Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Meglepően sokat főzök mostanában, ezért - ötletelés és tanulás céljából - elég sok főzőcskés újságot vásárolok. Ráakadtam egy igazán kecsegtető zserbó receptre, mert a leírás szerint valóban nem túl macerás az elkészítése, de ami igazán meglepett, az a besorolása volt, nevezetesen: "Árkategória: olcsó".

Namármost kell egyszer a tésztához cukor, tej, liszt, margarin, tojás, tejföl, élesztő; a töltelékhez baracklekvár, dió, cukor; s még hátra van a csokimáz, no meg persze az emberi munka, a mosogatáshoz használt víz és a gáz ára is. Mindent összevetve, felötlött bennem a gondolat, hogy kinek mi számít olcsónak? Ebben sem vagyunk egyformák ugyanis.

Ebből aztán, ha már úgysem tudok aludni, újabb agyalás következett arról, hogy a sok sztereotípia, kategorizálás és általánosítás miatt hány olyan helyzetre vagy épp emberre (nőre) használjuk nyakló nélkül az "olcsó" kifejezést. Mennyi igazság van ebben vajon? Kicsit úgy érzem, hogy akiket mi annak tartunk, a valóságban talán nem is olyan "olcsók".

Mert alapvetően kit/kiket tartunk annak? 

Erre máris rávághatjuk, hogy azokat a nőket nyilván, akik mondjuk kényük-kedvük szerint lefekszenek bárkivel, aki nekik szimpatikus. Olcsó kurváknak, ribancoknak tituláljuk őket, mert a mi véleményünk, értékítéletünk, erkölcsi megítélésünk alapján "mások", mint a megszokott. Eltérőek, vagyis rosszak. Ennél tovább nem igen jutunk, mert hát rossz hírük miatt az ilyen nőket kerüljük, mint a leprásokat. Lehetőség szerint nem is barátkozunk velük, nem akarjuk megismerni őket, hiszen mi közös lehet bennünk? Hallottunk már róluk ezt-azt MÁSOKTÓL, s ennyi bőven elég is, köszönjük szépen! Nem pazarlunk arra energiát, hogy személyes tapasztalatokat szerezzünk, mert ne adja Isten még megfertőznek minket is, aztán kefélünk egy-két jót ezzel vagy épp azzal, s akkor aztán mi magunk is olcsóvá válunk. Ezt pedig nem szeretnénk, mert mi különbek vagyunk.

Az olcsó, az olcsó és pont. Nem teszünk kivételeket. Nincs "nagyon olcsó", "közepesen olcsó" vagy "drága olcsó". Egyfajta olcsóság létezik csak, egy kalapba kerül mindenki, aki ezt a billogot megkapja. Egy üstben ül a piálni szerető nőszemély (aki ratyi házibulikban kiszolgálja a borgőzös helyi vagány kanokat), a jól öltözött családanya (aki "titokban" szeretőt tart, de mi épp tudjuk), a szingli titkárnő (akit a főnök rendszeresen megdug, s emiatt méhkirálynőnek képzeli magát), de odafér még melléjük a plázacicás szőke is (akit a faszija böhöm autókon fuvaroz, s legkedvesebb elfoglaltsága a vásárlás). A listát ki-ki bővítheti, eszem ágában sincs minden kategóriát leírni, nem is lehetséges szerintem. Jó nagy bogrács ez, s mi bizony előszeretettel dobáljuk a fahasábokat, hogy lehetőleg minél nagyobb lánggal égjen alattuk a tisztítótűz.

De valóban olcsó mindegyik? A szó klasszikus értelmében? Dehogy! Elég csak belegondolni, mibe kerül egy-egy találkozó. Mert hát a fehérmájú nők is szeretik a kényeztetést, mi több, a legtöbbünknek nagyot dob a hajlandóságán, ha érezzük: fontosak vagyunk. Hiba lenne azt képzelni, hogy a MÁSOK kevésbé igényesebbek nálunk.

Természetesen az igényszintek egyénenként különbözhetnek, s előfordulhat, hogy az egyiknek már egy Mekis menütől is lecsúszik a bugyija, míg a másiknak minimum egy flancos étterem szükséges. Most akkor a Mekis nő olcsóbb, mint a flancos éttermes? Hány McDonalds-os nagy menü tesz ki egy puccos éttermi ebédet/vacsorát?

Ott van aztán a helyszín. Persze-persze, van akinek elég egy szalmakazal is, vagy a hátsó kert, a pottyantós budi árnyékában, de ugyanúgy olcsó az a nő is, aki egy konferencián kefél a nyakkendős kollégájával. Hiába a négy csillag a "hotel" neve mögött, ugyanabba a kategóriába esik ő is, mint az, aki seggrészegen lecidáz egy farkat a kocsma tövében. Alapvetően nem teszünk különbséget, maximum még egy billogot rásütünk: "pénzéhes".

S ebben az óriási kavalkádban, ebben az össznépi pejoratív ítélkezésben egy padon ül velük az a nő is, akinek életét főképp az motiválja, hogy jól nézzen ki. Szolárium, műköröm, edzőterem, pedikűr, smink, kosztüm, trendi táska, menő autó, mellé pedig egy divatos, rózsaszín pólós izomkolosszus, aki lehetőleg mindezt szponzorálja (ez inkább életforma szerintem). Ők azok, akikről anno, a '80-as évek elején Eddie Murphy stand up komikusként azt tartotta, hogy egy dolguk van: kúrni a férjükkel. Ez a munkájuk. Nézzenek ki jól, és mindig keféljenek a férfival.

De számoljunk egy kicsit! Manapság a szépség vagy annak hiányában a csúfság eltakarása bizony nem olcsó mulatság. Egy fodrászatban nem szégyellnek akár 15 ezret sem elkérni a frizuráért, a kozmetikusról ne is beszéljünk, s hát a plázákban leárazott rucik sem éppen annyiba kerülnek, mint a kínaiban vett holmik. Ebből a szemszögből bizony ezek a nők cseppet sem olcsók, s még csak nem is ribancok. Bármilyen hihetetlen ugyanis, ezek között a nők között is találunk kedveset, okosat, s olyat is, aki nem szexel akárkivel. De az sem számít, hogy esetleg évek óta ugyanazzal a pasassal fut, mert akkor meg levonjuk a konzekvenciát, miszerint csak a pénzéért van a manussal. De ha így is van, akkor is bukik az "olcsó" - elmélet.

Tudom én, hogyan kell ezt érteni, s azt is, hogy ami semmibe sem kerül, annyit is ér. De nehogy már azt higgyük, hogy az általunk lenézett nők mindegyike két pislantásért szétteszi a lábát. Nyilván vannak ilyenek is, ám a többségre ez nem igaz. Ráadásul nemhogy "semmibe" nem kerülnek, hanem épp ellenkezőleg: nagyon is sokat kell perkálni értük.

Tisztában vagyunk ezzel tulajdonképpen mi is, de míg a receptfüzetekben azt tartjuk jó ételnek, amely fillérekből kész, tápláló és ízletes, nők tekintetében minél többe kerül valaki, annál értéktelenebb a szemünkben. Mert bizony forintosítani lehet mindent, s meg is tesszük, még ha nem is tudatosan. Szeretünk számolgatni, szeretjük hangoztatni, hogy mi mások vagyunk, különbek, s szeretjük abban a hitben is ringatni magunkat, hogy többet ér ezer vacsoránál, ha a férfi maga szed nekünk virágot a mezőn.

Mielőtt bárki is felhördülne, hogy márpedig igenis többet ér, javaslom, üljön le egy csendesebb sarokba, és őszintén szembenézve saját magával, gondolkodjon el a következőn:

Nem számít, hogy honnan jön, s merre tart a választott? Nem lényeges, mi a munkája, azzal mennyit keres, s mit ért el eddig az életben? Kitől fogadnánk egy a mezei csokrot szívesebben? Egy alkalmi munkákból élőtől vagy egy olyantól, akinek van rendszeres havi fix jövedelme? Itt most nem kell belekeverni, hogy ki a butább, s miért nincs valakinek éppen munkája! Egyszerűen csak a tényekre koncentráljunk.

16 évesen még tényleg nem számít, ki szakítja nekünk a virágot. Akkor még az a fontos, hogy hasonló legyen az érdeklődési körünk, meglegyen a vonzalom, s tudjunk együtt nevetni. Ebben a korban még jószerével úgyis a szülők pénztárcáján múlik, hol esik meg a nagy "csoda". Felnőttként azonban igenis számba vesszük a fentebb leírt dolgokat is, s döntésünkben jelentősen nyom a latba a munkahely, az egzisztencia, a jövőbeli esélyek lehetősége.

Ha megkérdezik tőlünk, hogy ki lenne számunkra az ideális társ, szemlesütve szeretünk tetszelegni a bájos, érdek nélküli nő szerepében, s pironkodva soroljuk: legyen jó humora, legyen kedves, tisztelettudó, érzelmes, bátor, törődő, olvasott, okos, gyakorlatias meg házias, és a többi. Szót sem ejtünk arról, hogy igényeljük azt is, hogy legyen munkája, hogy nem bánjuk, ha jól keres az illető, s hát ott van még a lakás és a kocsi is. Mert nőként nemcsak férjet keresünk, hanem gyermekeink apját is, s egyáltalán nem mindegy, hogy a választottunk milyen színvonalon képes családunkat eltartani. Bármennyire is tagadjuk, hót ziher, hogy egy bizonyos kor után nem állunk össze olyan krapekkal, akinek se munkája, se végzettsége nincs, csak egy szakadt Opelja, amire hitelből tett szert. Nem választjuk őt, mert tudjuk: képtelen arra, hogy minket és születendő gyermekeinket biztonságosan eltartsa. Mi sem vagyunk tehát olcsók, de akkor mi különböztet meg minket a többiektől, kiket oly előszeretettel beszélünk ki a hátuk mögött?

Ja, eszembe jutott! Mi különbek vagyunk. Nyilván ez a színtiszta igazság, ám nem árt kicsit árnyalni a képet, mert elég egyetlen botlás, s már mi is ott ülünk az üstben s kénytelenek vagyunk olyanokkal bratyizni, akiket korábban lenéztünk. A többség ugyanis nüansznyi hibáért is kispadra küldi az ember lányát, s míg tegnap  együtt fikáztuk azt a másikat, azt az "olcsót", holnap könnyen lehet, hogy a mi képünk kerül a darts táblára.

Címkék: Tökre nem :erotikus Agyalós

A bejegyzés trackback címe:

https://neurotikuss.blog.hu/api/trackback/id/tr95429512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Gulyás 2013.08.04. 14:49:10

SZIA! ÚJRA ÍRÁSRA ADTAD A FEJED?
NA VÉGRE! SZERETLEK OLVASNI.
Ne tűnj el ilyen hosszú időre.
Hiányzol.
Egy egyszerű sütireceptből a bejegyzés végére jól elsikerült kanyarodni.....
Ezt szeretem benned!!!
(Nem benned, az írásaidban.
De mivel a te gondolataid, így mégiscsak benned.)
Pussz
süti beállítások módosítása