...volt egyben az utolsó is.

Az úgy volt, hogy a "lassan mondom" csávó lejárkál a gödrömbe. Nem akar kihúzni, sem leköltözni, de sűrűn meglátogat. A tegnap este/éjszaka is egy ilyen volt. Mivel szinte sosem iszom, már a Martini elvitte a fejemet, aztán valamikor éjfél előtt nem sokkal jött tőle a hatalmas ötlet, hogy ha még nem ittam életemben hubit, akkor itt a remek alkalom, hogy kipróbáljam.

Mit mondjak?

Teljesen jól elvoltam és azt hiszem, hogy a hátralévő éveimben is megleszek nélküle. Borzalmas íze volt, de ennél már csak az volt rosszabb, hogy utánaküldtem még egy Martinit, és  ennek ellenére ott éreztem az édeskés ízt az ajkaimon...

Nem rúgtam be vagy ilyesmi, bár az étteremben kötözködött velem kicsit egy oszlop, amit nem is igazán értettem. Talán spicces voltam... talán.

Az a baj, hogy elcsattant pár csók is, és szokás szerint nagyon elbéndzsáztam, holott minden adott volt, hogy romantikus legyen, meg szép, meg bla...bla...bla... csakhogy én megint leblokkoltam és megijedtem... és ösztönösen elkaptam a fejem, meg hátraléptem... és még vihogtam is hozzá, mint valami elbaszott fakutya.

A kis szemétláda meg kiröhögött, és megkérdezte, hogy attól félek-e, hogy le akar fejelni? Hát nem, nem attól féltem, azt talán könnyebben viseltem volna...

A lényeg, hogy elcsesztem, de ez gyárilag van azt hiszem belém építve. Még nem tudott spontán megcsókolni úgy senki, hogy ne fostam volna össze magam (képletesen persze). Most aztán szintet léptünk, úgyhogy talán 40-42 éves korom körül akár már ágyba is bújhatunk.

Magamat is meglepve azonban ezek az apró lépések kifejezetten tetszenek. Lassan járj, tovább élsz!

Ui: "Az 50. szülinapodra megvesszük az első gumit. Utána már a klimax-szal védekezünk."