Amikor a szobába léptem, furcsa zajok bántották a fülem. Nézelődtem, de semmi eltérést nem tapasztaltam, így zavarba jöttem. Miféle zümmögést halluzok én délután 5-kor? Pár perc kellett, mire beazonosítottam, hogy az ablak felől jön a hang, odaléptem hát, aztán pont ugyanolyan gyorsan vissza is. Hogy miért? Azért, mert a redőnytokon keresztül seregnyi méh készült épp beköltözni a lakásomba. Átmentem a másik szobába, ahol szintén betörni készült a raj. Roppant fosós típus vagyok, ez azonban nem szokott gondot okozni a cselekvésben, így most is meginterjúvoltam a szomszédokat, hogy szerintük mit tegyek. Mindenki azt javasolta, hogy hívjam fel a 105-öt, mert ez veszélyes. Kérdőn néztem rájuk: mi a franc olyan veszélyes pár száz méhben? (Falusi lányként nevelkedtem, számtalanszor megcsíptek már, tudom, hogy nem vagyok a mérgükre allergiás). Felszívtam magam és elővettem a rovarirtó flakonokat, hogy én majd most leszedem mindet, velem nem fognak szórakozni, engem nem raknak szégyenbe, hogy miattuk egy egész kocsinyi tűzoltó jöjjön ki mérgesen.
Felvettem a támadó pozíciót, meglehetősen messze az ablaktól s már épp fújtam volna, amikor elszállt a bátorságom mégis. Benyúltam a zsebembe, és beütöttem a 105-öt. Közben rugóztam a térdeimmel, felkészülve arra, hogy bármikor rohannom kell. Kicsörgött, én pedig feszülten figyeltem.
- Tűzoltóság! - hallatszott egy férfihang, én pedig azonnal elkezdtem egy szuszra darálni:
- Jó napot kívánok! Poszti Nóra vagyok és azért... - na, ekkor mondta tovább, hogy aszongya:
- Ön a Tűzoltóságot hívta, kérjük várjon a kezelő jelentkezésére.
- Bakker!! - gondoltam, - akkor most majd jól várok.
- Ö...ammm... maga most gép vagy élő ember??
2 mp hatásszünet után mosolyogva válaszolt a hang:
- Jó napot kívánok! Gipsz Jakab vagyok és élő ember. - Volt humora, s az is egyértelművé vált, hogy nem egymagában röhécsel rajtam.
Gyorsan elmondtam a tényeket, ő meg kérte a címemet. Hárítottam, hogy nem kell kijönnie senkinek, nem ezért telefonáltam, inkább csak tanácsért meg némi bátorításért, amúgy elbánok én a méhekkel, köszi szépen! Ez nem igazán tetszett neki, győzködött - mint méhész is - , hogy jobb lenne ezt a kollégáira bíznom, mert megtámadhatnak és akkor nem lesz, ki segítsen rajtam/nekem. Végül azt hiszem megmondtam a lakáscímet, de közben folyamatosan kértem, hogy ne küldjön egyenlőre senkit, csak maradjon vonalban, én pedig elkezdem a harcot. Bár nem helyeselte, amit tenni készülök, valószínűleg hallotta a hangomon mennyire elszánt vagyok, úgyhogy abban egyeztünk meg, hogy én fújok, ő meg hallgatja a telefonon keresztül, aztán ha rám támadnak, akkor legalább mentőt tud küldeni. A csata előtt egyébként elmagyarázta, hogy mi a különbség a méh és a darázs között, és együttesen megállapítottuk, hogy hozzám biztosan méhek próbálnak beköltözni, mert rajzás van. Miket nem tanul az ember még vészhelyzetben is, mi? A gyorstalpaló után nekiálltam az irtásnak. Apró sikkantásokkal és futkosással ugyan, de cirka 6 perc alatt legyilkoltam egy egész méhcsaládot (Rambo kutya fasza hozzám képest!). Lihegve, győzelemittasan jelentettem, hogy a háborút megnyertem, ő meg csak annyit mondott:
-Igazán nagyon büszke vagyok magára!
El is köszöntünk, én pedig hazamentem a másik lakásba, ahol egyébként élek.
Fél kilenc is elmúlt már, épp valami hülyeséget bámultam a tv-ben, amikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen szám volt, kicsit le is döbbentem, hogy ki lehet az ilyenkor és mit akar?? Mit mondjak, meglepődtem, mikor az ismerős hangot újra hallottam:
- Jó estét kívánok! Gipsz Jakab vagyok a Tűzoltóságtól és érdeklődnék, hogy minden rendben van-e a méhekkel?
- Amm... öö... igen, igen... köszönöm, minden tök szuper. - válaszoltam zavartan.
- Ennek örülök.
Most akkor kívánjak jó éjszakát vagy mi legyen? - gondoltam magamban, amikor folytatta:
- Tudja kiírtam a mobilszámát a rendszerből, miután beszéltünk, s 7 óta azon gondolkodom, milyen ürüggyel hívjam fel.
- Ürüggyel? Miért akart felhívni?
- Nos, a hangja miatt. A hangjától elkezdett bennem rezegni valami, s mivel az élet rövid és képlékeny, így nem akartam csak úgy elmenni emellett az érzés mellett.
- Értem. Kérdezhetek én is valamit? - mosolyogtam a kagylóba.
- Természetesen. - jött a készséges válasz.
- Ha én most felhívnám a főnökét azzal, hogy maga a saját mobiljáról felhívott, akkor mi történne?
- Nagyon semmi, mivel valóban méhész vagyok, s érdeklődök csupán.
Ezután anélkül, hogy akár ő, akár én észrevette volna, 1,5 órán keresztül beszélgettünk. Hogy miről? Könnyebb lenne azt leírni, hogy miről nem. Látszólag azonnal egymásra hangolódtunk és a rezgés, az a bizonyos rezgés oly magas frekvencián mozgott, hogy le sem tudom írni. A beszélgetés végén elkérte a mail címemet, hogy képet küldhessen magáról, mégiscsak tudjam már, hogy kivel trécselgetek. Másnap meg is érkezett a képmása, s a 2. e-mail-ben a "fontos információ" arról, hogy bizony barátNŐS, s a tetejébe még tűzoltóbajuszt is növesztett, tiltakozásul a kormány intézkedéseire.
Nem kért azonban mást, csak hogy esetleg igyunk meg valamikor egy kávét, kakaót, teát, bármit. Nos, így kezdődött az a mese, ami "Szeretősdiben" csúcsosodott ki.
Az első személyes találkozásra egy Kossuth téri "tüntizés" keretében került sor, majd pedig a híres "Állatkerti reggeli" következett, ami végül délután 5-kor ért véget a Szépművészeti Múzeum tövében csókolózva. Bizony. Merthogy a nyári zivatar elől oda menekültünk. A testével védve csókolt s az egész igazán romantikus lett volna, ha a válla felett Hansék - három német turista - nem bámultak volna minket. Ezzel a háttérrel kicsit egy NDK-s pornóban éreztem magam ugyanis...
Legközelebb már - megegyezve a kizárólagos szeretősdiben - a tanyáján találkoztunk. Ott, ahol szó szerint tejben fürdetett. Tényleg! Fénykép is készült róla. Mit meg nem tesznek a férfiak, ha meg akarják szerezni egy nő testét...
