2013-ban nincs ebben semmi kivetnivaló. Ide is dugjuk, meg oda is. Mikor ki engedi.

Ismerek egy faszit, mindjárt 40 éves lesz. Mostanáig egyedülálló volt, de nem csak éppen, hanem úgy, hogy a büdös életben nem volt tartós kapcsolata sem. Namármost ÉN lennék az a nő, akivel aztán hirtelen mindent akart. Házasságot, gyereket, együttélést, ásót, kapát, nagyharangot, csillagokat az égről!

Elutasítottam. Többször. Kidobtam az ajtón, ő visszajött az ablakon. Bedeszkáztam az ablakokat, hát megbontotta a tetőt és beugrott onnan. Végül is, ért hozzá, hogyan kell födémet bontani.

A dolog kezdett már nagyon elmérgesedni, mivel én folyamatosan \"nem\"-et mondtam. A pumpa meg ment fel benne rendesen. Ettől függetlenül persze harcolt tovább. Még az öregemet is meglátogatta a kórházban, csak hogy jó pontot szerezzen.

Tegnapelőtt aztán nagy hirtelen kiderült, hogy bár még mindig engem szeret, megunta a várakozást és tulajdonképpen cirka 3 hete együtt él valakivel. Valakivel, aki szereti végre, nem úgy mint én. Ez egy teljesen tiszta szándékú, őszinte szerelem, mely mindent elsöprő, azonnal összeköltözős. Gratulálok!

Egyetlen bibi csupán a gépezetben ÉN vagyok. Én, aki már nem kellek, de azért mégis. Én, akit meg lehet vádolni mindenféle ocsmánysággal (sértett önérzet nyilván), hogy én ilyen vagyok, meg olyan vagyok... de tényleg annyira nagyon rossz vagyok, hogy nincs rá szó, azonban ha mégis volnék szíves igent mondani, akkor a másik nő \"csomagolhat, és mehet, ahová akar\". Szép kis történet, ugye?

2 nappal ezelőtt visszavonhatatlanul felértünk a jéghegy csúcsára, amikor is a helyzet már annyira eldurvult, hogy csak a gondolkodás nélküli szardobálás ment, amiben nem kívántam részt venni, ezért megkértem az illetőt, hogy húzzon már a redvásba. Elvégre együtt él valakivel, ne hívogasson engem, ne írjon, s legfőképp: ne unszoljon, hogy álljak mégis vele össze! Még a nővéremet is be kellett vonnom, mert egymagam kevés voltam a fékezéshez. Olyan vádözönt kaptam a nyakamba, ami ellen képtelen voltam védekezni. Testvérem szerint a pasas egy őrült, de megígérte neki, hogy békén hagy végre.

Nem egész 24 óráig bírta a hallgatást, tegnap este aztán megint megszólalt a telefon. Újra elmondta, hogy vessek magamra, ő várt rám elég sokat, nekem nem akaródzott, hát megpróbálja mással. Mert együtt AKAR élni valakivel. Mert KI AKARJA PRÓBÁLNI, milyen együtt élni egy nővel. Hajrá! - mondtam neki. Sok sikert kívánva ismét kértem, hogy hagyjon lógva, éljen a nőjével, csináljon neki gyereket, sok sikert, stb.

No, hát ez nem így van, kérem szépen! Álljunk meg egy szóra! Mert én nem is hiszem, hogy ő összeállt valakivel, de akkor most ő idejön hozzám, a \"hajamnál fogva bebasz az autóba\", elvisz magához és megnézhetem, hogy női cuccokkal van tele a lakása. Megköszöntem a lehetőséget, ám nem kívántam élni vele. Illetve bedobtam, hogy rendben, átmegyek, de akkor már megvárnám a Kedvest, hogy elmeséljem az úr viselt kis dolgait, közte azt is, hogy múlt héten vasárnap a munkahelye előtt erőszakosan csókolgatott, ölelgetett, és kérte, hogy próbáljam meg vele, mert annyira de annyira szeret, hogy ha a tizedét érezném csak ennek, hát mi lennénk a földkerekség legboldogabb párja. Berángatott az épület elé, és azt sugdosta nekem, hogy \"Csókolj meg, mert annyira kívánlak! Azt akarom, hogy lássák a kollégák, milyen nőm van!\". Természetesen ellenálltam, de ez őt nem szokta különösebben zavarni, mert hát \"tudod, hogy milyen erőszakos vagyok\". Valóban az, egy báránybőrbe bújt farkas.

Nem ereszteném bő lére, mert a lényeg az, hogy természetesen az új szerelemmel nem találkozhattam, mert sokáig dolgozik, és amúgy sem szeretne cirkuszt, de ha nagyon akarom, akkor összehoz egy találkozót, s azt is szeretné, ha a születendő gyermekének én lennék a keresztanyja, mert oly csodálatos ember vagyok (most akkor melyik is?). Aztán újra elhangzott, újra és újra, hogy értsem meg, hogy ő meg akarja próbálni az életet, de ha én igent mondok, akkor rögtön ki van baszva a másik nő. Mikor szembesítettem azzal, hogy miket hadovál, akkor férfiasan ment a hátrálás, hogy \"nem, nem... ezeket csak azért mondom, hogy megtudjam, mit érzel irántam\". Nem kell trükközni, elég megkérdezni: Nagy lófaszt érzek. Túrós lófaszt.

Mégis mit kellene éreznem? Miközben nekem udvarolt és a családomhoz is elkísért, otthon állítólag egy nő várta. Valaki, aki oly türelmes (vagy éppen annyira leszarja), hogy meg sem kérdezi, hol jár az Ura egész hétvégén, kivel beszélget 2 órán keresztül telefonon, s aki annyira tuti, hogy a gyanú árnyéka sem merül fel, hogy Apu a pélóját másba akarja tenni. De azt nagyon!

S az ilyen embernek hiába mondod ám azt, hogy tegyük le a telefont, legyetek boldogok, csak végre engem hagyjál békén! Meg sem hallja! S közel a 40-hez úgy hiszi, padlóra küld azzal, hogy a fosbúkon megjelöli: kapcsolatban van. Valakivel.

Kurvára nem érdekel, hogy mi az igazság, mert nem akarok tőle a világon semmit. Azonban a zaklatásomat nem tűröm tovább. Mennyire kéne hinnem neki, mikor a szerelméről győzköd, ha közben burkoltan ribancoz, s tulajdonképpen hibáztat mindenért? A világ össze gondja-baja azért van, mert én létezem. Hogyne! Annyira rossz vagyok, hogy ezt körbe sem lehet írni, de azért én kellek. Én és senki más. Nem is fog szeretni soha senkit úgy, mint engem. Ha kell, ezt megmondja Anyunak is. Nem kell megmondani. Legalábbis én nem igénylem.

Egyetlen kérésem van csupán: Hagyjon már végre békén a picsába! Ne hívjon, ne írjon, ne jelölgessen, ne lesegessen, mint egy töketlen kisfiú.