Szeretném előre leszögezni, hogy rohadtul elképesztő módokon tudok a "stressz" helyzetekre reagálni. Ahol sírni kéne, ott jó eséllyel nevetek, ahol nyugalom kell, ott pánikolok, de a munkámban ez valahogy soha nem látszik meg. Az egyetlen terület, ahol magabiztosan mozgok. Ma sem történt ez egyébként másképp...
Vannak páciensek, akik hasfalba kapnak meghatározott időnként injekciót. Ma sikerült egyiküknél eltalálni egy hajszáleret, ráadásul még véralvadásgátlót is szed, vagyis dőlt a vér... a lepedő, a padló, a teste, szóval minden véres lett. Miközben újabb és újabb bucikat adogattam, meg nyomókötés készítésében segédkeztem és nyugtatgattam a beteget, hogy nincs igazán komoly baja, csak látványos, majdnem elröhögtem magam, mert eszembe jutott Phoebe a Friends-ből, amikor felcserkedik... és hát nála is folyamatosan dől a vér, ő meg egyre kétségbeesettebben kiabálja, hogy
- GYOLCSOT! ADJATOK MÉG GYOLCSOT! GYOLCSOT IDE!!!
S igen, borzasztó morbid, de tényleg ez jutott eszembe... hogy milyen lenne már elkezdeni ordítani ki a folyósra, hogy GYOLCSOT!!!!!
Ehh... mondom, hogy rosszul reagálok mindenre. BOCSÁNAT!
