Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Miért hasznos a pörgőrúgás?

 2014.09.06. 05:30

Volt egy rész a Family Guy-ban, amikor Peter megnézte az Országúti Disco-t, s rájött, hogy bizony, az ún. pörgőrúgással minden problémát meg lehet oldani. Muszáj nekem is megtanulnom. Hogy miért?

Nos, azt már tulajdonképpen megszoktam, hogy eltaposnak és félrelöknek az utcán. Egyrészt gondolom azért, mert alacsony vagyok s nem látnak, másrészt mert az emberek csak mennek, s bár néznek ugyan közben, de pont leszarják, ha akadály gördül az útjukba (aki lehetek én vagy te, vagy akárki/akármi). Gondoljunk csak azokra, akiknek a piros lámpa smafu, vagy azon nem kevés számú nyuggerre, akik ott mennek át az úton, ahol nekik tetszik, s közben integetnek és ordítanak az autósoknak, hogy álljanak meg, mert ők most áttotyognak, ha tetszik, ha nem. Mert olyan rohadt fontos dolguk van. Persze, értem én! Régebben nagyon fel tudtam háborodni egy-egy aszfaltba döngöléstől, de mostanra már tudomásul vettem, hogy ez egy ilyen világ.

A héten mégis eszembe jutott, hogy meg kell tanulnom azt a híres pörgőrúgást nekem is, mert mese nincs, meg kell tudni védenem magam.

Az történt, hogy a Gellért téren leszállni készültem a villamosról. A hátsó kocsiban utaztam, ezért miután lepattantam, elindultam a villamos eleje felé. Az első kocsiból egy magas, középkorú nő is leszállt a többiekkel, s ő épp az ellenkező irányba tartott, így el kellett mennünk egymás mellett. Csakhogy, nagyon úgy tűnik, hogy én pont belelógtam a picsa röppályájába, de ahelyett, hogy egy lépést tett volna oldalra, ahogy én is, neki egyszerűbbnek tűnt úgy megoldani a helyzetet, hogy könyökkel nekem jött.

Fogalmam sincs, hogy tudatos volt-e nála ez a fajta helycsinálás, de tény, hogy centiken múlt a fejem, amit elkaptam a könyöke útjából, így a jobb vállamról lecsúszva a felkarom fogta fel az iszonyatosan lendületes könyöklést. Akkorát kaptam, hogy félig megpördültem a tengelyem körül, s az álló villamos fogott csak meg, különben seggre is estem volna. A nő pedig, legnagyobb megdöbbenésemre nem állt meg, még csak meg sem fordult, hanem egy hang nélkül ment tovább, mintha ez egy teljesen megszokott eljárás lenne. Hiába kiáltottam, rám sem hederített az állatja. Hápogtam mint egy idióta, hang már nem jött ki a torkomon, aztán meg úgy elöntött a pulykaméreg, hogy nincs rá szó. A vállam és karom teljesen lezsibbadt, mostanra pedig már be is kékült. Miután végeztem a dolgommal, amiért tulajdonképpen pont ott szálltam le, már nem mertem újra bevállalni a villamost, inkább szipogva és értetlenül gyalogoltam haza. Közben viszont, a düh hullámain lovagolva eszembe jutott Peter, ahogy igazságot oszt a pörgőrúgással és mérhetetlenül elkezdtem vágyni erre a tudásra én is. Mert hát ha tudnék pörgőrúgni, akkor tuti, hogy ez a futóbolondot kicsinálom ott a villamosmegállóban. De használhatnám akkor is, amikor a postán, pénztárnál, vagy bármilyen sorbanállós helyen belemásznak az intim szférámba. Pillanatok alatt lenne tér körülöttem. Míg hazaértem, számtalan fantázia röppent át az agyamon, a Móriczon konkrétan egy gyroszos teljes vendégkörét rúgtam szanaszéjjel képzeletben. A piactéren is arról álmodoztam, hogy mindenkit lerúgok, aki az utamba áll... aztán persze simán csak hazajöttem, pityeregtem egy sort és beborogattam a vállamat.

Ha valaki tehát tud pörgőrúgni és meg is tanítana rá, az kérem privátban jelentkezzen! Köszönöm!

 

Címkék: Tökre nem :erotikus Felháborodós Dühöngős

A bejegyzés trackback címe:

https://neurotikuss.blog.hu/api/trackback/id/tr886674163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása