Elmentem egy úgynevezett "meseterápiás" csoportülésre, mert nagyon ajánlották, hogy hasznos. Kb. 13-an voltunk a "csoport", meg a vezető. A szokásos bemutatkozós kör után, a "mesélő" kedvesen megmutatta, aztán fel is olvasta, mit hozott nekünk mára.

A mese címe: A hetvenkedő nyúl és a teknős.

Nekiveselkedett a hallgatásnak ki-ki a saját módján. Volt, aki lejjebb csúszott a széken, más pedig inkább előre hajolt. Akadt, aki mereven elzárkózott, karba tett kézzel ült. Én a "hátradőlök, had szóljon!" pozíciót választottam és hát a nő el is kezdte.

A sztori röviden annyi - annak, aki nem ismeri - hogy a hetvenkedő nyúl mindenkit csesztet, hogy fusson vele versenyt, úgysem győzhet (maradjunk annyiban, hogy a nyúl nem igazán tehetséges a motiválásban.). Persze az erdő állatai közül senki sem áll ki ellene, mert tudják, hogy nem nyerhetnek (tán a nyúl úgy fut, ahogy a szél fúj). Egyszer csak megjelenik a teknős, és közli vele, hogy akkor menjünk a mezőre, és játsszuk le. Erre az egész erdő népe kivonul, és elkezdődik a verseny. A teknős a mese szerint komótosan ballag, a nyúl meg előrefut a mezőny közepéig, aztán leheveredik, demonstrálva, hogy milyen sok ideje van még, amíg a teki odaért. Csakhogy elalszik, a teknős meg estére ugyan, de csak "áttépi" a célvonalat, legyőzve a hereberélő nyulat.

A mese végén kért minket a vezető, mondjuk el, hogy mi jutott eszünkbe, milyen érzéseink vannak, milyen szólás-mondás ugrott be esetleg?

A kör balról indult, én a jobb szélről ültem harmadikként. Volt hát időm. Hallgattam a többieket, akik kivétel nélkül mind idősebbek voltak nálam. A legtöbbször az hangzott el, hogy "Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.", de akadt aki mindezt a saját szavaival mondta el. Időnként belezavarodott, de akkor is. "A túlzott magabiztosság veszélyes." "Le kell győznünk a félelmünket, és nyerhetünk."

Már csak egy ember volt előttem, és én kezdtem beparázni. Mert nekem más  jutott eszembe. S féltem ezt megosztani a többiekkel, de nem akartam ugyanazt puffogtatni sem, amit ők. Aztán amikor várakozásteljesen rám néztek, kiszakadt belőlem, hogy:

- Sose indulj olyan sportversenyen, ahol a szurkolók némák!

Tényleg nem túlzok, amikor azt írom, hogy egy pár pillanatra az egész csoport kikerekedett szemmel nézett rám. Szerencsére volt két ember, aki végül felröhögött. A csoportvezetőn azonban látszott, hogy nem őszinte a mosolya.

- Ezt meg hogy érti? - tette fel a logikus kérdést.

- Öö... hát azt olvasta az elején, hogy az egész erdő népe kivonult, a teknős meg végül is csak estére ért be a célba. Hogy lehet, hogy senki meg sem mukkant ennyi idő alattt? Ha bárki elkiáltja magát, ahogy egy normális sporteseményen, hogy "Hajrá Teknős koma!", akkor arra biztos felébred a nyúl, így pedig máris kérdéses a mese vége. - válaszoltam fülig vörösödve. Tudtam, hogy ebből már nem jövök ki jól, nem fog szeretni a nő.

- Arra nem gondolt, hogy az állatok nem kedvelték a nyulat? Hiszen azt is olvastam, hogy hetvenkedő volt. Eszébe sem jutott, hogy azért voltak csendben, hogy ezzel segítsék a teknőst? - sziszegte felém.

- De. Eszembe jutott. - néztem rá értetlenül. - Azonban elképzelhetetlennek tartom, hogy egy számukra ilyen fontos "meccsen" kibírják egyetlen hang nélkül. Csak volt ott egy borz, aki skandált valami csúnyát a nyusziról!

Itt már egészen biztosan tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöm. Annak ellenére is, hogy alapjaiban ez a terápia nagyon jó lehet. Ha jól csinálják. Az én csoportvezetőm azonban belefásult a munkájába, s úgy tűnik nem tudott mit kezdeni azzal, hogy nem a sablon következtetéseket hallja vissza. Arról nem beszélve, hogy a csoporttársak is elgondolkodtak és voltak, akik szerint valahol az én álláspontom is elfogadható, annak ellenére is, hogy tanmeséről van szó elvileg. A kör végül lement, s jött a következő.

A kérdés: Mi vagy inkább? Teknős vagy nyúl?

Mindenki teknős volt, képzeljétek! Nem akadt egy nyúl sem! Kezdtem kiakadni. Amikor nekem kellett nyilatkozni, én büszkén vágtam oda:

- Teknyúl!

Újabb értetlenkedés persze és egy-két helyről azért már röhögés is... próbáltam megmagyarázni, hogy hol ilyen, hol meg olyan vagyok és egyszerűen nem tudom magamra húzni sem a teknőst, sem a nyulat, inkább valami keveréket tudnék elképzelni, de a vezető - annak ellenére, hogy elfogadta az érvelésem - láthatóan ajtón kívül akart már inkább látni. A csoporttársaknak nagyon tetszett ez az új állatfajta, s végül az időkeret hátralévő részében azon agyaltunk, hogy ki hány százalékban nyúl avagy teknős, milyen helyzetekben inkább az egyik vagy a másik. Persze voltak, akik inkább azon törték a buksijukat, hogy hogyan is nézne ki egy efféle keverék, mi lenne az ideális. A teknősből pl. mindenképp kéne a háza, de jó lenne, ha a lába inkább nyuszi lenne... a lényeg, hogy nagyon bizarr állatot "teremtettünk", a végén pedig négyszemközt azt mondta nekem a csoportvezető, hogy túl nagy a fantáziám, nem lehet azt ilyen szűk keretek közé szorítani, úgyhogy nem ajánlja nekem ezt a fajta csoportot, inkább menjek festegetni vagy énekelni...