Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keddi terápia előtt

 2015.08.18. 14:40

Nem kicsit izgulok, elvégre a Sváb 2 hete volt nála, jómagam meg vagy 2 hónapja.

Nem igazán tudom, mire számítsak, sanszos, hogy elröppen az óra és csak az öregről meg a Svábról lesz szó, ami nem tetszik, mert előbb-utóbb egyik sem lesz az életem része, ezért sokkal szívesebben foglalkoznék a magam lelkével. Mindegy, meglátjuk...

Vicces amúgy, hogy ma a melóhely előtt várt a Tűzi1 és haza is kísért. Mondtam neki, hogy tegnap egy másik tűzoltó volt fent nálam, s miközben átvágtunk az úton, elhúzott mellettünk az a daruskocsi, amit Tűzi1 vezetett, mikor még a kerületben vonult, nem pedig tisztként irodistáskodott. Nevetett és azt válaszolta, hogy nagyon imád... főleg azért, amit a villamoson "műveltem".

Semmi extra, csak két angol turista olyan hangerővel beszélgetett, ami szerintem nem volt indokolt, ráadásul baromira zavart is, így a Gellért tér előtt feléjük fordultam, mutatóujjamat a szám elé tettem és jól hallhatóan "SSSsss"-egtem egyet. Tűzi1 az ablakon kibámulva vigyorgott, a turisták meg elkezdtek halkabban beszélni, így szerintem boldog volt mindenki. Mikor ment el, akkor is megölelt és újra elmondta, hogy mennyire szereti ezt bennem... és ha ma majd eszébe jut, akkor milyen jókat fog röhögni a "Sssss" beszólásomon.

No, de nem húzhatom tovább az időt, muszáj elindulnom. Gyomrom labdányi...

Címkék: Férfiak Tökre nem :erotikus Vihogós

A bejegyzés trackback címe:

https://neurotikuss.blog.hu/api/trackback/id/tr307715530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása