Bármennyire is bízom benne, mindig szorongok ezen a napon.

A legtöbbször dél körül tör rám a heves légszomj és akkora fejlődik ki a gyomromban is a méretes gombóc, ma azonban már sokkal korábban jelentkezett.

Nem tudom, miért élem ezt át újra és újra, amikor tudom, hogy ott semmi rossz nem történik velem. Mégis hétről-hétre munkál bennem az utálat, a gyűlölet, hogy "Nem, nem akarok menni!", aztán persze elsétálok.

Ma is el fogok menni, bár jelen pillanatban még egy villamos elé történő direkt kifekvés is szimpatikusabbnak tűnik.

Nem akarom elmondani újra, hogy az elmúlt héten sem engedtem a világon senkit közel magamhoz. Nem akarom bevallani, hogy minden biztatás és reménykedés ellenére sem vagyok képes senki közeledését elfogadni. Képtelen vagyok beismerni, hogy bár hiányzik a bőr-bőr kontaktus, a szex bizony életem egy olyan szegmensévé vált, amit ha lehet, nagyon mélyre kívánok temetni. Egyszerűen nem óhajtok a továbbiakban foglalkozni vele.

Ha lenyelem végre a keserű pirulát, akkor tuti biztos, hogy én a "jól főz, remek háziasszony, de borzalmas szerető" kategóriába szeretnék kerülni!! Miért? Hát mert azokkal a nőkkel szeretnek és tudnak a faszik együtt élni. Márpedig én társra vágyom és nem csak szeretőre, és akkor rendben van, dugjon a faszi félre, leszarom... csak valaki elé odabaszhassak már egy tányér kaját vagy ilyesmi.

Amennyiben valóban nem lehet egy nő egyszerre "kurvárakibaszottuletalonpina" és mellette egyszerűen még "TÁRS" is, akkor én az utóbbit választom és lemondok a "Nr. 1." tetkóról a lábam között.

A terapeutám persze rendesen kiakad ettől, mert szerinte Lali konkrétan faszságokkal beszélte tele a fejemet ebben az ügyben, de most mit csináljak? A Lali faszi, a terapeuta nő... kinek higgyek? Arról nem beszélve - és ezt előtte sem titkolom - , hogy mindeddig úgy tűnik, hogy inkább a Lalinak van igaza.

Ezúton teszek tehát közzé valami felhívás félét, hogy aszongya... keresem korban hozzám illő, férfinak született TÁRSAM. Ígérem, hogy vezetek majd háztartást és főzni is fogok, meg mindenféle ilyen háziasszonyos dolgot megpróbálok a képességeimhez mérten ellátni, és igen, még hisztizni is fogok, de éppen csak annyira leszek béndzsa és önállótlan, hogy pont ne basszam ki majd a cukiságdetektort. A TÁRSAM félredughat, megkeresheti a maga "Nr.1" szeretőjét, én pedig elleszek a zoknistoppolással, meg a keresztszemes hímzéseimmel. Havonta egy-két alkalommal persze leoltok minden lámpát, bezárok minden ajtót és ablakot, kiválasztom azt a két pózt, amit szeretek, s némán, csendben eltűröm majd, hogy megcsináljon. A TÁRSAM.

Ha magadra ismertél, ha ez az, amire vágysz és még el is hiszed, hogy ilyen az élet, hogy a mai világban ez a természetes, az elfogadott, ez az átlag, kérlek, ne fogd vissza magad. Írj pár sort, és ásókapanagyharanggal basszuk szét a köcsög fejünket.

Ámen!

(A terapeutám meg dob majd egy hátraszaltót úgy hiszem!)