Még az is lehet, hogy valóban tyúklépésben elkezdtem menni előre az úton, nem tudom... az viszont tény, hogy ma - X év óta először - elsírtam magam az órán. Nem, ez nem is jó... zokogtam, mint egy szaros gyerek, ami szerintem kurva nagy lépés, ráadásul engedtem, hogy megöleljen, ringasson és ettől…

"Jaj, de nagyon szeretem a hasonlataidat!" - röhögött fel a terapeuta, mikor arra a kérdésre, hogy mit akarok a Svábbal, az alábbi furcsa hasonlat bukott ki belőlem! 

Az elcsendesedés erre is hatással van. A terapeuta nem is ismeri fel a hangom, olyan nyugodt, olyan... MÁS!  Ezúttal kávézgattunk és hagytam, hogy beszéljem hozzám és megértsek dolgokat végre.