Te kit választanál?

 2014.03.31. 18:30

Teljes parában vagyok, mivel már egy hét sincs a szavazásig, s én továbbra sem tudok dönteni, hogy kire voksoljak. Tragédia! 

Milyen lehetőségeim vannak?

Lássuk csak: 

Csak a FIDESZ (meg a KDNP, de tudtommal ők önállóan nem jutottak a parlamentbe): 

KÖSZÖNÖM, DE NEM KÉREK BELŐLÜK! Soha nem is kértem! Már-már büszkeség tölt el, hogy egyszer sem szavaztam rájuk. Az elmúlt 4 év ámokfutása számomra annyira borzasztó volt, hogy lehet, akkor sem adnám nekik a voksomat, ha egyébként egy macsétával fenyegetnék a torkomat. Inkább folyjon ki a vérem, minthogy rájuk tegyem a becses "X"-emet. Rengeteg dolog nem tetszett, nagyon soktól felállt a szőr a hátamon, az utóbbi időben pedig leginkább csak döbbentem pillázom. Amit meg egyenesen képtelen vagyok megbocsájtani, az a magánnyugdíjam államosítása! Hogy is bízhatnék olyanokban, akik szerint volt választási lehetőségem? Amikor ez a hercehurca ment, futottam fűhöz-fához tanácsért, hogy mégis mit tegyek? Sírtam is eleget, mivel fenyegetve éreztem magam. De a dac ott volt bennem, hogy basszák már meg! Vagy odaadom a gyűjtött pénzemet, vagy megtarthatom, de ők továbbra is leszedik tőlem a sarcot, csak éppen majd jól nem kapok érte semmitsenem. Aztán az újabb fordulat következett, az igazán nagy tarkón baszás egy óriási péklapáttal, amikor M. (egyik szemem olyan szép, hogy a másikkal is folyton azt nézem) Úr bejelentette, hogy akik nem adták a pénzüket, azért azok is kapnak valamit. Közel ugyanazt, mint mi - akiknek zöme félelemből mondott le a pénzéről - csak hát nekik megmaradt a magánnyugdíj vagyonuk is. Arról nem is beszélve, hogy a narancsosok eltapsikolták a pénzt, Selmeczi "Lófogú" Gabika meg úgy védett, mint egy átlagos magyar kapus. A nyugdíjpénztárak pedig mindeközben szárnyaltak. Nem tudom elfelejteni ezt nekik és nem... nem értem meg!! Nem csúszik le a torkomon ez a fajta államosítás, bárhogy próbálják letolni rajta. Persze nem azokat savazom, akik kockázatot vállaltak, sőt! Bátraké a szerencse, de mihez igazodjak, ha egyik nap még ezt mondják, aztán meg amazt, s ha kell, akkor a hülyeségükhöz alakítják a törvényeket, mert megtehetik? Őrület!!!

Összefogás - Kormányváltás vagy mi a tököm:

Hahaha... mindig röhögök rajtuk. Korszakváltás? Basszus, megint röhögök! Ugyanazok, akik eddig voltak, csak most megpróbálnak együttműködni, de ennek esélye szinte a nullával egyenlő. Tudom, mire képesek, s nem, nem akarom, hogy megint ők kaparintsák meg a kormányrudat. Gyurcsány Ferenccel kell egyedül vigyáznom, mert ő - ha kell - hát bárki hasába belebeszéli a gyereket... sok mindent el lehet tőle vitatni, de azt, hogy jól tud kommunikálni, hát azt nem. Talán valami műsor kellene neki, mert egyébként szórakoztató figurának tartom, csak hát... nem akarok "X"-et húzni a szegfű mellé. Nem és nem! 

Jobbik: 

Az egész családom rájuk szavaz (a 88 éves öregem kivételével, mert hát ő fiatal demokrata, s bárki jobb, mint a büdös komcsik). Nagy a nyomás rajtam, kapom az újságokat, szorgalmasan elolvasom őket, van amivel még egyet is értek, de mikor rendre azzal találkozom, hogy bizonyos bűncselekményekre még mindig a halálbüntetést hoznák vissza, akkor elmegy a kedvem tőlük. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem jut el a halálpártiak agyáig, hogy ez egyáltalán nem visszatartó erő. Kutatták és feketén-fehéren kijött, hogy az egyetlen, ami a bűncselekményeket visszaszoríthatja az az elkövetők magas arányú elfogása. Nagyon egyszerű ez egyébként, pont ezért nem értem, hogy mit nem lehet rajta felfogni: Ha 100 tyúktolvajból 98-at megfognak, akkor a tyúktolvajok elkezdenek gondolkodni, mert nagy lesz a rizikó.  

Szuper elképzelés amúgy, hogy ingyen fogászatot akarnak, hiszen tapasztalatból tudom: bizony-bizony 40 felett az emberek zömének nincs foga, vagy ha mégis, az is rohadt (nem, nem magamról írok, mert nekem szerencsére jók a fogaim és még 40 sem vagyok). A tehetősebbeknek persze protójuk van, vagyis most már az implantátum a trendi, bocsánat. A fogatlanság azonban nem csak azért van, mert fizetős a fogászat (megjegyzem az én kerületemben a mai napig elérhető az ingyenes, SZTK-s is), hanem mert mondjuk generációk nőnek fel úgy, hogy azt sem tudják, mire való a fogkefe.

Összességében tehát hiába simogat vizslákat a Vona Gábor, meg megy el egy napra beteghordónak, azért a programjuk jó néhány eleme még mindig radikális számomra. 

LMP: 

Nem, nem lehet más a politika. Szurkoltam nekik, 4 éve rájuk adtam a voksomat, de nem igazán hallottam róluk, néhány akciót kivéve, melyek bár nemes szándékúak voltak, annyit értek, mint halottnak a csók. Egyszerűen súlytalanok, arctalanok, hangtalanok. Itt nálunk nem szarral gurigáznak, s ehhez a Scifferék még rohadtul nem dörzsöltek. Az mondjuk szimpatikus, hogy nem bútoroztak össze senkivel, bár épp az elmúlt hétvégén flashmoboltak egyet a FIDESSZEL, meg balosokkal is, a Jobbik ellen. 

És a többi...: 

Most mit mondjak? Azt sem tudom, kicsodák, a rövidítéseiket sem tudom beazonosítani. Csak mély felháborodás van bennem, mert élénken emlékszem arra a kiszáradt szájú közgáz egyetemistára, aki becsöngetett egy szép napon, hogy hát ők az Elégedetlenek Pártja és húúú meg hááá... én meg jól aláírtam nekik, s ebből gondolom, hogy még legalább 5 ilyen névtelen mozgalom ajánlóívén szerepel a nevem és címem, persze hamisan, hiszen én azokat alá nem írtam. SMS, TELETEXT, JESZ, meg babám fasza... ki tudja ezeket fejben tartani? S a választási törvények átírásával ezeket a gomba mód elszaporodott akárkiket is a FIDESZ-nek köszönhetjük. 

A idő rohan, de senkinek nincs értékelhető, gondolkodásra késztető programja, mert a "Folytatjuk!", az bassza meg nem egy program! Nincs vita, nincs semmi, ami alapján a bizonytalan ember dönthetne, csak sárdobálás, zöld alma, meg náci bajuszos Vona Gábor. 

Megjegyzem kreatív kis nép vagyunk, mert igazán szórakoztatóak az átfirkált plakátok. A teljesség igénye nélkül: 

  • Simicskó Úr plakátjaira szinte művészi ördögszarvakat rajzolt valaki.
  • Vona Gábor Hitler bajuszt kapott, valamint profi módon a "Veled sikerül!" szlogen is átrajzolódott "Veled is végzünk!"-re.
  • A FIDESZ és a szocik amúgy is kapnak, jellemzően kifestik a boldog, elégedett emberek szemeit, de a legröhejesebb egyébként a 7-es úton feltűnt - szintén JOBBIK plakát - amelyre valaki ráfestette: "Nem, nem soha! Buzi nácik!"... 
  • A "Magyarország miniszterelnöke" pedig külön kategóriát képvisel, személy szerint nekem a "Lányok írjatok" verzió tetszett a legjobban. Itt-ott azért kapott ő vámpírfogakat is, bizony! 

Egyébként őszintén drukkoltam, hogy a Kétfarkú Kutya Párt indulhasson, mert RÁJUK AKARTAM SZAVAZNI! De persze most sem lehet, úgyhogy vagy itthon maradok vasárnap, vagy ott fogok a fülkében toporogni, mint egy teleszart búvárruha. 

Adófizető állampolgárként kérdezem hát mély tisztelettel: Ennyit érdemlek csupán? 

Címkék: Felháborodós Dühöngős Tanácstalankodós

"Meghitt" erőszak...

 2014.01.18. 12:30

- ÁLLJ CSAK MEG! - hangzott a kiáltás a háta mögül. - MIT MONDTAM NEKED? - tornyosult felé a 40-es férfi dühtől eltorzult arccal. 

- Hogy menjek be és hozzak ki egy tálat. - válaszolta félve, de már tudta, hogy nem ússza meg. Ismerte ezt a nézést s már várta a felé lendülő pofont. 

A férfi ezúttal azonban még őt is meglepte. Őt, aki pillanatok alatt megérezte, hogy mikor kerül sor az újabb ütlegekre. Ismerte a férfit. Tisztában volt azzal, hogy kiszámíthatatlan, épp ezért örökös vacillálásban élte az életét. Folyton figyelt és mérlegelt: ezt vajon még mondhatom/tehetem verés és ordítozás nélkül vagy sem? 

Most azonban döbbenet kerítette hatalmába, a férfi ugyanis nem ütött, hanem bal kezével a nyakánál fogva egyszerűen a levegőbe emelte őt. Ilyen messze még sosem merészkedett. 

- HA AZT MONDOM, MENJ, AKKOR NE SÉTÁLGASS ITT NEKEM, HANEM SZEDD A LÁBAD! - ordította épp az arcába a férfi. Érezte a forró leheletét, ahogy fröccsen a dühös nyál az arcán, s érezte azt is, ahogy elfogy a tüdejéből a levegő. Ösztönösen a nyakához nyúlt, próbálta az ujjakat lefejteni a torkáról, mert levegőre szomjazott. Az ujjak azonban görcsösen szorították, a férfi arca pedig teljesen eltorzult az erőlködéstől. Mégiscsak fél kézzel tartotta a levegőben. Ahhoz pedig kell erő, kell bizony! 

Rémülten járt a szeme körben a garázsban, próbált védekezni, kiáltani, de egy hang sem jutott át a torkát markoló kézen. Fuldoklott. Bámulta a férfi torz arcát, kitátott, száraz szájjal és kiguvadt szemekkel. Könyörgött a tekintetével. Hasztalan. 

Aztán elsötétült minden, ő pedig úgy érezte, hogy zuhan, egyre csak zuhan valami feneketlen mélységbe. Igyekezett kapaszkodót találni, össze-vissza kalimpált a kezeivel, de nem talált semmit, ami megfékezhette volna a zuhanást. Talán leért a végére, talán nem... a következő, amire emlékezett, az egy jól irányzott gyomorrúgás volt. Valahonnan messziről hallotta a férfi követelőző hangját, de csak alig, szinte suttogásnak tűnt:

- ÁLLJ MÁR FEL, A KURVA ANYÁDAT! 

Ezt szajkózta csak a férfi, ő pedig minden igyekezetével próbált a kérésnek eleget tenni, de nem ment. Erőtlennek és kábának érezte magát, azt sem tudta hirtelen, hogy hol van. Kicsit később aztán, mikor egy jól irányzott rúgás épp a jobb combját találta el, a hangok kezdtek összeállni, a kép kitisztult, s rájött, hogy ő a garázs poros talaján fekszik. Fel kell kelnie, ezt azonnal tudta. Mit felkelni? Pattannia kéne! A tálnak már rég itt lenne a helye, hiszen folyik a fékolaj az autóból! 

Csak ennyit kért tőle a férfi. Hogy hozzon egy tálat. Nem azt, hogy javítsa meg a kocsit, sem pedig, hogy a hátán vigye a családot a városba. Csupán csak annyi kért, hogy az általa megfelelőnek vélt gyorsasággal induljon el azért az Istenverte tálért. De ő lassú volt. Túl lassú. 

Erőtlenül négykézlábra állt, s így indult befelé. Mire a küszöbhöz ért, maga sem tudta hogyan, de a talpain állt már. A torka kapart, szomjúság kínozta, szédült, de amint a konyhába ért, felkapott egy műanyag tálat a mosogatóból, és visszafelé már szaladt, ahogy pillanatnyi erejéből futotta. Letette a satupadra a zöld színű dobozt és már iszkolt is vissza a házba. Ott talán kicsit kifújhatja magát. Nem akart szem előtt lenni, mert tudta, hogy ilyenkor a puszta jelenléte is még jobban ingerli a férfit. 

Bemenekült hát a szobájába, kis idő múlva pedig hallotta, ahogy a kocsi motorja felbőg, a család pedig elindul. Őt nem vitték magukkal. Annyit sem mondtak, hogy "Viszlát". Nem baj. Most csend vagy, béke és nyugalom. Fájó torkára szorított kézzel számolta fejben, hogy vajon mennyi ideje van, míg visszaérnek. Talán két órája. Mit tegyen addig? A lassúságát, a figyelmetlenségét mivel tudná kompenzálni? Nekiállt mosogatni, aztán felsepert, felmosott a konyhában. Elrámolt a teraszról, bezárta a garázsajtót, de még így is temérdek ideje maradt. 

A fürdőben megvizsgálta magát. Nyakán nyomot hagytak a férfi ujjai, de nem volt olyan látványos, mint amire számított. Megkapaszkodott a mosdókagylóban és köpött egyet. Aztán hányt egy kicsit, de tényleg csak keveset. Végül kitisztította a mosdót is, vizet locsolt az arcára, majd kiment az utcára. Barátnői pár házzal lejjebb trafikoltak, hozzájuk szegődött.

Ránéztek, látták a nyakát. Egyikük oda is vetette neki: - Már megint? - ő pedig hanyagul legyintett: - Igen, de szót se róla! 

El akarta terelni a figyelmét. Nem akart arra gondolni, hogy mi lesz, ha visszatér a család. Csak egy kicsit úgy akarta érezni magát, mint a többiek. Közben persze folyamatosan leste a karóráját, mert az idő fontos volt számára. Semmiképp sem akart az utcán lenni, mikor a férfi megérkezik. A szobájában akart már lenni, még a könyvet is kinézte, amit maga elé vesz majd, mint egy jó kislány, aki unalmas óráiban is a tanulmányaival foglalkozik. Mert ő eminens. Csak úgy ráadásként. A "jó" nem elég, "kiváló"-nak kell lennie. 

Jóval az általa kiszámolt idő előtt elbúcsúzott és beült a szobájába. Várt, dobogó szívvel, felkészülve... a mire is? Bármire! Jöhet pofon, rúgás, ököl, ő itt van, nem hátrál meg, nem kér és nem sír. Bátorította saját magát, mert mástól ezt hiába is várta volna. 

Amikor befordult a kapu elé az autó, az ő szíve fergeteges zakatolásba kezdett. Mert nem olyan egyszerű egy agresszor céltáblájának lenni. Nem könnyű felkészülni valamire, amiről az embernek csak sejtései vannak. Hiába tudta, hogy mekkora erejű ütésre számíthat, ma is meglepte a férfi. Ez a fojtogatás ugyanis nem volt eddig divatban. Pofonok, lökdösődés, rúgások és öklözések. Ezek váltották egymást mostanáig. De hát minden változik... 

Csendben, feszült idegekkel várakozott, az ágy szélén ülve, s próbálta felfogni a könyv tartalmát, amit az ölében pihentetett. Aztán nyílt végre a szoba ajtaja. Itt volt hát a pillanat! 

A férfi csendben lépett be, nyugodt arccal, s egyetlen szó nélkül letérdelt elé a földre. Kezeit a sajátjába fonta, majd halkan, szinte suttogva kérdezte: 

- Meg tudsz nekem bocsájtani? Annyira nagyon sajnálom, amit tettem... 

Ő nézte a kezeit a férfié közt, zavarban volt, mert nem erre számított. Cikáztak a gondolatok a fejében, de a férfi csak térdelt előtte lehajtott fejjel, sírva, némán, válaszra várva. 

Végül ráemelte nagy, sötét szemeit, egy pillanatig elidőzött a kopaszodó fejtetőn, s köhintett egyet, hogy a férfi ránézzen. Amikor felemelte a fejét, a tekintete esdeklő volt, bánattal teli, ezért a 13 éves kislány csak annyit mondott a szemébe nézve: 

- Megbocsájtok neked, édesapám! 

Címkék: Tökre nem :erotikus Nosztalgiázós

Zavar vagy nem zavar az ex?

 2014.01.16. 14:00

Régen írtam már, s ennek elég összetett okai vannak. 

Egyrészt alig vagyok itthon, ha pedig mégis, akkor rendszerint hulla fáradtan ücsörgök, esetleg alszom. Utóbbit igyekszem a "gyorsansokat" módszerével megoldani, mert hát főzni, takarítani is kell időnként.

Életem a Pasival egyébként ilyen mingliként folyik, s szabályos háromszöget zár be: Van az öregem, a magam kis élete és egy másik a Pasival. Mivel Papi és Pasi is más-más helyen lakik, így jobbára buszokon zötykölődöm, amikor pedig úgy hozza a lépés, akkor autóval viszik a méretes seggem "A"-ból "B"-be. Azt leszámítva, hogy egyre inkább kezdek az ingázásban kimerülni, boldognak mondhatnám magam. Az is vagyok... legalábbis igyekszem magam meggyőzni erről.

Jól vagyunk, nem vitázunk, nem marakodunk, a szex is csodás még mindig, s szeretem azt a heti pár napot Nála/Vele tölteni abban az elzárt kis paradicsomban. Közel s távol nincs ember, csak fák, madarak, meg a két cicája. Idillikus. Arra vágyik, hogy szeressem a helyet, ahol él, s ahol tervezi, hogy együtt éljünk, én pedig ennek megfelelően szeretem is. Otthonomnak mégsem tudom elképzelni, márpedig ez nagy baj, emiatt aztán hetek óta lamentáltok azon, hogy vajon miért nem?

Az egyik "legfontosabb" figyelmeztetést egyébként a testem küldte! Felfigyeltem ugyanis arra, hogy semmi szín alatt sem tudok Nála kakilni. Igen, tudom ez tabu, mint a fingás, de attól még egy természetes dolog. Te is kakilsz, én is, és mindenki más is... de nekem ott nem megy. Abban a házban. Legutóbb produkáltam valami féladagnyi macskapiszkot, de csak igazán nagy megerőltetés árán sikerült ezt is - 4 nap után - összehoznom (nem, nincsenek emésztési problémáim, itthon minden gond nélkül megy a mutatvány). Idegen helyen ugyebár... de meddig lesz nekem "idegen" a háza? 

Mert egyenlőre "vendégnek" érzem ott magam, sőt... időnként betolakodónak. Toporgok csak a nappali/konyhában, meg ténfergek, de ellazulni nem tudok. Több hónap után sem szeretek pl. benyúlni a kredencbe, s a tiszta edényeket is megkérdezem, hogy hova pakoljam... újra és újra. Mert nem jön ösztönösen a mozdulat, annak ellenére sem, hogy pontosan tudom, minek hol van a helye. 

Egyre inkább azt érzem, hogy egy Árnyék lebeg ott felettem, minden másodpercben. A Múlt árnyéka. A csodásan magas, rendkívüli tehetséggel megáldott grafikus, valamint kiváló háziasszony Árnyéka. Az exé. Bárhova megyek, mindenhol Vele találkozom. Az ő keze munkájával. 

Talán egyedül a WC az, ahol nincs kifüggesztve valami krikszkrasz, s micsoda vircsaft, mégsem megy a kakilás (sem). 

Vegyük a hálószobát: ízléses, parasztházhoz illő berendezés, harmonikus lámpákkal és falszínnel. Igazán szerethető, azt leszámítva, hogy bármerre fordulok, a híres grafikusnő képei vigyorognak rám. Őszintén szólva elég műveletlen vagyok ezen a téren, s továbbra sem tudok mit kezdeni az olyan képekkel, amikbe bele kell látni, hogy mit akart közölni a festő (grafikus, akárki). Nem azzal van a bajom, hogy Ő csinálta, sokkal inkább azzal, hogy egyik-másik egyszerűen nem tetszik. Hülyét kapok attól, hogy amint reggel felülök az ágyban, az ún. "Dédi cigizik" kép bámul a pofámba. Ez egy ilyen pink alapú förmedvény egy idős nőről, aki bagózik. Hányingerem van tőle, s akkor is az lenne, ha nem az exe, hanem valaki idegen rajzolta volna. 

A fürdőben egy egész sorozat van, valami iszonyatosan ronda keretben... egy történet arról, hogy vannak a madarak, akiket megesz egy macska. Nem illik a helyiségbe, úgy ronda az egész, ahogy van. De ott legalább csak egy falat terít be a förtelem, s annak pont hátat tudok fordítani. 

Az átjáróban - ami egyébként is ízlésem ellen való színnel van kimázolva - található azonban az a műve, amitől minden egyes alkalommal agyhúgykövet kapok. Valami picsát ábrázol, aki a saját agyát szopogatja egy szívószállal. Mindez ilyen geometrikus ábrázolással, fekete-piros köntösben... komolyan mondom, hogy legszívesebben ledobnám a földre és két lábbal taposnám addig, míg csupán apró kis cafatok nem lesznek belőle. S hogy miért vált ki belőlem ennyire erős, negatív érzéseket? Túl azon, hogy TÉNYLEG nem tetszik, mert az én szememmel nézve egy fos az egész, a piros kerettel együtt, még folyton vigyáznom is kell rá; le ne verjem, mikor a kapcsolóhoz érek. Mert pont úgy van felfüggesztve, hogy mindig beleütközik az ember keze. Ez a kép egyébként pontosan olyan alkotás, amelyeket magamban a ventilátorba fosáshoz szoktam hasonlítani: a falra került fekália alá bátran odaírja a modern művész, hogy "Szőlőszüret", az egyszeri ember meg, mint én is, csak áll, és próbálja meglátni a szarban a SZÉP-et. 

Nem tehetek róla, soha életemben nem tudtam mit kezdeni az ilyen fokú kreativitással, de tény, hogy még így is (hogy nem értem, mit akar kifejezni s alapvetően nem is teszik a stílusa) lefaragja az önbizalmamat szinte nullára. Bárhová megyek, mindenhol Ő van, ráadásul folyton Róla beszélünk. Nem telik el nap, hogy szóba ne kerüljön, hol ezért, hol azért... 

A többi képe amúgy nem zavar, mert roppant tehetséges nőről van szó, s szép munkái is vannak, ezt kár is lenne vitatni. Csak azért, mert ex, nem fogom fikázni azt, ami szép! Viszont a fent felsorolt műveit napról-napra jobban gyűlölöm, mint ahogy azt is, hogy nem tudok abban a házban sem kakilni, sem pedig nőként funkcionálni. Olyan vagyok, mint egy baba, folyton félre vagyok állítva, hogy én pihenjek, majd a Pasi megcsinál mindent, én csak üldögéljek a kényelmes kanapén. Óhatatlanul is elhiszem magamról, hogy semmire sem vagyok alkalmas, ez pedig kurvára nem jó érzés. 

Ha csak azt veszem, hogy imádok keresztszemes hímzéseket csinálni, és ajándéknak többek között suttyomban épp a tanyáját varrom ki, de odaadni nem merem neki... hát ez katasztrófa. Mert hát hol van (hol lehet) az én hímzésem egy grafikus munkájához képest? Hova is férne ki, mikor mindenhol az ő képei díszítik a falat? Úgy érzem, hogy a saját munkám egy óvódás ujjfestésével ér fel csak, pedig mélyen belül tudom, hogy ki vagyok, s azt is, hogy mennyit érek...

Tudom, felnőtt módjára szólnom kellene, hogy szedje le azokat a képeket, amelyek nekem nem tetszenek. De hogy tehetném ezt meg, mikor tudom, hogy anno ez az ex azzal kezdett, hogy szisztematikusan kipucolta az előző nőt a házból? Szó szerint. A beköltözése napján mindent átalakított, hogy írmagja se maradjon az ex előtti exnek. Jajj... nagyon nagy itt a kavar basszus!!!!! 

Nem kellene, hogy ilyen piszlicsáré dolgok zavarjanak, s nem kellene energiát pazarolnom a múltra, de úgy tűnik, hogy mégis muszáj, mert szerves részét képezi a jelennek. Amíg viszont ez így van, teljesen felesleges a jövőn gondolkodni. S lehet, hogy addig a világ legtermészetesebb dolga sem fog működni abban a házban. Igen, megint visszaértünk a kakiláshoz. Istenem!

Címkék: Tökre nem :erotikus Agyalós

Meglepi szex...

 2014.01.08. 13:57

Sétálgatunk a közös úton és élvezzük. Nem ugrottunk fejest a dolgok közepébe, nem cuccoltunk össze 3 hét után, s talán éppen ezért (vagy nem), a szex nagyon jól megy mostanság. 

Olyan jól megy, hogy az öregedésnek indult testünk képtelen lépést tartani a vágyainkkal. Sosem hittem, hogy ez bekövetkezik, de mégis az az igazság, hogy baromira el tudok fáradni egy-egy aktus után, közben, előtt.

A Pasi(m)nak is több pihenés kell, mint mondjuk 5-10 évvel ezelőtt, ezért aztán folyton meglep ilyen suttyomban dugásokkal (amiket mellesleg roppantul élvezek). Ő alapból meztelenül alszik én meg alapból pizsamában, de azért vagyunk emberek, hogy kommunikáljunk és kompromisszumra jussunk, úgyhogy ha vele alszom, akkor csak pizsifelső az esti gúnyám, hátha befigyel ezvagyaz... 

Valamelyik este szétmarcangoltuk egymást szokás szerint (nem, nem csak este csináljuk, de általában akkor is), és aztán kiskifli-nagykifli kombóban bódult álomba merültünk. Ki tudja hány óra vagy perc telt el, amikor is arra ébredtem, hogy "döfköd" hátulról. Félig még álomban feljebb toltam az ölem és hagytam hogy csak úgy becsusszanjon... ebből aztán lett egy orbitális dugás/álomba zuhanás, aztán megint ébredés a döfködésre. Azt hiszem ezt háromszor ismételtük meg, s talán csak az utolsónál ébredtünk fel teljesen mindketten... 

Címkék: Szerető nEuROTIKUSs

Az igazira várva...

 2013.12.16. 16:00

No, de mi van, ha már elmentél mellette? 

Címkék: Tökre nem :erotikus Agyalós

"Szerelem" a nátha idején...

 2013.12.15. 09:00

Férfi: Te... én most úgy megdugnálak... jajjjj!!!

Nő: Te... ha kapnék levegőt, esküszöm hagynám magam... jajjj!!!

Címkék: Boldogságos Kapcsolatos

Mikor van itt az ideje?

 2013.11.03. 18:00

Lehetséges, hogy újfent valamiféle tabu témába nyúlok, de van apropója a morfondírozásomnak. 

Járni próbálok valakivel. Ja! Cirka 2,5 év ismeretség után, megközelítőleg augusztus óta. Többek között ezért is szünetel a blog.

Őszintén szólva most ebben az "éjjel-nappal dugni akarunk, ha együtt vagyunk" periódusban sodródunk. S mivel ezek már nem lopott órák, egyszerűen képtelenség minden aktust leírni. Amúgy is jobb csinálni, átélni, mint irkálni róla.

Tegnap azonban - megítélésem szerint - a kapcsolatunkban szintet léptünk, s nem tudom, hogy ennek itt volt az ideje vagy sem.

Történt ugyanis, hogy a Pasi disznómód bezabált, mert szeret enni. Eredetileg mozizni indultunk, de előtte megálltunk egy Burger Kingben, aztán bevásároltunk vacsorára, s mire hazaértünk, már be is sötétedett. Persze újfent egymásnak estünk, s nem is volt semmi eget verő probléma, egy idő után azonban elfogyott a svung, s csak fáradt, már-már fájdalmas nyögésekre futotta tőle.

Éreztem, hogy nem egyszerű kimerülésről van szó, ennyire azért ismerem már a teljesítőképességét, azonban így is elég sok időbe telt, mire kiszedtem belőle, hogy mi az oka az átmeneti "nehézségnek". 

No, hát hogy is fogalmazzam ezt meg... kiderült, hogy bizony-bizony a kaja generált a beleiben egy kis vihart, s gyakorlatilag órák óta tartogatott egy fingot, mert hát mégsem illik azt csak úgy szélnek ereszteni. Pironkodott, attól meg egyenesen zavarba jött, hogy Shrek-től idéztem neki: "Jobb kint, mint bent". A libidója nullára zuhant, mivel erről szerinte nem szokás ilyen nyíltan beszélni. A férfiak egymás közt ennek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, de ha egy nővel vannak, akkor tudni illik, mit illik. Nő előtt azért mégsem engedik el magukat, s csapatnak a paplan alá egy jó kis reccsenőst... (max. akkor, ha a nő tuti mélyen alszik, s akkor is kilegyezik maguk alól). 

Rendesen körüljártuk a témát... s végül is elértem, hogy akkor szabaduljon már meg a testében kavargó gázoktól (ez a fürdőszobában történt meg). A kérdés azonban nyitott maradt:

Mikortól lehet erről beszélni egymás közt? Hány együtt töltött éjszaka után nem "kínos", ha kicsúszik egy puki? A kapcsolatnak mely fázisában megengedett, hogy tudja a másik: az illető azért ment ki a fürdőbe, hogy szélnek eresszen egy galambot? Lehet ezt egyáltalán korlátok közé szorítani? Létezik tökéletes kompromisszum ebben a témában egyáltalán? 

Na mármost egy ilyen téma átrágása után valahogy természetes volt, hogy öregesen lefekszünk egymás mellé aludni, s magamban azt gondoltam: talán hiba volt részemről fényt deríteni rosszullétének okára, s rendesen odabasztam a varázshangulatnak. Szerencsére azonban, némi hortyogós szuszmákolás után nagykifliben rám tekeredett, s pillanatok alatt merevedése lett. Amikor odafordultam hozzá és megcsókoltam, nyoma sem volt a korábbi kínos pillanatoknak, úgyhogy dugtunk egy igazán jót...

Nekünk tehát sikerült viszonylag zökkenőmentesen átvészelnünk ezt, ami persze koránt sem jelenti azt, hogy most volt itt az ideje eme intim dolgok megbeszélésének. Mi túl vagyunk rajta, de általánosságban továbbra sem tudom a fenti kérdésekre a választ... jó, nem kell mindent tudni, elismerem. De akkor is! 

 

Címkék: Boldogságos Tökre nem :erotikus Kapcsolatos

Ezt most csak neked...

 2013.10.24. 17:30

...komolyan... 

http://9gag.com/gag/aRQ7O1j

Címkék: Fackalap

Szétvert konyha...

 2013.09.27. 11:15

Jajj! De utálom ezt a hangzavart, koszt és port... szétverik ugyanis a konyhám sarkát, mivel kb. 2 hónapja áztat a felső szomszéd. Egyszer már megjavították, de nem voltak túl sikeresek, s most a második körben én magam sem úsztam meg a falbontást. Halleluja! Viszonylag kis lyukat csináltak, ám a mocskos, fekete lé elég rendesen folyik le a falon. Ráadásul hetekig kénytelen leszek ezt elviselni, mert visszavakolni száradásig nem lehet. Szétrobban már a fejem a fúrótól és a kalapálástól, de vannak dolgok, amiket nem szerelemből szenved végig az ember.

A másik problémám, hogy még mindig nem találtam tüzelőnek valót, hiába a gugli, közel s távol nincs olyan Tüzép, aminek informatív lenne a honlapja. Nem beszélve arról, hogy kitalálhatok én bármit, az öregemnek vétó joga van, s előszeretettel él is vele. Szinte látom magam előtt, ahogy pufajkában issza inkább a reggeli teáját, semmint belemenjen valami "új"-ba, valami "más"-ba. Nagyon bízott az ő "Istvánka"-jában, hát öregségére nem is tud mit kezdeni azzal, hogy hirtelen "Németh Mihály" lett az illetőből, de azért Isten éltesse jó sokáig, az új neve napja alkalmából. Kapjon az élettől pont annyi jót, mint amennyiben mi részesültünk általa!

Lomtalanítás is van, iszonyatosan sok szartól készülök megszabadulni. Van ebben most valami görcsös késztetés, afféle, "újítás" is. Rengeteg olyan emléktől szabadulok meg, melyek - úgy hittem - fontos részei az életemnek. Aztán mikor a szemétre vágtam, rádöbbentem, hogy nem is igazán kellenek nekem, s egyébként sem jó, ha túl sok időt tölt az ember a múltba révedezéssel. A régi szerelmes levelek, fényképek, kacatok, rég nem hordott ruhák így ma este a FKF tulajdonába kerülnek. Szentimentális érzelmektől vezérelve megtartott vízköves vasalóm is a szemetesben landolt, nem is értem, miért őriztem annyi éven át...

Az bánt csak nagyon, hogy a héten kimarad a kert. Holnap sem érek rá ugyanis, takarítanom kell a romokat, vasárnap pedig bevásárlás lesz, ami a fél délelőttöt elviszi. Pedig a kert nagyon jót tesz nekem, igazából jelenleg csak az nyújt boldogságot a számomra.

Tegnap voltam dokinál is egyébként, aki drasztikus életmódváltozást javasolt, lévén, hogy a felkínált gyógyszeres kezelés lehetőségét nem fogadtam el. Bús mosollyal ajánlott egy ilyen bentlakásos "rendbe tesszük az életet festegetéssel és gyurmázással" típusú helyet is, de ezt is hárítottam, mert egyszerűen ezt a luxust most nem engedhetem meg magamnak (6 hét, kizárva a külvilágot). Túl sok megoldatlan feladat van még előttem, s egyenlőre fingom sincs, hogyan jutok a lista végére. A doki szerint túl sok terhet cipelek, túl sokat vagyok egyedül és túl sok a pióca körülöttem. Egyetértően bólogattam, meg nyomorultul sírdogáltam a rendelőjében.

Ettől függetlenül, mivel ismerem magam, tudom, hogy túljutok ezen is. Az exem szerint nálam sajnos ez amúgy is ciklikus. Ha jön a tél, én befordulok s nehezebben birkózom meg a problémákkal. Épp ezért, még az is lehet, hogy egy időre átköltözöm hozzá, csak azért, hogy valaki motiváljon kicsit, hogy gyorsabban átlendüljek a nehezén. Sokat beszélgetünk mostanában, ő az egyetlen, akit életemben ennyire közel engedtem magamhoz. Csak ő ismer igazán, még saját magamnál is jobban. S ő az egyetlen, aki veszi a bátorságot, és a szemembe mondja az igazat. Hogy ki is vagyok valójában. Sosem veszekedősen, mindig csak kellemes beszélgetések közepette. Szeretem őt és mindig is szeretni fogom. El sem tudom képzelni, hogy egyszer talán nem lesz többé része az életemnek... fura dolgok ezek. Ezerszer végigbeszéltük már ezt is. Változunk mindketten, mégis összeköt minket a múlt, s nehéz a szép dolgokról lemondani.

Huhh... végre egy lélegzetvételnyi csend, pihen a falfúró... csodálatos!!!!!

Címkék: Tökre nem :erotikus

Ha nem írok...

 2013.09.27. 08:00

... ne válaszolj!

Ez annyira egyszerű, nem? 

Mint ahogy az is, hogy a hülyék mindig a másik oldalon vannak.

El lehet ebben az önámításban ringatózni viszonylag sokáig, de előbb-utóbb szembesül az ember azzal, hogy "Bazzeg! Talán nem a másik oldalt kellene folyton nézegetni!" 

Az önvizsgálat fontos. Az önvizsgálat jó. Rávilágít az emberi hülyeségre, megmutatja, mit és hol basztál el. Fájdalmas nagyon, ezt elismerem. Magam is a poklot járom, de azzal a szilárd tudattal, hogy egyenlőre csak "vendégként" vagyok jelen. A cél, hogy kievickéljek ebből. Nagyon sokan húznak vissza. Ki tudatosan, ki pedig úgy, hogy nem is veszi észre. Mégis ezt teszik. 

A kérdés itt most csak az, hogy ÉN képes vagyok-e lerázni ezeket a piócákat vagy beleülök az üstjükbe újra és újra. 

Hitet, reményt nem lehet persze a piacon venni. Naponta meg kell küzdeni a démonjainkkal, de itt igazán nem a győzelem az elsődleges, hanem az, hogy az ember akarja a küzdelmet. Akarja a próbálkozást. Mert ami ma nem sikerül, az holnap könnyedén megoldható. Vagy holnapután.

Akit ma szeretünk/gyűlölünk, holnapra talán csak emlék lesz, közömbös valaki, akire csak halványan emlékezünk. Bennem is halványodik elég sok személy emléke. Némelyik fájón múlik el, egyeseknél viszont kifejezett megkönnyebbülést érzek. 

Furcsa érzések ezek...

A várakozást sosem viseltem könnyen. Régebben 10 perc késésért letéptem volna bárki fejét. Most, hogy hónapok óta állok egy képzeletbeli buszmegállóban, arra várva, hogy felvegyen a sofőr, egész megszoktam már a tétlen ácsorgást. De úgy egy hete elkezdett érlelődni bennem a gondolat, hogy puszta álldogálás bizony nem vezet sehova. Miért is pont arra a bizonyos buszra várjak, amelyik láthatóan nem akar jönni? Egyáltalán! Miért kellene bármiféle buszra várnom? Elgyalogolhatok bárhová. Igen, hosszabb ideig tart, és nem is olyan kényelmes, de hát Istenem! 

Úgy döntöttem hát, hogy semmiféle járműre nem várok tovább! Elég, befejeztem. Az utastájékoztatás hetek óta nem működik, így aztán igazán optimistának kellene lennem ahhoz, hogy ilyen szeles időben naphosszat csak várjak, hátha... 

Elindulok gyalog. Végül is teljesen mindegy, merre megyek, csak mozgásban maradjak. A buszt pedig meghagyom valaki másnak. Valakinek, akinek a megállójában még működik a tábla, mely egyértelműen jelzi, mikor jön a járat. Mert az én táblám megint üres, csak egyetlen szó villog rajta gúnyosan: "Várj!"

Ezt pedig rohadtul meguntam. A kurva anyja várjon ilyen megbízhatatlan sofőrre. A kifogások gyártása ipari méretű, az utas pedig fogadjon el mindent, sőt... örüljön, ha egyszer valamikor majd megérkezik a busz. Az ilyen társaságok mennek aztán rövid úton tönkre. Mert a bizalom az ilyen törékeny dolog.

Címkék: Tökre nem :erotikus

Sharknado - Cápavihar

 2013.09.23. 14:30

No, mielőtt bárki azt hinné, hogy holmi kritikára vetemedek, szeretném leszögezni, hogy mindösszesen csak a film történetét örökítem meg. Magamnak.  

Van ugyanis egy hülye szokásom. Időről-időre megnézek bizonyos "Zs"-kategóriás filmeket, egyszerűen azért, mert szórakoztatnak. Épp ezért vártam a homokban kúszó cápák után ezt az újabb "zseniális" alkotást, hiszen buckalakóként esélyem sincs arra, hogy valaha élő cápát láthatok (nem mintha nagy vágyam lenne), nemhogy egy egész cápasereget, mely orvul az égből támad. De enni már ettem cápahúst, meglehetősen ízletes.

Adva van a szokásos amerikai katasztrófafilmes család: Elvált szülők, rossz viszony, kamasz gyerekek, természetesen ahányan, annyi felé szétszórva.

Apucit, aki egyben a főszereplő, az a Ian Zierring alakítja, akire kamaszkoromból emlékszem, mikor még bőszen néztük kivénhedt színes tévénken - az új kábeltévének hála - a "Beverly Hills 90210" című sorozatot. Ebben, a most 49 éves Zierring (bakker, hogy rohan az idő!) a szőke milliomos gimnazistát, Steve-et alakította. Jóképűnek sosem tartottam, szóval ezt hagyjuk is. 

Az anya szerepét, ki tudja milyen megfontolásból, Tara Reid-re osztották, mondjuk mindegy is, hiszen nem sok vizet zavart (Hehe... egy ilyen cápaviharos filmben ez milyen megfogalmazás már!). Tara sejtésem szerint nem lehetett jóban a sminkesekkel, mert iszonyat lepusztult volt a filmben, mintha nem 38, hanem 58 éves lenne. Tehát nekik kettőjüknek van két gyermeke (egy fiú és egy lány), de Anyunak új pasija is van, úgyhogy nem túl baráti a viszony a családban. 

Apuci a Santa Monica öbölben vezet egy csehót, meg szörfözik, mert ahhoz nagyon ért (sok máshoz hasonlóan, mely a film során kiderül). 

A vihar, s vele együtt a megszámlálhatatlan fajú és számú cápa Mexikó felől éri el a várost, s eleinte senki sem veszi komolyan. Aztán mikor beröppen egy hullámmal az első ragadozó, persze mindenki fejvesztve menekülni kezd. Ki-ki olyan fegyvert ragad magához, amilyet tud: a pincérnőnek például van egy baszom nagy puskája, a tasmán barát baseball ütőt kap, az öreg alkesz meg a bárszékkel fut a biztos pusztulás elől (esetében inkább felé). A móló természetesen összeomlik, s elszabadul egy óriáskerék is. Alkesz barátunk sokat köszönhet a székének, mivel - még a mólón rohanás közben - alkalmasnak bizonyul egyetlen jól irányzott csapással agyonvágni vele egy cápát (feltétlen be kell szereznem egyet, ha cápát lehet vele ölni, akkor mindent). 

Tehát a viszonylag lassú kezdés után, hirtelen felpörögnek az események, hőseink egy autóval próbálnak magasabb helyre jutni, mivel a víz elkezdi elárasztani Los Angelest. Érdemes megfigyelni egyébként, hogy amikor az épületes dialógusokat puffogtatják a gépjárműben haladva, akkor a szélvédőt mindig veri az eső, s erős a szél, mikor meg kívülről mutatják az autót, akkor a legtöbbször csont száraz utakon rohangálnak. Elérnek aztán egy olyan helyre, ahonnan nem tudnak tovább haladni, Apuciból meg kitör a hős, ezért mindenki kiszáll, s az úton rekedteket kezdik noszogatni, hogy meneküljenek, ne ácsorogjanak az autójuk mellett, meg úgy egyáltalán: fussanak, ha kedves az életük. Barátai részéről hatalmas érv hangzik el: "Hova mész? Cápák potyognak az égből!". Istenuccse, ezt egyszer én is elsütöm valamilyen helyzetben, ha addig élek is!

Persze ilyen váratlan eseménykor is megmutatják Isten barmait, pl. egy nőt, aki nem hajlandó menekülni, mert a kutyáját nem tudja kiszállítani a kocsiból. Hogy miért nem nyílik az autó ajtaja, azt nem kell tudnunk nekünk nézőknek, elég annyi, hogy tövig rágjuk a körmünket, mi lesz a szerencsétlen kutyával. Alkesz barátunk ismét hasznát veszi a bárszéknek, beveri a hátsó ablakot és kiszabadítja a kutyát, de itt vége is az életének, mert egy hullám során röptében elviszi egy cápácska. 

Szörfös múltjából adódóan Apuci egyébként mindent tud a viharokról és a hullámokról, így aztán könnyebben boldogulnak, mint a statiszták, akik csak visítva rohangálnak, mi meg nézhetjük, ahogy a legképtelenebb helyzetben harapja ketté őket egy-egy ragadozó. Végül csak elérnek a volt nej házához, aki persze nem akar menekülni, ahogy a kamaszlány sem, mert anyu új pasija szerint nem kell, és amúgy is utálja aput. Ekkor azonban betör a víz a házba (mert a csatornahálózat nem bírja a nyomást, a köcsög cápák meg felúsznak benne még a hegyre is), s vele együtt egy csinos kis állat is megjelenik a nappaliban. Most már a volt hitves is úgy gondolja, jobb lenne árkon-bokron túl lenni, főleg miután a fasziját megeszi a Drága.

Megmondom őszintén, hogy a film nézése közben diszkréten pedikűröztem, úgyhogy néha-néha lemaradtam pár részletről, így aztán azt sem tudom, hogy a barát miképp kerül a cápába, de az biztos, hogy Apuci megpróbálja megmenteni, aminek eredményeképpen ki is húzza a bestia szájából a pasas két lábát. Térdtől lefelé. A pincérlány a baszom nagy puskával lelövi a szörnyet, s miután az egész tárat elpazarolta egyetlen állatra, csalódottan jegyzi meg, hogy nincs több lőszer. Hejj, anyukám... hát minek lőtted ki az összes töltényt, he?

Most már nagyon ki kell jutnia a brancsnak a házból, ezért Apuci "eltereli a cápa figyelmét" (erre külön nem térnek ki, Ian egyszer csak előbukkan egy bokorból). S itt megint egy érdekes rendezői kép: bent a házban derékig ér a víz, kint viszont épp csak síkos az út, s miután elhajtanak, kizárólag Anyuci háza dől össze, de az aztán teljesen. Persze van közben minden, a csatornafedelek a nyomástól a levegőbe repülnek, a szűk lyukakból meg óriási cápák ugranak ki, úgyhogy mindenki baromira izgatott. Nem látott még a világ a David-hurrikánhoz hasonlót, az biztos. 

Száguld a csipet-csapat a fiúgyerekért, közben sehol egy mentő-, rendőr- vagy tűzoltóautó. Van viszont iskolabusz, tele rettegő gyerekekkel, s ennél a jelenetnél ismét nagyot alkotott a forgatókönyvíró. Apuci tépelődik, hogy hát csak nem kéne hagyni, hogy a kölykökből haleledel legyen, mire a volt feleség nekiáll hepciáskodni a hátsó ülésen, hogy "Persze bazzeg, neked mindenki mindig fontosabb, mint a saját családod. Hajtsál már tovább tuskókám, hisz cápák úszkálnak az utcákon." Apuci persze nem tudja sorsára hagyni a gyermekeket, ezért felhajtanak egy hídra, merthogy a busz - szerencsére - pont alatta robban le. Ian leereszkedik egy kötélen és egyenként felhúzzák a gyerkőcöket meg a tanárbácsit is, közben persze egyre több cápa kering a busz körül. Amikor végül Apuci is mászni kezd felfelé, a cápák megint támadásba lendülnek, egyikük egyenesen a kötelet ragadja meg, és mászik utána (feltekeri magát a kötélen!). Apucinak egyébként elég sokáig tart, mire rájön, hogy talán levághatná a maga alatt hagyott kötéldarabot. No, de fellélegezhetünk, mert mindenki él (még), s micsoda meglepetés: a hídon szolgálatkészen ott van egy tűzoltóautó, ami elszállítja  a kölyköket. Lehet menni tovább a fiúgyerekért, de mindenhol le vannak zárva az utak, és a kocsi is bedöglik, de ennek a bagázsnak roppant szerencséje van, mert mindez pont egy autókölcsönző előtt történik, s mi sem természetesebb, mint egy fullos terepjáró ellopása. A cél szentesíti az eszközt. Ennek a menekülésnek az apropóján aztán láthatunk intézkedő rendőröket végre. Mert olyan valósághű, hogy mikor cápák hullanak az égből, s amúgy tornádó tombol, a motorosrendőr meg akarja őket állítani, mert lezárt útszakaszon merészelnek közlekedni. De mire való a fullos kocsi, ha nem arra, hogy megnyomj egy gombot, amitől - pont mint Kit anno - turbó sebességre kapcsol a jármű és ripsz-ropsz, már a fiúnál is vannak. 

Most nem tudom a csávókám milyen helyre ment eredetileg, de az tény, hogy egy repülőgéphangárban találnak rá, pár másik kamasszal együtt. Ami meg plusz szerencse, mellettük egy barkácsbolt árválkodik, úgyhogy adva van a védekezési lehetőség. 

Itt már elragadtatással figyeltem, hogy mennyire nem korlátozta a rendezőt, forgatókönyvírót és úgy általában senkit a stábban a fizika, a biológia, a meteorológia, a logika és az ehhez hasonló "baromságok". Három víztölcsér kavarog Los Angelesben, mindegyikben iszonyú sok cápával és törmelékkel, de a csapat bevonul a barkácsboltba, hogy felfegyverezze magát. Itt aztán jut idő a pincérnő múltjának elmesélésére, ami igazán nagyon csöpögős, a nagypapival meg a csónakkal, s vele, az egyedüli túlélővel, aki combján viseli a gyermekkori cápatámadás emlékét. Közben persze bombákat gyártanak, meg láncfűrész is akad bőven, sajnálom, hogy nem jutott szerep egyetlen lombseprűnek vagy fűnyírónak sem, de talán majd a második részben (mert lesz!)! 

Apuci okos fia, a polcok között bóklászva kitalálja, hogy helikopterrel meg kell közelíteni a tornádókat, és bombát dobni beléjük, mert a meleg semlegesíti a hideget, vagy mi a szösz, és hát ő tud csak ilyen járművet vezetni, ezért a pincércsajjal felszállnak, s mennek a küldetésre. Apuci meg büszke a fiára.  

Az első 2 kísérlet remekül sikerül, a tölcsérek pikk-pakk eltűnnek. A biztonság kedvéért tasmán barátunk ugyanezt tervezi, csak autóval, de sajna nem lesz rá érkezése, mert az égből érkező cápák elragadják és jól meg is eszik. Merthogy az égből megállíthatatlanul hullanak az élő cápák, mit nekik a törmelék, a centrifugális erő, és a zuhanás, egy sem pusztul el, kemény állatok ezek. Apuci meg, mintha csak agyagkacsákra lőne, egy pisztollyal pusztítja őket röptükben. A pincércsaj egy egész tárat kilőtt arra a nyomorultra a nappaliban, Apuci meg célzott lövésekkel szedi le őket az égről, hatalmas jelenet!

A harmadik tölcsér semlegesítése nem jár egyébként sikerrel, s közben a levegőben repkedő bestiák a koptert is megtámadják. Miközben Nova, a pincércsaj próbálja talppal lerúgni (!!) a gépről az egyik cápát, egy másik repülés közben hamm, bekapja szegénykémet. A földön maradt főszereplők közben valahogy beszédelegnek egy öregek otthonába is, ahol a bagázs egyik fele feszült figyelemmel nézi a helyi híradást, a másik fele meg vígan úszkál a medencében. Ja, a "cápaeső" közepén. Amikor meg elkezdik őket kimenteni, az egyik öregasszony méltatlankodva morog, hogy aszongya: "Nem tudok futni, fáj a lábam, menni sem tudok". 

Lassan elérkezik a végkifejlet, s az én kedvenc jelenetem. Közeledik a harmadik, s egyben utolsó tornádó, ezért Apuci fogja a fullos kocsit, s elindul felé, hogy majd jól felrobbantja. Mindenki azt hiszi, hogy meghalt, mert a tornádó felkapja a nitros autót, de Apucinak több esze van, s időben kiugrik belőle. A bombák aztán felrobbannak a levegőben a kocsival együtt, s a tölcsér összeomlik. Apuci kamaszlánya megbékél és siet a Hős elé, ám nem látja, hogy a háta mögött zuhanó cápa be akarja kapni, ezért Apuci félrelöki, s egy láncfűrészt pajzsként tartva maga elé beleugrik az állat szájába. Dráma! Apucinak annyi...

Azt hitted, mi? Hát nem lenne igazi "Zs"-kategória, ha egyszer csak nem hallatszana egy morgó hang, s nem jelenne meg a cápa hasán egy vágás. Bizony, bizony! A mi hős apukánk belülről kivágja magát a láncfűrésszel. Óriási, komolyan mondom, hogy óriási! S minő szerencse, pont abba a cápába sikerült beleugratnia, amelyik elnyelte a pincérlányt, úgyhogy - ha már ilyen kedvezően alakultak a dolgok - kihúzza őt is. Némi lélegeztetés, s már talpon is a kiscsaj. 

Az elvált szülők egymásra találnak egy vérfoltos csókban, a nap kisüt, a madarak csicseregni kezdenek, s a filmnek "Micsoda nap volt!" felkiáltással vége van. 

Nos... iszonyatosan jól szórakoztam, míg néztem. Jobban, mint a "Náci zombikon". Lenyűgözött ugyanis az a szabadság, amivel az egészet kezelték az alkotók. Pont olyan melegen őrzöm majd emlékét a szívemben, mint a "Vasmadarak 6." azon jelenetét, mikor a felhők felett elromlik a vadászgép rakétája, ezért a pilóta elhúzza az plexiüveget, feláll és repülés közben egy ilyen Rambo-s sorozatlövővel kilövi az ellenséget. 

Nem is értem, nekünk miért nem jut ilyesmi eszünkbe?

Példának okáért az osztrák komák annyira mérgezik a Dunát, hogy a benne lévő halak mutálódnak, aztán jön egy nagy árvíz, s egyszer csak arra eszmélnek a pöstiek, hogy kibaszott nagy harcsák, kecsegék, pontyok, menyhalak meg kárászok özönlik el a rakpartokat, s hát ők is tudnak úgy úszni, mint a cápák, tehát a csatornarendszeren akár a Rózsadombig is felúszhatnának. Mi, egyszerű polgárok meg menekülnénk és harcolnánk, amivel tudunk. Biztosan tennék bele élelmes magyarokat, akik hálóval próbálkoznának, üzleti fogás reményében, de őket megennék a mutáns harcsák, s végül valami állatkerti specialista kitalálhatná, hogy haleledellel egy helyre csalják őket, ahol aztán valami kajfer TEK-es szétbombázná őket. Végül országos halászléfőző versenyt lehetne tartani, mert a filmnek idilli befejezése lenne a naplementében falatozó boldog családok képe. 

Címkék: Tökre nem :erotikus Filmnézős

Sharknado

 2013.09.22. 18:45

Hamarosan jövök vele, mert annyira überZsé, hogy muszáj róla írnom. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Kezelem végre magam...

 2013.09.21. 08:45

Bizony! 

Megannyi önsajnálkozós, kérdésekre választ kereső nap után csütörtökön végre elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, kilábalok ebből.

Először is elő kellett vennem a "Dharma és Greg" című sorozatot, mely megalapozta mind a hozzáállásomat, mind a hangulatomat. A 3. évad egyik részében beköltözik hozzájuk a depresszióban szenvedő Lyle Lowett countryénekes, aki végül azzal a tanáccsal távozik, hogy ha a világon semmi nem működik, akkor kertészkedni kell. 

Ennek szellemében tegnap én is nekiestem a saját kertünknek. Ebéd és pihenő nélkül, egyfolytában dolgoztam. Kigazoltam a nagyobbik virágoskertet, lemetszettem az összes rózsát, összeszedtem a lehullott gyümölcsöket, gödröket ástam (ezt leginkább azért, hogy a kemping székben engem bámuló szomszédot idegesítsem), lefűrészeltem a mandulafa általam még elérhető ágait, aztán pedig a legnagyobb dzsumbinak estem neki, melynek közel 1/3-át kipucoltam. Közben semmire sem gondoltam, egyszerűen csak élveztem, hogy levegőn vagyok. Nagyon elfáradtam, tele vannak a kezeim apróbb sérülésekkel és rengeteg tüskével, de cseppet sem bánom, mert minden egyes percben éreztem, hogy élek, ami nagyon örömteli esemény volt. 

Igazán látványos eredményeket értem el, és ha minden jól megy, akkor holnap folytatom tovább, bár kétségtelen, hogy sajog minden apró izmom. Ha viszont az idő engedi, akkor a dzsumbuj irtást tovább csinálom, illetve a fáskamrát is fel kell készítenem az érkező faszállításra. Nem, nem külön írva, hanem egybe. Igazi fáról írok, amit az ember betesz a kályhába, és meleg lesz tőle. Na!

Azt persze, hogy mikor és milyen formában érkezik a tüzelő, még nem tudom, de elég minden napnak a maga baja, úgyhogy most inkább legurítok még egy kávét, aztán pedig szortírozok, mert hamarosan lomtalanítás lesz, s szeretnék egy csomó kacattól megszabadulni. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Közeleg a tél...

 2013.09.17. 18:15

Törött ablaktáblák.

Falból kilógó konnektorok.

Működésképtelen konvektorok.

Üresen ásító kandalló.

Szétázott konyhafal (csőtörés, de a társasház szerint "Hejj, ráérünk arra még...").

Szép kilátásokkal indul az idei őszi/téli szezon. S van, aki csodálkozik, miért nem mosolygok és miért esem oly gyakran pánikba...

Felhasogatom én a fát, be is hordok több mázsával is akár a fáskamrába. De egyszerre ennyi mindennel képtelen vagyok megbirkózni. Nem megy, és kész. Ha megfeszülök, akkor sem. Kezdem feladni az egészet, mert egy szélmalomharcot vívok. Nincs már energiám, ráadásul egy van belőlem, de az láthatóan nem elég. 

Pozitív élmények nem igazán érnek, csak közömbösséggel, átbaszással, kihasználással találkozom.

Van, aki állítja, hogy kellenék neki, ehhez képest magasról szar a pofámra. Erről megvan a véleményem egyébként. Bétából nem lehet alfa ugyebár. De kell-e nekem egy olyan ember, aki határidőket mormol, néhanapján felhív, egyébként meg azt sem tudja, élek-e vagy halok? 

Van, aki váltig állítja, hogy nem kellek neki, mégis iszonyatos energiákat fektet abba, hogy sose legyek képes a mocskos, aljas, hazug pofáját elfelejteni. Iszonyatosan ingerel, mert ostoba, buta, irigy köcsög fasz, aki ugyan állítása szerint boldog valaki mással, mégis időről-időre kever az életem fostengerében egy-egy hullámot, aztán röhög a fűrészporos tenyerébe. No, de az nevet, aki utoljára nevet, szóval ez még a jövő zenéje! 

Van, aki úgy gondolja, elég egy e-mail, és készségesen befekszem az ágyába. Nem egy nyerő stratégia, legalábbis nálam nem. Bár erős késztetést éreztem, hogy villamosra pattanjak, de végül szerencsére beláttam, hogy jó szexért sem nagyon mocorgok, nemhogy ócskáért. Akkor már inkább megcsinálom magamnak azt a pár perces gyönyört. 

Mások úgy gondolják, elég hozzám felcsengetni, s odaadom nekik mindenem. Csak mert nekik szükségük van erre-arra vagy amarra. Kaja, pia, pénz, cigaretta, mikor mi...

Segíteni azonban egy sem akar viszonzásul. Csak okoskodás van, meg tanácsosztogatás, gyakorlatban azonban áll és pusztul körülöttem minden. 

Kiegészítés: 

Voltam "Odaát". Bő egy órácskát csacsogtunk, még kávét is kaptam cuki kis csészében, úgyhogy ért azért pozitívum is. 

 

 

Címkék: Tökre nem :erotikus Busongós

Önző korszakomba lépek

 2013.09.15. 11:30

Igen, így döntöttem!

Nem érdekel a világon senki sem immár. 

Legelőször is változtatok az életvitelemen. Nem várok többé a világon senkire. Nincs ember a földön, aki megérné, hogy toporogjak miatta, mint egy teleszart búvárruha. A vonat elindult, s aki nincs rajta, az így járt. 

Az egészségemet is rendbe szedem. Egyenlőre orvos nélkül inkább. Készítettem magamnak ma egy ilyen zöld lé szerű kotyvalékot, aminek a színe pont annyira íncsiklandozó, mint amennyire hányingert keltő az íze. Most ott tartok, hogy 2-3 percig bámulom a poharat, mélyeket lélegzem, aztán hirtelen legurítom az egészet, persze a mosogató felett, mert félek, hogy visszahányom. Azt állítják, hogy a cukorbetegségre kiváló, meg úgy egyébként is felfrissíti a testet és a lelket is. Meglátjuk! Nagyon elszánt vagyok, mert nem szeretnék gyógyszereket zabálni. Abban bízom (jé, még bízom valamiben!), hogy idővel megszokom az ízt és nem lesz hányingerem tőle. Leginkább a zellertől ódzkodom, világ életemben gyűlöltem az ízét és a szagát is. Ez a legnehezebb benne, de nem szabad kihagyni. 

Elkezdtem tornázni is, meglátjuk, ez milyen hatással lesz a közérzetemre és a vitalitásomra. 

Ezen kívül kurvára nem foglalkozom azzal, hogy ki mit akar tőlem. Mindenre nemet mondok. A vicces a héten az volt, hogy két exem is megkeresett.  Egyikük a ködös Angliában mixerkedik, s fosbúkon talált meg. Nem is értem, mire fel akar barátkozni, no mindegy... nem törődöm vele. 

A másik nem teketóriázott, írt egy mailt, hogy nincs-e kedvem egy "kóbor dugáshoz, ottalvás és nyálas jelenetek nélkül". Nemet mondtam erre is, bár most, hogy az önző korszakomba lépek, lehet, hogy mégis elvillamosozok hozzá. Végül is elég tiszta lapokkal játszik. Nem tudom, majd később döntök erről, egyenlőre inkább jegelem a témát. 

Egyszerűen magamon kívül már nem akarok jó lenni SENKIHEZ. Úgysem kapom vissza, mindenki átver, becsap és hazudik. Ki azért, mert ilyen a jelleme, ki azért, mert bosszút akar rajtam állni vélt vagy valós sérelmei miatt. Esetleg képtelen elviselni, hogy nemet mondtam neki. 

Továbbra is pozitívan próbálok állni az élethez, ami iszonyatosan nehéz, mikor csak negatívumokkal találkozom, ráadásul a környezetemben élők mint egy nagy teljesítményű szivattyú, folyamatosan szívják ki belőlem az energiát. Természetesen nem kapok cserébe semmit, s soha senki nem kérdezi meg, nem is érdekli őket, hogy én magam honnan jutok hozzá. Csak úgy elszipkázzák belőlem az életet, mert joguk van hozzá. Szerintük. 

Szerintem meg basszon mindenki egyedül! Én is ezt teszem. Sok sikert hozzá mindenkinek! 

Címkék: Tökre nem :erotikus Dühöngős

Bizalom...

 2013.09.15. 09:30

Lehetetlen nélküle élni, de ha túlzásba visszük, akkor bizony elég sűrűn a padlón találhatjuk magunkat, a kínzó kérdéssel a fejünkben: Miért? 

Miért csaptak be? Miért hazudtak nekünk? 

Általában nem kapunk megnyugtató választ. Én sem szoktam. Próbálom benyelni az indokot, meg elfogadni, hogy nem is úgy van, ahogy gondoltam, de ez csak önámítás. Védekezés az újabb csalódás ellen. 

Mondjuk:

A pasas azt állítja nem egy levelező típus. Ennek ellenére mégis egy társkeresőn nyomja, ahol "ápolják a pici lelkét". Aham. Szóval másokkal, másképp, máshogyan szeret leveleket váltani, csak épp veled nem. Érdekes. Unalomból idegen nőkkel levelezni tök jó buli, míg annak írni, akitől akarsz valamit (állítólag), hát minimum divatjamúlt. Fogadd el, hogy ő ilyen, zárkózott típus, de csak veled... akikről pusztán egy képet lát csak, meg némi - jó esetben valós - infót, azokkal megy a csetelés.

Valahogy elegem lett ebből az egészből. A túlzott bizalomból. A hitből, a reményből. A várakozásból. Cseppet sem jó ilyesmivel szembesülni. Az ember lánya óhatatlanul is azt érzi: Bakker, még mindig fontosabb mindenki! 

Hol vagyok én ebben a történetben? Mikor ugrok legalább a Top 3-ba? Minden és mindenki fontosabb, mint én. Engem nem kell felhívni, nekem nem kell levelet írni. A kommunikációra ott vannak a vadidegen nők, nyilván jobban tudják ők, hogy a kettőnk kialakuló kapcsolata (már ha valaha lesz ilyen) hogyan válik működőképessé. A velük való levelezés építi a mi kapcsolatunkat, így aztán nincs szükség arra, hogy a két fél egymással is tartsa a kapcsolatot. Természetesen a vigaszt is megadják, amire a férfiléleknek oly nagy szüksége van.

Aztán ott van a Másik is. Ő is fontosabb. Még mindig. Sőt, most vált csak igazán fontossá. Mert bár többszörösen hátba szúrtuk, szeretnénk mi magunk begyógyítani a sebeket, ápolni az áldozatot, végigkísérni a gyógyulás útján. Mert a becsület mindenek felett! 

Hogy közben én, az utolsó senkiházi mit él át, ki a faszt érdekel? Csak várjak szépen a partvonalon, egyszer csak megkér az a köcsög edző, hogy mutassam meg, mit tudok. Addig meg legyek hálás, hogy cserejátékos lehetek és edzek keményen, hátha egyszer... ja... hátha egyszer...

Tényleg nagyon unom az egészet. Cakk-pakk betelik már a pohár. Béta vagyok, az is maradok, ami azzal jár, hogy el kell fogadnom, hogy mindig lesz valaki, aki fontosabb nálam. Csak mosolyogjak, legyek örökké kedves és odaadó, empatikus és mindenek felett türelmes. Ne érdekeljen, hogy hetekig nem tudnak rám időt szakítani, inkább tegyem össze a két kezem, ha néhány lopott óra jut nekem is. Halleluja! Erre vágytam egész életemben. 

Naiv, buta liba vagyok! Feltétel nélkül bízom, és képes vagyok a legátlátszóbb hazugságokat is szó nélkül benyelni. Miért? Hát mert TÉNYLEG naiv liba vagyok. Ha annyi pénzem lenne, ahányszor átvágtak már, mint szart a palánkon, akkor a világ egyik leggazdagabb embere lennék. 

Miért nem ír soha egyetlen sort sem? - Mert nem szeret levelezni (csak idegenekkel, az mégis csak izgalmasabb). 

Miért nem hív fel? - Mert nem mer (Jézus, ennél ócskábbat még nem hallottam). 

Miért nem találkozunk? - Temérdek dolga van (arra van ideje az embernek, amire szeretné, ergo rám azért nincs, mert nem akar időt szakítani). 

Mi történik, ha valaha egyszer elém áll, hogy "Itt vagyok babám, csapjunk bele!"? - Lehet, hogy - Eddie Murphy után szabadon - picsán rúgom és közlöm vele, hogy "Menj a fenébe, a kutyának nem kellesz". 

Forrnak bennem az indulatok rendesen. Ezért és sok minden másért is. Hirtelen megingott a bizalmam gyakorlatilag mindenkiben, aki körülvesz. Terjeng körülöttem egy bizonyos kellemetlen szag, amire talán a "kihasználás" illik a legjobban. 

Elegem van ebből az egész tragikomédiából. IGAZÁN KURVÁRA ELEGEM VAN! Nincs már több bőr rajtam, mostantól a húst, az inakat és végül a csontjaimat tudjátok csak lerángatni rólam. Aztán már nem lesz semmi sem. Az epét hagyjátok a végére. Abból megtudjátok majd, hogy min mentem keresztül akkor, amikor szívtátok a véremet. Igen, ti mindahányan, akik csak akartok és akartok és akartok tőlem valamit. Mindig csak ezért kerestek. Mindig csak akkor tárcsáztok, csengettek, kopogtattok, ha kell valami tőlem. Nem adtok már az udvariaskodásra sem. Régebben legalább megkérdeztétek: "Hogy vagy?" 

Most már egyszerűen csak közlitek mi kell. Ha pedig ne adja Isten, de megpróbálok nemet mondani, akkor bosszút álltok, megsértődtök, elfordultok tőlem. Megjegyzem, egyre kevésbé zavar ez a fajta hozzáállásotok. Ha megérik egy gyümölcs, lehullik a porba. Ha pedig kiderül róla, hogy kukacos, akkor pont jó helyen van, rohadjon csak meg, nem érdemes felszedni (max. akkor, ha pálinkát akar főzni az ember). 

Az ilyen impotens, életképtelen "Németh Mihályok" meg jobban teszik, ha szánalmas kis életüket újragondolják s messzire elkerülnek. 

 

 

Címkék: Tökre nem :erotikus Dühöngős

Ez már tényleg a vég...

 2013.09.08. 10:30

Kifordul a Túró Rudi a számból. 

Csak pizsama. 

Üldögélés a konyhában.

Fekvés a szobában.

Könyvlapozgatás.

Ásítás.

Plafonbámulás.

Lassan egy hete nem tudok aludni. Forgolódom, dobálom magam, s nem jön álom a szememre. Kimerültem...

Eltelik valaha ez a kurva hosszú nap?

Gyűlölöm a börtönöm. Semmi jó nem maradt bennem. Remélem sikerül végleg eltűnnöm...

Címkék: Tökre nem :erotikus

Egy kis szex...

 2013.09.08. 08:45

... már jól jönne!!!

Címkék: nEuROTIKUSs

Mai fiatalok...

 2013.09.05. 14:40

Gondoltam egy nagyot, s sétára indultam a Hamzsabégin, mert kell a friss levegő s a nap is szépen süt.

Közvetlenül a kutyafuttató után azt hittem rosszul látok, ezért először lelassítottam, majd meg is álltam, de nem káprázott a szemem. Két, max. 16 éves fiúcska ült teljes nyugalommal a padokon s egy gyönyörűen megtekert jointot szívott éppen. Csak pilláztam, hogy MIVAN???? Fényes nappal? Egy olyan helyen, ahol kisgyermekes szülők róják a köröket? Még alig ocsúdtam fel, amikor két sorral lejjebb újabb tinikbe botlottam. Nehéz nap lehet mögöttük, mert a hátizsákjaikat csak úgy hanyagul a földre vetették. A fiúcska ölében ült a lányka, akinek a valaga, annak rendje s módja szerint világított, mint a hold és gyakorlatilag basztak. A padon. Suli után. 

Nos, hát ki hogy vezeti le ugye a feszültséget. Mert nehéz bizony az iskolatáska, a világ meg az övék, mert FIATALOK!

Nem vagyok képmutató! Óriási faszságokat megcsináltunk mi is, amikor kamaszok voltunk. De sosem baszták a picsámat nyilvános helyen, ennél én bizony kényesebb voltam és többre is tartottam magam. A marihuánát még hírből sem ismertük, a barna Szofit meg csak az erdőszélen mertük szívni, s büszkék voltunk a vagányságunkra... minden változik. 

Most úgy tűnik, teljesen természetes, hogy fényes nappal ilyen dolgokat csinálnak a gyerekek iskola után. Ahogy én, úgy mások is elsétálnak mellettük, legfeljebb meglepődnek vagy bosszúsan ingatják a fejüket. Szép világ... 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Tüdőrák

 2013.09.01. 17:00

Az összes elszívott cigaretta egy csokorba kötve. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Favágás

 2013.09.01. 16:30

Derékban töri a napod. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Szénhidrát

 2013.09.01. 11:00

Hastájékon látszódó boldogság. 

Vagy boldogtalanság. 

Minden nézőpont kérdése.

Címkék: Tökre nem :erotikus

Étkezés

 2013.09.01. 10:30

A leghaszontalanabb tevékenység. A szarás előtt. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Harag

 2013.09.01. 10:15

Rossz tanácsadó. De legalább ad valamilyen tanácsot...

Címkék: Tökre nem :erotikus

Igaz társ

 2013.09.01. 09:45

A "remek háziasszony". Minden másra ott a szerető.

Címkék: Tökre nem :erotikus

Szeretkezés

 2013.09.01. 09:30

Szerelmes baszás. Sajnos erről többet nem tudok. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Mi

 2013.09.01. 09:15

Csak TE és TE.

Jó. Néha azért én is...

Címkék: Tökre nem :erotikus

Igéret

 2013.09.01. 08:45

Cikk-cakk ollóval körbevágott remény. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Bocsánatkérés

 2013.09.01. 08:30

A legkönnyebb út, mégis alig jár rajta valaki...

Címkék: Tökre nem :erotikus

Hazugság

 2013.09.01. 08:15

Sokszor érdekesebb, mint a valóság. De attól még fáj. Nagyon is! 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Hiányérzet

 2013.09.01. 07:30

Azt mondják, idővel csillapodik. Ámen!

Címkék: Tökre nem :erotikus

Szerető

 2013.09.01. 06:00

Bétából sosem lesz alfa.

Címkék: Tökre nem :erotikus

Maszturbáció

 2013.08.31. 23:30

Legtöbbször magányos tevékenység. De legalább oldja a feszültséget. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Van még min mosolyogni

 2013.08.31. 18:15

- Hogy érzed magad? 

- Mint egy falhoz baszott lófasz. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

Próbálj határokat húzni...

 2013.08.31. 17:15

...s rögtön falakat EMELNEK KÖRÉD.

Ott bent egyedül aztán kurvára sokra mész a kibaszott varázsceruzáddal. 

Címkék: Tökre nem :erotikus

"Ábrándozás...

 2013.08.31. 06:30

... az élet megrontója."

Címkék: Tökre nem :erotikus

Új nap, új remények...

 2013.08.29. 08:30

Boldogan ébredtem, mert az óra majdnem 07:30-at mutatott, s nem emlékszem, mikor húztam eddig a lóbőrt. Emiatt már jó napom van, ráadásul lefekvés előtt sikerült számba vennem az életem negatív aspektusait is, amit egyszerűen egy vállrándítással leszarok. 

Ma új nap kezdődik. 

Csináltam egy listát az elintézendő dolgaimról, s terveim szerint tételesen végigmegyek rajta, még akkor is, ha beledöglök. Beleszuszakoltam 2 óra "csak az enyém" időt is, tehát minden okom megvan a pozitív hozzáállásra. A biztonság kedvéért persze már harmadszorra hallgatom a szerencsehozó mantrámat, mert bizony jó is az, ha az ember lánya támaszkodhat valamire. Nekem ez jutott, de ma nem panaszkodom. 

Hajrá! Hajrá! 

"Megérdemlem a szerencsét és ma lesz is benne részem!"

Címkék: Tökre nem :erotikus

Köcsögparádé

 2013.08.24. 07:30

Nos, aki azért kattintott ide, mert úgy gondolta, egy jóízű buzigyalázást olvashat, sajnos csalódni fog. Ez a bejegyzés ugyanis a valódi köcsögök felett érzett örömöm miatt íródott.

Tegnap papinál kipakoltam a nyári konyhát, szanálás és takarítás céljából. Elment vele a fél napom, de olyan köcsögparádéban találtam magam, hogy azt hittem ez a mennyország!

Azt történt, hogy rengeteg felesleges kacat mellett számtalan szebbnél szebb teáskannát, cukortartót, szószos- és süteményes tálat találtam, kb. 14 szódásszifonnal egyetemben. Nem is értettem, hogyan nem találkoztam eddig velük (a szifonokról tudtam, mert azok mindenhol ott vannak).

A takarítás annyira persze nem volt jó, de ezt feledtette, hogy minden fiókban és polcban találtam valami apró sikolyra késztető csodát vagy épp csodálkozó "hűha"-t kiváltó akármit. S persze voltak olyan dolgok, amik felett állva egyszerűen csak tippelgettünk, vajh mire is szánták a készítőik.

Nagyon sok mindent kidobáltunk, még több dolgot átmostunk és rendszerezve visszapakoltunk. Kommunizáltam magamnak egy békebeli fokhagymaprést és egy fából faragott óriáskanalat. Utóbbiról gőzöm nincs, mire használom majd, de kell, mert olyan cuki.

Holnapra maradt még egy kincsesláda, mely miatt teljes izgalomban vagyok, hisz amellett, hogy ismét megszabadulunk több kiló teljesen haszontalan csetresztől, tudom, hogy boldogságban úszva fogok egy csomó szép dolgot mosogatni, törölgetni, pakolgatni. Persze nem semmi meló lesz átforgatni mindent, de nem bánom, mert imádom a kincsvadászatot.

Címkék: Tökre nem :erotikus Mesélős

Gyuri bácsi előkerült...

 2013.08.22. 19:00

Délutánra lebeszéltem egy ilyen barátnős kávézást, s épp oda igyekeztem, amikor is megláttam egy csontsovány embert a Kosztolányin, kezében a "Fedél nélkül"-lel. Messziről nem is ismertem fel az "én" Gyuri bácsimat... merthogy a férfi, aki frissen mosakodva és borotválva, tiszta ingben és nadrágban nyújtogatta az újságot a járókelőknek, bizony árnyéka volt csak önmagának.

Lelassítottam és homlokomat ráncolva bámultam rá. Meglepett a soványsága, s a kifogástalan külseje is.

Mert Gyuri bácsinak nincs fedél a feje felett, évek óta a parkban lakik, s átélt már mindent, amiket mi csak rémálmainkban (vagy még abban sem). Katonaember, bírja a gyűrődést. Anno megromlott a viszonya a feleségével, elváltak hát, s ahogy ilyenkor az lenni szokott, az asszony kapta a házat, ő pedig kivonult az utcára. Ideig-óráig meg tudta tartani a munkahelyét, de aztán elromlott a fék, s nem volt megállás a lejtőn. Lebetegedett, nem tudott bejárni már, így maradt a kartondoboz, amit a hamis kutyájával osztott meg. Lettek persze új barátai is, de az eb volt a mindene. Még akkor is, amikor új asszony keveredett mellé... a kutya ott feküdt közöttük, saját matraccal, saját takaróval. Az ismeretségünk tehát viszonylag régi, minimum 3 éves. Ezalatt a nő, akit szeretett, s akivel megosztotta szerény hajlékát, sajnos elhunyt, egy éve pedig a kutyus is elköltözött az örök vadászmezőkre, Gyuri bácsi pedig teljesen egyedül maradt. 

Utoljára fél éve láttam, amikor a bal kezének két ujját amputálták cukorbetegség szövődményei miatt. Műtét után visszakerült az utcára, de mondom: szívós kis öreg, megmaradt a tartása, hát nem panaszkodott. Most viszont alig ismertem rá, ő pedig nehezen formálta a szavakat. Elmesélte, hogy rákos, kemoterápiát kap, s mivel nem ment időben orvoshoz, így nem is lehet már kioperálni belőle a daganatot. Kicsit zavaros volt, hogy tulajdonképpen melyik szervét is támadta meg a gyilkos kór, mert nem igazán tudta megmondani. Gégerák, nyelvrák vagy mindkettő? Nem tudja, nem is érdekli igazán. Tisztában van vele, hogy sokkal korábban el kellett volna menni a kórházba, csak hát az élet ugye...

Végül akkor került be, amikor már 14 kg-ot fogyott, mivel sem beszélni, sem nyelni, így aztán enni sem tudott már. A második kemo után, csontsoványan álldogált most a tér szélén, s őszinte örömmel mesélte el élményeit nekem. Mióta rákos, azóta kapott állandó helyet egy hajléktalanszállón, de azért kiáll minden nap, mert enni muszáj betegen is.

Kedvel engem, mindig vár rám, és soha nem érint meg. Ha nagy ritkán annyira elragadják az érzelmei, akkor is csak a kézfejét érinti az enyémhez, de mindig kínosan ügyel arra, hogy megfelelő távolságra álljon tőlem. Büszke katonaférfi, ordít róla. Nem akarja, hogy érezzem mikor mosdatlan, és piszkos kézzel sem akar hozzám érni. 

Két éve egy hajnalon suhancok támadták meg, s betörték a koponyáját. Amikor megtudtam, s aztán visszamentem hozzá, hogy kötést cseréljek a fején, húzódozott, hogy ne érintsem meg, mert koszos, s még elkapok tőle valamit. Álltam felette gumikesztyűs kezekkel, mosolyogtam rá, és győzködtem, hogy nem lesz semmi bajom, engedje, hogy segítsek. Erre elsírta magát, s azt suttogta: "Köszönöm!"... végül pedig bánatosan előrehajtotta a fejét, én pedig szépen leszedtem a koszos gézlapokat és tisztára cseréltem.

Még mindig mosolyt csal egyébként az ajkaimra ezzel kapcsolatban egy emlék, mégpedig egy férfié, akivel remekül alakult minden, ám amikor megtudta, hogy kijárok a Feneketlen tóhoz a hajléktalanok közé, akkor kidobott. Nem, nem azért, mert undorította a dolog, hanem mert féltett. Ehh... megint elröhögtem magam ezen.

Kifogásolta az egészet, mert hát megtámadhatnak és kirabolhatnak, s amúgy is felelőtlen vagyok. Hiába mondtam, hogy csak fényes nappal megyek hozzájuk, s nem úri passzióból, hanem mert ők is emberek. Nem számított. Az ő olvasatában minden hajléktalan maga tehet a problémájáról, meg egyébként is egy paranoiás alkat, és előre vizionálta, hogy követni fognak, s a lakásom ajtaja előtt elvágják majd a torkomat egy macsétával.

Nem fárasztottam magam azzal, hogy elmagyarázzam, ezen emberek zöme annyira elszokott a jó szótól, a kedvességtől, hogy ha valaki így viszonyul hozzájuk, akkor leginkább csak sírva fakadnak, ő hajthatatlan volt, már azt illetően, hogy szüntessem be a kis "kirándulásaimat". Mert így hívta ezt... kirándulásnak...

Nem tetszett neki az sem, hogy tápot veszek a kutyának, ennivalót az öregnek, s úgy egyáltalán, mi a francért foglalkozom én másokkal, miért nem elég nekem, hogy elviszi a valagamat puccos éttermekbe? Élhetnénk, mint Marci Hevesen, erre elrontom az egészet azzal, hogy "Teréz anyát játszom". Ó, köszi szépen gyökér! Azt hiszem, akkor valami ilyesmi járt a fejemben, s teljesen nyugodt szívvel fogadtam a búcsúját. 

Nem értettem ugyanis, hogy miért lehet egy kapcsolat gátja a mások segítése? Nem herdáltam minden vagyonomat rájuk, s nem hédereltem naphosszat közöttük. Igazából a többiekre nem is voltam annyira kíváncsi, csak Gyuri bácsira, mert őt megkedveltem. Lenyűgözött, hogy ennyi év utcai élet után is képes volt az udvariasságra, a kedvességre, s az életöröme sem kopott meg. Jó ember, ez ilyen egyszerű.

Most már járókerettel ácsorog a téren, rekedt hangon kínálja a "Fedél nélkül"-t, de nem tört meg. Mosolyogva közölte velem, hogy ezt is túl kell élni. A kemoterápiát nehezen viseli, s bánja azt is, hogy későn ment orvoshoz, de tűr, reménykedik. Még mindig. Ez pedig engem csodálattal tölt el. Annyi mindenen ment keresztül, mégis pozitívan áll az élethez, s nem jajveszékelve mesél, nem használja a betegségét arra, hogy szánalmat keltsen. Egyszerűen csak él, és hálás minden segítségért. Soványan, aszottan, csonka kezekkel, testében megszámlálhatatlanul sok rákos sejttel.

Megtanult már alkalmazkodni mindenhez. Megtanult újra beszélni, együtt élni az epilepsziával, amit egyébként annak az ominózus verésnek és koponyatörésnek köszönhet. S nem iszik. Pedig az ilyen élethelyzetekben a legkönnyebb a boros flaska után nyúlni, hogy valami tompítsa a nyomort. De Gyuri bácsi nem iszik rendszeresen. Nincs rá igénye. Mert ő beszélgetni szeret az emberekkel, azt pedig ittasan nem lehet.

Még mindig ember, az embertelen világban. Még mindig képes szeretni, örülni, remélni. Gyuri bácsi egy példakép...  

Címkék: Tökre nem :erotikus Mesélős

Kis kút, kerekes kút...

 2013.08.20. 07:45

...van az udvarunkban. 

Ebből egy cirka 15-17 éves korú kútszivattyú szállította mostanáig a vizet, ám tegnap eljött a végső búcsú ideje, ezért feltűrve az ingujjat, beindítottuk a "felhúzunk baba" projektet. 

Azt tudni kell, hogy az ilyen művelet nem csak abból áll, hogy az ember lánya tekeri a kereket, nem bizony! Mert ott van az acélsodrony, a tömlő és az áramvezeték is, mind-mind a szivattyúhoz csatlakoztatva. Éppen ezért egy bizonyos idő, és nem kevés alumínium kötés feloldása után már arra is figyelni kell, hogy merre tekeredik a slag és a vezeték. A kerék egyébiránt olyan hangokat adott ki, mintha ütvefúróval garázdálkodnánk, papi pánikolt is, hiszen mégiscsak ünnepnap van, de én bőszen buzdítottam, hogy csak tekerje, tekerje. 

Közben csácsin magam köré rendeztem a vezetéket és a tömlőt is, ami rövid időn belül azt eredményezte, hogy az iszapos sár patakokban folyt végig a hab testemen. Elvileg úgy 20 méterről emeltük ki a szivattyút, de ahogy kinéztem, akár a föld középpontjából is jöhetett a szerkezet. Mindenem rozsda és fekete színű trutymóval volt bekenve, papi meg kezdett kétségbeesni, mivel kiderült, hogy a szivattyút tartó acélsodrony (is) bizony-bizony roppant öreg már. Gyakorlatilag az imádság tartotta csak a kis vízi-szörnyet, úgyhogy amint felbukkant, azonnal el is kellet kezdeni agyalni azon, hogy "Jaj Istenem! Hát mi történhetett vele? Mi lesz most?" Természetesen mindezt úgy, hogy rajtam még mindig tekergőzött úgy 15 méter tömlő, s a vezetékes zsinór is bájos húzta a bal karomat, amire pöpecül feltekertem. 

A nagy gondolkodás közben aztán papi teljesen megfeledkezett rólam, mivel útjába akadt a kutya - születési anyakönyvi kivonata szerint "Ranger" - akinek a bundája tele volt bogánccsal. Álltam a kút mellett egy nem kért, de legalább tök ingyenes iszappakolásban, néztem ahogy az öregem teljes átéléssel szedegeti az eb bundájából a szöszmöszt, s csak miután inni is adott neki, akkor jeleztem, hogy talán be kéne fejezni a projektet, mert mégsem ácsoroghatok egész nap iszapban, tömlővel és vezetékkel a testemen. Papi - felismervén, hogy elfeledkezett rólam - teljesen kétségbeesve "ugrott" vissza a kúthoz, végignézett rajtam s már gyűltek a szeme sarkában a könnycseppek, de megnyugodott, mikor a trutymót röhögve elkezdtem szétkenni a jobb vádlimon, "bónusz iszappakolás" felkiáltással. Még egy utolsó erőfeszítéssel kiemeltük a drágát a kútból, s megszabadultam láncaimtól. Természetesen kipróbáltuk, hátha víz nélkül esetleg működik, de ő sárgán és gúnyosan hallgatott, ezért metszőollóval levágtuk róla a tömlőt, a vezetékét szépen összetekertük, aztán kiválasztottunk neki egy napfényes helyet a kertben, s ott elbúcsúztunk tőle. Hogy védjük az esőtől (????) egy 10 kg-os kutyatáp zsákjával betakargattuk, majd álltunk felette úgy 2 percet, méltatva az elmúlt 15 évben végzett áldozatos munkáját. A súlyos gyász közepette, az emlékezést nem megcsúfolva azért egy idő után - mivel marhára elkezdett viszketni a bőröm - halkan megjegyeztem, hogy én elmennék fürdeni, mire papi is felocsúdott, s gyorsan kitettük a tömlőt a napra, hogy hőre táguljon, mert úgy könnyebben fel lehet tekerni. 

Kellemes ebéd és pihenő után veselkedtünk neki a slag összetekerésének. Mivel ki sem nézné belőlem a papi, hogy esetleg megbirkózom az ilyesmivel, természetesen ketten ügyködtünk az egyetlen tömlőn, ami egyáltalán nem gyorsította meg a folyamatot, csak megint mindketten sárosak lettünk, de legalább a slag élvezte, hogy négy kéz simogatja. Persze ennek is meg kellett találni a helyét, s rá is mutatott a papi egy árnyékos részre, de mikor kérdeztem, hogy meddig szándékszik ott tartani, s közölte, hogy másnap reggelig, kategorikusan közöltem vele, hogy találja ki a végső helyet, mert ő nem fogja elbírni, és amúgy is tiszta hülyeség, hogy velem most ledobatja valahol, holnap meg egymaga szenved majd vele. Végül megállapodtunk abban, hogy pont jó lesz egy hordó tetején a mogyoróbokor alatt, úgyhogy odacipeltem, felraktam, de szinte biztosan tudom, hogy amikor legközelebb megyek, a tömlő már nem lesz ott. 

 A délután hátralévő részében aztán ismét rózsákat metszettem. Nagyon élvezem, hogy folyamatosan virágban pompáznak, s áldom annak a 60-as évekbeli szerzőnek a nevét, aki megírta a "Kezdő kertészek kiskönyvét", mert abból szerzem a tudást, amit több-kevesebb sikerrel ültetek át a gyakorlatba. A rózsáknál nagyon bejött amit írt, hiszen minden metszés után 2-3 héten belül újabb és újabb bimbók jelennek meg a töveken, én pedig beszélgetek velük, megdicsérem őket és megköszönöm nekik, hogy kedvünket lelhetjük a csodás virágjaikban. 

Annak azonban cseppet sem örülök, hogy új kútszivattyút kell vennem, mert hiába van leírva, hogy milyen legyen a merülési mélység, meg hány colos tömlőcsatlakozás lenne az ideális, valahogy nem érzem otthon magam ezen a terepen. Nem látom a képzeletemben, ahogy magabiztosan becsattogok egy OBI-ba vagy Praktikerbe, s ott érdemi információcsere után peckesen a pénztárhoz sétálok egy vadonatúj szivattyúval. Igazság szerint értem a működési elvét és azt is, hogy mire kell figyelni, mégis nagyon távol áll tőlem az ilyesmi. Tartok tőle, hogy esetleg egyetlen apróság elkerüli a figyelmemet, ami épp elég ahhoz, hogy ne legyen megfelelő a szerkezet. S persze már azon is agyalok, hogy acélsodronyt sem ártana venni, mert hiába kellene csak kb. 3 métert levágni a végéből, papi aggódik, hogy akkor nem fog leérni a vízbe az új szivattyú. Kérdeztem tőle, hogy akkor ő milyen megoldásra gondolt, de egyenlőre nem kaptam konkrét választ. Még az is lehetséges, hogy a kútszivattyú mellé be kell dobnom a kosárba bő 30 méter sodronyt is, pedig szerintem a legegyszerűbb az lenne, ha a már fent lévőből levágnánk azt a pár métert... jajj... micsoda problémáim vannak! 

De volt még jobb is a jóban, mert elkezdett érni a szőlő, úgyhogy a lugasban uzsonnáztam. Tekintve, hogy nem permetezünk semmit, teljes nyugalomban ácsorogtam a tövek között és zabáltam a mézédes gyümölcsöt két pofára, míg meg nem fájdult a hasam. Haza nem is hoztam, mert a szőlővel úgy vagyok, hogy akkor esik a legjobban, mikor közvetlenül a tőröl tolom a pofámba...

Címkék: Tökre nem :erotikus Kertes

Sokáig hittem ezt. 

Most meg már másképp gondolom. 

Az ember változik, ahogy minden más is. 

Címkék: Szerető Tökre nem :erotikus

Meglepően sokat főzök mostanában, ezért - ötletelés és tanulás céljából - elég sok főzőcskés újságot vásárolok. Ráakadtam egy igazán kecsegtető zserbó receptre, mert a leírás szerint valóban nem túl macerás az elkészítése, de ami igazán meglepett, az a besorolása volt, nevezetesen: "Árkategória: olcsó".

Namármost kell egyszer a tésztához cukor, tej, liszt, margarin, tojás, tejföl, élesztő; a töltelékhez baracklekvár, dió, cukor; s még hátra van a csokimáz, no meg persze az emberi munka, a mosogatáshoz használt víz és a gáz ára is. Mindent összevetve, felötlött bennem a gondolat, hogy kinek mi számít olcsónak? Ebben sem vagyunk egyformák ugyanis.

Ebből aztán, ha már úgysem tudok aludni, újabb agyalás következett arról, hogy a sok sztereotípia, kategorizálás és általánosítás miatt hány olyan helyzetre vagy épp emberre (nőre) használjuk nyakló nélkül az "olcsó" kifejezést. Mennyi igazság van ebben vajon? Kicsit úgy érzem, hogy akiket mi annak tartunk, a valóságban talán nem is olyan "olcsók".

Mert alapvetően kit/kiket tartunk annak? 

Erre máris rávághatjuk, hogy azokat a nőket nyilván, akik mondjuk kényük-kedvük szerint lefekszenek bárkivel, aki nekik szimpatikus. Olcsó kurváknak, ribancoknak tituláljuk őket, mert a mi véleményünk, értékítéletünk, erkölcsi megítélésünk alapján "mások", mint a megszokott. Eltérőek, vagyis rosszak. Ennél tovább nem igen jutunk, mert hát rossz hírük miatt az ilyen nőket kerüljük, mint a leprásokat. Lehetőség szerint nem is barátkozunk velük, nem akarjuk megismerni őket, hiszen mi közös lehet bennünk? Hallottunk már róluk ezt-azt MÁSOKTÓL, s ennyi bőven elég is, köszönjük szépen! Nem pazarlunk arra energiát, hogy személyes tapasztalatokat szerezzünk, mert ne adja Isten még megfertőznek minket is, aztán kefélünk egy-két jót ezzel vagy épp azzal, s akkor aztán mi magunk is olcsóvá válunk. Ezt pedig nem szeretnénk, mert mi különbek vagyunk.

Az olcsó, az olcsó és pont. Nem teszünk kivételeket. Nincs "nagyon olcsó", "közepesen olcsó" vagy "drága olcsó". Egyfajta olcsóság létezik csak, egy kalapba kerül mindenki, aki ezt a billogot megkapja. Egy üstben ül a piálni szerető nőszemély (aki ratyi házibulikban kiszolgálja a borgőzös helyi vagány kanokat), a jól öltözött családanya (aki "titokban" szeretőt tart, de mi épp tudjuk), a szingli titkárnő (akit a főnök rendszeresen megdug, s emiatt méhkirálynőnek képzeli magát), de odafér még melléjük a plázacicás szőke is (akit a faszija böhöm autókon fuvaroz, s legkedvesebb elfoglaltsága a vásárlás). A listát ki-ki bővítheti, eszem ágában sincs minden kategóriát leírni, nem is lehetséges szerintem. Jó nagy bogrács ez, s mi bizony előszeretettel dobáljuk a fahasábokat, hogy lehetőleg minél nagyobb lánggal égjen alattuk a tisztítótűz.

De valóban olcsó mindegyik? A szó klasszikus értelmében? Dehogy! Elég csak belegondolni, mibe kerül egy-egy találkozó. Mert hát a fehérmájú nők is szeretik a kényeztetést, mi több, a legtöbbünknek nagyot dob a hajlandóságán, ha érezzük: fontosak vagyunk. Hiba lenne azt képzelni, hogy a MÁSOK kevésbé igényesebbek nálunk.

Természetesen az igényszintek egyénenként különbözhetnek, s előfordulhat, hogy az egyiknek már egy Mekis menütől is lecsúszik a bugyija, míg a másiknak minimum egy flancos étterem szükséges. Most akkor a Mekis nő olcsóbb, mint a flancos éttermes? Hány McDonalds-os nagy menü tesz ki egy puccos éttermi ebédet/vacsorát?

Ott van aztán a helyszín. Persze-persze, van akinek elég egy szalmakazal is, vagy a hátsó kert, a pottyantós budi árnyékában, de ugyanúgy olcsó az a nő is, aki egy konferencián kefél a nyakkendős kollégájával. Hiába a négy csillag a "hotel" neve mögött, ugyanabba a kategóriába esik ő is, mint az, aki seggrészegen lecidáz egy farkat a kocsma tövében. Alapvetően nem teszünk különbséget, maximum még egy billogot rásütünk: "pénzéhes".

S ebben az óriási kavalkádban, ebben az össznépi pejoratív ítélkezésben egy padon ül velük az a nő is, akinek életét főképp az motiválja, hogy jól nézzen ki. Szolárium, műköröm, edzőterem, pedikűr, smink, kosztüm, trendi táska, menő autó, mellé pedig egy divatos, rózsaszín pólós izomkolosszus, aki lehetőleg mindezt szponzorálja (ez inkább életforma szerintem). Ők azok, akikről anno, a '80-as évek elején Eddie Murphy stand up komikusként azt tartotta, hogy egy dolguk van: kúrni a férjükkel. Ez a munkájuk. Nézzenek ki jól, és mindig keféljenek a férfival.

De számoljunk egy kicsit! Manapság a szépség vagy annak hiányában a csúfság eltakarása bizony nem olcsó mulatság. Egy fodrászatban nem szégyellnek akár 15 ezret sem elkérni a frizuráért, a kozmetikusról ne is beszéljünk, s hát a plázákban leárazott rucik sem éppen annyiba kerülnek, mint a kínaiban vett holmik. Ebből a szemszögből bizony ezek a nők cseppet sem olcsók, s még csak nem is ribancok. Bármilyen hihetetlen ugyanis, ezek között a nők között is találunk kedveset, okosat, s olyat is, aki nem szexel akárkivel. De az sem számít, hogy esetleg évek óta ugyanazzal a pasassal fut, mert akkor meg levonjuk a konzekvenciát, miszerint csak a pénzéért van a manussal. De ha így is van, akkor is bukik az "olcsó" - elmélet.

Tudom én, hogyan kell ezt érteni, s azt is, hogy ami semmibe sem kerül, annyit is ér. De nehogy már azt higgyük, hogy az általunk lenézett nők mindegyike két pislantásért szétteszi a lábát. Nyilván vannak ilyenek is, ám a többségre ez nem igaz. Ráadásul nemhogy "semmibe" nem kerülnek, hanem épp ellenkezőleg: nagyon is sokat kell perkálni értük.

Tisztában vagyunk ezzel tulajdonképpen mi is, de míg a receptfüzetekben azt tartjuk jó ételnek, amely fillérekből kész, tápláló és ízletes, nők tekintetében minél többe kerül valaki, annál értéktelenebb a szemünkben. Mert bizony forintosítani lehet mindent, s meg is tesszük, még ha nem is tudatosan. Szeretünk számolgatni, szeretjük hangoztatni, hogy mi mások vagyunk, különbek, s szeretjük abban a hitben is ringatni magunkat, hogy többet ér ezer vacsoránál, ha a férfi maga szed nekünk virágot a mezőn.

Mielőtt bárki is felhördülne, hogy márpedig igenis többet ér, javaslom, üljön le egy csendesebb sarokba, és őszintén szembenézve saját magával, gondolkodjon el a következőn:

Nem számít, hogy honnan jön, s merre tart a választott? Nem lényeges, mi a munkája, azzal mennyit keres, s mit ért el eddig az életben? Kitől fogadnánk egy a mezei csokrot szívesebben? Egy alkalmi munkákból élőtől vagy egy olyantól, akinek van rendszeres havi fix jövedelme? Itt most nem kell belekeverni, hogy ki a butább, s miért nincs valakinek éppen munkája! Egyszerűen csak a tényekre koncentráljunk.

16 évesen még tényleg nem számít, ki szakítja nekünk a virágot. Akkor még az a fontos, hogy hasonló legyen az érdeklődési körünk, meglegyen a vonzalom, s tudjunk együtt nevetni. Ebben a korban még jószerével úgyis a szülők pénztárcáján múlik, hol esik meg a nagy "csoda". Felnőttként azonban igenis számba vesszük a fentebb leírt dolgokat is, s döntésünkben jelentősen nyom a latba a munkahely, az egzisztencia, a jövőbeli esélyek lehetősége.

Ha megkérdezik tőlünk, hogy ki lenne számunkra az ideális társ, szemlesütve szeretünk tetszelegni a bájos, érdek nélküli nő szerepében, s pironkodva soroljuk: legyen jó humora, legyen kedves, tisztelettudó, érzelmes, bátor, törődő, olvasott, okos, gyakorlatias meg házias, és a többi. Szót sem ejtünk arról, hogy igényeljük azt is, hogy legyen munkája, hogy nem bánjuk, ha jól keres az illető, s hát ott van még a lakás és a kocsi is. Mert nőként nemcsak férjet keresünk, hanem gyermekeink apját is, s egyáltalán nem mindegy, hogy a választottunk milyen színvonalon képes családunkat eltartani. Bármennyire is tagadjuk, hót ziher, hogy egy bizonyos kor után nem állunk össze olyan krapekkal, akinek se munkája, se végzettsége nincs, csak egy szakadt Opelja, amire hitelből tett szert. Nem választjuk őt, mert tudjuk: képtelen arra, hogy minket és születendő gyermekeinket biztonságosan eltartsa. Mi sem vagyunk tehát olcsók, de akkor mi különböztet meg minket a többiektől, kiket oly előszeretettel beszélünk ki a hátuk mögött?

Ja, eszembe jutott! Mi különbek vagyunk. Nyilván ez a színtiszta igazság, ám nem árt kicsit árnyalni a képet, mert elég egyetlen botlás, s már mi is ott ülünk az üstben s kénytelenek vagyunk olyanokkal bratyizni, akiket korábban lenéztünk. A többség ugyanis nüansznyi hibáért is kispadra küldi az ember lányát, s míg tegnap  együtt fikáztuk azt a másikat, azt az "olcsót", holnap könnyen lehet, hogy a mi képünk kerül a darts táblára.

Címkék: Tökre nem :erotikus Agyalós

Lefutottuk a tiszteletköröket. Újra. Leírtam, hogy nem csinálom ebben a formában tovább, mert belehalok. Illetve a korábbi "okoskodásban" nekem leírt baráti tanácsból kiindulva kerek-perec azt is leírtam, hogy maximum akkor lennék a szeretője hosszabb távon, ha csinál nekem egy gyereket. Elolvasta, de nem válaszolt rá semmit. Helyette inkább tartottunk egy búcsúéjszakát.

Délután felhívott, kicsit nyűglődtünk, de végül is abban maradtunk, hogy összegereblyézi a portáját és elindul hozzám. Este 7 körül már elkezdtem aggódni, hogy mégsem jön, hogy meggondolta magát. Egyszerre rettegtem és akartam ezt. Idegesen mászkáltam a konyhában, aztán jobb híján nézni kezdtem a közös kis filmünket, ami amellett, hogy megnyugtatott, természetesen fel is izgatott rendesen. Ültem a rám sötétedő konyhában és néztem a monitoron ahogy épp megdug. Egy könnyű nyári ruhában, bugyi nélkül vártam rá és még egy sms-t is írtam, hogy már nagyon nedves a puncim... bámultam a "filmünket" és magamhoz nyúltam, mert képtelen voltam tovább várni. Összerezzentem, amikor megcsörrent a telefon. Arra kért, hogy hagyjam nyitva a bejárati ajtót és bugyi nélkül, terpeszben ülve várjam. Magamban mosolyogtam azon, hogy mennyire meg fog lepődni, s én magam is rácsodálkoztam arra, hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk. Mikor halkan nyílott a bejárati ajtó, akkor én már elég régóta félig lehunyt szemmel simogattam magam és reszkettem a vágytól. Ő belépett a konyhába, meglátta, ahogy kitárt lábakkal izgatom magam, miközben magunkat nézem, s egy szó nélkül a lábaim elé térdelt és szinte azonnal nyalni kezdett. Volt valami furcsa ebben az egészben... odaadóan nyalt, szinte belefulladt a puncimba, és fájdalmasan nyögött időnként, én pedig önző módon toltam az ölem a szájába, s még a haját is megfogtam, úgy nyomtam magamhoz a fejét.

Később aztán - miután köszöntünk végre egymásnak - helyet cseréltünk, mert magamban akartam érezni a farkát. Ő készségesen leült, én pedig nagyvonalúan megengedtem és megvártam, hogy a nadrágjából kihámozza magát. Ott ültem az ölében, mozogtam a farkán és tudtam, hogy megint átélhetem ezt a számomra is újfajta orgazmust, ami végigsöpör a testemen és minden apró kis izmot megremegtet bennem. Szorosan karolt, segített a mozgásban, hiszen nem ért le a lábam, az orgazmusom után pedig nagyon gyengéden ringatott. Csókolgattuk egymás verejtéktől csatakos testét, aztán újra izgatni kezdett, s miközben lekapcsoltam a gépet, ő ujjazott én pedig időnként lehajoltam szopni egy kicsit a farkát. Végül bementünk a szobába. Hanyatt dőltem az ágyon, a fenekem alá tettem egy nagy párnát és már mászott is a lábaim közé. Tudja, hogy szeretem nézni, ahogy a farka ki-be jár bennem, ezért a tarkómnál fogva tartott, én pedig a karjaimmal támasztottam magam és gyönyörködtem a látványban.

(Igen, abban ahogy megbassza a puncimat. Csodás látvány ugyanis! Ennél szebb farkat nem láttam még életemben, de erről már sokszor írtam. Amikor igazán fel van izgulva, teljesen sötétlilává válik a makkja, és iszonyatosan megkeményedik. Ő is szereti nézni ezeket, és azt is imádja, ha izgatom magam.)

Nagyon sokáig dugtunk, de valahogy mégis más volt számomra ez az alkalom, mint a többi. Azért, mert Ő maga is más volt. Összemosódnak bennem a történések, ami szerintem nem meglepő, így lehet, hogy keverek bizonyos dolgokat az időben, de az mélyen bennem maradt, ahogy állunk az ágy előtt, Ő pedig a két kezébe fogja az arcom, csókol és közben hajtogatja, hogy milyen gyönyörű vagyok. Kérdezte, mit csináltam a hajammal, én meg kicsit sután közöltem, hogy megmostam és nem szárítottam be, s ilyenkor bizony hullámossá válik... ez viszont neki nagyon tetszett, kért is, hogy ne fogjam össze lófarokban, mert annyira szép vagyok most a szemében. A ruhát sem vettem le, mert ennek is varázsa volt, ahogy a derekam körül tekeredett össze-vissza. Persze a lovaglást sem hagytam volna ki semmi pénzért, s miközben vadul mozogtam a farkán, ő a két kezébe fogta a melleimet és csókolgatta, masszírozta, amitől csak még inkább feltüzelt. A gép is előkerült, mert nagyon szerettem volna, ha lefilmezi, ahogy hátulról dug, hiszen ezt semmiképp nem tudom élőben nézni. Térdelve, pucsítva, reszketve vártam, hogy belém hatoljon, de ő eleinte csak nézte, ahogy simogatom magam, majd a makkjával csinálta ugyanezt, s néha ütögette is gyengéden a csiklómat, én pedig nyöszörögve próbáltam rácuppanni a farkára. Persze mindezt felvette, s azt is, ahogy csak a makkját csúsztatja belém, végül aztán teljesen belém tolta és egy csodás dugás lett ebből is.

Ami különös volt még, az az ő első orgazmusa. Még ilyen hosszan, ilyen reszketősen bennem nem élvezett el. Rázkódott az az egész teste és konkrétan éreztem, ahogy spriccel belém. Az is fura volt, hogy kifejezetten bennem akart elélvezni, mert az utóbbi időben inkább rám ment el... most pedig kérte, hogy bennem mehessen el.

Emlékszem arra is, hogy mindketten végig vigyorogtunk és mosolyogtunk, mint a tejbetök, azt pedig egyenesen melengette a szívemet, hogy megkérdezte, zavar-e a bajusza (elég furát hord egyébként, de engem nem zavar, kétségtelen azonban, hogy nagyon tetszik, amikor sima az arca). Nevetve érdeklődtem, hogy ha azt mondanám, hogy igen, mármint, hogy zavar, akkor levágná-e és teljesen komolyan mondta, hogy természetesen. Nagyon jól esett ez a fajta figyelmesség.

Azt pedig, hogy miket mondtuk közben egymásnak, inkább nem írom le, bár ha ezen múlik a suttyóság vagy a proliság, akkor büszkén vállalom. Kimondtunk mindent, amire vágyunk! S állatiasan, köntörfalazás nélkül, ami mindkettőnket még jobban bepörgetett. Kimondtam végre azt is, amit már nagyon régóta megtettem a fantáziáimban, s ő pedig azt mondta, hogy már nagyon várt erre, nagyon feltüzelte.

Úgy éjfél előtt kicsivel persze beszélgettünk is, miközben simogattuk egymást, végül pedig jól megvakargattam a hátát, amiről csináltam egy képet, mert úgy nézett ki, mint akit megkorbácsoltak (persze most túlzok, de rákvörös volt a bőre rendesen).

Reggel megint egymásnak estünk, s most a végén kivertem neki. Utána megreggeliztünk: főtt tojást, sonkát, sajtot, kenyeret, tejeskávét. Katonákat csinált nekem, s úgy adta a számba. Aztán felvette a fess kis egyenruháját én pedig ölelgettem és gyönyörködtem benne, mert nagyon jól áll neki. Az ajtóban elég sokáig búcsúzkodtunk, már ami a csókokat illeti, mert már majdnem becsuktam az ajtót, de még akkor is visszalépet és megcsókolt.

 

Címkék: Szerető nEuROTIKUSs

Férfi: Hajnalban veled álmodtam. Nem szokott ilyen lenni és nagyon rövid volt. Annyi csak, hogy velem szemben ültél a konyhádban a széken, én meg azt kérdeztem, hogy - megmutatod a puncid? - szoknyában voltál és ahogy felhúztad, úgy nyitottad szét a lábad... aztán megláttam a gyönyörű klitoriszod és a finom húsos, lucskos puncid. Erre ébredtem fel és iszonyatosan keményen állt a farkam. Kettőt vagy hármat húztam rajta és spriccelt. Egész nap ez járt a fejemben és most végre egyedül vagyok.
Nagyon keményen kiverem a faszom rád most...

Nő: Jól esik ilyen levélre ébredni, tudod?

Egyrészt mert - talán önzőség, de - tudom, hogy néha gondolsz rám te is, másrészt meg felébred az ember, ha elkezd lüktetni a puncija...

Bár kissé zavaros az egész... most akkor felébredtél tegnap hajnalban és gyorsan kiverted? Ma hajnalban pedig (01:56!!! jól bírod az éjszakázást fax létedre) pedig megint csináltad?

Mi a francért vagy fent egyáltalán ilyenkor? De mindegy is... a jelenet, amit leírtál, nagyon izgató... mármint, hogy ilyesmire kérsz és én megteszem... Jó reggelt! (bár sokkal jobb lenne, ha itt ébrednél mellettem és amikor spriccelsz, az rám lenne célozva és én szétkenhetném a bőrömön a forró gecidet, mint egy reggeli hidratáló krémet...)

Férfi: Tegnap reggel nem akartam kiverni, csak annyira felizgultam, hogy elmentem. Éjjel meg sokáig ültünk a tűz körül. Ment a dumálás és csak egy körül csendesedett el a tanya... mondjuk akkor már ki akartam verni.

Nagyon szeretem a puncid, mert gyönyörű és mert mindig nedves és pont ráillik a farkamra. Folyamatosan izgat, ha gondolok rá.

Nő: Kicsit szomorúvá tesz, hogy hallom, milyen jól megvagy. Irigylem, hogy tűz körül üldögélhetsz, itt csak benzingőz van és beton.

De annak örülök, hogy kiverted rám. Tényleg! Ilyenkor mindig a telefon jut eszembe, és a kis nyögéseid, meg a csattogó hang, ahogy iszonyatos sebességgel vered a faszodat, miközben rólam fantáziálsz...

Férfi: Most is rólad fantáziálok...


Nő: És kemény vagy meg nedves is?

Férfi: Igen... szép csendben netezek és közben izgatom magam. Sajnos most a filmet nem nézhetem, mert a pen a másik szobában van és amúgy is meghallanák....


Nő: Én is kicsúsztam a szék szélére, és simogatom a puncimat, amit igazán nagyon duzzadt, nedves és lüktet. Simán becsúszik az ujjam, de egyenlőre még csak játszom vele... csak izgatom magam én is...

Férfi: Én most a leveled miatt elkezdtem verni. Egyébként mindig rád verem. Még akkor is, ha pornót nézek. Azt szoktam fantáziálni, hogy együtt nézzük és közben húzogatod a farkam.
Annyira jól tudod csinálni, hogy a gondolattól is kemény leszek.

Nő: Egy jó pornót szívesen megnéznék veled, bár mostanában inkább a mi kis filmjeinket szoktam nézegetni.

Most feldugtam magamnak a gyöngysort, és két ujjammal a csiklómat izgatom és hamarosan el fogok menni és akkor elkezdem majd kihúzni magamból és előre tudom, hogy leszakítom majd az asztal, mert ettől az orgazmusom megháromszorozódik... és nem fogom már ezt sokáig bírni, nem tudok egy kézzel gépelni sem, de abbahagyni sem, mert nagyon finom és azt képzelem hogy térdelsz előttem és nyalod a puncimat és ujjazol.

Férfi: Lehet, hogy felhívlak. Odateszem a telefont a farkamhoz, hogy hallhasd. Nekem nagyon csendben kell lennem, nem fogok beszélni...

Közben megszólal a telefon és egy 05:00 perces közös maszturbálós, suttogós élvezés következik.

Férfi: Hallod jól?

Ez nagyon jó volt, köszönöm. Remélem neked is sikerült élvezned.

Nő: Nagyjából hallottalak. Elnézést, de eszembe sem jutott, hogy leveleket nézegessek, mert igen, bizony elélveztem... sajnálom, hogy nem hallottad... de én a csattogást igen és attól kész voltam pillanatok alatt. Én is köszönöm és váljék egészségünkre!!!!

Címkék: Szerető nEuROTIKUSs

Kétségbeesve keresem Juant...

 2013.07.07. 21:00

... annyira nagyon, hogy szinte már válogatás nélkül találkozgatok a faszikkal. Ja. S mit érek el vele? Nagy túróst. Nem miattuk. Gyakorlatilag kellenék mindegyiknek, aki látta a mocskos pofámat, amelyikre meg még rá is mosolyogtam, az kész lett egy perc alatt.

Nem! Itt most nem tartalmatlan önfényezésről van szó! Ezek egyszerű tények. Attól senki nem lesz super woman, mert szép a mosolya. Ez csak egy valami izébigyó... szép a szemem meg a mosolyom. Ennyi! Nem vagyok elszállva magamtól, pontosan tudom, hol a helyem.

Na szóval! Görcsösen párt keresek, mert magányos vagyok és boldogtalan. Ez azonban elég nehézkes, ha az ember ilyen-olyan módon, de mégis csak el van köteleződve Valaki iránt. A "Valaki" meg kurvára nem egy szingli pasas. Az túl egyszerű lenne. Még csak nem is egy másik szerető. Ugyanaz, aki két éve is volt.

Ő egy fura alak egyébként. Bogaras, meg kicsit perverz is. A bogarairól nem sokat tudok, a különös szexuális szokásairól viszont annál többet. Meg még azt is, hogy tökéletesen passzolnak az enyéimhez. Ezen a téren álompár vagyunk. Sosem volt még olyan férfi az életemben, akinek a legtitkosabb vágyaimat is elmondhattam, sőt... láthatóan élvezetet talál abban, hogy megtudja és megvalósítsa mindkettőnk álmait. Mert ő is pőrén áll előttem minden alkalommal, s a leghajmeresztőbb dolgok is "természetesek" közöttünk. Itt persze most nem kell ám arra gondolni, hogy egymás hasára fosunk, aztán csapdossuk a strandpapuccsal szétfele... de azért mégis eltérünk az átlagtól. Annyiban mindenképp, hogy elmondjuk, ellihegjük, kimondjuk, leírjuk egymásnak, esetleg még le is filmezzük. S közben egyikünk sem érzi azt, hogy jujj... most megütközik a másik ezen vagy azon. Nincs pironkodás. Nincs szégyen. Nincs gondolkodás. Elmondjuk, mire vágyunk és szeretettel megkapjuk.

Kötődöm hozzád. Te is hozzám. De ez sem átlagos. Mert ő is kötődik hozzád, és te is hozzá.

Én rád gondolok. Te rám gondolsz. S lehet, hogy ő pedig ránk gondol. 

Én hiányollak. Te hiányolsz. Ő meg boldog tudatlanságban nem hiányol semmit és senkit Mert Te ott vagy neki. Te Vele vagy. 

Én rólad álmodom. Te rólam álmodsz. Ő álmodik valakiről/valamiről, de ez nem lényeges, hiszen látszólag minden rendben van. Mert Te Vele vagy.

Én maszturbálok. Te maszturbálsz. Ő nem tudom, hogy mit csinál, de tény, hogy nincs szüksége erre, hiszen Te Vele vagy.

Én rólad fantáziálok. Te rólam fantáziálsz. Ő - ha szokott is csinálni ilyesmit - ki tudja miről fantáziál, de mindegy is, hisz Te Vele vagy.

Én nem hívlak. Te felhívsz. Ő alszik közben. S Te Vele vagy.

Én beszélhetek. Te hallgathatsz. Ő, ha akar, beszél, ha akar hallgat. Te így is, úgy is ott vagy Vele.

Én magányos vagyok. Te magányos vagy. Ő nem az, mert Te Vele vagy.

Én boldogtalan vagyok a csalás miatt. Te boldogtalan vagy a csalás miatt. Ő boldog, mert nem tud róla, hiszen Te Vele vagy.

Én mást akarok. Te is mást akarsz. Ő nem akar változást, hisz Te Vele vagy.

Én. Te. Ő.

 

 

Címkék: Szerető Tökre nem :erotikus

Ádám!

Cseppet se izgasd magad azon, hogy nem változtál. Ahogy eddig is, én most is elfogadlak. A felelőtlenségeddel, gyerekes viselkedéseddel, a kiszámíthatatlanságoddal és megbízhatatlanságoddal együtt. De ezt tudnod kell, hiszen egy évig vártam és vártam, hogy újra feltűnj az életemben.
S lám, egyeseknél a türelem rózsát terem, nálam pedig a lehetőség adódik meg végre, hogy kicsit kimozduljak a Kerek Erdőből. Veled. Nemes cél érdekében.

Mert a nyehőcéket meg kell menteni, ebben igazad van. Pontosan tudod, mennyire érzékeny vagyok az ilyesmire, úgyhogy számíthatsz rám! Az ismerősöd ismerősének nagymamájának fogorvosának unokahúgával járó hobbi kertész elemzése mélyen szíven érintett, Ádám! Eleinte kételkedtem, hogy hiteles lehet-e egy ilyen forrás, aztán újra és újra elolvastam a leírásod, s egyre erősebbé vált az érzés, hogy MENTENI KELL!!!
 
Tegnap gyorsan összetákoltam az ülőkét a fenyő tetején, hogy ismét fel tudjak mászni, s nyugodtan írhassak neked. Tudod Ádám, a hosszú téli estéken megtanultam nagyon gyorsan gépelni, de ha egyik kezemmel az ágakba kell kapaszkodnom, akkor az egész nem ér semmit. Szükség volt az újításra, ezért már nem csak egy szimpla kiülőst készítettem, hanem még korlátot is rittyentettem az egész köré. Ennek biztonságában nyugodtan hátra dőlhetek és verhetem a klaviatúrát ezerrel.
 
Éjjel kutakodtam is a csillagos ég alatt, próbáltam valami plusz infót szerezni a nyehőcékről, de úgy tűnik, annyira a kihalás szélére sodródtak, hogy a gugliban sem találni már róluk semmit. Biztosan titkosították, hogy az emberek ne tüntessenek még ezért is. Ha tudná a nép, hogy micsoda faj készül épp eltűnni a föld színéről, biztos vagyok benne, hogy tömegével mennének az utcára, követelve, hogy az állam, a kormány vagy valami állatvédő csináljon valamit!
 
Tegnap is mehettünk volna, hogy felhívjuk a figyelmüket erre az óriási problémára! Biztosan befogadtak volna a sokszínűek, s lehet, hogy még guglis tollat is kaptunk volna. Ádám! Micsoda lufikat engedhettünk volna az ég felé, gondolj bele! "A szép gesztenye a kulcs!", "Csalánnal a kis nyehőcékért!" és ehhez hasonló frappáns szövegek. Ebben te vagy a jobb, viszont az én kézírásom sokkal szebb, szóval csapatban kell dolgoznunk!
 
Elkezdtem ám a hátizsákot is sebtében megtölteni az útra. Mert elmegyek veled! El bizony! A fák megvárnak, a vágásnak még nincs annyira szezonja, de mindegy is, mert itt most tényleg a lét a tét! A nyehőcék léte! Mikor a gumicsizmámat is eltettem már a zsákocskámba, akkor jutott viszont eszembe, hogy a nyehőcék szabad szemmel szinte tényleg láthatatlanok, szóval szükségünk lesz némi tőkére az akcióhoz, mert muszáj olyan szemüveget beszereznünk, amivel kétségkívül biztosan látjuk, amikor épp egy nyehőcét nem látunk. Ez fontos, mert ha véletlenül egy sima fekete foltot fogunk be, akkor hiába haladunk terv szerint, két év múlva nem megyünk majd sokra a nősténnyel.
 
Húsvétkor, amikor vádliközépig érő hóban keresgettem az előző éjjel szétdobált tojásaimat, farkasvonyítás kíséretében, elkapott egy érzés, hogy a kis gubámat belevarrjam a dunyha szélébe. Nem tudom a pontos összeget, de remélem, hogy legalább egy szemüvegre elég lesz. Ez is csak erősíti majd az összetartozásunkat. Mármint a folyamatos szemüvegcsere. Mert bizony sosem fogjuk egy időben ugyanazt látni, így meg kell majd bíznunk egymásban. Az állatmentő akció keretében kiderül hát az is Ádám, hogy mennyire illünk össze. Amennyiben képesek leszünk hinni a másik szemének, s nem vonjuk kétségbe egymás mondandóját, akkor az is lehetséges, hogy végül megengedem, hogy turkálj kicsit az erszényemben (Erre már ki is találtam valami igazán jót!!! Elszaladtam a patakpartra és kisuvickoltam az egyik konyhai kötényemet. Azt fogom a derekamra kötni.).
 
Be kell azonban vallanom neked Ádám, hogy ezzel kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Nagyon lehűtött ez a hosszú tél, a sok hirtelen jött vihar. Amikor megérkezett a szervektől a nyugtató sms, akkor is csak forgattam a szemeimet! A kunyhómban ért a "váratlan" esemény, így remélem megérted, hogy mennyire meglepődtem, mikor olvastam az utasítást, hogy ne hagyjam el a gépjárművemet, szükség esetén pedig üljek át valaki máséba. Törvénytisztelő ember vagyok, ezért  kimentem én a szekérre, s ücsörögtem rajta jó darabig, de mikor már jégcsapok lógtak a hajamból, s még mindig nem láttam egy tankot sem a hegyalján, akkor visszamentem a meleg kályha mellé. Féltem napokig, hogy majd megtalálnak és felelősségre vonnak, amiért önállóan cselekedtem, de annyira fáztam már, Ádám! Ugye te megértesz és nem ítélsz el, amiért a közelebb álló fakunyhót választottam s nem indultam el, hogy megkeressem a Józsi ponyvás szekerét az erőd másik oldalán. Ugye elhiszed, hogy nem puszta engedetlenségből nem követtem az előírást?
 
De térjünk vissza a kettőnk esetleges kapcsolatára!

Ádám! Az egész leírt párválasztási és fogantatási ceremónia nagyon szívmelengető, az pedig különösen, hogy ennyi idő után is turkálnál az erszényemben. Jelenleg épp a hetero korszakomat élem, de mindig is könnyen befolyásolható voltam, szóval ha szerzel szép gesztenyét, akkor engem nem kell majd noszogatnod, s egészen biztosan engedem majd, hogy nyugtató simogatást végezz. A nyugalmat és a simogatást is nagyon szeretem ugyanis. A végén meg mindenképp le kell fejelnünk egymást, ami miatt amúgy sem fogunk emlékezni az egészre. Ezért csíphet is akár, amit teszel az erszényemmel. A halált elkerülendő javaslom azonban, hogy szerezz be valami sisakot, mert én igazán megedződtem itt a Kerek Erdőben, szóval ha megbólintalak, akkor kevés esély van arra, hogy valaha felébredsz, márpedig még a nyehőcék kedvéért sem akarlak feláldozni. Meg mész sincs a háznál, szóval hozzál valami strapabíró sapkát magaddal kérlek!
Ádám! Remélem érzed, hogy elköteleztem magam az ügyed mellett, így nincs más hátra, minthogy elinduljunk végre a mocsarak felé s befogjunk egy hímet. Két évünk lesz megtanítani őt a gesztenyék osztályozására, ami nem is olyan sok idő, ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbbször nem is fogjuk látni az állatkát. Lesz dolgunk bőven! Ez egyedül nem megy! Kellesz hozzá, s nem csak évente egyszeri pofavizitre, hanem lehetőleg minden nap! Gondold ezt át, s dönts! Ha még mindig fajt akarsz menteni, én társad leszek ebben az embert próbáló feladatban.
 
Feri

Ui: A Gitta, az a galád... tudod, akivel két éve cseteltem... na ő újra feltűnt az életemben. Mindenféle édes-mocskos dolgokat írogat, s szeretné, ha elmennék hozzá és megvalósítanánk az álmait. Megérted ugye, hogy ha mégsem megyünk magasztos cél érdekében a mocsárba fetrengeni, akkor elfogadom a Gitta meghívását. Ezért is szeretném, ha mielőbb elköteleznéd magad.

Címkék: Tökre nem :erotikus Szerelmes férfiak

Drága Ferenc!

Amint látod, továbbra sem változtam egy hangyafasznyit sem. Bánjam vagy ne... nem tudom. Szeretek ilyen lenni... Gyerekes. Mások azt mondják: kiszámíthatatlan... megbízhatatlan... felelőtlen. Én nem skatulyáznám be magam. Bíztam és bízom benne, hogy nem felejtettél el. Önzőség, de én akarom azt a helyet a szívedben. Nem ígérem, hogy te is kapsz az enyèmben, de nem is zárom ki. Nagyon elfoglalt vagyok.

A mocsári nyehőcék párzási szokásai gyökeres fordulatokat vettek. Nem, még nem találtam meg őket, de ismerek olyat akinek az ismerősének van egy fogorvosa, és annak a nagymamájának az unokahúga egy hobbikertésszel jár, aki ezt lejegyezte. Elég megbízható forrásnak tűnik. És eléggé kiborított. Tudod eddig féltem, hogy felvállaljam... hogy a szőrös mellkas nyalogatása, a fekete szőrzeten csillogó nyál látványa mennyire izgat...


És képzeld! A nyehőcék... le sem merem írni... Szóval ők... ők... lehet a globális felmelegedés az oka. Nem tudom... szóval ők... Már nem szaporodnak. A párválasztás  már nem úgy megy, mint régen. Köztudott, hogy a hím csalánt és gesztenyét visz az erszényében a nősténynek. A nőstény ezt kikotorja. Ha szépnek találja a gesztenyét, minden rendben. Párt alkotnak. A hím benyálazza a nőstény összecsalánozott mancsát, aki azt azon nedvesen bedugja az erszénybe és nyugtató simogatásba kezd. Amikor elmúlik a mancs és erszényviszketés, lefejelik egymást tiszta erőből. A nőstény jobb esetben elájul... rosszabb esetben meghal. És indulhat a fogantatás.

Ha viszont nem tetszik neki a gesztenye, akkor a nőstény elássa magát a mocsárba 3 évre.

Nos. Ami felzaklatott és szerintem téged is fel fog: Pár éve nem volt szép gesztenye. A hímek csak satnya kis szar gesztenyéket gyűjtöttek. A nőstények elásták magukat. Az utolsó feljegyzett nőstényt épp tavaly tudták lefotózni, miközben ásta be magát a mocsárba. A képen egy fekete folt látszik csak, de aki tudja mit kell nézni. azonnal kiszúrja. Az egy ásó nyehőce.

Szóval nincs kinek udvaroljanak a hímek. Illetve de! Tudod a természet leleményes... A szerelem pedig utat tör. A kertész azt mondja, látott egy réten két hímet. Egymás erszényében kotorásztak. Nedves mancsokkal... Azt mondja, olyan nedves és csillogó mancsokat még soha nem látott. És a szemeik olyan boldogságtól ragyogtak, hogy kétlem, ezek után érdekelni fogja őket a másik nem. Viszont így kihalásra vannak ítélve.

Szóval Feri! Ha nekik lehet, talán nekünk is. Talán én is kotorászhatok az erszényedben... semmiképpen nem szárazon. Talán beletehetek mást is a mancsomon kívül és talán csípni fog. De!! A segítséged kérem. Mentsük meg a nyehőcéket. Fogjunk be egyet. Azután, ha 2 év múlva előjönnek a nőstények, akkor egy újabbat. Nem halhatnak k! Túl szép állatok. A világnak szüksége van rájuk.

Ahogy nekünk is egymásra. Látod, ez egy 2 éves terv. Nem rövidtávra tervezek. Gondold végig. Kérlek...

Címkék: Tökre nem :erotikus Szerelmes férfiak

Depi city

 2013.07.05. 07:30

Tegnap nem semmi piacolásom volt megint, az biztos.

Kedélyesen elbeszélgettem a zöldségesemmel, aztán beugrottam a CBA-ba, s miközben vártam a pénztárnál a soromra, "Malacka és a három tahó"-t hallgattam. Egyszerűen nem bírtam ki, és időnként hangosan felröhögtem. Nem mindegyik számuk tetszik, de a legtöbb mégis megnevettet. Teljesen a szövegre koncentrálva kicsattogtam a piacról, át az első zebrán, majd tidádámozva, vihogva át a másikon, amikor is éles csilingelés és hetyke dudaszó emlékeztetett arra, hogy piros a lámpa. Megpördültem magam körül a villamossíneken, és elegánsan visszatáncoltam a peronra, közben bocsánatkérőn emeltem a karom a sofőrök felé, de az idióta vigyort képtelen voltam a pofámról levarázsolni. A zenekar húzta a fülembe, s egyszerűen hangosan hahotáznom kellett a szövegen. Amikor újra nekem volt zöld, ismét nekiindultam, s ekkor láttam, hogy jobbról jön egy bringás, afféle Hannibal maszkban, s láthatóan esze ágában sincs megállni. Szerintem úgy sakkozott, hogy elslisszol előttem, úgyhogy meg is álltam az út közepén, mert féltem a testem. Ő is elbizonytalanodott, s végül annyira befékezett, hogy a bringa hátsó kereke már nem is érte a földet. Egyébként ebben a fekete légszűrő maszkba eléggé félelmetes volt a pasas. Miután letette a lábait, előzékenyen intett, hogy vonulhatok, én meg kicsit félve, de folyamatosan vihogva átcsattogtam végre az úttest másik oldalára. Kalapált a szívem rendesen, mégis, mint egy elcseszett fakutya, csak vigyorogtam. Talán úgy tűnt, mintha valami drog hatása alatt állnék, vagy épp seggrészegen flangálnék, de különösebben nem érdekelt a dolog. 

Itthon aztán ledobáltam a cvekkert és kerestem a jégkrémet, hogy mielőbb hűtőbe kerüljön. A nagy hebrencskedésnek persze az lett a vége, hogy a konyhában prezentáltam egy csattanós hasra esést, mivel megbotlottam a laptop vezetékében, ami gusztustalan módon évek óta átfut a konyhakövön, lévén az egyik fali konnektorban nincs áram.

Egy szónak is száz a vége: Ha valaki épp villanyász, igazán eljöhetne és kívülről levezethetne egy új áramforrást a konnektorhoz, mert a konyhakő durván kemény, azt hittem eltörnek a karjaim. S ha már itt van, akkor éppenséggel a lakásban található, falból kilógó nem kevés mennyiségű egyéb konnektort is visszailleszthetné a falba, mert én magam a villamosvezetékekhez nem merek hozzányúlni, előbb-utóbb azonban vagy kiszakadnak teljesen és itt maradok áram nélkül, vagy meg fognak rázni. Utóbbi esetben, ha túlélem, mondjuk legalább elmondhatnám, hogy kissé változatossá vált a nemi életem, mert az unalmon kívül más is baszogat....

Címkék: Tökre nem :erotikus Vihogós

Találkozó 3.

 2013.07.03. 23:28

A séf.

Nem késett egyetlen percet sem. Ajándéknak hozott egy csomag kávét, mert a "Kávék, férfiak, kapcsolatok" poszt tetszett neki a legjobban. Ezzel már szerzett is egy csodás mosolyt magának.

Sétáltunk, aztán kiültünk egy hangulatos kis presszó "teraszára" és beszélgettünk. Repült az idő, és nagyon-nagyon jól éreztem magam (Szép hosszú este és első találkozás volt).

Sok mindent megtudtam róla és ő is rólam. Nem állítom, hogy most rögtön szerelmes lettem, de megmozdult bennem valami, az biztos. Kedves, közvetlen, két lábbal a földön járó. Nem zavarja, hogy kimondom, amit gondolok, nem várja el, hogy megjátsszam magam. Sokat nevettünk, és még haza is kísért. A ház előtt persze még jó 10 percet beszélgettünk, félszegen álldogáltunk, végül két puszival búcsúztunk egymástól azzal, hogy biztosan találkozunk még, vagy legalábbis valamilyen formában mindenképp tartjuk a kapcsolatot.

Nem akarok most arról írni, hogy mikről beszélgettünk. Tiszteletből. Meg mert nagyon fel is vagyok dobódva. Régen éreztem magam ennyire jól egy férfi társaságában. Egy férfiében, aki tudomásom szerint egyedülálló, nem várja otthon az asszony. Hangosan kacarásztam, ami ritka. Kavarog bennem most minden, muszáj, hogy ülepedjen az este bennem. Helyre kell magamban tennem az érzéseimet, ez fix. Mert most kamaszlányosan vihogok, amit amúgy nem igazán szeretek. A bizalom törékeny dolog, s mostanság elég sokszor lett a fejem átbaszva. Félek, bevallom. Attól, hogy elsodor ez az egész, hogy elkezdődik valami... hogy ezáltal elvesztek valakit s ő is engem. De az élet nem áll meg, nem állhat meg.

Tényleg nem írok erről többet. Hülyén lesem a telefont, hogy vajon küld-e sms-t vagy e-mailt, s azon agyalok, mikor illik jelentkeznie, meddig nem kell aggódnom.

Talán csak annyit, hogy szerinte is sokkal jobban nézek ki, mint a képeken, s a mosolyom igazán nagyon elbűvölő. Meg hát szép a szemem, de ezt mindig is tudtam. :)

Hihihi.... jól érzem magam a bőrömben. Ritkán teszek mosolyjeleket, de most igen, mert folyamatosan fülig ér a szám... remélem nem csak fellángolás ez az egész részemről, hanem valami új, valami jobb kezdete. Mert szeretek és tisztelek én is. Nagyon-nagyon. De már "csak" azon a módon, ahogy engem szeretnek és tisztelnek.

Címkék: Tökre nem :erotikus Újdonság

Találkozó 2.

 2013.07.02. 16:00

Visszamondta én pedig visszavontam.

Kezdődött ugye azzal, hogy megadtam a számomat, amire az ő reakciója egy "köszönöm" volt. Aztán dél után nem sokkal kaptam egy sms-t, egy kérdéssel, hogy felhívhat-e? Visszaírtam, hogy igen.

Elmondta, hogy ne haragudjak, de nagyon sokat dolgozik, ma is behívták, ezért el kellene napolnunk a találkozót. Kérdezte, holnap ráérek-e én pedig rávágtam, hogy nem (mert tényleg nem). Az akcentusa azonban felkeltette az érdeklődésemet, s magamat is meglepve feltettem a kérdést, hogy milyen nemzetiségű. Jött a kijózanító válasz, hogy arab. Jujj!!!

A lakásomban álldogálva megfelelő biztonságban éreztem magam ahhoz, hogy bevalljam neki, nem szeretnék találkozni vele, mert félek tőlük és ezért különösebben nem is szeretem őket. Megértő volt, csak azt kérdezte, hogy rossz tapasztalatok miatt húztam-e be a kéziféket én pedig őszintén válaszoltam, hogy igen. Nem erőszakoskodott, nem próbált meg rábeszélni semmire. Sajnálkozott, és nagyon kedves volt közben. Olyannyira, hogy majdnem azt mondtam, hogy mégis találkozom vele valamikor máskor, de végül hallgattam. Elköszöntünk, tehát ez egy soha meg nem történt találkozó volt.

Holnap jön a következő, s az imént kaptam egy újabb telefont, így szinte 100%, hogy csütörtökön koktélozni fogok Ádámmal.

Oly nehezen viselem már a magányt, hogy igyekszem minden percemet betáblázni. Ha egy kicsit több időm van ugyanis a kelleténél, akkor azonnal magamba roskadok és pityergek. Márpedig én ezt nem akarom. Egy életem van és azt nem akarom ilyesmire fecsérelni. Ha csak így tudom felrázni a kis világomat, akkor legyen. Pénteken jön a barátnőm vidékről, holnap és szombaton meg a papinál leszek, úgyhogy már csak vasárnapra kell valami programot kitalálnom. 

Ádámot próbáltam idecsalni magamhoz, de nem sikerült. Szerinte ki kell mozdulnom a lakásból, úgyhogy csütörtökön megírja, hogy hova és nekem el kell mennem. Állítólag valami olyan helyre megyünk, ahol folyton akciósak a koktélok. Mert Ádám újabban inni szeret. 

Szeretni és tisztelni akarok én is... a magam módján.

Címkék: Tökre nem :erotikus dublőrök