Tegnap hajnali 4-kor keltem és már 05:30-kor a Népligetben csöveztem.
Ezek után végigcsináltam a váltást (ez igazi rémálom volt!!!), betanítottam az új nőt, elszállíttattam a másikat (aki kedvesen azzal búcsúzott, hogy vigyázzak magamra, mert az öreg fog engem eltemetni és erre majd emlékezzek, amikor tolnak kifelé a temetőbe), felírtam vagy 100 új megoldandó problémát, fürdettem, etettem, takarítottam, bevásároltam és végül hazacipeltem a szennyest.
Kb. 17:00-ra értem haza és épp az aluljáróból jöttem fel, hogy beugorjak a pékségbe, mert valami túrósra vágytam, mikor egyszerűen megpördült körülöttem a világ és dobtam egy hátast a hőségben. Azt hiszem egyetlen pillanatra ájultam csak el, de ez pont elég volt ahhoz, hogy összeessem az utcán, pont az üzlet előtt. Megjegyzem, ez elég szerencsés fordulat volt, mert ugye amúgy is oda akartam bemenni. Kiszaladt az eladólány, de én már akkor tápászkodtam is fel, s mondtam, hogy köszönöm, egy pillanatra rosszul lettem, de semmi komoly. Betántorogtam és kértem valami túrósat, s így megkaptam az utolsó szívecskét. Üldögéltem ott egy kicsit és gondolkodtam... mikor ettem utoljára?
Tegnap - vagyis szombaton - biztosan semmit. Péntek, péntek... akkor is az öregnél voltam és nem, nem ettem semmit. Csütörtökön délután melóztam, s oda nem mehettem éhgyomorral, úgyhogy talán csütörtökön. Igen, csütörtökön biztos, hogy meló előtt megettem két kiflit. Azelőtt pedig hétfőn és kedden este ettem, amikor a Sváb hozott kaját és "muszáj" volt enni.
Miután befaltam a túrós szívecskét és megszűnt a fejfájásom, valamint a szédülésem, elmentem egy közeli boltba. Összevásároltam mindenfélét, hátha valamire gusztusom támad. Bevittem egy jó nagy tálcán az ágyba, elterültem, elkezdtem nézni a Hannibal évadzáróját és vártam, hogy éhes legyek. Hiába vártam. Semmi sem történt.
Nem értem!!!! Miért nem jelzi a testem, hogy "EGYÉL MÁR BAKKER!!!"????? A környezetem zaklat és nem érti meg, hogy egyszerűen nem kapok jelzést, s így eszembe sem jut, hogy enni kellene. Nincs étvágyam, nem korog a gyomrom és mikor nem is csinálok semmit, akkor sem jut eszembe, hogy egyek. A Hannibal vége elég durvára sikeredett, össze-vissza verték a Nagy Sárkányt ezek ketten, s utána teljesen tudatosan elkezdtem enni a tálcáról. Módszeren ízlelgettem mindent, gépiesen rágtam és nyeltem. Életemben nem volt még ilyen kellemetlen élményem. Nem esett jól. Mikor már úgy érzetem, hogy kidurranok, csodálkozva láttam, hogy a tálca negyedét sem fogyasztottam el, mégis émelyegtem. Félretoltam mindent és már 21:00-kor aludni tértem.
Bond meg persze piált valahol és úgy 21:30 körül elkezdett veszettül pittyegni a telefonom. Nyomta a sódert, egészen 00:45-ig, amikor is már konkrétan leírtam, hogy húzzon a picsába aludni. Ekkor egyébként a képzeletében éppen meztelenül álldogált a lakásom előtt a képzeletbeli tujasor végén. Nagyon vicces volt, csak iszonyatosan fárasztó... Olyan furcsa számomra ez az ember, hogy iszik, mint egy gödény, és teljesen más ilyenkor, mint józanul. S kissé félelemmel tölt el, hogy sokkal jobban vonzódom a részeg énjéhez... mert akkor nyitottabb. Gyakorlatilag minden nap arról beszélünk, hogy le kellene feküdnünk egymással, és olyan üzenetek váltunk már kb., mint a Svábbal, sőt..... már fényképek is jöttek-mentek, de nem találkozunk. Holnap azt hiszem, kivételesen nem a Svábról fogok beszélgetni a terápián. Meg kell ugyanis fejtenem, hogy miért élvezem ezt a virtuális kapcsolatot? Mert élvezem. És igazából én sem akarok találkozni vele. Talán mert félek, hogy megtörik a varázs... pedig úgy emlékszem, hogy nekem nagyon is tetszett Bond és roppant finoman csókolt. De nagyjából ennyi van meg belőle és a hangja... Édes Isten!!! A hangjától kész vagyok, főleg mikor suttog. Mégsem forszírozom a találkozást, inkább vele töltöm a napomat és az éjszakáimat a virtuális térben. Tulajdonképpen félek is attól, hogy egyszer tényleg komolyan találkozni akar majd velem.
Teljesen hülye vagyok és biztosan beteg is. Nem létezik, hogy az emésztőrendszerem csak úgy leállt volna. A gyomor azért van, hogy ha nafta kell, akkor korogjon és befogadja, amit lenyelünk, elkezdje feldolgozni, aztán továbbítsa a vastagbélbe a cuccost, ahol megtörténik a felszívódás. Nálam viszont ebből semmi a világon nem működik.
Az a jó a blog írásban, hogy ilyenkor sokszor megtalálom a választ, amit keresek. Teszem azt, az jutott most írás közben eszembe, hogy van az a kivizsgálatlan és kezeletlen betegségem, hogy ugyebár időnként annyit iszom (én is), mint egy gödény, és mégsem elég. Lehet, hogy azért nem vagyok éhes, mert folyton folyadék van bennem? Hmm.... beszélnem kell azt hiszem, valami orvossal. De legalább Hajdúszoboszlóra karcsún megyek egy hét múlva.
Igen, mához egy hétre már Hajdúszoboszlón leszek és leírhatatlan, hogy mennyire vágyom már oda. Kiválasztottam vagy 5 könyvet és sokszor ábrándozom arról, hogy egy nyugágyban fekve nem csinálok mást, csak olvasok és alszom, aztán megint olvasok és megint alszom. Időnként meg beülök valami buzgár közepére, és szarrá veretem a hátam.... csak már ott lennék!!!!
