Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

EZ MOST CSAK NEKED SZÓL SVÁB, SENKI MÁSNAK. S azért itt, mert megtudtam, hogy olvasol. E-mail-ben ezt nem merném megtenni, de ez a saját blogom. Ráadásul nem is várok választ tőled. 

Kérlek szánj időt arra, hogy barlangássz egy kicsit! Tedd le a formás kis valagadat valahová, és gondold végig, hogy a látszólagos passzivitásod ellenére mit művelsz? Nem csak velem... magaddal és másokkal is rajtunk kívül.

37 éve kergeted a boldogság kék madarát, aki számtalanszor ült már a válladra, tán fészket is rakott, csak épp te nem vetted észre! Keresed azt a valakit, aki mellett maradéktalanul boldog lehetnél. Keresed a társad, próbálkozol. Semmi különleges nincs ebben, majdnem mindenki így bukdácsol az életben.

Megdugtál iszonyatosan sok nőt, ehhez képest pedig viszonylag kevéssel létesítettél hosszútávú kapcsolatot. Amikor mégis, akkor hajlandó voltál kompromisszumokat kötni, megalkudtál, lemondtál erről-arról, elviseltél ezt-azt, s ez annyira beléd ivódott, hogy azt hiszed, ez a jó, így kell élni.

"G1" ezer év után azért nem volt jó, mert nem alkalmazkodott a jövőbeli terveidhez. Nem akart tanyán élni. Elmondásod szerint ezen kívül minden - még a szex is - csodás volt vele. Hagytad elmenni, mert Te, Te, Te a saját elképzeléseid szerint akarsz élni. Ezt a kapcsolatodat Én, Én, Én tartottam egy évig életben. Én voltam a mankótok!!! Ha nem ismersz meg engem, sokkal korábban szétmentetek volna. De mivel jöttem én, s kipótoltam a hézagokat, lehúztatok még egy évet egymás mellett. Hogy milyen volt az az év, most nem lényeg. A lényeg az, hogy kitartottál mellette!

Besokaltam, elküldtelek. Emlékszel még? Mert én igen. Pontosan előttem van az a harag és sértettség nélküli búcsúzás a járdaszigeten. Elmondtad, hogy engem nem akarsz, mert engem nem tudsz szeretni. Őrült módjára elkezdted keresni "G1" dublőrét, mert ugye tinédzserkorod óta nem telt el úgy egy hét, hogy ne dugtál volna. Ki is fogtad a magad őrültjét: "G2"-t. 3 héttel azután, hogy megismerted (??? meg lehet valakit három hét alatt ismerni???) odaköltöztetted magadhoz. Könnyen ment, hisz nem volt munkája, az anyját utálta, örült, hogy bevackolhat valahová. Tűrtél, időnként konkrétan szenvedtél s még magadnak sem merted bevallani, hogy kurvára nem vagy boldog. Megint (még mindig) nem vagy boldog! Kimondani és felvállalni a kudarcot, az számodra megsemmisítő erejű... helyette újból, a már megszokott, ismerős, könnyebb utat választottad: félrekúrtál, és konzerváltad a nyilvánvaló fost, szart... s akkor valahogy ugye megint képbe kerültem. Mintha el sem telt volna egy év, onnan folytattuk, ahol anno abbahagytuk.

S akkor TE úgy döntöttél, hogy "G2"-t elküldöd, s megpróbálod velem. A próbára, s ez nagyon fontos, mert nem premierről van szó, kereken 5 hónapig kellett várni. Azért, mert "G2" nem akart költözni, te nem akartál veszekedni, s nem is volt miért, hiszen a mankó újra a hónod alatt volt, s amikor tőlem elmentél kielégülten, feltöltődve, természetes, hogy sokkal könnyedebben tudtad a választott társad faszságait tolerálni. Hogy közben én elkezdtem befordulni, tán észre sem vetted. S mikor "enyém lettél", nyilvánosan felvállalva, akkor beléphettem egy házba, ami G2 birodalma volt, s talán a mai napig is az.

Milyen furcsa az élet... attól a pillanattól kezdve, hogy a "titkos" fűszer nélkül dughattál, már nem is akartál megdugni! Kifogásokat gyártottál, mert rettegtél a saját kudarcodtól. Bármit tettem, mondtam vagy éppen nem, semmi sem felelt meg a számodra. Mindenre legyintettél, hogy majd lesz valahogy, majd így lesz, majd úgy... s nem lett sehogy. Nézd meg odaát a konyhámat, s ezzel azt hiszem mindenre rávilágítottam.

Sakkoztam az időmmel, hogy beleférjen a munka, az öreg, s beleférj TE! Emlékezz csak vissza, én jártam hozzád! Ledolgoztam amit kötelező, főztem, mostam, elláttam az öreget, s aztán rongyoltam le a busszal a tanyádra. Nem, ez a felsorolás nem arról szól, hogy Te rossz vagy. Tisztában vagyok azzal, hogy ami akut probléma adódott, azt megcsináltad. De minden, amit tolni lehetett, az megmaradt a megbeszélés, a tervezgetés szintjén. Ezek tények. Nincs mögötte szemrehányás.

De fel kell tennem a kérdést Kedves! Ha jól láthatóan csak ígérget neked valaki, de végül nem valósít meg belőle gyakorlatilag semmit, akkor hasznos az az ember számodra? Állj ki a tornácodra, nézz el jobbra, ott él egy szomszédod, akivel pont emiatt szakítod meg a kapcsolatot folyton. Mert ígérget, de baszik tenni.

S aztán persze eljött a nap, mikor elváltak útjaink, mert nem mosolygok elég sokat, mert, mert, mert.... tudod, hogy miket vágtunk egymás fejéhez.

Engem megcsaltál Miss Botanikával, aztán Miss Botanikát megcsaltad velem, s úgy érzem, ha akarnám, akkor újra viszonyt kezdenél!

Lépj hátra és csendesedj el. Aztán mikor már nincsenek körülötted zavaró hangok, gondold át, hogy mit művelsz! Magaddal, és akarva akaratlanul VELEM!

Megölöd a lelkem. Konkrétan ezt teszed. Módszeresen. Legyilkolsz, mint valami értéktelen vadat s velem szemben sosem működött az oly híres empátiád, türelmed, kitartásod. Engem piszok könnyedén dobtál minden egyes alkalommal a komposzt tetejére, de végül csak visszasomfordáltál...  Látod magad előtt a rothadó komposztot? Látsz rajta engem is? A tetememet? Na, hát erre fantáziálgatsz! Egy általad szemétre vetett, rothadó, bűzlő moslékra. Ez vagyok ÉN.

S mondd, hol tartunk egy újabb évvel később? Ugyanott! Megint együtt élsz valakivel, megint megalkudsz, de nem tudsz önmagadból kifordulni.

Az a borzalmas ebben, hogy nem vagy buta, mégis idiótaként viselkedsz! "G2" jó volt, mert remek háziasszony! Gondolom Miss Botanika is az, lehet, hogy még társasozni is szeret. Azt tudjuk, hogy legózni biztosan. Boldog vagy vele/mellette? Nem hiányzik semmi sem? Minden olyan hűdefasza?

Nem hinném! Ha így lenne, akkor nem olvasnál engem. Nem csináltad volna a pent, és nem tetted volna rá a fantáziádat.

Most már tudom, hogy lehet így is élni. Kompromisszumokkal, megalkuvásokkal. A te ostobaságod abban rejlik, hogy megpróbálod elhitetni magaddal, hogy te tudsz úgy is boldog lenni, hogy a szex nem kielégítő.

A fentiek fényében ki kell mondanom, hogy HAZUDSZ SAJÁT MAGADNAK! S pont ezért megy könnyen, hogy mindenki másnak is hazudj, gyakorlatilag folyamatosan. Az éned részévé vált az örökös hazudozás és sakkozás. Itt egy kis túlóra, ott egy barátnál segítés, s máris ki van ürítve a puttony, lehet menni haza legózni a Kedvessel!

S tudod mit? Itt durvulok be igazán, amikor veszem a bátorságot ahhoz, hogy leírjam: TE EGY KIBASZOTT, KÉT LÁBON JÁRÓ KÚRÓGÉP VAGY! Neked ez a legfontosabb! Ráadásul olyan stikkjeid vannak, amiket nem lehet csak úgy egy-egy fapina pofájába tolni, mert kettőt pislantasz, és már ott sincs a remek háziasszony, meg a legómániás természetvédő!

Szánalmas. Ez a legjobb szó rád. Szánlak és sajnállak, amiért ilyen életet választottál magadnak! Felnőtt ember létedre még mindig több darabból akarsz egy egészet csinálni. Foltozgatsz, hazudsz, máshol keresed a boldogságot, félrekúrsz, vagy suttyomban vered a farkad, s olyasmikről fantáziálsz, amit nem mersz a választott társaddal megosztani. Nem is a társad komám egyik sem! Bízom benne, hogy ezek amúgy nem hatnak a meglepetés erejével a számodra!

Nem engedsz el! Annak ellenére sem, hogy nem kellek neked! Vagyis dehogy nem! Kellenék szeretőnek. Kellenék mankónak! Lélegeztetőgépnek. Mellettem a fejed búbjától a lábad ujjáig FÉRFI-nak érezhetted magad. Állításod szerint nekem megmutattad, ki vagy VALÓJÁBAN.

S lehet, hogy nem írsz nekem, nem hívsz fel és nincs közöttünk élő kapcsolat, mégis TUDOM, hogy mi zajlik a háttérben s ezt én betegesnek tartom.

ENGEDJ EL KÉRLEK! Engedd meg nekem, hogy új tapasztalatokat szerezzek. Másokkal! Engedd meg nekem, hogy továbbléphessek! Ne rabolj el tőlem több időt, mert nekem is csak ez az egy, nyavalyás életem van! Amit tönkretettél. Tönkretettünk. Azt hiszem, a többes szám a helyénvaló. Tudom, hogy nem akarattal tetted, ettől függetlenül vakvágányon veszteglek évek óta. Miattad.

De nem cirógathatom tovább az egodat! Mert elvesztem saját magam végleg!

Nagyon őszinte leszek most hozzád:

Minden nap gondolok rád. Minden nap sírok miattad. Minden nap jár az agyam azon, hogyan lehetett volna másképp. S minden nap arra a következtetésre jutok, hogy bár soha ne hívtam volna fel a 105-öt, s inkább martak volna ott helyben halálra a méhek! Bárcsak soha, soha ne ismertelek volna meg!!!!

Nem, egy cseppet sem gyűlöllek. Haragszom rád, ez viszont igaz. Nem azért, mert mellettem nem tartottál ki. Nem azért, mert minden más nőnek többet elnéztél, többet toleráltál, s értem még csak nem is küzdöttél. Azért haragszom rád, mert magadhoz kötsz. Még a hallgatásoddal is. S az egésznek a világon semmi célja! Csak a te önös érdekeid játszanak megint. Márpedig én UTÁLOK TÁRSASOZNI!!!

Tudom azt is, hogy tekintettel vagy a túlérzékeny lelkemre, s csak az tart vissza attól, hogy felhívj, hogy nem akarsz bonyodalmat az életedbe. Mert én a baszáson kívül csak "bonyodalom" vagyok. Mert én a baszáson kívül számodra semmire a világon nem vagyok jó. Oké. Nem túl hízelgő, de nem tehetsz az érzéseidről. Nem vádollak ezért!

ENGEDJ EL KÉRLEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Könyörgöm neked Sváb! Engedj el!!!!! Nem bírok tovább így élni. Nem lehetsz ott minden nap a fejemben, mert amíg ott vagy, nem veszem észre azokat az embereket, akik viszont kitartanának mellettem. Nem látom azokat, akiknek nem csak baszásra kellenék! Nem látom őket, mert kitakarsz mindenkit!

Nem bírok tovább sírni és küzdeni. Egyszerűen nem megy. Nem bírom tovább elfojtani magamban a késztetést, hogy odadobjam az életem, mert egy helyben toporgok, mióta megismertelek. Minden nap, mikor eszembe jutsz, s végigjátszom a fentebb leírtakat s eljutok a következtetésig... a vége mindig az, hogy sajnálom MAGUNKAT. Téged éppen úgy, mint saját magamat.

Mindent elvettél tőlem. Mindent. Az egész életemet a kezedbe tettem, s te fogtad, elejtetted és még rá is tapostál. Kérlek szépen, adj nekem egy esélyt, hátha a morzsákból, melyek az életemet jelentik, össze tudok kaparni egy embert. Magamat. Ne rugdoss már, mikor a földön vagyok úgyis! S ne akard, hogy a fejemben legyél... nincs semmi értelme.

Nem akarok belepusztulni ebbe, még akkor sem, ha ez látszik a könnyebb útnak. Mert szeretném ha tudnád most már te is, amit eddig csak a Lalinak mondtam el: NEM AKAROK ÉLNI! Felfedezed ebben a mondatban azt, hogy nem meghalni akarok? Nem akarok így élni!!!!! Nem bírok így élni! Nem akarok több olyan napot, amikor székre rakok sámlit, s azon billegve próbálom egy nadrágszíjjal felkötni magam a gázcsőre. Nem akarok belemenni olyan szexuális kalandokba, amik arról szólnak, hogy a hiányodat csillapítsam!

Szeretnék napfelkeltét látni újra! Szeretném érezni, hogy valaki törődik velem! Szeretnék csillagos eget látni és szeretnék én is boldog lenni! Észre akarom venni azokat az embereket, akik itt vannak egy köpésnyire tőlem, csak a te hangtalan jelenléted, a körülöttem örvénylő vágyad elhomályosítja őket. Évek óta ködben élek, s most már oly sűrű, hogy nem merek mozdulni sem. Nem merek egyetlen döntést sem meghozni, mert félek, hogy hibázom. S emiatt nem akarok élni!

Engedj el kérlek!!!!! Jön a tavasz, s én újra csak a konyhaablakon keresztül, a szomszédos háztetőn látom, ha süt a nap. Egyébként meg a sötétben ülök és viaskodom önmagammal. A lényem azon részével, mely téged akar, ha csak egyetlen alkalomra is. Őt táplálod bennem öntudatlanul, pedig tisztában vagy vele, hogy NINCS SEMMI ÉRTELME!

Elhagytuk egymást. Többször is. De valahogy mégsem. Ez pedig beteges. S mivel én sokkal kevésbé vagyok kiegyensúlyozott mint te, engem ez megbetegít. Szánj már meg engem kérlek!!!!!!! 

Mérhetetlenül fáradtnak, ostobának és értéktelennek érzem magam. Hiába van egy hang mélyen belül, mely azt suttogja, mindez nem igaz, oly halk, hogy most már szinte meg sem hallom.

Tudod, hogy mit látok, mikor tükörbe nézek? Kapaszkodj meg, de egy egyszerű, ócska gecitartályt látok csupán. Ledegradáltam magam egy eszközzé. Annak ellenére, hogy TUDOM, hogy sokkal-sokkal többet érek ennél!

Ezért kérlek, hogy ENGEDJ EL! Mert belehalok ebbe. Nincs erőm küzdeni. Nincs nekem már semmim sem. Nem kell, hogy sajnálj, nem kell segítened sem. A legtöbb, amit tehetsz, hogy hagyod, hogy végre igazán és tényleg elfelejtselek. Egyszer talán sikerülni fog, s akkor nekem is lesz egy "G1", "G2", vagy egy "Mr. Botanikám". Mert szeretném, hogy legyen... ugyanis kurvára kibaszottul magányos vagyok.

Ennél őszintébb nem tudok lenni, s tisztában vagyok azzal, hogy sarkítok, hogy a saját érzelmeimet viszem bele, s bizonyos dolgokat vagy talán mindent, Te másképp látsz! Ez így van rendjén, hiszen nem tudok és nem is akarok a fejedbe belemászni. Csak egy kis megértést kérek. Csak annyit, hogy szánj időt arra, hogy az én oldalamról is megnézd a helyzetet. Olvasd el és értelmezd a bejegyzés címét! S azután dönts! Lehetőleg a javamra!

Köszönöm!

Címkék: Szerető Tökre nem :erotikus EgymásNélkül

A bejegyzés trackback címe:

https://neurotikuss.blog.hu/api/trackback/id/tr907285867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása