... már, ami a munkát illeti.

Őszintén szólva a mai napot henyéléssel töltöttem és úgy is folytatom. Még mindig egy szál semmiben lófrálok a lakásban, olvasgatok, pihenek és egyszerűen csak elvagyok a magam kis élményeivel, melyeket tegnap éltem át.

Közben megszólalt a mobilom úgy 1 órával ezelőtt, s egy benti főorvos hívott, akivel volt szerencsém egy másik kórházban évekkel ezelőtt együtt dolgozni.

Ma azért keresett meg, mert elkezd egy magánrendelőben dolgozni és ha van kedvem, hát ő szívesen vinne magával és szeretné, ha ott neki dolgoznék. Egyenlőre csak heti egy nap, de remélhetőleg alakul ez később jobban is.

Komolyan mondom,  hogy ledöbbentem és persze örömöt is éreztem, hiszen ezek szerint - bárhogy is viszonyult az előző fos hely hozzám - a szakmai tudásom még mindig ott van a szeren.

Igen, ez egyben azt is jelenti, hogy nem lesz időm ilyen henyélős napokat tartani, de azt hiszem, jelen helyzetemben ez inkább előnyös a számomra.

Hihetetlen, hogy ha elkezdi az ember ledönteni a korlátokat, akkor azok micsoda erőket képesek megmozgatni. Mert hát ugye ebben a hónapban kezdtem terápiára járni, s két alkalom után olyan mélyre zuhantam, hogy maga a terapeuta jelentette ki, hogy muszáj behúznom a féket. Ebből - az ő keddi segítségével - szépen elkezdtem kilábalni, tegnap meg történt, ami történt, s ma úgy ébredtem, hogy nem tudom a kislányos mosolyt letörölni az arcomról.

Mindezen állapoton, mondanom sem kell, mekkorát dobott a fenti telefon, arról nem beszélve, hogy megint Duft Punkot hallgatok és egyre inkább megteremtem a saját világomat. Erről egyébként beszéltem tegnap a Nyomozó(m)nak is, s az már biztos, hogy az egyik fő világomban nincs az embereknek emésztőrendszere, ezáltal nem szükséges enniük. Nagyon furcsának tartotta ezt az elképzelést, de tisztelte a saját világom működését.

Visszagondolva, azért nem semmi végigszopni a konkrét Tron - Legacy albumot. Hihihi...

Ma egyébként azt játszom, hogy megpróbálok elkülönülni attól a személytől, akinek hiszem magam. Kicsit skizofrén állapot, elismerem, merthogy ez nem szól másról, minthogy az ember tudatosan, ameddig csak tudja, kívülről figyeli önmagát (ez nagyon nehézkes, nekem is csak pillanatokra sikerül). Vagyis az illetőt, akiről azt hiszi, hogy Ő AZ. Ez persze nem csak úgy jött, s nem is őrültem meg, ez része annak, amiről tegnap oly sokat pofáztunk. Nagyon furcsa élményeket élhet így át az ember. Eltávolodom magamtól s puszta megfigyelőként tekintek mindarra, ami körbevesz, és mindösszesen tudomásul veszem, ami azzal a 37 éves nővel történik, aki azt hiszi, hogy ÉN vagyok. Igen, tudom, hogy ez nagyon meredek!

S most érzem, tudom, hogy az ál-énemet, akit elfogadok, hiszen csak megfigyelem őt, büszkeség járja át és ezer fokon rezeg. Közben én, a  MINDEN része nem élem át, amit ő, csak tudatosítom, hogy min megy keresztül. Nyilván nem megy folyamatosan, de gyakorlással talán idővel több időt tölthetek majd ott, ahová igazán tartozom. Ahová mindenki tartozik. Mert ebben a felfogásban bizony Te, aki olvasol egy vagy velem. Ugyanabból lettél, ugyanannak a valaminek a része vagy, ahogy én is, s ha a darabokat összerakja az, aki részekre bontotta, s akitől MINDEN ered, akkor eggyé válunk, s mi leszünk Ő. Ahogy egyébként most is Ő vagyunk.