezi, hogy bokákolásig szopat bizonyos embereket. Nincs mit tenni, én a cirmantós kosárba születtem. Szoptam is éppen eleget, nyeltem a sok trutymót, hagytam, hogy jó erősen szorítsa a fejem és tulajdonképpen minden helyzetben igyekeztem a cirmantást magát jól csinálni. Nem csak azért, mert maximalista vagyok, hanem annak reményében is, hogy eljön majd az a nap, amikor felmentést kapok alóla.

Lassan 38 éve, hogy belepottyantottak a cirmantós kosárba, s ennyi idő kellett ahhoz is, hogy rájöjjek: Nem számít, hogy jól szopok-e vagy rosszul. A lényeg a SZOPÁS. Mindennap gyakorolhatok, erről maga a Magasságos gondoskodik. Ja!

Ráadásul az utóbbi fél évben bedurvult az öreg, mert már nem elégszik meg azzal, hogy kiváló szopást követően úrinőként le is nyelem, hanem fűszerezni akarja. Jelenleg úgy tűnik, a mélytorkozást igyekszik megtaníttatni velem, csak az baj, hogy ehhez engednie kellene, hogy hátrahajtsam a fejem. De ő nem! Kéjes élvezetet talál abban, hogy bokákolok a farkával a számba. Szólni nem bírok, hányni mégsem hányhatok, jobb híján némán csorognak hát a könnyeim.

Ha csak egyelten percre kivehetném a mocskos faszát a számból, akkor elmondhatnám neki, hogy egy egyszerű pozícióváltással sokkal sikeresebb lenne ez az újfajta perverzió, s esetleg nem fulladnék meg én sem, de ezt a krapekot nem érdekli az, amit én mondani szeretnék.

Soha, soha a büdös életben nem érdekelte, hogy mire vágyom, mire van szükségem, mitől lennék boldog. Szopósnak születtem, hát szopat. Mert az élet már csak ilyen egyszerű.

Hiába próbálom elrántani a fejem, csak még erősebben szorít és ráhúz teljesen, a makkjával a gyomorszájamat csiklandozza.

Nem tudom a rám osztott szerepet elfogadni, BETELT A POHÁR ÉS NEM MEGY MÁR LE SEMMI A TORKOMON, de hát ő ugye Isten, szóval kurvára leszarja. Tekintve, hogy mást tenni nem tudok, beintek neki, fogom a felbontott pezsgőt, s mivel úgy tűnik, hogy politoxikomán állat is vagyok, keverek egy ütős koktélt magamnak. Nem érdekel, hogy még csak délután van és nem érdekel, hogy megszólalhat a kibaszott telefon, nem érdekel semmi! Olyat kombinációt készítek, ami VÉGRE ENGEM IS A MENNYBE repít, s ha már ott vagyok, ESKÜSZÖM, HOGY EGY BÁRDDAL LECSAPOM A VÉN KÖCSÖG FASZÁT!!! Meg fogom előtte himbálni az élettelen húsdarabot, aztán beletömöm a mocskos, kibaszott pofájába!!!!

A fentiekhez még csak annyit, hogy lehet ítélkezni, igen. Mert kurva könnyű! Tudom, hisz én is egy átlagember vagyok. De! Először fogd meg a keresztemet, vidd a hátadon jó darabon, aztán utána meghallgatom a kritikádat. Addig viszont POFA BEFOG!!!! ÉRTEM???? Na azért!!!