Nem akar már csinálni semmit. A legtöbb, amire képes, hogy gubbaszt. Nem érdekli a külvilág. Elfordult tőle teljesen.
Fekszik, s láthatóan sem ereje, sem kedve nincs felkelni.
Alig eszik már. Ha megerőszakolja magát, akkor is csak méla undorral nyel pár falatot. A többi megy a kukába.
Egy-egy dolog felkelti ugyan az érdeklődését, de aztán legyint és visszafekszik a kuckójába. Ott érzi már csak biztonságban magát. Távol mindentől és mindenkitől.
Mert már tényleg nem akar semmit. Semmit, amit kaphatna vagy járna neki.
Amikor az ablakban ül, néha attól félek, hogy kiugrik.
Az egyetlen, amit elvisel, s ami ideig-óráig csillapítja szomorúságát, az a néma simogatás. Hálás érte. De azt sem bánja már, ha ez is elmarad. Nem kéri, úgy mint rég.
Látszólag minden mindegy neki. Nem vár már senkitől semmit. Tudom, mert ismerem őt.
Kár érte, mert igazán kedves, szeretni való cica. De csalódott, s most már nem akar, nem tud bízni. Nem akar érezni sem.
Aludni akar csak. Mélyen és hosszan.