Nem tudom, hogy működik, de az már biztos, hogy nagyon-nagyon kicsi a világ... s oly kibaszottul gonosz, ugyanakkor számtalan lehetőséget ad a bosszúra, ha arra vágyik az ember. 

Sajnos bennem nem munkál ilyesmi. Most leginkább fásult vagyok, bátortalan és iszonyatosan szűknek érzem a teret, amiben élnem kell.

Mégis mennyi esély van arra, hogy az ember - megpróbálva túltenni magát a csalódáson - elkezd ismerkedni egy szakítás után, s szinte ugyanoda lyukad ki, mint ami elől menekült?

Ismerkedtem egy pasassal, többször beszéltünk telefonon is. Szimpatikus volt, így hát - megtörve önként vállalt magányomat - ma találkoztam vele. Sétáltunk, igyekeztünk többet megtudni a másikról. Persze, hogy a múlt is szóba került.

S meséli a férfi, hogy most tulajdonképpen úgy egy hónapja van egy nője, de részéről még nem komoly, mert hiányzik neki valami, ezért is keresgél. Valami nem stimmel a nővel... jól érzi magát vele, a szex is szuper (még spriccel is), de a biokémia mégsem tökéletes. Mesél, én is mesélek az exemről. Úgy, ahogy volt. A szeretősdit. A lopott órákat, kirándulásokat... minden szalonképes dolgot. Azt hiszem így megy ez.. mármint az ismerkedés.

Aztán felkapom a fejemet... "igazi művészlélek", "valószerűtlenül kék szemek"... mondja a férfi a nőről. Meg hogy tüzes az ágyban, biszexuális beállítottságú és trehány és szereti hordani a nadrágot és ezt kezelni kell, mert elszalad vele a ló. Nem kellene, hogy kifogása legyen ellene, de ahogy itt ül velem, úgy érzi, hogy köztünk rezeg az, ami a másikkal nem.

Sután bámulok magam elé, miközben hallgatom a történetet és erőt gyűjtök, majd pedig kimondok egy női nevet. Vezeték és keresztnevet is. A férfi megrökönyödik, s teljesen értetlenül néz rám. Honnan ismerem? Csak nem ő az, akiről szó volt?

Aztán csak ülünk, s nem tudom miért, de kerek-perec rákérdezek, hogy ha akarnék, szerencsétlen nő fejére újabb szarvat aggathatnék? Nincs ebben öröm, sem gúny, inkább csalódottság. A férfi ismét megnéz magának és határozott "igen"-t felel. De még szarv sem kéne, mondja, mert röptetné egyből, ha felnyitnám a sorompót.

Aztán felbőg egy sziréna, a távolban nyílik egy garázsajtó, s kigördül egy nagy piros autó, hogy menjen menteni...

A férfi toporog, választ szeretne, és lehetőleg pozitív választ, de én a könnyeimet nyelem. Ő megsimogatja a karom, s viccesen megkérdezi, benne lennék-e egy mesterhármasban? Ekkor már csak haza akarok jönni.

Mégis mennyi az esélye annak, hogy az exem volt nőjének az új pasijával jöjjek össze??? Aki szintén megcsalná velem őt? Mármint azt a szerencsétlen nőt? Valóban ennyire kicsi lenne a világ vagy csak az én univerzumom ilyen szűkre szabott?

Szeretném érteni, hogy miért és hogyan folynak a dolgok, de most már teljesen összezavarodtam. Ki-kivel van? Miért nem kapok levegőt? Miért nem tudok ebből a körből kiszakadni?

Könyörgöm! Valaki célozza meg a tarkómat és szabadítson meg ettől, mert ez annyira valószínűtlen, hogy attól félek, komolyan megőrültem. Mert ez nem lehet igaz... nem, ilyen nincs. És mégis van. 

"Fahal" - állítólag az exem így hívta a őt. Meg hát a "gg" tetoválás... az örök emlék.

Tartok tőle, hogy esetleg elindul egy lavina is, mert amilyen szerencsétlen vagyok mostanában, nyilván engem temetne maga alá...

Ui: Pár perccel 21:00 előtt hívott a férfi. A nővel töltötte az estét, otthagyta a lakásában, de gondolta rám csörög, mert törte az agyát és szerinte ez az egész annyira valószerűtlen, hogy kell legyen OKA, amiért így történt. Éppen ezért nekünk találkoznunk kell még szerinte, mert valaki ebből biztosan tanul valamit. Hogy ki és mit, azt ő sem tudja, csak ezt érzi... találkozni akar mindenképp! Csodálatos!

2014.07.29. S azóta is hív, és kérlel és mesél... mesél, és hiába nem akarom hallani, nem hagyja abba. Minden lehetőséget megragad, hogy fenntartsa velem a kapcsolatot. Karmára hivatkozik... meg arra, hogy "OKKAL" történt mindez. Du. már eljutottam odáig, hogy megkérdeztem tőle: Nem lehet, hogy a tanulság az, hogy mind a négyen az emberi faj legalja vagyunk, és szégyenletes amit csinálunk? Mert én szégyellem magam. S péntek óta nem eszem, s a lábam sem teszem ki a lakásból. Megállt az életem ismét... ezúttal azonban már kísérletet sem teszek arra, hogy bármilyen formában megpróbáljam beindítani. Minek? A következő is nyilván valamilyen szálon kötődni fog a múltamhoz, a fertőhöz, amitől szabadulni szeretnék.